Sokorói-dombság Reformátusai

Vedd kézbe a Bibliát - 2021. április 6.

2021. április 06. 13:24 - Bella Péter

A mai igerészek: János 20,30-31 és 4Mózes 17,16-28, lehet mindkettőt olvasni, vagy kiválasztani valamelyiket a kettő közül.
A mára ajánlott ének: 185

img_20210328_161639.jpg

A Bibliaóra is szünetel. Helyette visszatérünk ahhoz, amit tavasszal, a karantén idején tettünk. Vedd kézbe a Bibliát címmel arra buzdítjuk gyülekezetünk tagjait, hogy keddenként 18 órakor (vagy az este folyamán bármikor) olvassák el a Bibliaolvasó kalauz által ajánlott szakaszokat (vagy az egyiket) és gondolkozzanak, beszélgessenek róla, imádkozzanak felette. Keddenként reggelente ezen az oldalon és a hírlevelünkben kis segítséget adunk mindehhez, imakérésekkel együtt.

A bibliaolvasás Istennel való élő párbeszéd lehet. Érdemes imádsággal kezdeni, akár elég ennyi: "Szólj Uram, mert hallja a te szolgád". Aztán olvassuk el, lassan, figyelmesen. Majd tegyünk fel magunknak kérdéseket: pl. Mit mond el ez a szakasz Istentől? Milyennek mutatja Jézust? Mit mond el az emberről? Mit cselekszik benne Isten? Melyik mondat a leghangsúlyosabb? Hol kapcsolódhat az életemhez az ige, ha kapcsolódik? Mit üzen nekem? stb. Amit felismertünk, amit elindított bennünk, azt el is mondhatjuk imádságban.

Ma adjunk hálát a húsvétért, mindazért, amit az ünnepen keresztül kaptunk Istentől, a szeretteinktől, a barátainktól. Imádkozzunk családtagjainkért, akikkel együtt ünnepeltünk vagy szerettünk volna együtt ünnepelni.

Az igerészekről rövid gondolatébresztő magyarázatok találhatók a reformatus.hu oldalon (mindig az aktuális napi szakasz).

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr5216491930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása