Efezus 3,14-21 - Pap Ferenc lelkész, teológiai tanár gondolatai:
„…meghajtom térdemet az Atya előtt…” (14). A térdhajtás kifejezi a teremtett ember hódolatát, önátadását, a szolga tiszteletét, valamint rámutat a hatalmas Úristenre.
Több valódi térdhajtásra és több őszinte hódolatra, hálaadásra lenne szükségünk. Ma se feledjük, hogy minden kérésünket, könyörgésünket, gondunkat megadással és hálaadással vigyük Istenünk elé, aki sokkal bőségesebben ajándékoz meg bennünket, mint ahogyan azt mi elgondoljuk. Ezt azonban csak a térdhajtás alázata által vehetjük észre igazán.
Józsué 17 - Steinbach József püspök igemagyarázata
(17,14) „Miért csak egy sorsvetésnyi örökséget és egy kimért részt adtál nekünk?”
– Lám, soha semmi nem elég! Még akkor sem, ha többet kaptunk, mint mások. Ezt a legnyomorúságosabban „a pénzek elosztásánál” tapasztaljuk. Valójában minden területen, bármivel kapcsolatban képesek vagyunk elégedetlenkedni, irigykedni, pedig inkább hálát kellene adnunk: „…mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thesszalonika 5,18)
– József fiai, Efraim és Manassé, a leggazdagabb területen, a legnagyobb területeket kapták az Ígéret Földjén; Manassé törzse még a Jordánon túli területekből is kapott (1–2). Mégis azzal a panasszal álltak elő, hogy népességükhöz képest ez túl kicsi nekik (14–18).
– Igen, pont ez a lényeg: mihez képest kicsi vagy nagy valami? Mihez viszonyítunk? Csak abból indulhatunk ki, hogy minden kegyelem, és minden az Isten ajándéka az életünkben, aki nem a bűneink szerint bánt velünk. Minden hálaadás csak ebből a bizonyosságból fakadhat. Enélkül pedig bármink van, soha nem lesz elég. Bizony, nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel (1Timóteus 6,6).
– Sok más, fontos üzenet is rejtőzik még ebben a szakaszban, csak utalhatunk ezekre. – Celofhádnak, Manassé ükunokájának nem volt fia, „csak” öt lánya (3–6). Ezek, az Úr törvénye szerint részesedtek Manassé örökségéből (4Mózes 27,1–11). Az Úr kezdettől fogva megáldotta a nőket, gondoskodó szeretettel vette körül őket, ahogy ezt Jézus Krisztus életében és szolgálatában is láttuk (Lukács 23,27). – Manassé törzse sem foglalt el minden várost, amit az Úr nekik adott, hanem Efraimhoz hasonlóan, a kényelmesebb és „kifizetődőbb” utat választotta, amikor csak adófizetőivé tette azokat. Nehéz, nagyon nehéz kérdések ezek. Az Isten országának kiteljesedésében, hála az Úrnak, ez már nem lesz kérdés, és a gyarló emberi eszközöket is eltörli majd az Úr. Itt, ebben a világban azonban egy biztos: ha az Úr valamit nekünk ajándékoz, hogy azzal sáfárkodjunk, és mégsem élünk ajándékaival, akkor hűtlen szolgákká lettünk (11–13). – Józsué azt tanácsolja az elégedetlen Manassé törzsnek, hogy vágják ki a hegyvidéki erdőket… (14–18). Amit az Úrtól kaptunk, azzal még nekünk is dolgozni kell. De, ami akkor, egy kis területre vonatkozóan, igei tanács volt, az ma már engedetlenségünk jelévé lett. Ma már „kivágtunk mindent”; belaktuk a földet, annak minden szegletét, és a földteke már nem bír eltartani bennünket. Uram, irgalmazz!
