Sokorói-dombság Reformátusai

Egy hajóban vagyunk

2020. január 08. 09:25 - Bella Péter

Jónás könyve - harmadik rész

Olvasmány: Lukács 18,9-14
Alapige: Jónás 1,5-6

silhouette-photography-of-boat-on-water-during-sunset-1118874.jpgKijózanító történetek

Sok minden miatt szeretem a Bibliát. Az egyik, hogy nagyon sok kijózanító mondat, kijózanító történet van benne. Az egyik legnagyobb és egyben legkevésbé észrevehető hibánk nekünk, hívőknek, a gőg. Az a hívő gőg, ami teljesen szembemegy azzal az alázattal, amit Jézustól látunk. Az a hívő gőg, ami akár pár mondat alapján képes bírálni és elítélni, ami – észre sem vesszük – egy vallásos igazságosztóvá tesz minket.
Nagy hiba ez és túl könnyen beleeshetünk. Hogy mi keresztények, meglapogatjuk egymás vállát, megdicsérjük magunkat, hogy mennyire nagyszerűek vagyunk, bezzeg a bűnös világ a falakon kívül, milyen szörnyű, a hitetlen emberek tudatlansága, de jó, hogy mi nem vagyunk olyanok… Most persze sarkítok, de nagyon sokszor válunk ítélkező, büszke, szeretetlen emberekké.
Jónás könyve pont ilyen reakciók miatt is íródott. Isten a mindenkori népének üzen vele, a könnyen önfejűvé váló, önmagát jobbnak tartó népnek, amelyik nagyon könnyen elfelejti, hogy egyedül a kegyelem és Isten kiválasztó és megtartó szeretete az, ami miatt mi a templom falain belül vagyunk és nem kívül. Kijózanító könyv egy bukdácsoló prófétával. És a mai résszel, amiben a próféta ismét csak leszerepel. És közben tükröt tart elénk, érdemes figyelni.

aerial-photography-of-boat-in-water-1556909.jpgA hajósok és Jónás – reakciók a krízisre

Nagyon komoly a probléma, nem akármilyen vihar érte el a hajót, olyan, mivel még a hajósok sem nagyon találkoztak. Ráadásul mi, olvasók azt is tudjuk, hogy Isten különleges eszköze ez a vihar, amivel Jónás után nyúl – és közben Jónás lázadása másokat is veszélybe sodor.


Érdemes megnézni a reakciókat, a katasztrófára adott válaszokat. Amúgy is sokat elmond az emberről, hogy hogyan viselkedik válsághelyzetben. Karosszékből, a tévét nézve könnyen válunk szakértővé, mondjuk, egy földrengés vagy egy nagy szélvihar képeit nézve, a tudósítást figyelve. Talán sokszor el is képzeljük, mi mit csinálnánk. De valójában az éles helyzet mindig más. Sokszor addig nagyhangú, büszke emberek blokkolnak le, amikor megérkezik a valós veszély és nem várt emberekből lesz bátor hős.

Katasztrófafilmek szívesen is dolgoznak ezzel. Egy ismerősöm nemrég mesélte el, hogy soha nem bírta a vért, a kórházi helyzeteket, saját vérvételén rettegett és ájulással küzdött. Aztán amikor a felesége mellett ott volt a szülőszobán, túl tudott nőni ezen, soha nem gondolt biztonsággal volt jelen. De ennek a fordítottja is igaz. Eszembe jut egy sok évvel ezelőtti házassági próba, a leendő férj nagy hangú kiselőadása, hogy nem lesznek itt nagy érzelmek, ne aggódjak, nem vészes dolog ez, csak bejön, elmondják, aztán kész. Aztán a nagy napon végig aggódtam, mikor ájul el, annyira sápadt és reszketeg volt… Na, de térjük vissza az igéhez.
Mit látunk a hajóban? A hajósoknak két válaszuk van párhuzamosan. Először is mindent megpróbálnak, amit ilyenkor szoktak, a hajósmesterség gyakorlata ez, kidobni minden plusz súlyt. Emellett – ahogy látszik, hogy a megszokott tettek nem segítenek – mindenki a maga istenéhez imádkozik. A szakmai és a spirituális út. Válasz a veszélyhelyzetre és aztán halál közelségére. Nem csodálkozunk ezen, teljesen természetes reakciók ezek.
Mint amikor a hófehér terítőn van egy éjfekete folt, olyan a kontraszt, amit Jónás reakciója mutat. Mit csinál? Lemegy a hajó alsó részébe, lefekszik és elalszik. Kicsit kibővítem, hogy még élesebb legyen: Jónás, a próféta, aki az Istent képviseli, aki az Isten elől menekül, aki miatt van a vihar, lemegy a hajó mélyére és elalszik. Miért? Zavarában? Félelmében? Szomorúságában? Ki tudja… De tudjuk és érezzük, hogy ez nem jó. Gyáva, visszás tett. Hisz közben két dolgot nem tesz: nem segít a két kezével a többi hajósnak, és nem imádkozik velük együtt, ahhoz az Istenhez, aki tényleg él, aki képes megállítani a vihart. Ugye, hogy milyen nagy baj van itt Jónás körül?


A világ és Isten népe – reakciók egy krízisre

De mielőtt nagyon elítélnénk Jónást, vegyünk észre valamit. Ez a történet tanítani akar, feljebb akarja emelni a fejünket. Tükröt tart elénk. Kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani?
A hajósok a nehézségbe jutott emberek teljesen logikus és magától értetődő reakcióját mutatják meg. Megtenni, azt, amit meg lehet, aztán, ha már nincs semmi, amit lehetne, következik a végtelen felé nyitás. Ez az, amit az Isten nélküli emberek tesznek, amikor tényleg nagy a baj. És értsük jól, itt most nem azon kell fennakadni, hogy mindenki a maga istenéhez imádkozott. A Biblia mutat valamit, amit Isten népének észre kell vennie. Hogy az ember az igazán komoly nehézség idején biztosan megnyílik az Isten felé. Amikor tényleg elveszik minden emberi esély, amikor a tudás nem tesz semmit hozzá, amikor minden eszköz kudarcot vallott, akkor fordulhat az ember az élő Isten felé.
Csakhogy ahhoz kellene ott a hajóban egy próféta, valaki, akinek az a dolga, a küldetése, hogy Istent képviselje. De a próféta alszik. Ez az igerész figyelmeztetés volt Izráel népe felé, akik bezárkóztak és elzárkóztak a többi néptől, Isten nevének hirdetésétől, a missziótól. Ez az igerész figyelmeztetés Isten mai népének, amelyik ugyanígy hajlamos a bezárkózásra és az elzárkózásra. Rólunk van szó.

Igen, Jónás azokat a keresztény közösségeket is nagyon szépen elénk rajzolja, amelyek Istenre hivatkozva kivonják magukat a körülöttük lévő ügyekből, problémákból, a minden embert érintő dolgokból. A válság idején visszavonuló, az Isten nélküli világot magára hagyó keresztényekről is szó van itt. Megszégyenítő az, amit a pogányok tesznek a bajban és ahogy Jónás cselekszik. Megszégyenítő, amikor a nem hívő világ erejét és tudását megfeszítve akar megoldani valamit, az Isten népe pedig visszahúzódva, elérhetetlenül zárja be magát. „Ez nem a mi dolgunk…” De igen.

white-and-black-sail-boat-on-ocean-996328.jpgÉbresztő, egy hajóban vagyunk!

Olvassuk újra el a hatodik verset. „De odament hozzá a hajóskapitány, és így szólt hozzá: Hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni!? Kelj föl, és kiálts az Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el!„ Ahogy a kapitány megérkezik és felébreszti, leszidja a prófétát. Érezzük benne a megütközést, az értetlenséget és a szenvedélyt. A pogány kapitány prófétább a prófétánál, azt teszi, amit Jónásnak kellene, ébreszt, felráz és Istenre mutat. A kijózanító történet tovább mélyíti az üzenetet.
„Hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni?” – kérdezi a kapitány. Kérdezik tőlünk is. Itt van körülöttünk egy társadalom, a maga nehézségeivel, valós problémáival. Itt van körülöttünk egy emberiség, a maga tragédiáival és szörnyűségeivel. Itt élünk egy bolygón, amit éppen teljesen tönkreteszünk. És sokan próbálnak válaszokat keresni ezekre a krízisekre, jó és rossz válaszokat, persze, de legalább próbálnak. A keresztény közösségek sokszor ebből kivonulnak. Vagy legfeljebb elkezdik kritizálni a vihart megoldani próbálókat. Túl sokszor mondjuk, nem a mi dolgunk.
Közben pedig a mi dolgunk is. Hisz ez a mi társadalmunk, mi is az emberiség részei vagyunk, ezen a bolygón kell élnie a gyerekeinknek, unokáinknak. Megszégyenítő, ahogy a hajóért felelős kapitány rákiált az ébredező prófétára. Megszégyenítő, amikor egy nem keresztény alapon dolgozó aktivista rákérdez arra, hogy én mit teszek, mi mit teszünk azért, hogy jobb legyen körülöttünk a világ.

Testvérek, nagyon fontos üzenet ez. Az, hogy Isten népe vagyunk, nem lehet érv, hogy egy kis érinthetetlen minivilágba húzódjunk, hogy kivonuljunk a világból. Egy hajóban vagyunk. A mi dolgunk is, ráadásul közös dolgunk, a saját korunk problémáira megoldást keresni.

A mi dolgunk is például, hogy kikényszerítsük magunk körül a pazarlás megszüntetését, hogy minél több mindenben megszűnjön a környezetszennyező magatartás. A mi dolgunk is, hogy ami lehet, megtegyünk a klímaváltozás mérsékléséért. Főleg úgy, hogy a Biblia első oldalain már a mi feladatunkká teszi, hogy vigyázzunk a világra. A teremtésvédelem valós teológiai tudományág, a gyülekezeteknek példát kell mutatni.
A mi dolgunk is, hogy szembenézzünk a saját társadalmunk legnagyobb problémáival, pl. az alkoholizmus életeket és családokat pusztít valóságával. Ha saját korunk minket szétszedő démonjait keressük, akkor azt a kocsmák, a pincék, az esti konyhasztalok megnyíló üvegeinél látjuk. Főleg úgy, hogy a saját egyházunkban is ott vannak, azok, akik az életüket tették fel erre a szolgálatra (ilyen például a Kékkereszt).
A mi dolgunk, hogy ítélkezés helyett bárkivel összefogjunk azért, hogy a mostani gyerekek valódi segítséget kapjanak ebben a túl gyorsan változó és támpontokat nem adó világban.
Sorolhatnám. Beszélgessünk erről. Egy hajóban vagyunk. Együtt süllyedünk.


Bizonyságtétel

Jónásnak még egy dolga lenne: Istenre mutatni. Hisz őt képviselni, a katasztrófa idején is. Bizonyságot kellene tennie. Még egy meglepetés van az igében: a kapitány hivatkozik Istenre. Pedig Jónásnak kellene.

Küldetésünk és bizonyságtételünk a válság idején ott lenni. Jelen lenni. Ez dolga Isten népének, annak a Jézusnak a követeiként, aki emberré lett értünk, hogy a mi válságunk közepébe lépjen és onnan emeljen fel minket. Ez a kiindulópont, Ő ad nekünk lehetőséget és győzelmet, a viharos tengeren, a közös hajóban is. Ámen.

Bella Péter
Győrújbarát, 2019. június 16.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr2415398612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.