Olvasmány: Prédikátor 7,13-22
Alapige: "A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban bedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik." Prédikátor 7,14 

Csak a pozitív?

Múltkor elém került egy prédikáció az interneten, az egyik videómegosztón. Arról beszélt a prédikátor, hogy aki Istennel jár, azzal rossz már nem történhet, a hit magával hozza zavartalan életet, elűzi a rosszat, a kellemetlenséget. Népszerű videó, de sajnos hazugság volt. Ahogy sok társa is, hisz nagyon sok helyről kapjuk meg azt, hogy a hívő élet tulajdonképpen egy kellemes, zavartalan lét.
Van egy ehhez nagyon hasonló gyakorlat a hívő emberek között. Amikor úgy gondolom, hogy csak pozitívat mondhatok magamról, amikor rákérdeznek az életemre, hisz hívő emberként nem történhet velem kellemetlen, rossz vagy fájdalmas dolog. Van, amikor könnyű, de van, amikor keservesen nehéz bármi jót kisajtolni magamból, ha őszinte vagyok. A következő lépés már a képmutatás, a hazugság.
Fontos röviden megjegyezni, hogy a másik véglet is megvan, van, aki csak a rosszat lát, csak panaszkodni tud, akkor is, amikor pedig jót is lát és megél.
Na de térjünk vissza: csak pozitívat! Nagy kísértés – egy olyan kultúrában, ahol többet jelent, amit mutatunk annál, ami tényleg van. Nagy kísértés akkor, amikor a hívő visszatekintés egyfajta verseny, hogy ki tud több áldást felmutatni. Ez különösen is éles most, az év utolsó napján, amikor visszatekintünk a mögöttünk hagyott hónapokra. Olyan jó lenne azt mondanom, hogy csak jó történt velem, csak szép, csak kellemes, a rossz pedig messzire elkerült! De ez nem igaz. És a Biblia is másról beszél.

Jó is volt, rossz is volt… - A teljes képet látni

2018-ban történt jó is és rossz is. Nekem személy szerint volt okom örömre, láttam csodákat, kaptam reménységet, álltak mellém emberek, tudtam mással jót tenni, álltam fel nagyon nehéz helyzetből. De az is igaz, hogy okoztak nekem fájdalmat, csalódtam emberekben, vannak helyzetek, amiket igazságtalannak érzek, voltak megalázó pillanataim. És okoztam én is csalódást, buktam el és volt, hogy menekültem. Ez mind megvolt, sőt, ez mind megvan. Nem tudom százszázalékig azt mondani, hogy minden tökéletes, sőt.
Ezt azért mondom, mert a testvéreknek sem kell. Nem azért jövünk istentiszteletre és nem azért tekintünk vissza, hogy valami kegyes képet rakjunk össze. Azért vagyunk itt, hogy Istennel együtt számot vessünk. Szedjük össze, ami jó és ami rossz. Mert mindkettő megvan.
Isten azt várja, hogy a teljes képet lássuk és a teljes képről beszélgessünk vele és nem véletlenül. Egy városban volt egy étterem, amelyik egy nagy lánchoz tartozott. Nehéz gazdasági helyzet következett az országra, az étteremlánc vezetői szigorú minősítést vezettek be, hogy ki hogyan teljesít, van-e értelme fenntartani minden üzletet. A mi éttermünk nem jól teljesített ezért elkezdték az adatokat hamisítani, a negyedéves jelentésekben, visszajelzésekben sokkal pozitívabb képet adtak, mint ami volt. Egy ideig ment, de természetesen lebuktak és az éttermet bezárták, mert a rossz helyzeten túl a hazugságokból fakadó veszteség egy visszafordíthatatlan állapotot eredményezett. Szomorúan jelezte meg valaki a központban, hogy ha látják az eredeti számokat, még lettek volna javaslataik. Testvérek, amikor egy hívő ember „kozmetikázza az adatokat” a gyülekezete, a közössége vagy saját maga előtt, akkor ugyanígy jár. A vége összeomlás, pedig, ha őszintén jóval és rosszal odaállunk Isten elé, van lehetőségünk a változásra.

És nem szűnik meg a rossz. Ebben a világban az, ami itt van, az érni fog bennünket, hívőket is. A különbség más. A különbség: ahogyan benne vagyunk, aki velünk van és ami az eredmény lesz.

2018-ban nem csak jó történt velünk (és ez bármelyik évről elmondható). De jó is történt velünk. Ezzel kell dolgoznunk. Lehet, hogy örömteli hálaadás az első, ami kitör belőlünk, de lehet, hogy a keserűség. Lehet, hogy beteljesült valami, amit már régóta vártunk, bővült a családunk, biztosabb lett a sorsunk. Lehet, hogy komoly veszteségeink vannak, kérdések, amikben nem látunk előre, lehet, hogy egy súlyos betegséggel küzdünk, vagy valaki a családban, lehet, hogy elvesztettünk valakit és erre tudunk csak gondolni. Ami biztos, jóban és rosszban is ott volt mellettünk az élő Isten.

Jó is lesz, rossz is lesz – Másként benne lenni

Jó is, rossz is. A következő évre is csak ezt mondhatom, hadd ne legyek hamis és hazug reményeket keltő szónok. De ez nem pesszimizmus és nem hitetlenség. Ezt a hívő és Istenben bízó, bibliaolvasó ember látja. Nem az a különbség, hogy a hívő emberrel nem történik rossz. A különbség – már említettem – három dolog. Ahogy benne vagyunk a jóban és a rosszban, az más. A különbség az, hogy nem vagyunk egyedül és velünk van a Mindenható. A különbség az, ami ebből eredmény származik, az életünkre nézve.
Kezdjük az elsővel. Nemrég volt a moziban egy film amelyik az első holdra lépett emberrel, Armstronggal foglalkozott és magával a holdraszállással. Szinte dokumentumfilm-szerűen mutatta be azt a folyamatot, ami ehhez a hatalmas technikai és tudományos eredményhez vezetett. De azt is bemutatta, hogy az űrhajósok nem csak úgy beestek a programba. Mérnökök voltak, hihetetlen sok tudással, aztán pilóták, akik nem csak sétarepüléseket végeztek, hanem vadászgépeken, kísérleti repülőkön, extrém körülmények között teljesítettek. Amikor elindult az első űrhajó a holdra, a benne ülők tudták mi lesz, ismerték a megfelelő fizikai és matematikai törvényeket, ismerték az erőhatásokat, amik a szervezetükre hatnak – így is nehéz volt és veszélyes. De belegondoltam, ha bárki, csak az utcáról odakerül, a félelemtől már lehet, hogy belehal, ha minden ismeretlen, ha semmire sincs felkészülve. Miért mondom ezt? Nem mindegy, hogy voltak abban az űrhajóban az emberek. Nem mindegy, hogyan vagyunk benne a jóban és a rosszban.

A hívő ember nagyobb képet lát és tudja, hogy nem csak az van, amit lát és érzékel. A hívő ember számol a láthatatlannal, a végtelennel. Számol Istennel és a halált is legyőző Krisztussal, aki szereti. Aki vele van. Ez már nagy különbség. A hívő ember megfogadja a prédikátor szavát, és él a jóval. Fontos ez, a héber szó azt is jelenti, hogy örül neki, de benne van az is, amit a mi fordításunk hoz: él vele. Azaz nem engedi el, nem veszi magától értetődőnek, hanem megéli, élvezi, táplálja vele a lelkét, „betáraz” belőle. Aktívan megélni az örömöt, a jó erőforrás a rossz időkre, főleg, ha tudjuk, hogy nem a véletlen játszik velünk.

A hívő ember megfelelően él a rosszal is, tudva, hogy nincs olyan rossz, ami nagyobb lenne Istennél, aki jó. A hívő ember nem az átkot látja a rosszban, hanem a kihívást és a küldetést. A hívő ember tudja, hogy az Istentől elszakadt világ önmagában nem elég és benne van a rossz. És itt élve ér minket is. Nem mindegy, hogyan vagyunk benne.

A második különbség, hogy végig velünk van az Isten. Ennek a tudata mindent megváltoztat. A jóért hálát adunk és továbbadjuk, megosszuk. A rosszat pedig megvalljuk, ha tőlünk jön, ha pedig minket ér, segítséget kérünk, erőt, támaszt. Tudva, hogy Isten kezéből ki nem eshetünk, ő magunkra nem hagy minket és tudva, hogy az üdvösség vége a reménybeli jó, ami a miénk, még most is, amikor része az életünknek a küzdelem is.
A harmadik különbség az eredmény. A jó Isten nélkül sokszor büszkeséghez, önhittséghez és hiúsághoz vezet – végül bukáshoz. A rossz megélése pedig Isten nélkül kilátástalansághoz, a küzdelem feladásához, önpusztításhoz, tehát végül is, sajnos bukáshoz. Istennel a jót jóra használjuk, az eredménye jó gyümölcs, gyógyító lehetőség. A rosszban való küzdés és kitartás pedig talán még komolyabb gyümölcsöket terem, példává, reményadóvá tesz mások számára, olyanoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Istenről hiteles tanúságtétel a hitben megélt szenvedés. Ezért lehetett a mártírok vére magvetés…
Legyen ez az eszünkben és szívünkben, amikor a következő évre fordulunk rá.

Ne találjuk ki, mi következik – Bizalom a Mindenhatóban

Még egy dologról beszéljünk. Az utolsó tagmondat az igénkben így hangzik: „…hogy az ember ne találja ki, mi következik”, hogy mit hoz a jövő. Miért írja ezt a Prédikátor?
A válaszhoz az előző vers is hozzá tartozik: „…ki tudná kiegyenesíteni, amit ő görbévé tett?” A szentíró számol Istennel. Azzal az Istennel, aki teremt, aki Úr, aki mindent meghatároz. És akivel szemben hiábavalóság ellenkezni. A prédikátor számol Isten bölcsességével és hatalmával. Bízik benne. Ezért nem akar olyan hatalmat, amit nem is tudna elhordozni.
Az ember jövője, de a világ jövője túl bonyolult, túl összetett. Nem tudjuk kontrollálni. De nem is kell. Az ige a bizalom felé visz.  

Nem kell tudnunk mit hoz a jövő. Inkább ismerjük meg egyre jobban azt az Istent, akitől jön a jövő. Inkább ragaszkodjunk még jobban ahhoz az Istenhez, aki bármiben meg tud tartani. Inkább bízzuk magunkat arra, aki felette van mindennek. És aki szeret.

Fontos üzenet két év határán: a jövő kikutathatatlan, de a jövő felett rendelkező Isten megismerhető. Bízzuk magunkat rá, egyre jobban.

Hitbátorság

Legyen a válaszunk a bátorság. Kapunk jót és rosszat. Lesz kihívásban részünk és kellemes meglepetésekben. Van, amiben fejlődünk és győzünk, és lesz, amiben elbukunk. De bízzunk Istenben. És ragaszkodjunk hozzá, a vele való kapcsolatunkhoz.

Győrújbarát, 2018. december 31.