Hálaadó zsoltár.
Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!
Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!
Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.
Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!
Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!
Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.
Zsoltárok 100

Egyfelől:
Magáról is lemondó zsoltárszerűség.
Csak a panaszunkat tudjuk önteni az Úr elé az egész földön.
Szolgálni még szolgálunk valamit, mi, a népéhez tartozók, de fásultan és leginkább megszokásból.
Jött az áradat, amit nem vártunk és leuralt és átalakított mindent, amit ismerünk, amit éltünk. Egyik napról a másikra, egyre nagyobb az esetlegesség, tétova és botladozó, nyájátvesztett báránynak érezzük magunkat.
A templomaink kapui is zárva vannak, otthon ülünk, lopott pillanatokban sóhajtozva, nyelve egy nagyot.
Keressük magunk körül a jót, keressük az okokat, a célokat.
Nem tudjuk, meddig tart ez a bizonytalanság körülöttünk, és így jön egyik nap a másik után.

Másfelől:
Reményre talált ember zsoltára.
Még a legkeményebb napon is van esélyem az jóra, bárhol is legyek a földön.
Isten szeme előtt lépdelek, tapogatózom, ő az, aki a megtölti örömmel még a harcaimat is, aki derűvel lep meg küzdelmek idején.
Bármi történjék is, végül mindig rá kell jönnöm, hogy Isten maradt az Úr! Ő akarta, hogy legyünk, akarja, hogy maradjunk, sohase egyedül.
Ha minden ajtó zárva is, a lelkem, a gondolatom, az akaratom szabad maradhat Krisztusban. És szabad vagyok dicsérni és magasztalni őt, szabad vagyok az énekre, a csendre, az újra, a maradásra.
Nincs okom ma sem, hogy ne áldjam őt, hogy ne köszönjem meg, hogy élek, hogy tudok tenni és van miért, van kiért.
Jó az Úr, ezerszer bizonyította már szeretetét és ezerszer fogja még, ezt jelenti a hűsége. Nem csak nekem, de az előttem járóknak és az utánam jövőknek is.

Bella Péter