Nem csak gyerekeknek

Amikor azt mondom, hogy Jónás próféta könyvével fogunk a következő időszakban foglalkozni, akkor sokunknak biztos gyerekbibliába illő képek ugranak be. Hisz Jónás története meseszerű: menekülés, a vihar, a cet, ami lenyeli, majd kiköpi, később a bokor, ami alá beül, majd, ami elszárad. Mint egy mese. Vigyázzunk ezzel, baj, ha a gyerektörténetek közé száműzzük, mivel nagyon is felnőtt témákat feszeget ez a könyv.
Jónás könyve a bibliatudósok mai álláspontja szerint egy nagyon nehéz és zűrzavaros időszakban íródott, akkor, amikor Izráel visszatért a babiloni fogságból és újjá kellett építeni az országot úgy, hogy közben elveszítették a függetlenségüket és idő közben oda költözött népekkel kellett megosztani a területet. Jónás neve visszaköszön a királyok második könyvében. Hogy ő az? Lehet, de nem tudjuk.
Az évszázadok során sokféleképpen olvasták ezt a könyvet: Jónás próféta életének egy epizódja és csodálatos élete; egy meseszerű történet; Krisztusról való prófétikus írás. Legújabban egy tanító jellegű novellának tűnik, tele igazsággal és üzenettel arról, hogy Isten népének felelőssége a misszió más népek között.
Megtörtént és pont így történt? Vagy csak egy ihletett író csomagolt bele történetében fontos tanításokat? Én hadd adjak szabadságot ennek az eldöntésben, hisz az üzeneten nem változtat. Istennek van hatalma a valós életben is véghez vinni a csodákat, de az üzenet akkor sem csorbul, ha egy nagyon tehetséges író tanító példázatáról van szó.
És még valami, mielőtt belekezdünk, ami még hozzátehet: a főhős Jónás, Amittaj fia. A név galambot jelent, ami Izráel egyik jelképe volt, az apa nevének jelentése pedig az Úr kegyelme. Így is értelmes: Isten népe, ami az Úr kegyelméből létezik. Ez volt az Ószövetségi nép és ide tartozik az újszövetség népe, az egyház, benne ez a gyülekezet is. Nem csak gyerekeknek szól, remélem ezt a következő vasárnapokban be tudom bizonyítani.

A problémás üzenet

Ahogy elkezdődik a könyv, az teljesen normális lehet egy átlagos próféta életében. Szólt Jónáshoz az Isten, feladatot adott neki. Eddig tart a megszokott mintázat, ezután nem az történik, hogy engedelmesen elindul és végrehajtja a feladatot. Pont ellenkezőleg, Jónás nemet mond és elmenekül. A próféta felmond, vagyis inkább otthagy csapot-papot. Elég radikális reakció.
Nem tetszik az üzenet. De mi a baj? Miért ez a válasz? Világos a feladat: el kell menni Ninivébe, az asszír birodalom fővárosába, elmondani nekik, hogy az élő Isten ítéletet fog tartani gonoszságuk felett. Azért érezzük, hogy ez nem egy könnyű hétvégi munka lesz ez. Ninive a Kr. e. 8-ik századtól az asszír birodalom központja. Egy, Izráel népét nyomorgató, neki sok szenvedést okozó néphez küldi, amelyik folyamatosan fenyegette őket, sőt, az északi országrészt le is fogják győzni. Egy olyan néphez küldi Isten Jónást, amelyik a kegyetlenségéről volt híres. A legyőzöttekkel szemben elkövetett válogatott szörnyűségek fennmaradtak, kegyetlen tömeges kivégzések, felesleges megcsonkítások, élve megnyúzás – abban a korban is kiverte a biztosítékot a legtöbb embernél.

Nem tetszik az üzenet, de talán együtt tudunk érezni Jónással. Pont hozzájuk? Hadd hozzak egy példát. Tegyük fel, hogy a cégnél, ahol dolgozom, évek óta áskálódik ellenem egy munkatársam. Folyamatosan problémákat okoz, hazudozik, megnehezíti a dolgomat, beszól, sároz, ok nélkül. Nem veszem fel a kesztyűt, tűrök, próbálok ilyen légkörben teljesíteni. Évek óta megy, sok stressz, rengeteg probléma okozója, örülök, ha nem kerülünk egy légtérbe. Aztán egy nap a főnök behívat és kiadja a feladatot, az említett munkatársnál nagy gubanc van, az állásába is kerülhet, ha nem sikerül úrrá lenni, úgyhogy áthelyez két hétre arra az osztályra, hogy segítsek neki, hozzam helyre, amit elrontott, hogy rend legyen és ő is maradhasson. Ugye érezzük az ellentmondást, a feszültséget? Miért engem, miért hozzá?
Miért engem? Miért hozzájuk? Jónás is feltehette ezeket a kérdéseket. Nem tetszett neki a feladat. Minek odamenni? Náhum, egy másik próféta megjövendölte, hogy el fog pusztulni Ninive. Különben is, meg is érdemlik a büntetést, hisz ellenségek, mennyi fájdalmat okoztak Jónás népének! Meg egyébként is, elmegy Jónás, elkezd prédikálni, majd pont ők fognak megváltozni, ugyan dehogy… A próféta felháborodik, beindul a gondolat, a szív és egy spirálba kerül.

Nem a próféta határozza meg az üzenetet, amit kap, ez nem így működik.

De beszéljünk magunkról. Isten hozzánk is szól és egészen addig nincs is ezzel baj, amíg egyezik az elképzeléseinkkel, a vágyainkkal, a szükségleteinkkel. Csakhogy Isten nem mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk, nem mindig abba az élethelyzetbe kerülünk, amit mi szeretnénk.

Isten elég sokszor lep meg bennünket, de például mi szeretünk válogatni a nekünk tetsző igék közül, csakhogy ez ez nem így működik. Ha az jó, hogy Jézus azt mondja: jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, akkor annak is jónak kell lenni és ugyanilyen érvényesnek, hogy szeresd az ellenségedet. Isten határozza meg az üzenetet és bízni kell benne. Nem kiszúrni akar Jónással sem, hanem valami nagyobb jót akar elérni, amit a próféta még nem ért.

Távolodni a problémás Istentől

A nemet mondás után jön a távolodás. Nem is az üzenettel van problémánk, hanem magával Istennel, hisz az üzenetet nem lehet leválasztani a küldőjétől. Ezt Jónás jól tudta, ezért nem is vitázik, csak fogja magát és lelép. Neki nem kell ez az Isten.
Nem csak az üzenet problémás, hanem maga Isten is az. Igen, Isten követése rengeteg problémával és kényelmetlenséggel jár, lehet itt finom vallásos beszéddel élni, de nem érdemes. Abból is láthatjuk, hogy Isten valóságos, hogy nem mindig azt teszi, amit mi akarunk és nem mindig úgy cselekszik, ahogy mi elvárjuk. Jónás, lehet, szívesen elment volna örömhírt hirdetni a szülőfalujába, a szeretteihez, de Isten a tömeggyilkos ellenséghez küldi. De nem lehet válogatni, meg van mindennek az oka.
Viszont Jónás legalább nem hazudik magának. Ha nemet mond Isten szavára, az azt is jelenti, hogy nemet mond Istenre. Ez az, amit mi sokszor nem látunk be. Isten nem úgy táncol, ahogy mi fütyülünk, sokszor kényelmetlen dolgokat kér tőlünk. Mi úgy gondoljuk, hogy ettől még tiszteljük őt, csak válogatunk abból, amit kér vagy elvár. De ilyen nincsen.

Ha nemet mondunk, az azt jelenti, távolodunk, azt jelenti elindultunk az ellenkező irányba. Mint Jónás is. Valójában mindig ez történik, az édenkerti gyümölcsszedés óta, mi kiválogatjuk és hajlítgatjuk Isten szavát, parancsait, tanácsait, tervét, és közben távolodunk Istentől, az élettől. Ha nem vele tartunk, akkor távolodunk, akkor az ellenkező irányba jutunk.És ez nem lesz jó nekünk.

Meg lehet kérdőjelezni Isten bölcsességét, tervét, akaratát, de ezzel nemet is mondunk rá, ezzel saját magunkat tesszük a helyére. Nincs középút, nincs ide-oda táncolás. Jónás legalább őszinte volt, ő maga el is indult az ellenkező irányba.

A menekülő ember – Isten felségterületén kívül

Jónás menekül és profin csinálja, Ninive Joppéból észak-keleti irányban körülbelül ezer kilométer, a mai Irak területén. Tarsis a mai Spanyolország déli partvidékén lévő főníciai kolónia lehetett. Az arányokat és az irányokat úgy tudnám érzékeltetni, hogy mondjuk elküldjük Győrből a gyerekünket Tatára a nagymamájához, aztán este telefonál nekünk Bécsből. Az ellenkező irányba indul Jónás, messze a világ végére. Szó szerint, az akkori civilizált világ végére.
Mi van Jónás tette mögött? A régi ember, kicsit befolyásolva a többistenhívő szomszédoktól, úgy gondolta, hogy egy-egy istenségnek megvan a maga „körzete”, egy terület, egy nép lakóhelye, azé, amelyik imádja. Jónás ösztönösen valami hasonlót akart: eljutni oda, ami már nem Isten felségterülete. Nem tetszik neki az üzenet, nem tetszik Isten maga. Ki akar kerülni Isten felségterületéről, olyan helyet keres, ahol már nem érvényes Isten fennhatósága.
De valóban kézbe vette az irányítást? Mit csinál a független és szabad próféta? Menekül. Istennek nemet mondani, Istenre nemet mondani nem csak távolodás, de menekülés. A menekülés pedig sohasem jelent szabadságot. A menekülés rabság, nem megoldás, csak reakció valamire. Jónás menekül, nem csak Isten elől, hanem a prófétasága, a felelőssége elől. És menekülésben ki van szolgáltatva.

Az emberiség úgy gondolja, hogy Isten nélkül lesz szabad. Pedig Isten nélkül csak menekülés van. Az ember menekül tetteinek következménye elől, döntéseinek utóhatása elől, félelmei elől, bukásai elől. A menekülés pedig rabság. Az ember Isten nélkül menekül és a menekülésben soha nincs nyugvópont.

Régebben láttam egy filmet, ami egy nagy vonatrablásról szólt. A rablók a pénzzel elmenekültek, távolra hazájuktól, évtizedekig bujkáltak, mindig sikerül meglógni, aztán hol pár év, hol pár hónap átmenet volt, de menni kellett tovább. Amikor elkapták őket, szinte a megkönnyebbülés volt. Mert a menekülés felőrli az embert. Az Isten elől való menekülés, az Isten nélküli önmeghatározás szabadságnak tűnik, pedig menekülés, nem csak Isten elől, de saját sorsunk elől is.
Az Istenre nemet mondó hívő ember sem semleges területre ér, amikor valamiben saját kezébe veszi az irányítást. Nincs semleges terület, nemet mondva csak távolodni lehet, csak menekülni, amikor menekülünk, akkor már nem mi irányítunk.
Érdemes lenne ezzel foglalkoznunk Istennel kettesben is. Hogy mi az, amiben az ige, Isten üzenete kényelmetlen és problémás? Hogy mi az, amiben felülírjuk az egyértelmű iránymutatást? Hogy mi az, amiben távolodunk és ez távolodás egyben a szétesést is jelenti, a menekülés rabságát, a szabadság elvesztését. Miben mozgunk az ellenkező irányba azzal szemben, amiről érezzük, hogy mennünk kellene? Gondolkodjunk ezen tovább, hogy tudjunk lépni, tisztában legyünk a helyzetünkkel. Mert van visszaút, Jónás könyve is ezt üzeni.

Isten a viharban

A végére még maradt evangélium is. 4. vers: „Az Úr azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek.” Miért örömhír? Mert Isten ott volt a tengeren is, a világ végén is ottvan és beleavatkozik a történésekbe, csak, hogy visszaálljon a rend. A történetnek nincs vége, sőt, még csak az elején vagyunk. Ámen.

Bella Péter
Győrújbarát és Ménfőcsanak, 2019. április 28.