Alapige: Máté 2,1-4.9-11 és Lukács 2,8-18

 
Különös ez a karácsonyi történet. Egyszerre jelenik meg benne az isteni végtelenség, szentség, tisztaság, az örökkévaló dicsőség és az emberi, a kézzelfogható és behatárolt, véges, egyáltalán nem hibátlan valóság. Angyalok kara mennyei fényben és a társadalom peremén tengődő kőkemény munkában dolgozó pásztorok. Az Isten által különös jellé tett titokzatos égitest és a sokszáz kilométer után találomra tudakozódó keleti tudósok. Isten örök elhatározása a világ megmentésére, ennek a több ezer éves munkájának utolsó, mindent eldöntő lépése és egy körülbelül tizennégy éves, átlagos leány a Szentföld legjelentéktelenebb részéről. Nem egymással szemben, nem egymás mellett, hanem együtt: ez karácsony. 

Magában Jézusban ugyanez: az örökkévaló Isten, a világ teremtésénél aktívan jelenlévő Ige egy törékeny csecsemő, kezekkel, lábakkal, kinyílni készülő emberi érzékekkel. Nem egymás ellen, nem egymás mellett, hanem együtt. Jézus Krisztus.

Mint a fény, olyan karácsony. A fizikusok tanítják: egyszerre hullám és egyszerre részecske, azaz kettős természete van. Mint Jézusnak, mint karácsonynak a Szentírás szerint. Sőt, mint a mi ünneplésünknek. Hisz ebben a kettős feszültségben van az ünnepünk. A spirituális élmény, a lelki többlet, a sokéves tradíciók biztonsága és a teljesen egyedi, éppen most adódó, soha vissza nem térő dolgok. Az Isten által adott üzenet, a szeretet melegsége, a viszontlátás öröme a családban és a megrepedt bejgli, a rosszul felmért csomagolópapír, a karácsony előtt egynappal felerősödő vírusos fertőzés. Ugyanúgy vagyunk mi is kétezer évvel a nagy történet után. Itt is, az istentiszteleten. Karácsony kettős természetében ünnepelve.

A mai este adnék egy kulcsot ehhez a kétféle természethez. Próbáljuk meglátni a végesben a végtelent és végtelenben a végest. Bonyolultan hangozhat, de bízzanak bennem a testvérek, nem lesz az.

Az első: teljesebb lesz az ünnepünk, ha meg tudjuk látni a végtelent a végesben. 

Mikor érték el a céljukat a napkeleti bölcsek? Mikor teljesítették a feladatukat a pásztorok? Amikor meglátták a jászolban fekvő Jézust és hódoltak neki. Nem is volt ez olyan egyszerű! A bölcsek egy királyhoz indultak. Gondolom, bármilyen okos emberek is voltak, azért volt elképzelésük, milyen is egy újszülött király, hol lakik, milyen körülmények között. Aztán hova jutottak? Egy istállóba, ahol az állatoknak az ételtartójában feküdt az újszülött, mellette egy ács meg a menyasszonya. És mégis. Értették, mi történik, a sok furcsa, nem megszokott, nem várt dologban észrevették a világ királyát és hódoltak neki. Tudták, hogy több történik itt, mint egy utazó család szükségmegoldása a szülésre. Hogy itt Isten tett valami nagyon különlegeset.

Sokat küzdünk azzal, hogy a karácsonyi napok nem olyanok, mint elképzeltük, mint szerettük volna. Félünk attól, hogy így nem működik majd. Hogy a mindennapi hibák, külső problémák, fáradtság, kommunikációs zavarok között baj lesz a lényeggel. Csak nyugodjunk meg, Isten nagyon ért ehhez - mármint a töredékes, a véges, a tökéletlenben véghezvinni azt, amit akar. A bizonyíték maga a karácsonyi történet. Több történt ott, minden alkalmatlan körülmény ellenére, maga az Isten volt jelen, ő irányított, az ő dicsősége ragyogott fel. Megtörtént? Meg. Észrevették? Most is arról beszélünk. Testvérek, nem tudjuk a tökéletlenségünkkel, a hibáinkkal elrontani karácsonyt! Isten képes mindent átfordítani. Nem a körülményekkel van a baj. Nem Istennel. Velünk, a félelmeinkkel, a bizalmatlanságunkkal. 

Észrevenni a végesben a végtelent, meglátni a tökéletlenben a tökéletest. Ez lenne az egyik feladat. Mert Isten elrejtette ebben a pár napban azt, ami nekünk kell, amire szükségünk van. Minden ellenére. Az elképzeléseink ellenére is. Csak halkan jegyzem meg, hogy Jézus valószínűleg nagyobb békében volt ott, a kisváros istállójában mint bárhol, hisz csak olyanok vették körül, érkeztek meg hozzá, akik nem voltak ellenségek.
El tudjuk-e engedni a be nem teljesült elvárásainkat? Fel tudunk oldódni abban, ami megvan, ami biztos? Fel tudunk szabadulni, hogy annak örüljünk, ami éppen történik? El tudjuk engedni a velünk ünneplők felé meglévő elvárásainkat? Bátrak vagyunk elhinni azt, hogy Isten pont abban rejtette el az erősítő, békét adó, életet áldó üzentetét, amiben vagyunk? Ha igen, akkor nagy lépést tettünk előre, megláthatjuk, megélhetjük a végesben a végtelent.

Aztán ott a másik oldal: a végtelenben meglátni a végest. 

Hogy Isten nem véletlenül így lett emberré, hogy pont miattunk történt ez az egész. Hogy nekünk jobb legyen, hogy az életünk jobb legyen. Mert Isten vissza akart kerülni a közelünkbe és ehhez neki nagyon mélyre kellett ereszkedni. 

Karácsony arról szól, hogy Isten nagyon is kézzelfogható, tapasztalható módon érkezett meg. Sokan Istent egy mindenhol jelenlévő világszellemnek gondolják, úgy elképzelhetetlen és felfoghatatlan végtelensége után csak áhítozni lehet, mint ahogy egy kisgyerek nyújtózkodik a felhők felé. Van is ebben részigazság, Isten valóban teljesen más, mint mi. Ám karácsonykor mégis olyanná lett, mint egy közülünk. Nagyon is konkrét lett az üzenet, félreérthetetlen, félremagyarázhatatlan, a költészet, az elmélkedés világából beránt minket az egyértelmű valóságba.

Egy gyerek sír, ölbe kell venni. Látjuk, meg tudjuk fogni. Ez a gyerek felnő, megszólal, tanít majd, gyógyít és csodákat tesz, meg gyerekeket vesz ölbe, kérdésekre válaszol, aztán, mintha nem ő lenne a legnagyobb úr, engedi magát kivégezni, ártatlanként. Aztán visszatér a halálból, ugyanilyen kézzelfogható és konkrét módon, egyértelműen. Aztán létrehívja azt a közösséget, aminek képviselnie kell őt, ugyanilyen kézzelfogható módon, megkerülhetetlenül. ételt adva az éhezőnek, vizet a szomjazónak, befogadni a jövevényt, ápolni a beteget, szeretni egyértelműen és nagyon is konkrétan egymást. 

Karácsony azt mondja el, hogy Isten szeretete nagyon is egyértelmű. Megkerülhetetlenné vált. Addig nagyrészt nem vették észre, nem törődtek vele, de innentől nincs indok. Mint amikor valakivel nem akarunk találkozni, nem vesszük fel a telefon, az e-mail-eket átirányítjuk a levélszemétfiókba, az üzeneteire legyintünk. Aztán csöngetnek, és ott áll az ajtóban. Megkerülhetetlenül.

Nagyon szép az angyalok kara, de több ilyen nem lesz, viszont Jézus ott marad. Nagyon izgalmas az a titokzatos csillag, de eltűnik, viszont az a változás, ami a Jézussal való találkozásból maradt, megmarad a látogatók életében.

Testvérek, nagyon nagy ideáink vannak az ünneppel kapcsolatban. Mindig az örök, soha nem változó tökéletes szokásokról beszélünk. Közben, vegyük észre, minden karácsony más is kicsit. Nem lehet ugyanolyan. A világ is változik. A tizennyolc éve kisbaba gyerekünk most már felnőttként van velünk. Két éve nem is akartam ünnepelni, most meglepetés minden pillanat. Idén már nem ünnepel velünk valaki, mert el kellett búcsúznunk tőle, el kellett temetnünk. Idén már velünk ünnepel valaki, aki pár hónapja született.
A végtelen szeretet a nagyon is kézzelfogható és hangos újszülöttben lépett be a világba és maradt is itt. A szeretetünket az ünnepben nagyon is konkrét, pillanathoz kötött módon kell megélnünk, mert minden változik.

Le tudunk-e szállni a magasból mi is, meg tudunk-e érkezni azok közé, akik épp most velünk ünnepelnek? Észrevesszük-e, hogy több van itt, mint ünnepélyes hangulat, nagy szavak - azok akik szeretnek bennünket és akiket szeretünk? Készek vagyunk-e nagyon is konkrét, kézzelfogható és egyértelmű módon megélni a szeretetünket, kimutatni a másiknak, mennyire fontos nekünk?

Isten ezt tette, annyira fontosak vagyunk neki, hogy Krisztusban emberré lett, a helyünkre állt, még bűneink, hibáink büntetését is magára vállalta. Jézusban összekapcsolódott a véges és a végtelen. Vegyük észre a végesben a végtelent, a végtelenben a végest.

Ez a kettős természet a karácsony egyik legfontosabb jellemzője. A munkaszüneti napok, amiket valódi tartalommal töltünk meg, az emberi szó, ami isteni üzenetet hordoz, a gyülekezet, mi itt, akik ugyanazt tesszük, mint az angyalsereg, amikor a 326-os éneket énekeljük(Dicsőség mennyben az Istennek…). A kenyér és a bor, ami Jézus Krisztus teste és vére. 

Angyalok kara mennyei fényben és a társadalom peremén tengődő kőkemény munkában dolgozó pásztorok. Az Isten által különös jellé tett titokzatos égitest és a sokszáz kilométer után találomra tudakozódó keleti tudósok. Isten örök elhatározása a világ megmentésére, ennek a több ezer éves munkájának utolsó, mindent eldöntő lépése és egy körülbelül tizennégy éves átlagos leány a Szentföld legjelentéktelenebb részéről. Az élő Jézus Krisztus és te azokkal együtt, akik fontosak neked. Nem egymással szemben, nem egymás mellett, hanem együtt: ez karácsony. 

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2015. december 24.