Olvasmány: Lukács 12,1-12;
Alapige: "Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" Lukács 12,7 

Isten furcsa nyilvántartása

Egy kérdéssel hadd kezdjem: Ki az, aki pontosan meg tudja mondani, hány hajszála van most? Kopasz embernek nem ér… Milyen kérdés ez már, hogyan tudnánk, túl sok van belőle, konkrétan – megnéztem – 70 ezer és 150 ezer között (szőkéknek a legtöbb, vöröseknek a legkevesebb). Hát, a 70 ezer is túl sok, hogy számolgassuk. Ezért is olyan hihetetlen Jézus példamondata, hogy Isten pontosan tudja minden hozzá tartozó ember aktuális hajszál-mennyiségét.
De miért ez a furcsa mennyei nyilvántartás? Mit tesz hozzá egy keresztény ember életéhez ez a tudat? Mi a jelentősége? Miért van mindez egy bátorításról szóló prédikáció-sorozatban? Természetesen Jézus nem a keresztény emberek hajmennyiségének fontosságára akart itt utalni, a mondat túlmutat önmagán. Hogy miről is szól mindez, hogy mit adhat nekünk, ahhoz persze a körülötte lévő igék is kellenek, ez a mondat sem áll önmagában, keressük meg együtt a mai bátorító, megerősítő üzenetet.

Nincs mellébeszélés, nehéz lesz a tanítványság

Nézzünk csak rá a nyitóképre, mit látunk? Jézus körül megszámlálhatatlan nagy sokaság van, tömeg, olyan emberekből, akik hallani, látni akarják, akarnak tőle valamit. Igazi tömeg, Lukács megemlíti, hogy majdnem letapossák egymást. Olyan, mint ma egy nagy sztár körül, egy népszerű politikus körül van. A mai tömegkultúra alapján elismerően nyilatkozhatnánk, hiszen ez a cél, mintél több embert megszólítani, elkötelezni, irányítani – csakhogy Jézus nem a mai tömegkultúra felől közelít, furcsa dolgot tesz. Azokhoz szól, akik már döntöttek is mellette, akik nem is tudva, mit vállaltak, de bíznak benne és mennek utána. Nekik beszél és fellebbenti előttük a jövőt. Ami nem egyszerű.
Ez is szembemegy a mai módszerrel, ami arról szól – sajnos sokszor keresztények között is – hogy ígérj meg minden szépet és jót, húzz be minél több embert érzelmileg. Jézus nem ezt teszi, nem árul zsákbamacskát, nem beszél mellé. „Kedves tanítványok, az én munkámat fogjátok vinni, engem fogtok képviselni. És ez nehéz és kemény lesz.” De ez nem jelenti azt, hogy rossz is. Jézus őszinte és azért, mert nagyon fontos dologról van szó. Ha tűzoltókat toborzunk, beszélni kell arról, hogy a tűz éget, közel kell hozzá menni, sérüléseket lehet szerezni, sőt életveszélyes. De közben katasztrófákat előznek meg és életeket mentenek. A valóságot kell látni, hogy fel tudjanak készülni.

Miről beszél Jézus? Vegyük vázlatosan sorra.
Jézus hitelességről beszél. Arról, hogy ne legyen képmutatás, hanem amiről egymás közt beszélnek, az hangozzon el kifelé is. Ami belül van, azt mutassuk kifelé. Mert Jézust képviseljük, aki ugyanígy élt.
Aztán Jézus arról is beszél, hogy a világ hatalmasságai és erői nagyon nagy nyomást fognak gyakorolni követőire és ennek része lesz a megfélemlítés, a fenyegetés és az erőszak is. De az Úr azt mondja, ne féljünk a korlátozott evilági hatalomtól akkor, amikor egy korlátlan halálon és láthatókon túlmutató hatalmat képviselünk.
Jézus beszél arról is, hogy aki kitart minden ellenére is vállalja hűséggel Istenét és Urát, azt vállalni fogja Isten is, Krisztus is az örökkévalóságban. Azaz megéri kitartani, Isten nemhogy nem felejt, de kiáll az övéi mellett. És ennek az ellenkezője is igaz.
Jézus beszél egy nagyon is gyakorlati félelemről – mennyire tudja, mi van a szívünkben! – hogy az ő nagyon is hétköznapi emberekből érkező tanítványai, későbbi követői félnek, hogy mit tudnak ők mondani a hatalmas nyomás alatt királyok, fejedelmek, zsarnokok, diktátorok, korrupt politikusok, cégvezetők és terroristák elé hurcolva. Itt is bátorít Jézus: maga a Szentlélek fog szavakat adni a szánkba, felülmúlva egy ennyire nehéz helyzetben magunkat és ellenfeleinket.
Testvérek, vázlatosan rohantam végig mindezen, minden pont akár egy külön prédikációt is érne, de nekünk most a teljes kép kell, ami ismerős lehet amúgy is.

Hisz kétezer év hitvallóinak történetét látjuk, a mögöttünk lévő évszázadok küzdelmeit, ahogy a keresztény egyház romlik és tisztul, ahogy mindenkori ideológiák és hatalmak telepednek az egyházra, próbálják bedarálni vagy elpusztítani, ahogy vértanúk és szenvedő hitvallók nőnek fölé teljes rendszereknek és zsarnokoknak és közben Istennek egyre nagyobb a dicsősége. És ebben a jézusi tanításban ott van a jelenünk. Ma sincs másképp, ugyanaz a nyomás, a kísértés és ugyanaz a diadal.

Ebben a sorban hangzik el a hatodik és hetedik vers.

Szürke kis veréb vagyok

Verebek és hajszálak – és az, hogy mennyire értékes is a tanítvány. Furcsa példák, de legalább magunk elé tudjuk képzelni.
Én nagyon szeretem a madáretetést. A teraszon, a villanyórába rejtve van is egy kis távcsövem, hogy figyelhessem, milyen vendégek járnak nálunk: kék cinke, széncinke, mezei veréb, házi veréb, zöldike és még sorolhatnám, milyen vendégeink vannak. Az udvarunkban fészkelnek is madarak, évközben is, rozsdafarkúak, de van egy énekesrigónk, már-már ismerőseink, évről évre az érkezőfészekaljak is. De szegény verebek hátrányból indulnak. Hány veréb járt a kertemben? Nem tudom. Annyira sok van belőle, annyira egyformák.
A veréb gyakori, nem védett, egyszerű és még a tollazata sem valami különleges, ha az énekét nézzük, azzal sem lehet megnyerni az énekesmadár-tehetségkutatót. Észre se vesszük általában, de megkülönböztetni semmiképpen nem tudjuk. Jézus ráadásul arra is utal, hogy áldozati állatként sem volt valami értékes akkoriban. Sőt, egy verebet nem is lehetett venni, öt darabot kapott az ember a lehető legkisebb összegért. De hogy jön ide a veréb, ez az emberi szempontból jelentéktelen, megkülönböztethetetlen, szürke kis madár?
Elmondom. Hogy érzi magát egy keresztény hitvalló a római császár börtönében? Mint akiről elfelejtkezett Isten. Hogy érzi magát egy hitvalló a gulágon? Elfelejtve, beleszürkülve a többi szürke rabruhába. Hogy érzi magát a nehézségekben lévő, nyomás alatt lévő keresztény? Mint aki nem számít Istennek, hisz mennyi nehézség éri és miért nem segít az Úr? Az üldözött, a szenvedésben lévő, a nyomás alatt lévő tanítvány gyakori érzése: semmi vagyok, olyan vagyok, mint egy veréb, gyenge és értéktelen. Érzésekről beszélek, benyomásról, a nehézségekben lévő ember belső monológjáról, a remény elvesztéséről.

Jézus ezen fordít. „Ember, ha engem követsz, nehéz lesz, nem titkolom, sokan sokféleképpen akarnak majd beolvasztani, megváltoztatni, átalakítani vagy elpusztítani.”  De ez nem azt jelenti, nem annak a következménye, hogy Isten elfelejtett, hogy Isten előtt senki vagy, nem érsz semmit, csak egy veréb vagy. Pont ellenkezőleg, nagyon-nagyon értékes vagy, amúgy is, de ilyenkor az, amit teszel, a legnagyobb dolog.

Isten egyébként – mondja Jézus – még a verebeket is ismeri, egytől egyig, mert Isten nem olyan, mint mi. És ráadásul ennél mérhetetlenül több az, ahogy a szenvedő övéivel van, na erről prédikálnak a hajszálaink!

Hajszálaim számbavétele és ami ebből következik

Jézus azt mondja, hogy nem veréb vagy, hanem ember, ő alkotott, ő váltott meg, ő hívott el, az ő képét viseled és ha hiszel benne, az ő nevét – keresztény, azaz krisztusi. És pont ellenkezőleg: mindent tud, mindent ismer, mindennel számol Isten akkor, amikor a darálóban vagy. És mindent a kezében tart. Mi mindenről beszél az, hogy Istennél még a hajunk szálai is számon vannak tartva?
Ha valaki része az életemnek, ha valakivel egy fedél felett élek, ha mindennap látom és ismerem, akkor egyre jobban ismerem kívülről és belülről is. ismerem a feleségem lábfején a kis sebet, ami műtét után maradt, a mosolyánál milyen kis ráncok bukkannak elő. De így van ez szülő és gyerek, a testvérek kapcsolatánál. Ehhez közelség és közösség kell. Jézus azt mondja, hogy ha kiállunk mellette, az, ami biztos, a börtönben, a lelki terror közepén, a nyomásgyakorlásban is, hogy ő maga közel van és közösségben van velünk. Hát, hogy tudná megszámolni a hajszálainkat, ha nem így lenne?
Persze, hogy nem hajszálakról van itt szó igazából. Belső imatöredékekről, megremegő mondatokról, elhalkuló hangról, gondolatokról, elhessegetett gondolatfoszlányokról. Mindent tud Isten. És ezt a „hajszál-nyilvántartás” nem vádpontgyűjtés. Ez a mellénk állás. Hogy érti és tudja, hogy miben vagyunk. Mert őérte és őt vállalva vagyunk ott.
Értékesek vagyunk, mondja Jézus és ez nem a kortárs közhely. Ez a Szentírás üzenete. Értékes az ember, annyira, hogy Jézus áldozata kellett, hogy visszavásároljon minket Isten a halálból és az elveszettségünkből. Nem közhely, hanem megerősítés, akkor különösen, amikor értéktelennek gondoljuk magunkat. Ha Isten mondja, akkor úgy van.

És értékes a hitvallásunk. A legtisztább és legerősebb evangelizáció a hiteles keresztény. A legerősebb egyházépítés a túlerővel szemben is vállalt hitvallás. Birodalmak buktak el halálig is hű hitvallókkal szemben. Nincs nagyobb érték, mint a hiteles, Isten Jézusban megmutatott szeretetét tisztán visszatükröző élet és szó.

Ha hű vagy, ha maradsz, minden ellenére is Krisztus útján, közelebb leszel hozzá, mint valaha és benned is megszólal ő maga, Jézus Krisztus, Szentlelke által. Üzeni Jézus az akkori tanítványoknak, akik még nem tudták, mi vár rájuk. És üzeni nekünk, a mindennapi küzdelmekben és csodákban.

Ez Istennek is fontos

Bátorítson minket a tény, hogy míg a világban nyilvántartás készül arról, hol járunk, mennyi és hol fizetünk, mivel tartozunk, milyen oldalakat nézünk meg az interneten, kamerák figyelik, mikor rontunk el valamit, akkor az Isten nyilvántartása másról szól. A hozzá hűeket, az őt vállalólókat ő is vállalja, a halálon túl is. És közben ott van mellettünk, közel hozzánk, a szeme előtt vagyunk, folyamatos fókuszban, a hitünk miatt minket ért nyomás nem arról beszél, hogy Isten elfelejtett minket, épp ellenkezőleg. Még a lehullott hajunkat is számbaveszi, hát még azt, ami belül van. És segít és erőt ad. És a végén sokkal többet kapunk vissza Krisztusban.
Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2019. február 03.