Olvasmány: 1Mózes 28,10-22
Alapige: "Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked."   1Mózes 28,15

Száműzetés

Mielőtt rátérnék magára az igemagyarázatra, pár mondatban elmesélem, miért ez a mai ige lett az igehirdetésem alapja. Már hónapok óta gondolkodom azon, hogyan is tudnék az igehirdetésekben az építkezésünkhöz hozzákapcsolódni, mit tudnék idehozni, ami segít minket a munkában. Aztán pár héten találtam egy jó fonalat. Egy megbeszélésen voltam, a munka elkezdése előtt az egyik résztvevő kiosztott üres lapokat, majd azt mondta, mindenki írjon egy bátorító, bíztató igeverset a Bibliából. Mindannyian írtunk, felolvastuk egymásnak és leírtuk az összeset magunknak. Miközben hallgattam ezt a sajátommal együtt tíz igét, tudtam, hogy én ezekről prédikálni szeretnék. Úgyhogy a mai a tíz bátorító ige első tagja.
Főhősünk, Jákób nincs irigylésre méltó helyzetben. Éppen menekül az otthonából, abból a közegből, ahol biztonságban érezte magát, ahová tartozott. Egy száműzetés kezdete egy tizenéves fiúnak, aki elég csúnya dolgokat csinált. Kihasználva bátyja gyenge pontját megszerezte az akkor nagyon fontos elsőszülöttségi jogot, majd anyja sugalmazására becsapta vak és öreg édesapját, megkapva azáldást, amit Ézsaunak szánt. És most menekül nagybátyjához, teljesen egyedül. És eléri az este.

A senki földjén

Jákóbnak eddig volt otthona, szerette is a nomád pásztorlét munkáit, a már-már letelepedett életformát az állatokkal és termőfölddel. A része volt. És most itt van, valami olyan után, amire soha nem lesz büszke, és valami előtt, amiről nem is tud semmit. Eddig tudta, hol van, most pedig itt ez kilátástalannak tűnő helyzet, itt a senki földjén. Talán ez tűnik a legjobb elnevezésnek: senki földje.
A helyzete elkeserítő, nincs nagyon semmi, ami reményt adna neki. Aztán ott van a hirtelen jött magány, azok után, hogy eddig mindig számíthatott a sajátjai segítségére. Ráadásul veszélyes is ez az egész, mi lesz, ha rátámad valaki, ha elrabolják, ha megölik. Mozdulnia kellett, eddigi helyén nem maradhatott, bátyja gyűlöletében halál volt. De azt sem tudja, hol van – földrajzilag sem biztos, de ami még rosszabb, a saját életére nézve végképp.
Nem csak Jákób járhat be ilyen senki földjét. Bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetbe, lehet. hogy már voltunk valaha, az is lehet, hogy most is el tudjuk mondani. Arról beszélek, amikor egyedül maradunk valami igazán komoly, megoldhatatlan problémával, egyedül, mert nincs, aki megértsen vagy nincs, aki velünk tartson, oda, ahova tartunk. Vagy nincs olyan, akire rá tudnánk igazán bízni a belső harcunkat. Ez a senki földje az a helyzet, amikor már minden megszokott megoldási módszert, megszokott eszközt bevetettünk, hogy helyre billentsük magunkat, de egyik sem működik, de új még nincs és elindul a lelkünk, az akaratunk maradéka, a megmaradt életerő valamerre, hogy hátha. Ez a senkiföldje az az életszakasz, amikor valami rosszból, fájdalmasból kimozdultunk, de amiben vagyunk egyáltalán nem biztonságos, minden zűrzavaros, gyengék vagyunk és labilisak.
Ez a senki földje. A miénk sem. Nehéz, átmeneti, magányos és veszélyes. Mint Jákóbnál. És Isten itt szólítja meg, nem is akárhogyan.

Isten jelen van ott is, ahol nem gondolom

Jákób álmodik. Álmában egy lépcsőt lát, régebbi bibliafordítások szerint egy létrát lát, de mai bibliatudósok inkább egy nagy, magas lépcsősort értenek ezalatt, olyant, mint a babiloni Zikkuratoknak volt, a hatalmas piramisszerű ősi templomoknak. Angyalok járnak fel és alá, és ott van az Isten. És ez az Isten megszólítja, sőt ígéretet tesz neki.
Az a lépcső nagyon fontos kép ebben az életet meghatározó álomban. Arról beszél, hogy ez itt egyáltalán nem a senki földje, hanem össze van kötve, még ott is, a „kitudjahol” is a mennyel. Olyan ez a lépcső, mint amikor valakire rátalálnak egy földrengés után a romok alatt. Nemrég a feleségem nézett egy ilyen filmet, én csak egy jelenet láttam, a törmelékek közé szorult ember már a végre készül, amikor egyszer csak megnyílik résnyire nem messze a beton és kőrakás, aztán a rés egyre nagyobb, majd behajol egy tűzoltó és lemászik hozzá, hogy a megfelelő eszközökkel kiszabadítsa, kihozza. Ilyen ez a lépcső.
Isten ott van, jelen van ebben a szörnyű és kilátástalan helyzetben. Ott is, ahol teljesen egyedül van Jákób. Nem azért, mert Jákób rászolgált. Elég gonosz dolgokat csinált meg a saját családjával. Nem azért, mert célba ért, még elég sok minden van előtte. És mégis. Ott van, jelen van, bátorító és reményt adó módon, megszólítja az Isten, őt, nem tévedés.

Testvérek, értjük miről van itt szó? Hogy Istennél nincs senki földje. Hogy azokban a mélységekbe, azokban a meneküléseinkbe, ahová senki nem tud velünk tartani, Isten ott is ott van. Ahol csak a saját gondolataink, szorongásaink, zátonyra futott megoldásaink maradnak, ott megszólal, sőt megszólít az Isten. Összeköttetésben vagyunk, összeköttetésben maradunk. Nem, Isten nem csak a „jó” emberek mellett áll, nem csak akkor, ha „rendben vagy”. „Szedd össze magad, nem akárkivel találkozol ma!” – hallja a háborúban katonakórházban a katona, aki egészségügyileg túl van a nehezén, életben maradt. De elvesztette egyik karját, a bajtársai odavesztek, borzalmas dolgokat látott. De jön a tábornok, hősnek kell mutatni magunkat. De sokszor hisszük, hogy Istennél is így kell. Nem. Ez a történet is erről beszél.
Nincs senkiföldje, a mai történetben is látjuk, nem magányos a száműzetésre induló csaló, magányos fiatal Jákób.

 
„Veled vagyok…”

De nézzük is meg, mit mond neki Isten. Először is úgy mutatkozik be, mint aki az apjával, a nagyapjával kapcsolatban lévő Isten. Majd megismétli azt az ígéretet, amit ők is megkaptak, nagy nép fog belőle származni, azon a földön, az ígéret földjén. Ő, a csaló, hazug gyermek megkapja? Az a föld az öröksége, amiről éppen menekül? Hogy van ez?
Isten többet lát Jákóbban, mint ami akkor benne volt. Isten többet is tud kihozni Jákóbból, mint amit ő valaha is tudott volna. És Isten meg is fogja vele tenni, mert terve van vele, sőt Isten a saját egész világra kihatással levő nagy tervébe fogja visszaemelni. És ezután kapja a bátorító mondatot, mai igénket. (Újra 15)
Veled vagyok. Aki mellett már álltak meg gyászban, betegségben igazán őszintén, az tudja mit tud jelenteni ez a két szó: veled vagyok. Itt és most. Abban, amiben vagy, úgy, ahogy vagy. Most Isten mondja. Megőrizlek téged, akárhová mégy. Azaz megmaradsz, garantálom, mondja a Mindenható. Ott is, amit nem is tudsz, mert nem lesz könnyű a következő időszak, de megmaradsz. Kell ennél több? Visszahozlak téged erre a földre. Te ide tartozol, te ide jössz vissza, az életed valódi útjára, de másképp jössz vissza, képesen arra, hogy helyt állj abban is, amiben eddig nem tudtál. Nem hagylak el, amit nem teljesítem, amit megígértem neked. Azaz, hogy átvedd Izsáktól a nagy küldetést, hogy utódaidon keresztül épüljön a nagy terv egészen a Megváltóig majd, akin keresztül minden nép áldást kap. Ezt kapja Jákób.

Na de mi közünk van ehhez? Egy mai keresztyén vagy Istent kereső ember vagyok, nem ókori pátriárka! Nem az én vérvonalamból lesz testi értelemben a Messiás, hisz már eljött. Mi közöm hozzá? Fontos kérdés, hisz nem automatikus. Van az a bibliaolvasási technika, ami egyből magára olvas bármit, de azt sokszor a vágy és a saját akaratunk adja nem a Szentlélek. Hogy kerülhetek a közelébe?
A kulcsszó a szövetség. Jákóbnak sem azt ígérte meg Isten, hogy innentől asszisztál ahhoz, hogy megvalósítsa a vágyait. Nem egy biankócsekket adott egy elkényeztetett gyereknek. Isten szövetséget kötött Ábrahámmal és utódaival, és erre nézve tartja magát. Azt mondja, hogy visszahozlak. Neked itt van dolgod, mert én adtam eléd. Mi is része vagyunk egy szövetségnek, egy sokkal nagyobb szövetségnek Jézus Krisztusban. Benne Isten elkötelezte magát mellettünk, hogy elvezet bennünket a teljes, ép életbe, ami még a halált is felülírja, ez az üdvösség. A keresztségünkben ez szólalt meg, abban, ahogy Isten keres, ez szólal meg. Ha vállaljuk hitben, hogy magunkat rábízzuk, hogy visszavezessen ahhoz, amit Isten hív életnek, a szövetségben, a Jézus életében, halálában és feltámadásában kötött szövetségben mi is ott vagyunk. Te is ott vagy.  Így hadd ismételjem meg újra, amit az igéről mondtam, de már ne Jákóbra gondoljunk, hanem ki-ki magára.
Veled vagyok. Aki mellett már álltak meg gyászban, betegségben igazán őszintén, az tudja mit tud jelenteni ez a két szó: veled vagyok. Itt és most. Abban, amiben vagy, úgy, ahogy vagy. Ezt mondja az Isten, neked. Megőrizlek téged, akárhová mégy. Azaz megmaradsz, garantálom, mondja a Mindenható. Ott is, amit nem is tudsz, mert nem lesz könnyű a következő időszak, de megmaradsz. Kell ennél több? Visszahozlak téged erre a földre. Van hely, ahova tartozol, te oda kerülsz vissza, az életed valódi útjára, küldetésére, de másképp kerülsz vissza, képesen arra, hogy helyt állj abban is, amiben eddig nem tudtál. Nem hagylak el, amit nem teljesítetem, amit megígértem neked. Hogy megtedd a saját részed a nagy küldetésben, a Megváltó, amit rajtad keresztül, veled együtt akar megtenni, gyógyítva, építve, megáldva másokat. Vannak, akik rajtad keresztül kapnak áldást, kapnak Isten szeretetéből. Ezt kapod te a mai igén keresztül.

Ha majd visszatérek – reménység és békesség

Jákób felébred majd épít egy emlékoszlopot. Két dolog van ebben a cselekedetben: a reménység és a békesség. Mindkettő irracionális ebben a helyzetben. Irracionális, ha Istent kihagyjuk a számításból. De nem engedi, hogy kihagyjuk. Sok minden van Jákób előtt, érdemes elolvasni, egyáltalán nem lesz könnyű, de más ember lesz közben és visszatér majd átvenni a nagy küldetést, az örökséget.
Legyen a miénk ez a reménység és ez a békesség, akármiben is vagyunk. Erősödjünk meg a minket megszólító, a velünk tartó Istenben és keressük őt. Hogy visszavezessen valami jobbhoz, amire nem is számítunk. Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2018. október 07.