...hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.
1Thesszalonika 5,10

Hallgattam egy nagyon jó beszélgetést egy egészségügyi dolgozóval.  Mesél, milyen Covid-os betegek között dolgozni, mennyire nehéz hordani azt a védelmi öltözetet, de beszél arról is, hogy kicsit furának tartja ezt az ő megtapsolásukat, mert hát ők eddig is tették a dolgukat, meg ezután is ezt fogják, és a mostani hirtelen jött megbecsülés helyett jó lenne, ha hosszabb távon lenne figyelem, bér, megbecsültség.  

Aztán eszembe jut Pál Feri atya a kiégésről. Hogy amikor az ember rendszerében nincs szokásos helye a megfrissülésnek, az énidőnek, akkor, amikor már érzi, hogy baj van, akkor elkezd kampányszerűen "pihenni". Mintha azt lehetne ilyen kampányszerűen. Mintha a napi gyógyszert kihagyva hétvégén egyben kapkodnám be, hogy úgy is jó lesz az...

Azt hiszem, hogy alapvetően gond van az ilyen kampányszerű dolgokkal. Nem működik, ha csak kampányszerúen próbálunk egészségesen élni például. És az Úr mentse meg az elszenvedőit a kampányszerú gyermeknevelésnek. Magam ellen is beszélek, mert annyival könnyebben dolgozom kampányszerűen, rövidebb távú, de akkor nagyobb erőbefektetést igénylő projektmunkákban, és annyira nehéz nekem fenntartani valamit, ami talán átlagosabb, viszont állandóbb.

Istenből, az ő kereséséből is sűrűn csinálunk kampányt. "Fú, most nagyon imádkozom, mert jönnek a vizsgák. Most többet olvasom az igét, mert félelmek gyötörnek. Most böjt van, ilyenkor eljárok (akár online) alkalmakra." Lehet, hogy szükség van kampányokra, de azt hiszem, hogy az állandóság mellé, megfrissítésnek és nem helyette.  

Vajon mi az igének és az imának, az Istenhez való kapcsolódásnak az ideális adagolása? Kérjük a Lelket, adjon receptet!

Bella Violetta