Zavarba ejtő jelenet

Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy írta meg Márk: Lévi ül a vámnál, elmegy előtte Jézus, mond neki egy mondatot, ezután feláll és utánamegy, mindent otthagyva. Őszinte leszek: engem ez a történet újra és újra zavarba hoz azzal, hogy csak ennyi van leírva (a többi evangéliumban sincs sokkal több). Ennyire magától értetődő lenne? Egy mondat és megyek, ennyi?!
Az ember persze kipótolja a gondolataival, hisz kell itt lenni valami magyarázatnak, én is így voltam, amikor készültem. Így szokott ez lenni, ha valamit nem értünk tisztán. Egy ismerős munkahelyet vált és az új rosszabbnak, előnytelenebbnek tűnik a szememben, nem értem, miért tette? Elkezdem kipótolni fejben: biztos hallott valami belső információt, hogy merre fog fejlődni az új cég, biztos a régi munkahelyén kikezdték és nem bírta, jönnek sorban a gondolatok. Közben semmi ilyen, neki jobban tetszik az, ami most nekem nem. De nem nekem kell tetszenie. Vagy valaki elcseréli a lakását olyanra, ami egy kevésbé tetszetős épületben van, mint a régi. Aztán megy az agyalás: biztos fel fogják újítani vagy a réginek rejtett hibái vannak és gyorsan ki kell költözni. Közben nem, nekem nem tűnik jónak az új, de annak, aki beköltözött, neki tetszik, és hát ennyi elég. És itt van Lévi Máté, egyetlen mondat elhangzik, hogy mehet így Jézus után? Biztos hallott már róla, esetleg fültanúja volt ott tengenél a tanításának? Vagy valaki mesélt Jézusról neki, ki tudja? De nem, tudatosan nem pótolom most ki a hézagokat.
Márk nem véletlenül hagyta így, nem a történetszövő képességeinket akarta erősíteni. A tanítvány elhívása ennyire radikális, így is kell elkezdenünk vizsgálni.

Feladni a biztosat a bizonytalanért?

Mi történik? Egy nagyon fontos, a római birodalom különböző területeit összekötő kereskedelmi úton vagyunk, ahol teljesen természetes, hogy több helyen is kellett vámot fizetni az embereknek. Lévi az egyik azok közül, akik ennek begyűjtésével, adminisztrálásával foglalkoztak. A pénz a nem éppen szeretett Heródes kasszáját gyarapította, lehet, hogy a megszálló rómaiak is benne voltak az üzletben, nagy valószínűséggel nem kedvelték a helyiek, viszont volt egy biztosnak tűnő munkája, amivel biztosíthatta saját életét is. Nem volt sok váratlan helyzet, csak számolnia kellett jól és következetesen, határozottnak lenni, ismerni az aktuális jogszabályokat, egyik nap, mint a másik. Kiszámítható kenyérkereset, amiben megszakadni sem kellett.
Ezt adja fel Jézusért. Nem kap semmit tőle, nem kap programleírást, távlatokat, biztosítékot, csak azt, hogy figyelni kell, merre tart ez a Jézus aztán utána menni. Feladni a biztosat a bizonytalanért, ez szembe megy a józan ész szabályaival. Akkor miért teszi?
Mi egymásnak vagy a gyerekeinknek pont az ellenkezőjét szoktuk tanácsolni: ha valaki új lehetőséget, új utat mutat, ha komoly döntést kell hozni, ami az egész életedet befolyásolja, akkor bizony ne hamarkodd el, nézz utána, gondold végig, aludj rá egyet… Az esetek többségében ez ráadásul igaz is, de nem most. Itt ráadásul nem egy kirándulásról van szó, hanem minden megváltozik. A mondatban (Kövess engem!) nem csak az van, hogy gyere utánam, figyelj rám. Lehetett tudni, hogy ez a tanítványság szakszava. Csatlakozni valakihez, akit elfogadok mesternek, akinek az életét követni akarom.

A bizonytalant a biztosért… Valójában nem csak itt találkozunk ezzel a Bibliában, döntések, választások, életutak fordultak meg így. De ezt látjuk az egyháztörténetben is. Csak egy példa: Luther milyen jó kis nyugodt egyházi karriert adott fel, nem? Lehetett volna belőle, jó eszű szerzetesként, ha lojális az egyházi hatalomhoz, még akár apát is, sőt, bíboros, ki tudja, de legalább is maradhatott volna nyugodt életű szerzetes.
És ott van a saját életünk. A kereszténység által diktált etikai döntések nagyon sokszor ugyanezt az mintát adják: biztonságost feladni a bizonytalanért. Kompromisszumokkal, kisebb stiklikkel rendben vagyok hosszútávon, most rúgjam fel? De ilyen maga a hit döntése is. A lelki, spirituális döntések is ide vehetők. A kézzelfogható dolgokkal legalább rendben vagyok, amit tudok, tudok. Most ezt adjam fel egy régi vastag könyv kedvéért, egy vegyes megítélésű egyház kedvéért, hívő ismerőseim furcsaságai miatt? Nem veszélyes ez? Most jó átlagember vagyok a magam gondolkodásával két lábbal a szilárd talajon, minek ereszkedjek el, jön az ismeretlen, meg jönnek a furcsa a megjegyzések a környezetemből majd?
Belegondolva ebbe csak még jobban zavarba jön az ember, főleg a hasonlóság miatt. A mi hitünk, a mi istenkapcsolatunk esetében is megtaláljuk ugyanezt a mintázatot. Meglépni először vagy újra, elindulni a hit útján, titkok közé, egy valójában teljesen fel sem fogható Isten után. Annyira bizonytalannak tűnik.

Jézus maga

Szóval, miért is? Miért is áll fel az asztaltól Lévi és indul el, otthagyva pénzt, megélhetést, stabil jelent és stabilnak tűnő jövőt az ismeretlenért? Miért tette ezt Péter, András, János és Jakab egy fejezettel korábban és még annyi társuk a Bibliában? Miért nem visszakozott Luther, amikor lehetett?
Jézus miatt. Nincs itt más, csak az ő személye, az ő vonzása. Nem hiányzik innen semmi. Remélem senki nem várt tőlem óriási, kreatív gondolatokat, eddig nem gondolt megfejtést, mert nincs ilyen. És megúszni sem akarom ezzel, tényleg ez a válasz. Tulajdonképpen csak jó irányból kell közelíteni: Nem az a kérdés, mit mondott Lévinek, hanem hogy ő mondta. Márk ezt akarja továbbadni. Lévi nem volt ostoba ember, a munkája is erre utal, kellett oda némi ész. Nem ugrált fel akárkinek, valójában senkinek sem. A kulcs az, aki mondja. Jézus. Az ő hívása semmivel sem összehasonlítható.
Jézus hívta el, aki nem csak egy nagy tanító volt, nem egy a sok közül. Hanem az Egyetlen hívta el. Az, aki olyan dolgokat mond, amit csak Isten mondhat, olyan dolgokat tesz, amiket csak Isten tehet. Aki úgy tanít, mint senki más. Az ő szava más, több, különleges. A diák tehetséges robotépítő-programozó, az egyetemi környezetből hamar kitűnik, sorra nyeri a versenyeket. Többször megkeresik más magyar egyetemek, sőt cégek is, de nem gondolkodik azon, hogy átmenjen, jó ott, ahol van. Egy nap azonban a világ egyik legjobb műszaki egyetemének, az amerikai MIT-nak a képviselője kínálja meg egy ösztöndíjjal. Megtörténik a lehetetlen. Kérdés, hogy belemenjen? Egyáltalán nem kérdés.

Jézus személye, az ő szava ezt jelenti: megtörténik a lehetetlen. Isten megszólítja, de úgy, hogy megáll mellette, ránéz és elhívja. Egyértelmű módon. Nincs kérdés. Jézus maga az, az ő vonzása ellenálhatatlan.
Jézus személye a kulcs, őt magát kell követni. Ma sincs másként. Bonhoeffer, XX. századi mártír teológus nagyon szépen ír erről „Követés” című könyvében, kimondja, mást nem is lehet követni. Lévi nem egy eszmét, egy tant, egy szervezetet, egy értékrendszert, egy vallást követett, hanem valakit.  Csak az élő Jézus az, aki követésre hívhat, aki után így lehet elindulni.
Ma sincs másként. Valójában ugyanez történik: ha egy vallásról beszélünk, egy tanrendszerről, értékekről akár, az kevés. Az élő Jézus hívására indulunk-e el? Meghalljuk-e?

Követés: megkapni a biztosat a bizonytalan helyett

Máté feláll, otthagy mindent és elindul. De nem azért, mert elveszítette a döntésképességét. Nem azért, mert Jézus hipnotizálta. Önként ment Jézus után. Mert megértette, hogy ez neki a gyógyulást jelenti. Megértette, hogy az élete megváltozik és jó irányba fog változni. Hogy valójában nem a biztosat hagyja ott a bizonytalanért, hanem pont fordítva.
Hiszen mi volt biztos? A római birodalom és kiszolgálóinak kapcsolata? A folyamatos lázadások? A gazdasági folyamatok? Bármikor megváltozhattak. Ráadásul Lévi a vallásos zsidók szemében egy volt a bűnösök között, hiszen rengeteget volt együtt pogányokkal. Az emberek a kizsákmányolókhoz sorolták, lehet, hogy valóban alkalmazott tisztességtelen eszközöket. Nem örvendett köztiszteletnek? Mi volt a biztos, ha nem áll ki senki mellette, mivel nincs is senki mellette?
A biztos után ment. Jézus hívása ismeretlenül is biztos volt. Hiszen Isten szólt, akinek a szavai, tettei, ígéretei szilárdabbak mindennél. Hiszen ott volt előtte, kézzelfoghatóan, érthetően. Hiszen érte jött és a többi társáért, a betegeket gyógyítani.  Abban, ahogy felállt és utánament, benne volt a felismerés: egy a biztos, az, aki követésre hívja. Hozzon bármit az élet, a világ, ő ugyanaz marad.

Testvérek, ez a hit felismerése, a hit fordulata, ami ott van minden ilyen döntés mögött. Hogy valójában nagyon-nagyon törékeny minden evilági biztonság. Eszmék törnek össze, öröknek hitt értékek kérdőjeleződnek meg egyik percről a másikra, a béke bármikor eltűnhet, a gazdaság pillanatok alatt összeomolhat, a személyes életünk kuszálódhat össze pillanatok alatt. De Isten békében és háborúban, gazdagságban és szegénységben is ugyanaz. Ő a biztos valójában. Lévinek felkínálta valaki az egyetlen valóban biztosat, ezért kész volt otthagyni a valójában bizonytalant. Szabadon. És igen, biztosíték nélkül, csak bízott. Az első lépés a hit lépése, a hit bátor lépése.



Lévi

És Lévi Máté élete megváltozik. Tulajdonképpen egy új életet kap. Gyógyulást kap, bűnbocsánatot, egy tiszta lapot Istentől, ahol újraírhatja saját történetét. Új szerepet is kap, munkát: Jézus életét is megírja, szóban és írásban is tanúvá lesz, hisz a hagyomány szerint Máté evangéliuma az ő írása. Távlatot kap és lehetőséget egy teljesebb életre. Isten gyermeke lesz, tanítvány. Jézus tanítványa. Akinek egy mondata kimozdítja addigi pályájáról.
Testvérek, legyen ez üzenet nekünk. Amikor Jézus Szentlelke által ugyanígy megáll mellettünk, és elmondja a mi mondatunkat, tudjunk utánamenni, engedjünk neki, hogy mi is újraírhassuk a történetünket. Lehet, kívülről nézve nem ilyen radikális, de belülről mindent áthangol. Legyünk bátrak az igazán biztosat választani, ahogy Lévi Máté tette. Jézus szólt és az ő szava más, kegyelem és hatalom. Őt választani nem vakmerőség, hanem az egyetlen reális lehetőség. Ez a magyarázat, amit kerestünk.

Bella Péter
Győrújbarát, Ménfőcsanak, 2017. február 02.