Olvasmány: Apcsel 4,32-5,11
Alapige: Apcsel 4,36-5,2

Ellentámadás

Ha beledobunk a tóba egy követ, akkor az hullámokat vet. Így volt ez az egyházzal is. Túlságosan más volt, túl erős, túlságosan látszottak rajta Isten ujjlenyomatai. Ráadásul egyre többen lettek Krisztus tanítványai, az apostolok nem maradtak csendben, a fenyegetések ellenére sem. Ennek meglett a következménye. A gonosz ellentámadásba lendült.

Több front is nyílt az Isten népével szemben, ezeket mutatja be Lukács a következő fejezetekben. Érdemes foglalkoznunk velük, mert ezek a frontok azóta sem záródtak be, a mai gyülekezetet is hasonló támadások érik. Minekünk is ezzel kell szembenézni.

Mai igénk megmutatja, milyen, amikor belülről, az erkölcsön keresztül éri támadás a gyülekezetet. Milyen az, amikor az Isten nélkül élő világhoz hasonlóan a gyülekezetben is megjelennek a dolgok, amik nem azok, amiknek látszanak. Azonban nem csak ezt látjuk meg, hanem egy ellenpólust is, ami bemutatja, mi a helyes, mi a minta.

…az, aminek látszik

Mielőtt Anániásékkal foglalkoznánk, ismerkedjünk meg egy másik emberrel, akit úgy hívnak, hogy József, másik nevén Barnabás. Barnabásról csak pár sort kapott itt Lukácstól (később még lesz neki szerepe), de ez nem véletlen. Példaként kapjuk őt, hogy, hogyan is osztották meg egymással a javaikat az első gyülekezet tagjai. Mit olvasunk? Barnabásnak volt egy földje, azt eladta, majd elvitta a kapott pénzt az apostoloknak és odaadta. Ennyi. Nincs más. És ez az üzenet, testvérek!

Hogy nincs más, akkor nincs függöny, amit el kell húzni, nem kell mögé nézni a dolgoknak, nincs trükk, nincs figyelemelterelés, nincs hátsó szándék. Ennyi: egy eladott föld, az ára, amit odaad. A dolog az, aminek látszik, nem több és nem kevesebb.

Miért üzenet ez? Még kérdés? Egy olyan korban, amikor mindennek illik mögénézni, feltételezni valami hátsó szándékot? Része az életünknek. Sokszor elég súlyos következményekkel: amikor szélhámosok soha vissza nem térő pénzügyi befektetéseket kinálnak és kiderül, a pénz eltűnt (ahogy az ígérgetők is), amikor rákgyógyszernek hazudott semmit adnak el rengetegen végső elkeseredettségükben bármivel próbálkozó embereknek. Ott van körülöttünk, a reflex, hogy minden gyanús. Hogy semmi sem az, aminek látszik. Amikor a gyerek az iskolában hagyja az ellenőrzőt, amikor a férj megjelenik egy virággal - vajon mit akarhatnak, mit rejtegenek? Ugye?

Barnabás nem ilyen. Arra jut, hogy hozzá tud járulni valamivel a gyülekezet szeretetszolgálatához, dönt, cselekszik és ennyi. Ezért a szűkszavúság. Nincs mit hozzáfűzni. Ezért példa. Amit tesz, egyenes, átlátszó, átvilágítható. Az, aminek látszik.

De ha nagyobbra állítjuk a látószöget, ez az egész közösségre igaz. Az egyház egyik legnagyobb különbözősége ez volt. Szívében és lelkében egy volt - hangsúlyozza már másodszor a második fejezet után Lukács. Nem véletlenül. Valódi közösség, egymás mellé lépő, összekapcsolódó emberek, azonos irányban, azonos célok felé fordulva. Ennyi. Az igehirdetésük a Szentlélek által Isten üzenete. A keresztelés befogadás. A rászorulónak őszinte segítségadás. Nem kell mögé nézni, nincs két főkönyv, egyikben a mindenkinek látszó szándékok, motivációk, másikban a valóság. 

Voltak titkok, magánügyek, igen. De a közösségbe beemelt dolgaikon nem kellett rágódni. Minden az volt, ami. Mint Barnabás adománya.

Ez tehát az első üzenet felénk. Hogy ami itt történik, ami köztünk történik, az is az legyen, aminek látszódik. Ami az arcunkra van írva, ami bennünk van, amit behozunk, mint terhet, ne takargassuk. Amit adni akarunk, adjuk úgy, mint Barnabás. Ezt tudom beletenni az időmből, az erőmből a közösségbe, nem többet, nem kevesebbet. És ezt őszintén, minden rejtett motivációtól, szándéktól mentesen. Nem manipulálva másokat, nem terveket szövögetve. Amit mondok, az, aminek hallatszik. Amit teszek, az, aminek látszik. Az igenem igen. A nemem nem. A hitvallásom hitvallás. A szeretetem szeretet. Ennyi. Ha ezt megtartjuk, megvalósítjuk, már óriásit léptünk előre. Az egy szív és egy lélek felé.

…nem az, aminek látszik

Nem úgy, mint Anániás és Szafira, az a házaspár, akikről viszont bővebben ír Lukács. Van mit írni sajnos, elég kemény, nehéz történet, az ember beleborzong, milyen kemény ítéletben is volt részük. Lukács őszinte történetíróként nem csak a sikereket, a szép dolgokat írja le, de zsákutcákat is bemutat. 

Rengeteg kérdés merül fel az emberben. Mi is történt itt, mi volt a bűne Anániáséknak? Hol rontották el? Visszafordulhattak volna? Miért ez a túl keménynek látszó büntetés?

Kezdjük az elején. Mi volt a bűnük? A felületes olvasó talán könnyen rávágná, hogy nem adták oda Péternek az összes pénzt. Nem ez a baj, nem ez volt a gond. Hanem a hazugság. Ha arra a vagyonközösségre nézünk, ami az első gyülekezetben megvolt, akkor ne egy furcsa, keresztyén “kommunizmus” jusson eszünkbe. Nem ez volt. A gyülekezet tagjai, szabadságukban élhettek azzal, hogy javaikat a gyülekezetre bízhatták, hogy azzal a szegényeket, a rászorultakat segítsék. Annyit, amennyit akartak, nem volt kényszer. Szabadságuk volt rá, ahogy ma is. Volt, aki mindenét odaadta, volt, aki egy részét. Ami itt történik, az egy minta, ma is léteznek hasonló közösségek. A  két kulcsszó a felelősségvállalás és az áldozatkészség. Meg kell lenni ennek a kettőnek mindig, itt így jelent meg.

Anániás és Szafira előre eldöntötték, hogy mi lesz. Valószínűleg előre jelezték, hogy a földjük árát az apostoloknak adják, mint Barnabás. Aztán, amikor eladták a földet, egy részt eltettek maguknak, a többit elvitték és azt mondták, hogy ez az ár. Hogy miért? Talán ki akarták váltani mások elismerését? Úgy gondolták, így előrébb jutnak a gyülekezetben? Ki tudja? A lényeg, hogy hazudtak. Mást mondtak és mást tettek. A dolog nem az volt, aminek látszott. Ezért a büntetés!

Ebben a hazugságban sok minden volt. Egy terv, készültek rá, megszervezték, végigcsinálták, színészkedtek. Nem véletlen botlás, nem pillanatnyi megingás. Csakhogy nem számoltak a következményekkel. Hogy itt Isten tulajdonáról, az egyházról van szó! Nem Pétert csapták be, hanem Istent. A neki szánt felajánlást piszkolták be. A formálódó egyházban belül elindult valami általuk, ami nem Istentől való, sokkal inkább ördögi, ami olyan, mint egy betegség. Radikális válasz kellett, figyelmeztetésül. Mert komolyabb dologkról szól a gyülekezet, sok veszhet el, ha ez eluralkodik. 

Hogy mi volt a bűnük. A helyzet szomorúságát hadd világítsam meg: ha ugyanezt megcsinálják, eladják a földet, félretesznek belőle, egy részét odaadják Péternek, ugyanígy, mint itt, azzal az egyetlen ülönbséggel, hogy elmondják, hogy mennyi a vételár és abból mennyit adnak, akkor nem történt volna semmi! Nemhogy halál, de semmi. Nem szólták volna meg őket, nem lettek volna kevesebbek ettől, amit adnak adomány, áldás származott volna belőle. Ha az lett volna, aminek látszik. De nem ez történt.

Testvérek, a gonosz egyik legnagyobb hatásfokú támadása az egyház felé azóta is ez. Belülről bekúszik rajtunk keresztül, hogy amit mondunk, amit teszünk, nem az, aminek látszik. Elhazudott gyávaságok, bizalmatlanások, kegyességnek álcázott önérvényesítés, köpönyegforgatás, mások besározása. Belülről betegíti meg az egyházat, gyengíti. Látjuk, tudjuk, nem csak az egyháztörténelemből, de a jelenkori történésekből: kevesebb kárunk származott a diktatúrák külső sanyargattatásából, mint a ránkdőlő belső hazugságokból. Ráadásul elveszítjük a világtól való különbözőségünket. “Ti is ugyanolyanok vagytok!” Itt sem az semmi, mint aminek látszik.

Anániás és Szafira megfordulhattak volna, többször is. Ha bevallják, amit tettek, ha megtérnek, ha őszinte és nyílt bűnbánatot tanusítanak, biztos vagyok abban, hogy nem történik meg a haláluk. Ez az út előttünk is nyitott. Az Isten előtti bűnbánattal kezdődik a megtisztulás. Aztán ragaszkodni ahhoz, amiről Barnabás kapcsán már volt szó: tisztán, nyíltan, őszintén egyenesen szólni, cselekedni, élni. Mint Jézus. Ez a feladat.

Az egyháznak, a miénknek is, a gyülekezetünknek is, a hívő embernek ezért feladata a folyamatos önvizsgálat, a szembenézés a rosszal, mert komoly következményei vannak egy közösség számára, a belül megerősödik az, amit Anániásék is akartak. Ha a hazugság, a rejtett utak sokasága, a kettős játszmák szívják el a teret a nyílt és hiteles evangéliumhirdetés elől. Halljuk meg Lukács (és a Szentlélek) figyelmeztetését: így ne, vigyázzatok!

Következtetések

Ha bedobunk egy követ a tóba, az hullámokat vet. Így van ez a mi gyülekezetünkkel is. Nem csak csodák, de akadályok, támadások is érnek bennünket. Mi Barnabás útján kell, hogy maradjunk. Amit teszünk, az legyen az, aminek látszik. Ne kelljen mellé magyarázó jegyzet, ne lehessen mögé nézni, mert ne is legyen mögötte semmi. Legyen figyelmeztetés Anániás és Szafira története, hogy előbb álljunk meg, hogy forduljunk meg. Ne engedjük, hogy az, ami köztünk történik, az hazugsággal keveredjen. Kövessük azt, aki maga az igazság!

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, Ménfőcsanak, 2015. május 10.