Sokorói-dombság Reformátusai

A világ világossága

2021. szeptember 25. 18:42 - Bella Péter

Istentisztelet, 2021. 09. 19. - János evangéliuma sorozat 22. rész

istentisztelet_18.jpg

Olvasmány: János 8, 12-20
Alapige: János 8,12

Sötétben tapogatózunk

Általános probléma az, amikor egy elektromos szerkezet lecsapja a biztosítékot. Az esetek nagy részében nem akkora gond, dolgozik a rendszer, véd minket, meg kell keresni a megfelelő kapcsolót, aztán vissza kell kattintani. Nappal nem is akkora probléma. Ezzel szemben éjjel! Az egy dolog, hogy a hirtelen beálló csend is furcsa, nem hallani a mosógépet, addig ment a tévé vagy valami zene, most meg hirtelen csak a tücskök. Sokkal rosszabb a sötétség, ahogy az összes lámpa elalszik, hirtelen át kell állni agyban, keresni egy alkalmi fényforrást és megtalálni a megfelelő kapcsolót – nálunk ez például három helyen is lehet... Ismerjük ezt.
Ennyire sokat jelent a fény, és ennyire sokat ront a helyzetünkön a hiánya. Az otthonunkat ismerjük a legjobban a világon. Az otthonunk ad biztonságot, oda húzódhatunk vissza, ott vannak az emlékeink és az élethez szükséges dolgaink tárolva. Mi rendeztük be. Aztán ez a hely, a hirtelen beálló sötétségben teljesen ismeretlen, veszélyes terep lesz, ahol beleakadhatunk egy kilincsbe, ráléphetünk egy legóra, leverhetünk egy poharat, miközben tapogatózunk. Jó ez a fogalom: sötétben tapogatózunk.

Miért mondtam ezt el? Mert eredetileg ez lenne az ideális, az életünkre és a világra nézve: ahol otthon vagyunk, ahol berendezünk mindent, ahol jól működünk, ahol látjuk, mi merre van. Ahol biztonságban vagyunk. Erre mi történik? Mintha sötétben tapogatóznánk. Nincsenek biztos pontok, döntéseknél távlatok, érzések, amik vagy bejönnek, vagy nem. Persze, fellobbanó gyufák, pár óráig égő gyertyák, lemerülő akkumulátok is vannak. Csak mindent elöntő és mindig világosságot adó fény nincs.

 elliott-engelmann-djlkxyfjltc-unsplash.jpg

„Én vagyok a világ világossága...”

Aztán jön Jézus és ezt mondja: én vagyok a világ világossága. Azt mondja, hogy ő valami olyat ad ennek a világnak, ennek az emberiségnek, ami megtöri a sötétet, ami mindenkinek olyanná teszi az életét, mintha a sötétséget felváltaná a világosság.
Egy újabb „Én vagyok...” mondásnál vagyunk. Ilyenkor nem csak egy, a Jézus személyét jobban lefestő szóképpel találkozunk, hanem megszólal az Isten, a Jézusban jelenlévő Isten és elmond valami fontosat, elengedhetetlent arról, ki ő és mit jelent az, hogy ő itt van. 
„A világ világossága... az vagyok én” – mondja Jézus. És egy kicsit álljunk meg, mert fontos lehet az is, hol és mikor mondta mindezt az Úr. A lombsátorünnep végén vagyunk, ami egy örömünnep. Ezen az ünnepen volt egy különleges szokás: a jeruzsálemi templomban, az asszonyok udvarában felállítottak négy hatalmas kandelábert, óriásiak voltak, hatalmas olajmécsesekkel, egyenként 65 liternyi olajjal. Abban a korban nem voltak még reflektorok, de a saját idejükben hatalmas fényt jelentett ez a négy lámpa. Egész éjjel ragyogtak a kandeláberek, magasról, messzire, a fényénél pedig lehetett ünnepelni, az utolsó nap és éjjel egészen fesztiválszerű volt. Valaki leírta, hogy nem volt olyan udvar Jeruzsálemben, ami ne világított volna be. Mindenhova jutott a fényéből. Jézus ezek után áll fel a templomban, és mondja: „Én vagyok a világ világossága.” A valódi világosság, az, ami nem merül ki, ami nem csak időszakos, ami tényleg meg tudja törni a sötétet. A kandeláber kialszik, de van ennél nagyobb fény.

Mit jelet ez a világosság? Életet és biztonságot, mint a nappali tér, amiben átlátjuk a távolságot és jól működünk. Tájékozódást, hogy tudjuk merre kell menni, mi következik a lábunk előtt, milyenek a terepviszonyok, hol kell vigyázni, mi a biztonságos. Ismeretet, magunkról, az életről. Nem lenne jó? Nem lenne jó nem sötétben tapogatózni, nem csak dönteni, aztán reménykedni? Nem volna jó jól látni magunkat és másokat, nem volna jó a tudás biztonsága? Nem akarom túlmagyarázni a képet, szerintem mindannyian sejtjük, miről van itt szó.
Valami azonban fontos. Nem azt mondta Jézus, hogy ő át tudja adni a világosságot vagy hogy ő tudja titkát. Azt mondta: „Én vagyok...”. Ő maga, az ő személye ez a világosság. Vele kell kapcsolatban lenni.
Még valami. Később ezt mondja a vele vitázó farizeusoknak: én tudom, honnan jöttem és hová megyek. Ezt jelenti a világosság. Ezt a magunkra vonatkozó biztos tudást, ezt a stabilitást. Valahogy ezt jelentheti nekünk Jézus személye.

 „...aki engem követ...”

Egyszer tizenévesen barátaimmal gyalog mentünk haza, elég későn, amikor séta közben bennünket egy áramszünet. Hirtelen mindenhol sötét volt, az ég borús, nincs holdfény. És még úgyis bizonytalanul éreztük magunkat, hogy nem egy erdőben voltunk, hanem a városban. De gödrök, kátyúk, tócsák voltak. Még nem voltak nálunk világítani tudó mobiltelefonok. Jóval lassabban, óvatosabban mentünk. Aztán találkoztunk egy idősebb férfival, aki kutyát sétáltatott és egy elég jó elemlámpája volt. Szóba elegyedtünk, mondta, hogy egy ideig tud velünk jönni, a lámpája fényében pedig legalább a következő lépéseket jól láttuk. Nem voltunk életveszélyben, de jól jött, tisztán maradt cipő és nadrág, egészséges maradt a boka.
Jó volt olyan valaki után menni, akinél volt fény, aki világított. Valami hasonlót ajánl fel Jézus is nekünk: aki engem követ... Így folytatódik az igénk.
Szeretnél fényt, meg akarod törni a sötétet? Szeretnél kikerülni a sötétségből? Menj utána. Maradj mellette. Járj a nyomában. Egy feltétel van: kövesd...
Jézus meghívja a hallgatóit. Meghív minket. Általános, amit mond, senki sincs kizárva belőle. Egy feltétel van: kövesd... Dönts, állj fel, menj utána. Nézd meg, merre tart és maradj a nyomában.
Fontos, nem arról van szó, hogy hívd meg Jézust magad mellé, hogy tartsa a lámpát neked a saját utaidon. Sokan így értelmezik a hitet, hogy Isten a segítő, aki a saját elképzeléseink, vágyaink mentén megadja a segítséget és támogat minket. Nem erről van szó. Jézus maga után hív. Ha a fényben akarunk maradni, amellett kell maradni, akinél a lámpa van.
Gyökössy Endre, amikor erről a követésről beszél, akkor több képet is hoz. Követni kell Jézust, mint katona követi a parancsnokát, oda megy, ahova ő, megteszi, amit mond. Olyan ez, mint ahogy a szolga az urára néz, minden mozdulatát, mondatát, tanácsát figyeli. Olyan ez, mint ahogy az ember egy bölcset hallgatva ahhoz igazítja életét, amit hall, bármilyen következményekkel jár ez. Ez olyan, mint ahogy a becsületes ember a törvényekhez, a normákhoz igazodik, nem szemezgetve, hanem száz százalékosan.
Szép képek, talán értjük is, de mégis nekünk itt a XXI. században mit jelent? Nincs itt Jézus testben, hogy felálljunk, aztán utánamenjünk. Ehhez kell a hit. Mert itt van, a szava hallatszik, a példája él, ráadásul élő módon, a Szentlélek folyamatosan azon dolgozik, hogy mindez kapcsolódjon hozzánk, megmozdítson minket. Az a szó, ami a követésnél itt található, Jánosnál nagyon komoly jelentést von maga után: követni azt jelenti, hogy azonosulok vele, ami az övé, az enyém is. Életem része lesz, meg akarom valósítani, aszerint rendezem az életem. Erről van szó.
Ehhez dönteni kell. Ezt ki kell próbálni, nem csak fejben. Ez egy életforma, hogy Jézus szavai, az ige alapján vizsgálom meg, rendezem újjá, indítom újra az életem. A követés életforma. Jézus után, mindenben, és lesz parancsnokom, uram, mesterem, törvényem. Lesz új rendje ő maga, az élő Jézus láthatatlanul az életemnek.

 josh-boot-2x19-mrqgx8-unsplash.jpg

„...nem jár sötétségben, övé lesz az élet világossága...”

Ez a döntés, Jézus követése sok következménnyel jár, sok mindent fel is ad az ember. De még többet nyer vele. Hogy folytatja Jézus? „...aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága...”
Sokat nyerünk vele, sokban megváltozik annak, az élete, akinek Jézus személye az élete része, aki követője lesz ennek a Jézusnak. A különbség olyan, mint egy gyönyörű sziklás kiszögellésről nézni egy magas hegycsúcsról a tájat nappal, verőfényes időben, és egy ködös, borult sötét éjszakában. Távlatokat kapunk, irányokat, tudni fogjuk, honnan jövünk, hol vagyunk és hova tartunk. Értelmet kap a küzdés és az öröm. Bolyki János írja a kommentárjában: „Aki magát Jézushoz szabja, nem marad kijelentés, tájékozódás, iránymutatás nélkül.”
Mit jelent ez? Gondoljunk vissza az elmúlt vasárnapi igére. Jézushoz odahurcolnak egy házasságtörésen kapott nőt az írástudók, azzal a kérdéssel, hogy meg kell-e kövezni. Jézus abban a történetben átvilágít mindenkit, leleplezi őket, megmutatja mit jelent a világossága. Nem járni sötétségben annyi, hogy ezek nem történnek meg velünk, hogy jól tudunk dönteni. Maradjunk a múlt heti történetnél. Hogy nem használunk fel mást a saját érdekünkben, hogy nem használjuk fel azt, ami szent alantas célokra. Hogy nem elvenni akarjuk a másik életét, nem megrövidíteni, hanem pont, hogy az életét akarjuk. Hogy tudjuk, mikor kell kimondani az igazságot, és hogy mi az igazság, és azt is, hogy mi az irgalom, a megbocsátás. És persze, hogy egy éjjeli ünnepen, az érzelmek hevében nem törtöm fel más vagy a saját házasságát.

Nem maradni sötétségben / miénk az élet világossága. Nem valami pontszerű megvilágosodás ez, hanem egy életprogram. A megvilágosodás az, hogy rájövök, ki ez a Jézus és hogy közöm lehet hozzá, hogy érdemes elindulni vele. Ez a megtérés. Ami ezután jön, az a tanulás, miközben próbálok vele lépést tartani, meg azzal, amire mellette rájövök. Egy másik képet hadd hozzak, ami egyébként pár hét múlva vissza fog köszönni a sorozatunkban. Ez olyan, mint amikor egy régóta vak embernek újra kell tanulnia látni, tanulni a térérzékelést, a távolságokat, a színeket, a fényt és árnyékot. Nem megy egyszerre. Erre hív Jézus. Minket is. Akarjuk követni?

Mi vagyunk a világ világossága

Ha nem akarunk sötétben tapogatózni, akkor itt a lehetőség, lehet Jézust, a világ világosságát követni. Ráadásul nem magányos hősökként, hanem közösségként. Ráadásul úgy, hogy közben Jézus egy másik, evangéliumokban elhangzott mondata is igaz lesz: „Ti vagytok a világ világossága.” A világban fényt kereső embereknek lehetünk esély azzal, hogy Jézus világossága megjelenik a tetteinkben, kihallatszik a szavainkban, hogy a gyülekezet köré gyűlt embereket jelent, az istentisztelet pedig azt jelenti, hogy nem valami hagyományt követünk, hanem Jézus magát. Legyen így, velünk is, ezzel a gyülekezettel is. 

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2021. szeptember 19.

 

Photo by Josh Boot on Unsplash
Photo by Elliott Engelmann on Unsplash

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr916700362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása