Sokorói-dombság Reformátusai

Ültetőkártya

2020. december 12. 22:32 - Bella Péter

Gyülekezeti adománygyűjtés

Fontos lépés volt a Gyülekezeti Központ berendezésének folyamatában, hogy kellő mennyiségű és megfelelő minőségű széket szerezzük be. Egyházmegyei és gyülekezeti adományokból 100 szék volt a terv tízezer forintos darabáron.

Hosszú folyamat eredménye volt, míg a megfelelő székeket megtaláltuk és sajnos a költségek a tervezett másfélszeresét érte el. Mivel többen is érdeklődtek, hogyan tudnak segíteni, a presbitérium elindította az

Ültetőkártya akciót

u_lteto_ka_rtya.jpg

Mi ez? Olyan, mint a téglajegy, a székek tervezett ára alapján tízezer forint névértékkel bírnak. Aki adományt ad, erre a célra, sorszámozott kártyát kap kézhez (a járvány miatt kicsit később). A székek már megérkeztek, de jelentős plusz terhet jelent ez a mértékű drágulás.

Mit nem jelent ez az akció? Nem a saját székeinket vásároljuk meg, hanem ezzel segítjük a gyülekezeti életet, hogy bárki eljön közénk, legyen helye az ige hallgatására - maga a név is erre utal: a cél minél több embert leültetni közénk. Nem kötelező vásárolni ültetőkártyát, gyülekezetünket többféleképpen is tudták és tudják támogatni, amit nagyon köszönünk.

Hogy tudok adakozni a székekre?
Átutalással a gyülekezet számlaszámára (10918001-00000076-80670006), kérjük a közlemény rovatba beírni: Ültetőkártya.
A lelkészi hivatalban - telefonos egyeztetés után (telefon: +36 30 6888 201)

Az új székekkel már berendeztük a templomtermet:
img_20201130_175143.jpg
Reméljük, minél előbb újra elfoglalhatjuk a helyünket, most már az új, saját székeinken.

Köszönjük a támogatást!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr1316334728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása