Sokorói-dombság Reformátusai

Hétkezdő reggeli csendesség

2023. augusztus 07. 05:00 - Bella Péter

2023.08.07.

Ezen a héten nem tartunk úgy hétfő reggeli alkalmat, ahogy szoktunk, ezt itt, online formában tudjuk megoldani, hogy ne maradjon ki ez a hét sem. Az alábbiakban leírom a megszokott lépések szerint az alkalom menetét.

 aaron-burden-4ux_r8ohj_o-unsplash_1.jpg

1. Előkészület: keressünk egy csendesebb helyet otthon vagy ahol  éppen vagyunk, ahol egy kicsit egyedül lehetünk és nem zavar semmi. Készítsük elő a Bibliánkat, énekeskönyvünket, érdemes egy jegyzetfüzetet is magunknál tartani, lejegyzetelni, ha valami fontosat megértünk.

 3. Ének (ha van kedvünk és lehetőségünk énekeljük, de imádkozva olvasni is lehet csendben): 661 (új énekeskönyv)

4. Igeolvasás: A bibliaolvasó kalauz szerinti újszövetségi napi igéne: Jakab 4,1-10. Érdemes saját Bibliából, de ide is kiírjuk az adott részt az új fordítás szerint.

1 Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák ezeket?

2 Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok, de nem kapjátok meg, mert nem kéritek.

3 Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.

4 Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek.

5 Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás ok nélkül mondja: „Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik”?

6 De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.”

7 Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.

8 Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.

9 Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra.

10 Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.

a. Olvassuk el először egyben.
b. Olvassuk el gondolategységenként meg-megállva, elmélkedve. Gondolkodjunk el azon, mi szólít meg az adott versekből, mondatokból, hogy mit tudunk meg Istenről, Jézusról, mit tudunk meg az emberről, hogyan kapcsolódhat mindez hozzánk, a saját tapasztalatainkhoz. Segítségként írok pár, az igemeditációt segítő mondatot - de nem kötelező ezekhez ragaszkodni. (Ha valami különösen is megérint, ha fontosnak érezzük, érdemes leírni.)

1-2.v.: Jakab hívő embereknek írja levelét. Így olvasva azt látjuk, hogy keresztény emberek konfliktusaira érti ezt a mondatot. Gondolj vissza gyülekezeten belüli, egyházon belüli harcra, konfliktusra, amit átéltél, amit közelről megtapasztaltál, mi lehetett a gyökere? Látod-e az önzést, a rossz kívánságokat, amiknek következménye volt az egymás ellen forduló testvér? Vizsgáld meg magad, nincs-e benned olyan kívánság, vágy, aminek harc, konfliktus lehet a következménye a későbbiekben.
3.v.: Vizsgáld meg imakéréseidet, hogy milyen motivációk húzódnak meg mögöttük. Légy őszinte magadhoz.
4-5.v.: Sokszor vallásos, kegyes csomagolással takarjuk le Istentől és embertől elszakító gondolatainkat, vágyainkat. Jakab levele világos üzenet: ez nem működik. Vagy Istenhez közeledünk a kívánságainkkal, a vágyainkkal is vagy távolodunk tőle. Életed mely területén a legnagyobb a kísértés, hogy összekeverd azt, ami Isten szerint való és azt, ami akaratával ellentétes? Mit tudsz ez ellen tenni?
6-7.v.: Az ige bátorítani is akar, nem csak leleplez, de kiutat is mutat. Isten kegyelmével, az ő segítségével rendezni tudjuk a sorainkat, tisztázni tudjuk a vágyainkat, kívánságainkat. Mi az, amiben világosan látod már, mit kellene tenned, de még nem léptél (nem engedelmeskedtél)? Istennek engedelmeskedni egyet jelent azzal, hogy visszarendeződünk mellé, így védelmet és erőt kapunk. Mit üzen ez neked? Ennek a másik oldala, hogy így nemet tudsz mondani az ördögnek, a kísértőnek, a gonosznak - és nem tud mit kezdeni veled. Hol kell határozott nemet mondani?
8-10.v.: Hol látod, hogy máris tudsz közeledni Istenhez, egy döntéssel, egy választással, egy hitbeli lépéssel? Bátor vagy-e Istennel megosztani, amit magadban szégyellsz, amit elrontottál? Hol kell a Szentlélek segítsége, hogy felvedd a harcot, hol és miben vagy a leggyengébb? A régiek a bűnbánatot hívták megszomorodásnak is. Mi az, ami elszomorít, ha magadba nézel? Engeded Istennek, hogy meggyógyítson, erőt adjon, hogy vele győzzél? Mi tart vissza, hogy most megoszd vele mindezt?

5. Imádság

Vidd isten elé imádságban életed azon területeit, ahol a legsebezhetőbb, a leggyengébb vagy, ahol a legtöbbször elbuktál.
Tarts imádságban önvizsgálatot és amit felismertél, oszd meg Jézussal. Mondd el bukásaidat, romboló vágyaidat. 
Kérd Isten bűnbocsánatát. Adj hálát ezért, meríts erőt belőle!
Imádkozz a gyülekezeten belüli konfliktusok rendezéséért. Imádkozz az egyházunkon belüli harcok befejezéséért.
Imádkozz egy olyan emberért, aki nagyot bukott. Vidd Isten elé, járj közben érte.
Vidd Isten elé a hét feladatait, azt, ami rád vár.

6. Záróimádság - Kálvin János

Add meg, mindenható Isten, - mivel minden tökéletes ajándék Tőled származik, s noha egyesek kiemelkednek értelemben és tehetségben, ám még sincs senkinek semmi sajátja, csak amit Te kegyeskedsz megadni az embernek ingyenes kegyelmedből, - add meg, hogy bármekkora értelmet is adsz nekünk, azt mi a Te neved dicsőségére használjuk. Add meg azt is, hogy alázattal és mértékletesen ismerjük el: amit ránk bíztál, az is a Te tulajdonod, s tanuljuk meg józansággal korlátokat szabni magunknak, semmi feleslegesre sem vágyni, soha meg nem rontva az igazi és valódi tudást, és megmaradni abban az egyszerűségben, amelyre elhívtál minket. Végül add meg, hogy ne nyugodjunk meg ezekben a földi dolgokban, hanem inkább tanuljuk meg elménket az igazi bölcsességre emelni, elismerni Téged igaz Istenként, s odaszánni magunkat a Te igazságod iránti engedelmességre. Hadd legyen az egyetlen célunk teljességgel odaszánni és odaszentelni magunkat a Te neved dicsőségére egész életünkben mindvégig Jézus Krisztuson, a mi Urunkon keresztül. Ámen.

7. Miatyánk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr8918187401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása