Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. Jónás ekkor a hal gyomrában Istenéhez, az Úrhoz imádkozott, és ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem. Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat. Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem! Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól jön a szabadulás!

Gyermekágyi időszak végén ért engem az otthonmaradási kényszer, ezért már két hónapja a világot jobbára ezek a falak jelentik. Van ebben a helyzetben sok öröm, néhány kellemetlen apróság - mint az ember elszabaduló frizurája - de az első dolog, ami zavar, ami nehéz, az a szétfolyó idő.

Eddig ugyanis lebegtek a szemem előtt dátumok: családi ünnepek és a hozzájuk kapcsolódó találkozások - ezek ugye most meghiúsulnak. Vártam, hogy a gyülekezet virágvasárnap birtokba veszi az új gyülekezeti központot - no ez is átalakult. Most semmi nincs a naptárban, amiről biztosan állíthatnánk, hogy addigra már rendben leszünk. Nem tudjuk, milyen hosszú a centi, amit vágni kell. Csak folyik az idő, csak múlik és ezt se észlelném, ha nem ismétlődnének pelenkázások és evések. És ahogy a jövőből eltűntek a várható dolgok, hirtelen a napok jelentősége is elmúlt, ezért el is kezdtem keverni őket: küldtem a kukát kihúzni a férjem kedd helyett pénteken... Teljes időzavar.

Eszembe jutott Jónás a maga beszűkült helyzetében, vajon mennyi időnek érezte azt a három napot...? Biztos jóval hosszabbnak, és azt sem tudhatta, hogy egyáltalán lesz menekülés. Ahogy a tanítványok sem tudhatták nagypéntek után, csak ott voltak, benne a helyzetben és nem tudták, lesz-e megoldás és ha igen, akkor mikor, és milyen. Az egyetlen támaszuk az lehetett, amilyennek addig Istent megismerték. 

Istent ismerve mégiscsak van mit várnunk. Dátumot nem tudok. De szabadítást várunk. 

 Bella Violetta