Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
János 16,32
Szeparációs szorongás. Előbb a kutyán tanultuk meg, mit jelent ez, aztán majd valószínű, a gyermekünknél is észre fogjuk venni. A kutya dúl, nyüszít magában, amíg a gazda nincs otthon, a gyerek nem hagyja, hogy letedd, hogy kimenj a szobából, ilyenkor matrica, méghozzá levakarhatatlan. Az első félemeink között van a fájdalom után a szeparációtól, elkülönüléstől való félelem. Az egyedülmaradástól. Nagy fesztiválok, táborok után előbb mindig anyukámékhoz mentem kicsit zsilipelni hogy ne kelljen egyenesen az egyedülbe menni a kis albérletembe, mert az túl erős váltás. Sokan idős korukra magányosodnak el, elhalnak, elköltöznek mellőlük. De talán a magányosoknál többen vannak, akik közösségben, akár tömegben is elkülönülve, vagy akár magukra hagyva érzik magukat.
Ott van az az izoláció, amikor azt érzed, hogy olyan társaságba kerültél, amiben nem számíthatsz egyetértésre vagy együttérzésre, mert annyira más világ. Vagy amikor annyira ritka helyzetbe kerülsz, amit még elmagyarázni is fárasztó, és azt érzed, hogy ezt tényleg senki, de senki nem értheti mélységében. Aztán van olyanis, hogy alaptalanul, logikátlanul, minden ellenére érzed magad teljesen elhagyatva. A mostani járvány is sokakat elszeparált a szeretteiktől és egyedül zárt be. Vagy olyannal zár be, aki elől máskor menekülne. Nehéz egy helyzet.
Virágvasárnap után Jézus körül egyre megy össze a világ. Egyre-egyre kevesebben vannak körülötte. Egyre kevesebben értik. Júdás mást vár Jézustól és a Jeruzsálemi tartózkodástól, Péter is,valami egészen más célokkal a fejében megy és még ki tudja a tanítványok hányféle váradalommal, meg projekcióval kísérik. Jézus marad magára. A tanítványok elalszanak, mikor odébb megy tőlük imádkozni, már az imaközösségben sem tartanak vele. Aztán amikor elfogják, elszaladnak. Jézusnak egyedül kell állni olyan körök közepén, amelyek dühvel, rosszhiszeműséggel és gyilkos indulatokkal vannak átitatva: vallatják. Egyedül kell állni az ostort és a megaláztatást. De az egyedüllét csúcsa, az a kereszten lesz, amikor az Atyával szakad el a kapcsolat. Ami ugye már magában teológiai disszertációkba és vitákba való, hiszen Krisztus és az Atya eggyek, ezért el se tudjuk ezt mélységében képzelni, hogy szakadhat meg ez a kapcsolat. De elhangzik: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?!
És a hogyannál fontosabb a miért. Mindez éppen azért történik, hogy neked és nekem már soha, de soha ne kelljen teljesen magunkra maradnunk. Bármikor a nemmegértettség, a lelked hullámai, a karantén vagy más sodor téged a totális magadrahagyattatás érzésébe, ne felejtsd el, hogy felfelé még mindig szabad az út. Felfelé nyitva van akkor is, ha minden más irányból szorult a helyzet. Krisztus elviselte a totális elvettetést, a fájdalmak, a félelmek és az izoláltság legmélyét. Mindezt azért, hogy számodra ez az út mindig nyitva maradjon. Használd!
Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Róma 8,38-39
Bella Violetta
