Olvasmány: 2Mózes 3 válogatott  versek és Máté 28,16-20
Alapige: "...és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Máté 28,20b


Búcsúzásaink

Ha itt lenne a feleségem, elmondhatná, mennyire rosszul búcsúzkodom. Egyszerűen nem megy, ha mondjuk felszáll a vonatra, akitől elköszönök, már jövök is el onnan. Persze a fordítottját sem várom el, nem kell miattam ott fagyoskodni a kapuban, amíg mindent beállítok az autóban az indulás perceiben. Elköszöntünk egymástól, ölelés, pár szó, köszönés. Valahogy nekem nem megy, nem tudom jól kezelni az ilyen helyzeteket.
Más ügyesebb, jobban működik ilyenkor, de az biztos, hogy búcsúzkodni senki sem szeret, hisz az esetek nagy százalékában olyan embertől válunk el, köszönünk el, akivel jó együtt lenni, aki fontos nekünk, akit szeretünk. Elköszönni nem jó, mert nem lehet tudni, mikor találkozunk, mert újra messze leszünk egymástól. Miért hozom ezt ide? Mert egy búcsúzás mondatai vannak a mai igében. Legalább is, búcsúzásnak tűnik, ahogy a feltámadott Jézus „átadja a stafétát” mennybemenetele előtt a tanítványoknak. Búcsú, de furcsa, nem olyan, amilyeneket mi át szoktunk élni.

Egy zavarba ejtő búcsú

Mi is történik itt? Jézus legyőzi a halált, keresztre feszítése után visszatér, feltámad, megtörténik valami, ami mindent felülír és megváltoztat. A tanítványok és a követők szemszögéből ez azt jelenti, hogy visszakapják Jézust, akit a halálban elveszítettek. Visszakapják a közelségét, a személyes jelenlétét, a bátorítást, a tanítást, a vezetést. Valljuk be, ez jó dolog. Minden helyreáll, Jézus ott van mellettünk és ennyi. Jézus közben felkészíti a küldetésre a tanítványokat, mesél nekik arról, micsoda nagy dolgoknak lesznek a részesei.
Aztán ahogy ez az Apostolok cselekedetei első fejezetében olvasható, Jézus visszatér a mennybe, visszatér a világ érzékszervekkel nem felfogható, nem behatárolható részébe, újra része lesz annak a szférának, amin nincs fogásunk. Jézus már nem lesz fizikálisan része a mindennapjaiknak. Nem lesz megszólítható az asztalnál ülve, nem tudnak kezet fogni vele, együtt sétálgatni vele a Genezáreti tó partján. És mégis, mit olvasunk itt, a mai igében? „Veletek vagyok a világ végezetéig.” Hogyan van ez?
Zavarba ejtő ez a búcsú! Miért ez a mondat? De hát pont azt kellene mondania Jézusnak, hogy „bár nem leszek veletek innentől mindennap, akkor is…” Valahogy így lenne logikus, nem? Én sem azt mondom édesanyámnak, amikor visszaindulok a meglátogatásból, hogy veled vagyok a következő négy hónapban, amíg újra ide találkozni fogunk, nem mondom, mert nem igaz, ezért is nehéz a búcsú. Egy zavarba ejtő, meglepő búcsú része a mai igénk is.

Jézus úgy köszön el, hogy a maradásáról biztosítja az övéit.

Egy rejtvény, amit érdemes megfejteni, azért is, mert mi vagyunk a jelenkori tanítványai, ráadásul ez egy nagyon fontos igerész arról, mi is a küldetésünk ezen a világon. Miért mondja Jézus ezt? Miért bátorítás ez?

Nem „Veletek voltam” vagy „Majd veletek leszek”

Legelőször is kezdjük azzal, hogy mit nem mond Jézus, mert már az beszédes és közel visz bennünket a rejtély kulcsához.

Először is nem arról beszél Jézus, hogy „Veletek voltam éveken át, most is, negyven napig, a feltámadásom után. Hatalmas dolog ez! Legyen ez a tudat, az a sok élmény olyan, mint egy éléskamra, ahonnan erőt tudtok meríteni!” Nem ez van itt, és ez fontos. Jézus nem csak a múltban vele átélt élményekkel akarja megerősíteni a népét. Tévútra visz bennünket, ha így gondolkozunk.
Pedig sokszor gondolkodunk így. Hogy a keresztyénség egy valaha élt nagy ember éveinek lenyomata, hogy abból kell kibányásznunk a felhasználandó gondolatokat, célokat, erőt. Jézus itt járt, ott az evangélium, ebből kell dolgozni, mi ezt az egyszervolt Jézust kell, hogy itt kiábrázoljuk. Ez nem az, ami a miénk. Nem Jézus emlékéből élünk. Valami más van itt és erre utal Jézus ellentmondásos mondata: „Veletek vagyok minden napon…”

Mit nem mond még? Azt sem, hogy „Egyszer majd veletek leszek valamikor! Visszatérek, addig kitartás, legyen erőtök abból, hogy a visszatérés majd meg fog történni!” Egyfelől ez igaz, hitünk szerint a világegyetem teljhatalmú uraként visszajön megítélni és átformálni ezt az egész univerzumot, benne az emberiséget. De a kereszténység nem csak annyi, hogy próbálunk berendezkedni egy egyszer majd megtörténő eseményre!

A Jézus által küldetésként adott gyülekezet és az örömhír, amit hirdetünk nem egyenlő valami világvége-várással, valamilyen passzív, elforduló jelenléttel. Az evangéliumból élő gyülekezet aktív és élő, és igen, várja vissza urát, de közben a jelenben is épít, dolgozik, él.

Ahogy ezt maga Jézus adja elénk.

Folyamatos jelen

Talán érzik a testvérek, hogy az a vagyok szó nem elírás, nem hiba és nem is mellékes. A hangsúly a „vagyok”-on van. Bármennyire is furcsa, itt van a megoldás valahol, hogy Jézus azt mondja, „Veletek vagyok, minden napon a világ végezetéig.”
Nem emlékekből és múltból élő és nem is egy csak a jövőre készülő gyülekezetet indít útjára itt az Úr. Mintha valami fajta lelki nyelvtani hangsúly lenne: vagyok. Itt vagyok: ezt az az ember mondja, aki egy szobában, egy térben van velünk. Aki megosztja velünk azt, amiben itt és most vagyunk, örömben és nehézségben. „Veletek vagyok – minden nap, ameddig be nem teljesedik a történelem, céljáig nem ér ez a világ, úgy, ahogy én akarom.” – mondja Jézus. Veletek vagyok minden nap, ezután is. Az angol nyelvet ismerők tudják, hogy van egy igeidő, amit úgy fordítunk, hogy folyamatos jelen. Lelki és életünkre kiható dimenzióban kölcsön venném ezt a megnevezést. Jézus a folyamatos jelent ígéri.

Folyamatos jelen. Ugyanaz, csak éppen más módon. Ez jelenti az egyház, a gyülekezet, a hívő ember erejét: Jézus folyamatos és valóságos jelenléte. Nem azért vagyunk erősek, mert egyszer közöttünk élt Jézus, vagy mert egyszer majd visszatér. Nem azért kaptuk azt a feladatot, hogy a tanítvánnyá tegyünk mindenkit, hogy tanítsunk és kereszteljünk, mert egy valaha volt vallásalapító azt mondta, vagy, hogy mert a jövőben történni fog valami. Még ha ez a két dolog igaz, Jézus tényleg olyan nyomot hagyott, mint azelőtt senki más, és igen, a jövőben nagy dolgok fognak történni – de az igazi erőnk, hogy Jézus jelen van. Folyamatosan jelen.
Csak éppen máshogyan, ezt kell megérteni, vagy talán pontosabb, ha azt mondom, megugrani. A tanítványok, mint minden ember, a meghatározott keretek között tudtak csak gondolkodni. Jézus azt mondja: új játékszabályok lesznek, új lehetőségek, új keretek. Nem véletlen, hogy Mózes égő csipkebokros történetét felolvastam, ott is megszólal egy eget és földet megrengető „Vagyok”, Isten így mutatkozik be. Vagyok, aki vagyok azaz, veletek vagyok, veletek leszek a szabadításban, kifelé a rabszolgaságból. Megtapasztaljátok a jelenlétem, de nem úgy, ahogy a bálványokat az egyiptomiak. Valóságosan, úgy, ahogy Isten akarja, úgy, ahogy szükség van rá, egy kapcsolatként. Csak meg kell ugrani ezt.

Jézus azt mondja: innentől nem csak a láthatók, hanem a láthatatlanok is a játéktér részei lesznek. De ettől többek leszünk! Jézus azért megy vissza a mennybe - ami látszólag a távozást jelenti -, hogy közel legyen, mindannyiunkhoz, mindig. Jelen lesz, határtalanul és akadálytalanul.

Ezt mondja el Jézus, erre készíti a tanítványokat. Jó, hogy most ott van, kinyújtják a kezüket, látják, igen, de nem elég. Itt hamarosan egy sokkal nagyobb dolog épül, ehhez új jelenlét szükséges.
Jézus kiadja a küldetést, a feladatot. És valós segítséget akar adni az övéinek. Pont a mennybemenetel kapcsán szoktam a konfirmandusoknak egy példát hozni. Egy hadvezér vagyok és van tizenkettő, egymástól nagyon messze harcoló hadosztályom. Kétféleképpen tarthatom velük a kapcsolatot: vagy utazgatok közöttük és személyesen megbeszélhetjük, mit kell tenni, de mindig csak azzal, akinél éppen vagyok; vagy van egy állomáshelyem, ahol ottmaradok, nincs fizikai kapcsolat, viszont mindenkivel folyamatos rádiókapcsolatban vagyok és látom a különböző hadi mozgásokat, folyamatokat. Melyiket választanánk a győzelem érdekében? Szerintem a másodikat. Jézus ezt tette. Jelen van, csak másképp, mindannyiunkhoz, akadálytalanul és határtalanul.

Következmények

A pünkösd utáni tanítványok már értik. Nekünk is érteni lehet. Amikor a Szentlélek belép a játéktérbe, Isten jelen lesz úgy, mint addig soha, Jézus belülről formálja tovább az övéit. És ez nekünk itt 2019-ben nagyon fontos. Ez a folyamatos jelen, ennek a tudata tesz bennünket győztes közösséggé, ez emel ki bennünket a csak emberi közösségekből. Ez ad erőt, ez segít bennünket, hogy Jézus jelen van – másképp. Minden napon, bennünk és közöttünk.
De hogyan van jelen? Hogyan tapasztalom meg a jelenlétét? Szép szavaink vannak erre, megtanuljuk konfirmációkor: Szentlelke és igéje által. Rendben van, de ez mit jelent?

Itt is meg kell ugrani valamit, ez a hit ugrása, a hit bátorsága. Jézus hatással van ránk, formál, gyógyít, felszabadít, valós hatással van ránk. Csak nem úgy, hogy felmászunk egy fügefára, ő pedig lehív onnan és velünk vacsorázik. Ehelyett valami titokzatos módon tapasztaljuk meg a jelenlétét, amikor közösen megtörjük a kenyeret és isszuk a bort úrvacsorakor.

Nem az van, hogy Jézus odalép az asztalunkhoz, és elhív onnan maga után. Úgy van most már, hogy magunk is meglepődünk, amikor egy bibliai történet nem ereszt, hanem megragad, meglátjuk benne magunkat és valami furcsa párbeszédbe kerülünk az igével. Nem úgy van, hogy Jézus járja a városokat és gyógyít tömegeket, hanem minden városban kell lennie egy csapatának, akik együtt, egymást szeretve és egymást erősítve hoznak létre egy gyógyító közeget, ami hatással lehet bárkire, mert valahogyan maga Jézus van így jelen. Nem úgy van most, hogy egy csendes este Nikodémusként négyszemközti beszélgetést kezdeményezünk Jézusnál, hanem úgy, hogy nekiállunk imádkozni, megpróbáljuk, igazán, őszintén, kiteregetve mindent, azt, ami tényleg bennünk van és a csendben valamit megsejtünk, valami válasz formálódik. Sorolhatnám tovább, ahogy az életeseményeinken keresztül megtorpant Jézus, ahogy egy mélységből kiemel, ahogy mellénk állít nem várt társakat, ahogy megbékít ellenségeket, sok megtapasztalás, amiben folyamatosan jelen van. És ki tudja, mit tudnánk még együtt a saját életünkből összeszedni?

 Jézus itt van, velünk van

Jézus nem búcsúzkodott, csak felkészítette övéit egy szintlépésre, egy változásra. Ez adja az erejét egy gyülekezetnek, egy istentiszteletnek. Jézus folyamatos jelenléte. Ezért lesz a Biblia sokkal több, mint egy könyv. Ezért lehetünk győztesek már most, mi keresztyének, még ha a világ mást gondol rólunk. Jézus jelen van, itt is és most is, velünk, közöttünk és bennünk. Bátran higgyük el és éljük meg, mai tanítványokként. Ámen.

Bella Péter, Győrújbarát, 2019. március 3.