Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel. A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.
Márk 5,41-43

"...azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának." Uram, miután szóltál? Azután, hogy hatalmas dolgot vittél véghez. Visszahoztál valakit a halálból, megfordítottad a megfordíthatatlant. Azután, hogy visszaadtad valakinek a lehetőséget a folytatásra. Azután, hogy visszaadtál valakit a szüleinek, a családjának. Azután történt mindez. Belenyúltál a katasztrófába és ezzel megmutattad, ki is vagy te, élet és halál ura, mindennél hatalmasabb, aki kész vagy a tieidért tenni is.

"...azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának." De az evangélium tovább tágítja rólad a képet. Te nem csak életet uralsz és halált győzöl. Nem csak világot formálsz és reményt adsz egy emberiségnek. Te, emellett és ezen kívül odafigyelsz egy kislányra, arra, hogy nem olyan rég még beteg volt, nem olyan rég átlépett a halál kapuján és vissza aztán, és most korog a gyomra, gyenge, sápadt. És ez az egész legalább annyit elmond rólad, mint a csoda, a lehetetlen.
Elképzelem, ahogy sírnak a szülők, úgy, hogy nem is hisznek még igazán a szemüknek. Magam előtt látom, ahogy ujjong mindenki, ahogy körtáncot jár. Hogy van, aki csak áll, a száját tátva, mozdulatlanul. De csak te vagy egyedül, aki megérzed annak a gyereknek a teljesen logikus és hétköznapi fizikai szükségét. Úgy tudtál mindenkinél hatalmasabb lenni, hogy közben érezted, láttad és értetted, hogy annak, akin segítesz, arca van, neve van, senkihez nem hasonlító személyisége van és szükségletei vannak. Ez is te vagy, Uram és ez legalább annyit mondhat nekünk, mint a tenger lecsendesítése, egy vak látásának visszaadása vagy valakinek a visszahívása az életbe.

Ezt is meg kellene tanulnunk tőled. Hogy a csodaváráson túl lássuk meg a mindennapiban is azt, amihez mi kellünk. A világmegfejtő és történelemmagyarázó gondolatokon és monológokon túl vegyük észre a szomszéd szükségét és a barát hiányát. Segíts, hogy mi is legyünk ennyire érzékenyek. Hogy az, ami a hitünkből következik, mondjuk ma, adjon ételt egy gyógyuló, éhes kislánynak. Hogy ne csak elérhetetlen magasságokról szóljon a kereszténységünk, hanem szem-, fül- és kartávolságokon belül legyen először is érvényes.

Bella Péter