Sokorói-dombság Reformátusai

Visszatekintés: Péter találkozása Jézussal

2012. május 01. 10:17 - Bella Péter

Lekció: Lk 5,1-11

Textus: Lk 5,4.8

 

Kudarc

Péter rendkívül nehéz helyzetben volt. Van abban valami végtelenül szomorú, ahogyan rendezi a hajót, tisztogatja a hálót, a hálót amiben van minden, törmelék, szemét, hínár, de hal, egy sem. Egész éjjel dolgoztak, kőkeményen. Mindent úgy csináltak, ahogy kell, hisz ez a munkájuk, régóta így megy ez, de most semmi. Lehet, hogy előző este sem volt fogás, és azelőtt sem... És nem hobbiról van szó, hanem munkáról. El kell tartani, nem csak magát, hanem a családot is. Mi lesz ebből? Van valami végtelenül szomorú abban, ahogy a kudarcos este után Péter és társai fáradtan és fásultan, lehet, hogy dühösen rendezik a hálót, a hajót takarítják.
            Közben senki nem veszi észre őket, mert mindenki Jézussal van elfoglalva.

            Egy ember elhatározta kilép a cégtől, ahol addig dolgozott. Már nem az volt, mint régen, új tulajdonosok (évek óta adták vették, egyre rosszabb lett), bár ő megmaradt a leépítéseknél, mégis egyre nagyobb volt a nyomás rajta, több ember helyett kellett dolgoznia. Otthon egyre idegesebb volt, feleségével, gyermekeivel egyre indulatosabb volt, ráadásul nem tudott annyit törődni velük, mint szeretett volna. Eldöntötte, ezután másként lesz.
            Kilépett. Önálló vállalkozásba kezdett. Mázsás súly volt kerlt le róla. Jó szakemberént, kellő tapasztalattal, kapcsolatokkal reménykedve indult neki, a félretett pénzét is beletette. De jött a válság, nem sikerült úgy indulnia, ahogy szeretett volna, telt az idő, és semmi, nincs eremény, nincs áttörés. Csak az üresség, csak a csüggedés, és a félelem, hogy mi lesz mindebből.
            Egy asszony érzte, hogy elfáradt a házassága. Nem voltak veszekedések a férjével, nem volt hűtlenség, csak egyszerűen a fáradtság, a megszokás. Eldöntötte, hogy tesz ellene, nem csak a gyerekeknek van szüksége arra, hogy együtt maradjanak, hoyg a kapcsolat megerősödjön, de nekik is, 21 év után. Apró változásokat, kedvességeket talált ki, visszavett a csipkelődésekből, kimutatta szeretetét, odafigyelve. De a kapcsolat fáradtságan nem múlt el, fásult maradt, csikorgott tovább. És az asszony egyre jobban fáradt, egyre inkább lemondott a házasságáról, a férjről, magáról. Nem tudta, hogyan dolgozza fel a kudarcot, az ereje fogyott tovább...

          Fárasztó úgy keményen dolgozni valamin, hogy nincsen eredménye. Hogy az ember mindent belead. Szakít az idejéből, az erejéből, az életéből, beleteszi, beledolgozza, aztán, amikor vége van, üres kézzel kell elkullogni, nincs semmi. Áldozatot hozok, komolyat, másoktól is elveszem magamat, és semmi, csak a széttárt kéz...
          Főleg azért rossz, mert szükség lenne az eredményre. Nem szórakozásról van szó, nem szabadidőről, úri kedvtelésről, hanem munkáról, életápolásról, ömagunk fennatartásáról. És közben senki nem veszi észre, hogy baj van, egyedül maradunk a problémánkkal, a válságunkkal. Ahogy Pétert sem, senki a tömegből, aki Jézus körül volt. Vagy mégsem?

 

Közbelépés

De, van, aki észreveszi. Az Emberfiának feltűnik az üres hajó, az üres háló, az üres tekintet. Nagy nyüzsgés veszi körül, egy egész tömeg tolong körülötte, ő pedig tanít, Isten országáról, Isten közelségéről, szeretetéről. Megosztja senkihez nem hasonlítható tudását mindenkivel. De mégis feltűnik, egyedül neki, Péter szomorúsága. Mert ő tudja, mi van a szívben. Közel akar jutni hozzá. Ürügyet talál, bekéretőzik a hajójába, hogy a parttól kicsit eltávolodva, több ember hallhassa, foghassa közre.
              Aztán amikor abbahagyja a tanítást, már egyenesen Péterhez fordul. És furcsa, a halász szemszögéből abszurd dolgot kér. Menjenek be újra, nappal a mélyebb vízre és vessék ki a hálókat, amiket pont most tisztogattak ki, raktak össze. Egy tanító mondja a halásznak, a hozzáértőnek, aki tudja, hogy éjjel lehet halászni, és most az sem sikerült, nappal, még inkább nem fog, a józan ész szerint...

             Egy ember bekerül a gyülekezetbe. Barátja hívja el, ismeri elfáradt, kudarcos életét, hogy évek óta egyre magányosabb, egyre rosszabb a családjával is a kapcsolata, munkáját sem végzi jókedvvel. Régen, még nem költöztek ide, időnként eljártak a gyülekezetbe, de a költözés után nem kereste meg a helyi közösséget. Aztán ismerőse unszolására beadta a derekát.
             Nem volt különös, de tulajdonképpen rossz sem, néhány embert ismert látásból, a boltból, a háziorvos várójából. Az istentiszteletet pihenésre, kikapcsolásra használta. Aztán furcsa dolgot vett észre. Egyre több mondat ért közel hozzá. Ahogy néhányan ráköszöntek, rákérdeztek,mi van vele, ahogy odafordult az istentisztelet előtt, az előtte ülő. És ahogy az énekekből, a felolvasott igékből, egyre több sor mintha neki szólt volna. Nem tudott elbújni, bekéredzkedett az istentisztelet a közelébe. Figyelnie kellett, közel kellett engednie magához. Aztán ráébredt, hogy nagyobb van itt, több, mint emberi kedvesség, ügyesen megírt énekversek, jól megválasztott igeszakaszok, itt Valaki őt keresi, és pont arra akar rátapintani, belenyúlni, ahol a problémás, fájó részek húzódnak az életében. Engedje-e? Ha ez az Isten, van-e olyan bátor, hogy megtegye?

             Isten tisztában van a kudarcainkkal, tudja mi az, ami nincs elrendezve bennünk, amihez már elfogyott az erőnk, amihez már nincs megoldóképletünk. Még akkor is, ha úgy érezzük, más nem veszi észre, ha egyedül maradtunk. Sőt nem csak tudja, de hozzáér a fájó részekhez. Ott szólít meg, oda mutat, túl közel jön. Beül a csónakba, majd arra kér evezzünk a mélyre, a mélyre, ahol szembesültünk a kudarccal, a válsággal, ahol a sebeket szereztük!
             De hogyan? Nem lesz még rosszabb? Hogy kérheti azt, hogy odaengedjük? Nem lenne jobb, ha megmaradna vasárnapi érdekességnek? Vallásos küldő részének a mindennapjainknak? Megtegyük-e, amit kér?

 

Gazdag fogás

Péter belement, tett egy kísérletet. Szólt a többieknek, megragadták az evezőket, és visszamentek a mélyre. Jézus személyes volt a dolog forrása, hitele, Péter úgy gondolta tesz egy próbát. Beengedi a területére, hisz a halász ő volt, a víz, a halak, a mesterség ismerője ő volt, és most egy idegen lépett be erre a területre, sikertelenségének helyére. Érezte, hogy meg kell tennie, be kell engednie ide Jézus, még ha emberileg furcsának tűnik a dolog, akkor is.
           És megérte. Sikerült. Annyi halat fogtak, mint még soha, a semmiből, a kudarcból siker lett. De nem megalázó siker, hanem ajándék. Jézustól. Jel, hogy itt valami nagy dolog történik, hogy hatalma van, nem emberi. Olyan, mint a teremtés az idők kezdetén, a semmiből lett valami. Ahol nem volt hal, most rengeteg van. Az Isten van itt, nem vitás. A hajójában, a közelében. Az életében, a kudarcában. ÉS ez megrettenti a halászokat, megijednek...

           Az asszony újraházasodott, szomorú történet az alső, rengeteg szenvedéssel. De túl van rajta, a mostani békés, szeretetteli, még ha nem is annyira fiatalok már. Ez a rész rendben van, de amúlt sérülései miatt vissazhúzódó lett, önbizalma kevés, férje ad valamennyi biztonságot. Férje református, és bár ő nem az, elkezd járni vele templomba. Később le is konfirmál, érzi, hogy jó ott neki, el is beszélget az emberekkel, de marad passzív, visszahúzódó. Nem mer még beszélgetést kezdeményezni sem, nincs önbizalma, férjébe kapaszkodik, egyáltalán, nehezen nyit az emberek felé. Régebben szerette a nyüzsgést, de sajnos az a múlté, nem meri... Aztán egy nap odaáll mellé a nőszövetség vezetője, és nemcsak hogy elhívja, de segítséget kér, egy feladatot kapna a következő konferencián. Szerveznie kellene, emberekkel foglalkoznia. Hogyan, amikor beszélgetést is nehezen kezdeményez. Férje bátorítására elfogadja, de fél, mert meg kell nyílnia, nyitnia kell, és ez nehéz. Imádkozik a dologért, majd belevág. ÉS sikerül, megy a dolog, ügyesen megoldja a feladatot, felfedezik a talpraesettségét, és ezután egyre többet is vállal. Meggyógyul ez a rég bezárt rész az életében.

            Beengedni a saját katasztrófa sújtotta területemre Istent. Jöjjön velem. Nem könnyű, hisz az Istenről van szó, de megéri, jó, mert ugyanazt tapasztalja meg az ember, ami a teremtésnél történt. A semmiből lesz valami. És a vak lát, a sánta jár, a leprás megtisztul. Valami történik, felállunk, megerősödünk. Isten csodát tesz velünk és bennünk. Van, hogy mindent átmos, elsöpör. Van, hogy csak elindít egy folyamatot, amire már évek óta képtelenek voltunk.
           Ehhez a hit bátorsága kell. A bizalom nyitása. Nem csak beengedni a hajónkba Jézust, nem csak hallgatni, de kievezni vele a mélységünk felé, és engedni, hogy cselekedjen.

Új élet

Péter megijed. Megretten az Isten közelségétől, úgy érzi, ehhez ő kevés, méltatlan. Leborul Jézus lábához, és kéri, hogy menjen el tőle. Érzi, Jézushoz ő kevés, túl sok a hibája, kevés az ismerete, megrettenti a lehetőség.
           De Jézus nem hagyja el. Sőt, elhívja magával. Nem befejeződött valami, hanem elkezdődik egy új, közösen Jézussal.  Feladatot kap, egy új lehetőséget. Tanítvány lesz, Jézus munkatársa.

            Egy asszony, nehéz élet után. Bár meg volt keresztelve, de soha nem volt egyháztag sehol. Egyedül küzdötte végig az életét, nevelte fel gyermekeit, ez fel is emésztette minden erejét. Felnőttként hívják el egy gyülekezeti alkalomra, ahol megszólítja valami, Valaki. Csatlakozik a gyülekezethez, megkeresztelkedik, gyermekeit is elhozza. Már ez is nagy ajándék neki, de ezzel nincs vége! Beugrik az egyik gyerekórára, mert lebetegszik, aki vállalta. Fél a dologtól, nem tanulta, nem pedagógus, bár szereti a gyerekeket. De jól sikerül, többet is vállal, pár év és az egyik szervezője is lesz, tanfolyamokat is vállal. Aktív szolgáló emberré lesz.

             Természetes, hogy a magát tisztán látó, őszinte, jó önismerettel bíró ember megretten Isten közelében. A tisztaság, a szentség mellett észrevesszük hibáinkat, tökéletlenségünket, bűneinket. De Isten nem hogy nem tágít, hanem még szorosabbra veszi a kapcsolatot, elhív magával. És ezzel tágítja határainkat.
             Megújult életet, új területeket jelent ez, olyanokat, amiket elképzelni sem tudtunk. Mint az egyszerű halásznak, hogy a leendő Jézuskövető közöség alapítója, tanítója, tanúja legyen. Simon Péterrel ez történik majd. Ez a mi lehetőségünk is. Ha nem engedjük el Jézust, ha elfogadjuk a gyógyítását, hogy belép életünk kudarcos részére, és aztán, mivel nincs vége  történetnek, továbbvisz, nekünk kell továbbkísérnünk.

            Péter története e miénk is, Péter találkozása a mi lehetőségünk is. Éljünk vele!

 

Bella Péter

2012. január 29. Győrújbarát, Ménfőcsanak

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr584481871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása