Olvasmány: Jónás 1,1-10
Alapige: Jónás 1,7-10

A „Ki is vagyok?” probléma

Ismerjük a kérdést: "Ki vagy? Mondd el pár mondatban, mutasd be magad röviden." Egyáltalán nem egyszerű, megvallom őszintén, nekem nagyon nehéz feladat ez. Többször megkértek már erre, amikor nagyobb feladatot vállaltam a Csillagponton vagy amikor elkezdtem egy internetes oldalra írni. Ha lenne pár oldalnyi hely, egyszerűbb lenne, de pár mondatban leírni? Hogyan? Mit emeljek ki? Mi határoz meg a legjobban? Mi mutat meg a legjobban? Nekem biztos, hogy hosszú időt kell eltöltenem ilyenkor a billentyűzet felett. Legutóbb, egy kis körben három mondatban kellett bemutatkozni, lehetetlen küldetés volt.
Persze aztán valahogy mindig sikerül, általában belekerül, hogy honnan származom, hogy mivel foglalkozom, hol élek. Az alapdolgok, amiken keresztül megismerni nem lehet, de valami lényegeset és jellemzőt talán át tudok adni magamról.

Identitás – a saját koordinátáink

Gondolkodjunk el, adok egy kis időt, ha öt mondatban kellene meghatároznunk magunkat, bemutatni magunkat, akkor mit mondanánk? … Ugye, hogy nem egyszerű? A nevünk túl, úgy sejtem előkerült többeknél a születési hely, a lakhely, a foglalkozás, ha nemzetközi környezetben fogalmazzuk meg, akkor biztosan a magyar néphez tartozás. Többen elmondanák közülünk, hogy milyen a családi állapotunk, lehet, az érdeklődési körünkről is beszélgetnénk, a hobbinkról. Aztán az is megfogalmazódhatott valakiben, hogy el kell mondani: „Keresztény vagyok” vagy „Református vagyok”.
Olyanok ezek az alapadatok, mint a koordináták. Ha pontosan meg akarunk határozni egy helyet a bolygónkon, akkor két hosszú számsorral meg lehet tenni, a hosszúsági és a szélességi fokok alapján. Ha egy üvegben lévő anyagot meg kell határozni, akkor az ezzel foglalkozó vegyész összetevőkre bontja, megvizsgálja és elemzi. Ha egy embert valahol egy mezben látunk, akkor a színek, a jelek alapján meghatározhatjuk, milyen sportot szeret és melyik csapatnak szurkol, sőt, legtöbbször azt is, ki a kedvenc játékosa. Tudok koordinátákat tudok mondani ahhoz, hogy el lehessen helyezni a világban, hogy „be lehessen lőni” egy ismeretlennek, hogy ki is vagyok, ezek a minket leginkább meghatározó tényezők a múltból és a jelenből. Ezek a mi összetevőink, amikből összerakjuk – magunknak is – az önazonosságunkat. Az identitásunkat. Aminek része az is, hogy hova tartozunk, hogy milyen „mezt” hordunk.

Az identitásom: aki vagyok, ahonnan jövök, amilyen értékeket követek. Az identitásom, ami elválaszt másoktól és megint másokhoz odaköt. Aki vagyok. Nagyon fontos tudnom, ismernem, újra és újraértékelnem.

Része az örökségem, alakították a döntéseim is, mások tettei, a véletlen, de van, amit egy életen át cipelek magammal. Aki vagyok. Ki is vagyok én? Milyen koordináták mentén határozhatom meg magam a lehető legpontosabban? Milyen összetevőkből áll össze az, aki itt ül most? Milyen mez van rajtam? Egyáltalán nem mindegy, nem csak saját önismeretem miatt, de azért is, mert sokszor mások számára is meg kell meghatároznom, ki is vagyok. Van, hogy nagyon is éles helyzetben, mint Jónás esetében.

Jónás koordinátái

Jónáshoz odamennek a viharban a hajóstársak. A kapitány már megtalálta az alvó prófétát, szemére is vetette, hogy hogy tud ilyen vészhelyzetben aludni, ahelyett, hogy imádkozna, vagy segítene valahogy. Aztán a Gondviselő úgy határoz, hogy a sorsvetés az eszköze lesz és rámutat Jónásra, hogy miatta van a vihar. Jogos és valós kérdéseket tesznek fel a hajósok. Az egyik a miért és ez logikus. De egyből utána rákérdeznek az ismeretlen emberre: Ki vagy? Három fontos koordinátára kíváncsiak: Mi a foglalkozása, a küldetése? Honnan jön, a világ melyik részéről? Melyik néphez tartozik?
Mindhárom fontos alapkérdés. Az első a munkát jelenti, de maga a szó nem feltétlenül csak egy mesterséget, de akár a mindent meghatározó küldetést, életcélt is mutatja. Emellé érkezik a földrajzi és az etnikai beazonosítás. Hogy merre hány méter, kivel is állnak szemben.
Jónás először a nemzetiségét mondja el. Talán ezt is tartja a legfontosabbnak, a próféta előbb is beszél erről, mint, hogy ki az ő Istene. Aztán beszél Istenről – és nem véletlen. Abban a korban, amikor szinte minden népnek megvolt a saját vallása, akkor tudták, hogy nem csak az a fontos, hogy ki az az ember, akivel szemben állnak, de az is, hogy kié.

Mert az identitásunk része, hogy ki a mi Istenünk. Vagy, hogy mi vagy ki van a helyén.

Nagyon fontos üzenet ez. Az ember úgy lett megalkotva, hogy része az életének Isten valósága, ha pedig Isten nincs jelen, akkor azt az űrt bizony megtölti valamivel. Jónás korában, sokkal inkább, mint ma, ezek voltak a különböző vallások. Az akkori ember még jól tudta, hogy a fontos koordináták közé tartozik, hogy kiben hisz, kit követ az ember. Nem mellékes dolog, hanem mindent meghatározó, megalapozó valóság.
Jónás elmondja ezt is, a menny Istene, a tengert és földet alkotó Isten az övé és normális esetben ez egy gyönyörű hitvallás lenne, de itt egy újabb vádpont. Jónás elmenekült a hivatása elől, a prófétasága elől, az Istene elől. És emiatt a vihar. Korábban azt kérdezte a kapitány, hogyan tud így aludni? Most azt kérdezik megrökönyödve a viharban a hajó utasai, hogy „Hogy tehettél ilyent?”
A mai ige a maga drámaiságában elmondja nekünk, hogy nem csak az alapkérdés, hogy „Ki vagyok?” de az is az identitásomhoz tartozik legalább ennyire, hogy „Kié vagyok?”.

Kié vagyok?

Kié vagyok? Ki az én Istenem? Nekünk is felteszi a kérdést ma a Szentlélek. Kétféleképpen is.
Először is úgy, hogy tényleg része az élő Isten az életemnek? Része az önazonosságomnak, az identitásomnak? Keresztyének vagyunk, mondjuk, ami azt jelenti, hogy Krisztusiak, általa meghatározottak vagyunk. Hogy nem a magunkéi, hanem Jézus Krisztuséi vagyunk. Valóban így van ez? Hozzá mérjük, hozzá igazítjuk az életünket, a döntéseinket, az emberekhez való hozzáállásunkat? Adunk neki beleszólást az életvitelünkbe? Átvisszük a kapcsolatainkba azt a radikális szeretetet, amit ő tanított nekünk? Rábízzuk magunkat? Vagy csak dísze az életünknek, esetleg átvett szép hagyomány?A bibliai időkben tisztább volt a helyzet, ott voltak a különböző istenek, a bálványok, de ma? Hát errefelé mind egy keresztény kultúra részei vagyunk, nincsenek bálványaink… Persze, vannak az ateisták és a más vallásúak, de miránk és a legtöbb, ezen a kultúrkörön belül élő emberre ez nem vonatkozik, gondolhatjuk. Ne nyugodjunk meg ennyire! Tim Keller nagyon jól magyarázza ezt a kérdést Jónásról írt könyvében. Azt írja, hogy a régi korban egy római áldozatot mutatott be Merkúrnak, a kereskedelem istenének, de nincs különbség, ma a mind magasabb profit eléréséért hányan áldoznak fel mindent. Vagy régen tisztelték Vénuszt, a szerelem és az érzékiség istennőjét, de ma hány ember megszállottja a saját testének és hányan rabszolgái a szexualitásnak. Nincs különbség, ugyanaz történik csak másképp hívjuk, másként látjuk.
Mi határozza meg a döntéseinket, mi van a vágyaink mögött, amikor ábrándozunk, mit képzelünk el? Mi van a gondolataink, a cselekedeteink mögött? Ki a mi Istenünk? Kitől függünk, mitől függünk? A szentháromság Isten vagy valami más? Nagyon fontos kérdés, amit magunkkal kell vinni és dolgozni kell vele. Mert ez is az életünk, az önazonosságunk része.

A másik kérdés a hívő keresztényeknek szól, azoknak, akik magukat hitvallóknak és krisztuskövetőknek tartják. Amikor magunkat meghatározzuk, amikor magunkat bemutatjuk, hol van az, hogy keresztények vagyunk? Mondtam, Jónás, előbb azzal foglalkozik, hogy héber, aztán jön az Isten. Mi van, ha ez egy értékrend is nála? Előbb héber, aztán az élő Isten követője. Egyből értenénk, miért nem ment Ninivébe, dolgozott benne a hazafiság. A hazafiság, ami nem rossz dolog, de nem lehet fontosabb, mint a hit, mint Isten akarata. Onnantól nem jól tölti be a feladatát, nem úgy működik, ahogy kellene, bűn és engedetlenség forrása lesz egy alapvetően fontos része az életnek – csak azért, mert rossz helyi értéken van.

Van-e Krisztus előtt valami? Van-e, amihez Isten nem nyúlhat, amibe nem szólhat bele? Van-e, amivel kapcsolatban, ha a Biblia mond valamit, ha a Szentlélek hozzá akar férni, átlapozzuk a Bibliát, abbahagyjuk az imádságot? Ismertem olyan embert, aki ki is mondta, előbb vagyok magyar, aztán keresztény, azaz nem volt hajlandó együtt imádkozni egy román kereszténnyel pont ezért. Van-e Isten előtt valami az életünkben? Van-e, amihez még ő sem szólhat, ő sem nyúlhat? Ez is fontos kérdés, amivel dolgoznunk kell, amivel kapcsolatban át kell vizsgálni magunkat.

Testvérek, nem csak arra kell válaszolnom, hogy ki vagyok én, hanem arra is, hogy kié vagyok én. Ki az én Istenem valójában, azaz, ki az, akihez képest meghatározom magam, akihez kötődik az életem, aki megalapozza? Aztán, hol van az élő Isten az életemben? Harmadik, ötödik, huszadik helyen? Vagy az elsőn, mindent meghatározva, mindent áthatva?

Kié vagyunk? (A gyülekezet identitása)

Az identitásról beszéltünk. De nem csak az embernek van identitása, hanem egy közösségnek, egy gyülekezetnek is. Ezzel szeretném befejezni. Hogy kik vagyunk, mi így együtt. Mert a világ, a körülöttünk újra és újra rákérdez. Tudunk-e rendesen válaszolni?
Válaszoljanak a tetteink, adja Isten, hogy minél inkább Jézus népe legyünk, őhozzá hasonlóak, őt képviselve.
Válaszoljon az, hogy keresztyén gyülekezet vagyunk. Nem csak azt értve ez alatt, hogy melyik valláshoz tartozunk, hanem szószerint Krisztus által megváltott, megszabadított, szeretni és alkotni képest, áldást hozó hitvalló emberek.
Válaszoljon az, hogy reformátusok vagyunk. Ez nem csak egy címke, nem csak egy hagyomány. Úgy értsük, ahogy azt a reformátorok értették, azaz, az evangélium által reformált, azaz újraalakított, javított közösség.
Együtt tudjunk mindig bizonyságot tenni, viharban és azon kívül is, hogy kié is vagyunk, ki a mi Istenünk, hogy hová tart a mi életünk. Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2019. július 7.