Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre… /Lukács evangéliuma 15,11-13/
Mindig rettenetesen érdekelt, mi forgott a tékozló fiú fejében és szívében. Milyen vágyak, milyen indíttatás. Talán most, otthonmaradási időben tudjuk igazán megérteni a mehetnékét. Azt gondolta, otthon minden gát. Hogy kiteljesedni csak másutt lehet. Fejlődni csak odakinn lehet. Hogy az élet az odakinn van, ez pedig csak valami szűk, korlátolt kényszer. Az Atya hatalom, amit meg kell dönteni a szabadsághoz. Ma is divatos szlogen, hogy az élet ott kezdődik, ahol a komfortzóna véget ér. De vajon mi is a mi komfortzónánk? Tényleg az otthonunk? Nem pont az állandó zsizsegés, rendezés, utazás, mobilitás, kapcsolattartás és bonyolítás? Sokunk komfortzónája épp a mehetnék.
Ennek a fiúnak bezártságérzete van, sőt, mai divatos kifejezéssel a FOMO áldozata (fear of missing out – egy tudományos kifejezés a fiatal generáció valamiből való kimaradástól való félelmére). És a mehetnékje szabad utat kap. A gátak, a korlátok engednek. Aztán mikor valóban kijut, nem jut semmivel se többre, jobbra, életebbre, sőt. Kiderül: az alternatíva csak fejben volt olyan vonzó, aki nem találta az értéket otthon, az nem találta kinn sem. Aki ott élt a nagybetűs ÉLET mellett és nem érezte mégsem, az eltávolodva mégúgysem fogja. Attól félt, kimarad valami nem is tudja miből, most viszont az életéért kell aggódnia. Amiből valójában kimaradt, az a nélkülözés, a baj, a kudarc.
Kísértésünk a mehetnék. Komoly lelkigyakorlat: most megtalálni a szépet és a célt, az értéket otthon. Megtalálni a szokásosban Istent. Érdemes akár írni, vagy fotózni: „szépen esett a fény a szobába” ,„virágban az aranyeső és ez jól esik” vagy „a kilincs íve milyen különleges”. Modern remeteségünk épp az élet óvása jegyében történik, még csak nem is az élettől való elfordulásképpen, mint ahogy azt klasszikusan gyakorolták az elvonulók. Keressük az apró dolgok szépségét, amit máskor a rohanásban, az inger-özönben észre sem veszünk! Gyönyörködjünk, teljünk el az apró dolgokkal, csodálkozzunk rá a saját környezetünkre és dolgainkkal, és lássuk benne az Atya jókedvét és bő kezét!
Bella Violetta
