Jobb a tető sarkán lakni, mint zsémbes asszonnyal együtt a házban.
Példabeszédek 21,9

Vagy hisztis férfival, ha merészelhetem kiegészíteni. De lehet, már ez is amolyan házsártos kötözködés...? 

Kaland ez a vírusidőszak. Az introvertált össze van zárva az övéivel - nem tud eleget hova elvonulni, töltekezni. Az extrovertált össze van zárva az övéivel - nem tud eleget elég emberrel csevegni, más és más társaságokban lenni. Lelkésztársam videós nyilatkozatát hallgatom, ahol viccesen mondja, hogy a gyerekben kettő jó van, amikor elmegy az iskolába, meg amikor megjön onnan. Most nem tudunk eléggé eltávolodni ahhoz, hogy öröm legyen visszatérni, hogy visszataláljunk a másikhoz. Beszorultunk egymással. És az örökös számháború a fertőzöttek, a lélegeztetőgépek, a tesztek fölött, vagy hogy most jó-e a maszk vagy badarság... Szóval van is egy alap viszketésünk a világ ilyetén állásától és akkor még ott az a Másik.

Az a Másik, akinek talán örök hűséget ígértem, vagy épp a vérem, gyerekem, szülőm, vagy anyósom. Lehet még van bennem szégyen, amikor neheztelek rá, lehet, már nincs is. Lehet, még kezeljük a konfliktusokat, lehet, már rég azok hatalmasodtak el és rángatnak zsinóron. És milyen lehet annak, aki azzal szorult össze a nagy #maradjotthonban, akitől épp szabadult volna, szakításban, válásban, különköltözésben, fészekelhagyásban? Vagy ha az együttélők tűz és víz: az egyik még a fertőtlenítő flakonját is fertőtleníti, a másik szerint műbalhé és csak eljár kis shoppingolásra a barátokkal... 

Kínában kígyóztak a sorok a bíróságokra a válni akarók tömegével, ahogy enyhült a nyomás és a félelem a betegségtől. Felszabadultak az egy légtérből és azt mondták, hogy soha többet. 

Nem is emlékszem, hol olvastam, de úgy megfogott: a Másik a megszentelődésem legfőbb eszköze. Súlyos gondolat. Isten általa akar alakítani. Már csak ezért is érdemes próbálkozni, gondolkozni. A karantén ideje pont kairosz máshogy reagálni, mint szoktam, máshogy megnyilvánulni, mint szoktam, többet kérdezni, mint szoktam. Kedvesebbnek lenni, mint máskor. Lehetőséget kaptunk a kísérletezésre.

Veled, kedves olvasó, milyen lehet együttélni? Milyen veled #otthonmaradni és karanténkodni? Milyen veled megélni, belakni ezt a ránkszakadt időt, a hozzárendelt tér nélkül? Tudod-e azt mondani egy-egy beszólás, vagy házsártos hangnem után, hogy ne haragudj, ez inkább szólt rólam, mint rólad? És tudsz-e találni valamit a másikban, amit csodálsz? Valamit ami dicséretre méltó? 

Mire volna szükséged most a Másiktól? Arra, hogy a biztos pontod legyen, és úgy érezhesd, hogy ismered kívül-belül ebben a fenyegetően változó világban? Vagy épp ellenkezőleg, arra volna szükséged, hogy meglepjen, hogy újra rácsodálkozhass, hogy a nap-nap utáni egyformaságba valami kalandot csempésszetek? 

Gondolkodj magadról és Róla! Akár beszéljetek is magadról és Róla! Ha meg nem boldogultok, imádkozz! Mert ha introvertált vagy, elvonulhatsz Istenhez. Ha meg extrovertált, neki aztán elcsevegheted mind, ami a lelkeden van. Ha már a jó helyeknél járunk, nem csak a tető sarkán jobb, mint összezárva a összeférhetetlennel, de jobb egy nap az Isten udvaraiban, mint máshol ezer, és jobb akár csak az Ő küszöbén állni is, mint a bűnösök sátraiban kényelmeskedni (84. zsoltár). Ami időt az Istennel töltesz, az a másikkal való kapcsolatod is szolgálja. Ahogy amikor a másikhoz jó vagy, az neked is jó. Körforgás ez, amibe jó beállni. 

Ne űzd a másikat a tető sarkáig, magad se vonulj el oda! Az Istennél jobb hely van, ami közelebb hoz magadhoz, közelebb visz a Másikhoz. 

Bella Violetta