Lekció: Apcsel 9,1-20
Textus: Apcsel 9, 17-18

Pál apostol megtérésének történetét olvastam fel. Jól ismerjük talán mindannyian, 2012-ben, a „Találkozások...” sorozatban volt is szó róla (erre a linkre kattintva elolvasható). Csakhogy nem csak ő szerepel a történetben, hanem van még egy fontos szerepő: Anániás. Keveset tudunk róla: Damaszkuszban élő hűséges zsidókeresztyén tanítvány volt, akinek fontos szerepe volt Saul megtérésében.

Ezzel az igeszakasszal kapcsolatban általában Saul Damaszkusz felé tartó útjával szoktunk foglalkozni, én viszont ma inkább Anániás útjával szeretnék. Mert neki is volt egy belső útja, míg eljutott addig a damaszkuszi házig, az Egyenes utcában.

Saul

De ki is a másik, a Saul nevű? Tehetséges zsidó fiatalember, aki szülővárosában, Tarzuszban, a görög kultúra egyik akkori legfontosabb fellegvárában nevelkedett – farizeus zsidóként. Nagy tudású ember volt, széleskörű ismeretekkel, rendkívüli bibliaismerettel, és a kor szokásai szerint volt egy másik mestersége is: sátorponyva készítő is volt.
Saul – Pál (ez volt a másik neve) ezen kívül ekkorra már, a farizeusi hit buzgó védelmezője is volt a keresztyén hittel szemben. Szemében Jézus egy hamis próféta, követői pedig eretnekek, akik romlást hoznak az igaz hitre. Ott volt István megkövezésénél, később az üldözések tevékeny résztvevője. Itt épp Damaszkuszba tart, hisz oda is rengeteg keresztyén menekült.

Saul eltökélt inkvizítor, aki mind több keresztyént akar lehetetlenné tenni, vallási bíróság elé állítani. Ma úgy mondanánk, veszélyes ember. Olyan, akitől tartani kell, akinek kapcsolatai is vannak, hatalma is van – és esze is van. Bármire képes. Tartanánk tőle, messziről el kell kerülni az ilyen embert.
Csakhogy Isten nem így gondolkodik. A damaszkuszi úton hirtelen fényességben megszólítja – megállítja. Az emelt fővel, magabiztosan elinduló Saul az út porába kerül, megvakul. Így vezetik be kézen fogva Damaszkuszba. Itt vár vakon három napig: átértékeli az életét, mindent, hogy kicsoda ő, kicsoda Jézus, kicsoda Isten?
Istennek terve van vele, Saul számára a három nap vakság, a damaszkuszi úton való porba hullás, Jézus szava – új kezdet! Kegyelem.

Anániás: Ellenségem, Saul

Anániás örömmel veszi Isten üzenetét! Isten megszólítja őt! Nevén szólítja. Mind mindannyiunkat. Személyesen vezeti – mind mindannyiunkat. „Anániás!” –szólt az előbb, és Anániás boldogan válaszol: „itt vagyok”. Kész bármire Uráért. Itt van – mondja, jelen van, készen van, célra, feladatra tart, mondhatjuk. Példa előttünk ez az ismeretlen tanítvány. Az ura szavát leső ember példája ő, aki tudja, Isten használni akarja. Itt vagyok! Mondd uram!

És Isten mondja a feladatot: "Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik..." Pontos instrukciókat kap, nem csak annyit, mint mondjuk Fülöp, amikor kiviszi a Lélek a damaszkuszi útra. És Anániásban itt le is lohad a lelkesedés. Ugyanis ez egyenlő azzal, mintha azt mondaná Isten: menj, állj a kivégzőosztag elé! Menj az oroszlán barlangjába!

Ezt azért nem! De hát ez a Saul a keresztyénekért jött! Őérte jött! Anániást is tönkretenné, elpusztítaná! Pál ellenség! Saul híre messze előtte járt! Ellenség, miért őt küldi, miért őhozzá? Miért látogassa meg a szarvas a vadászt, amikor az erdőben is bujkálni kell, futni előle?

Ismét csak ott tartunk, hogy milyen nehéz a keresztyénség. Szűkre szabott – sajnos – az apostolok cselekedeteinek beszámolója, de én kiérzem belőle, ahogyan Anániásnak egyre gyorsabban kezd verni a szíve, egyre idegesebb. Nem lehetett egyszerű. De bízik annak a szavában, aki szól hozzá, aki őt is megváltotta. Aki Sault is át akarja, és át tudja formálni.

Nagyon fontos üzenet ez számunkra! Nem mondhatunk le senkiről. Pedig könnyen tesszük, sokszor ezt tesszük. Hisz a mi gondolkodásunkban, tapasztalatainkban vannak jó emberek, meg rossz emberek, olyanok, akikkel szívesen megosztjuk a templompadot, meg olyanok, akiket be se engednénk. Hisz ellenségek, hisz olyan sokszor ártottak nekünk. Mint Saul!
A keresztyénség viszont együtt jár azzal, hogy nem szabad emberi módon gondolkodnunk, át kell venni Isten gondolkodásmódját! Le kell győznünk magunkat! Mint Anániásnak. Meg kell haladnunk magunkat, mint Anániásnak! Határokat kell átlépnünk. Mert ez Isten parancsa.
Szét kell törnünk a kategóriákat: nincs olyan ember, aki megérdemli a hitet, meg olyan ember, aki nem. Ez a farizeusok gondolkodása, nem Jézusé! Mi pedig Jézus követői vagyunk. Lehet, hogy azért gyengül a keresztyénségünk, mert inkább a farizeusok gyakorlatát vesszük át! Ahelyett, hogy tényleg kilépnénk a meglévő keretek közül és továbbindulnánk olyan emberek, olyan csoportok felé, akiket még nem értünk el! Tartson mindenki önvizsgálatot! Mert nekünk igenis küldetésünk van Saul és társai felé! Még ha a józan ész, az önvédelmi reflex tiltakozik akkor is!

Vegyünk példát Anániásról, aki elment ahhoz az emberhez, ahhoz, aki őérte jött! Mert Isten mondta, mert Istenben bízik. Elment Saulhoz, aki addig az ELLENSÉG volt! Aki legszívesebben kiirtotta volna az összes keresztyént válogatás nélkül. Anániás legyőzte magát, elment ahhoz a házhoz!

Anániás: Testvérem, Saul

De mi is történik ebben a házban? Mindennél többet mond az, ahogyan megszólítsa Anániás Sault: „Testvérem Saul”. Hihetetlen súlyos mondat ez, nem csupán egy köszöntés, annyi minden mást mondhatna:

• Gondoljunk bele, ott van előtte az addig rettegett Saul, ott van, összetörve, tanácstalanul vakon. Hatalma nélkül, ereje nélkül. Meg lehetne fizetni most neki, hisz barátai, hittársai vére tapad a kezéhez! De nem ezt teszi Anániás!
• Lehetne hűvös tárgyilagossággal közölni Isten akaratát. Az Ő ügye, nem az enyém – mondhatná Anániás! De nem mondja. Nem határolódik el Istentől!

Testvérem. Nagyon nagy jelentősége van ennek a megszólításnak: az addigi ellenség, a rettegett ellenfél, aki érte is jött, számíthat rá, mert Isten felülírta az emberi számításokat. Üldöző és üldözött itt már testvér, harcostárs, bajtárs. Nem egy jó, meg egy rossz ember van abban a szobában, hanem két megváltott bűnös, két ember, akinek újra kellett értékelni valamit, és más irányba fordulni.

Saulnak a vakság sötétségében visszhangzott Jézus szava: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Újraértékelni mindent… céljait szándékait, életét.
Anániás pedig Jézus követe, akihez megy, az pedig nem ellenség, hanem testvér! Hihetetlen, de igaz! És most ennek az embernek az új kezdetet közvetíti. Megnyitja a szemeit, és másként kezd látni! Másként érezni, tenni, elindul a keresztyénség útján, és új életének első lépéseiben Anániás fogja a kezét. Újra lát Saul és kapja a Szentlelket!

Testvérek, fel kellene nőnünk ehhez a nagysághoz! Csak hogy mi Anániás sérelmeinek töredékét sem tudjuk megbocsátani! Mi Anániás félelmeihez képest bagatell dolgokért képesek vagyunk évtizedekig hadakozni, és még az Istennek is nemet mondani. Soroljuk a sérelmeket, azt mondjuk, hűek vagyunk az elveinkhez, az ilyen embernek még a nevét sem ejtem ki a számon, nemhogy a gyülekezetbe elhozzam. Fel kellene nőnünk, túl kellene lépnünk korlátainkon, és valóban Jézus útjára lépni.

Nem könnyű ez, nem könnyű módszereket találni, nem könnyű legyőzni az ellenérzéseket. De Anániás megmutatja, hogy lehet. És a jövő egyháza, a bővülő egyház ott van azok között, akiktől félünk, vagy olyanokban, akiket nem ismerünk. Ellenségek, de nem kell ennyi, nem kell ártani nekünk, elég, hogy vagy egyszerűen mások, mint mi, már nem lépünk. Pedig ott is ott van a jövő egyháza: Az egyházra lemondóan tekintő, gondolkodásában bízó értelmiségiben, a tereken lófráló, szabados fiatalokban, a volt pártfunkcionáriusokban, a cigányokban, az elvonóról kikerülő, vagy börtönből szabaduló útkeresőkben. Az egyházunk jövője köztük is ott van. Nem csak furcsa, idegen, esetleg ellenséges Saulok ők, hanem leendő Pál apostolok. És ezt komolyan kellene vennünk! Jézus szavaiból, aki a legnagyobb hatású apostolt egy keresztyénüldözőből formált. Szeresd ellenségedet – mondta Jézus – és ez a legjobb fegyver ellene. Hogy más legyen, hogy testvér legyen!

Pál

Az, hogy van Európában keresztyénség, Isten Saulon/Pálon keresztül megvalósuló munkájában jött létre. Ehhez pedig kellett Anániás bátorsága, bizalma, az, hogy le tudta győzni a félelmét! Hogy hallgatott Istenre!

Persze Anániást Isten nem a veszedelembe küldte, ugyanaz a Szentlélek, aki Anániást vezette, még nagyobb munkát végzett Pálban!

Pálból Isten hatalmas embere lesz, az evangélium harcosa. Ezért legyen Istené a dicsőség, ahogy minden Saul átalakulásában is. Hisz ezért választotta ki őt! Megtehette volna, hogy kiválaszt egy áldott jószívű fiatal tanítványt, aki amúgy is példaképnek számított! Csakhogy így nagyobb a csoda…

Vegyünk hát példát, testvérek, Anániástól, merjünk továbblépni saját korlátainkon, mert ebben az országban is sok a keresztyénséget eltűntetni akaró Saul. Vagy egyszerüen azok a tömegek, akiknek az evangélium, az egyház valami furcsa, érthetetlen, idegen dolog. Csakhogy történetünkből kiindulva mindegyik potenciális Pál, akiben már benne van a lehetőség! Mert a kegyelem él, dolgozik, viszont ahhoz, hogy kiteljesedjen szükség van az önmagát meghaladni tudó anániási lelkületre

Ámen