Sokorói-dombság Reformátusai

Viharban

2019. december 13. 10:41 - Bella Péter

Jónás könyve - második rész

Isten büntetése?

Jónás elég nagy bajban van. Jó messzire a parttól, a hajó, amin utazik, hatalmas hullámok között hánykolódik, a hajótest recseg-ropog, betör a víz. A Biblia szerint nagy a szél. Nagy a vihar.
Jónás könyve – múlt héten beszéltünk róla – egy komoly irodalmi tehetséggel megáldott ember munkája, röviden, de nagyon gazdagon megírt történet, izgalmas, érdekes és ami a legfontosabb: tanítani akar. Akár valós történet, akár egy Isten által ihletett irodalmi alkotás, tulajdonképpen ez mindegy is, mert az igazság ott van benne, Istenről és emberről. Múlt héten onnan indultunk, hogy a próféta kap egy konkrét feladatot, Isten a népét nyomorgató és zsarnok birodalom fővárosába, Ninivébe kell menni, hirdetni Isten üzenetét. Jónás az ellenkező irányba indul el, az akkor ismert világ végére, a mai Spanyolországba vált jegyet. Arról beszéltünk, Jónás alapján, hogy aki nemet mond Istenre, az egyben távolodik is, a távolodás pedig minden esetben menekülés. A menekülés pedig rabság. A helyzet nem lesz jó, semmiképpen.
Jónás kilép az életéből, a feladatából. Ez már önmagában rossz. Erre még ez is: egy hatalmas vihar éri el, ami életveszélyes, a hajósok érzik, hogy nem fogja bírni a hajó. Miért ez a vihar? Isten meg akarja büntetni engedetlen prófétáját? Az szemtelenül nemet mondott, ezért odacsap neki?
Többről van itt szó, ezt fogjuk ma megnézni, több van ebben az Isten által támasztott igen nagy viharban.

grayscale-photo-of-body-of-waves-1536304.jpgNem minden vihar büntetés

A túl gyors következtetés legtöbbször tényleg ez lenne: Isten büntetése. Túl sokszor hallom, amikor az életről, a minket ért csapásokról beszélgetünk. „Elvesztettem a munkám, nem találok újat, mi rosszat tette, hogy büntet az Isten.” „Nem találok párt magamnak, az összes randi egy katasztrófa, már ha egyáltalán összejön, mit vétettem, hogy ezt kapom?” „Sorra érik a csapások a szomszédomat, mondjuk tényleg nem él rendes életet, biztos bünteti őt az Isten.”
Mindennapi teológiánk ez, csak sajnos inkább rólunk beszél, mint Istenről. Ezek mi vagyunk. Ez én vagyok, amikor az egyik hittanosom hosszútávon szemtelenebben viselkedik velem én pedig nem segítek neki a feladatoknál úgy, ahogy a többieknél. Ezek mi vagyunk, amikor az egyik boltos már többször volt velünk vállalhatatlan, ezért visszaadjuk neki, amikor ő kerül elénk valamivel. Ezek mi vagyunk, amikor végre törleszteni lehet az utcabelinek, aki eddig mindig minden kezdeményezést megakasztott, amikor ő kér valamit, csak azért sem. Visszakézből, mert megérdemli, ő tehet róla, én csak azt teszem, amit ő velem.

Mintha Isten megsértődne, hogy hogyan lehet engedetlen az ő prófétája! Na most majd megmutatja neki. A Szentírás Istene nem ilyen kicsinyes, ezek mi vagyunk a legrosszabb pillanatainkban. Isten nem egy hisztériás zsarnok. Több van itt.

A másik fontos dolog, amit itt az elején ki kell mondani, az, hogy ez a vihar a történetben Istentől jött. De nem minden vihar jön tőle. Viharok vannak maguktól is, bele van kódolva ennek a bolygónak a fizikai törvényeibe. Ez a vihar igen, de nem minden vihar Isten eszköze. Az életünkben is igaz. Van nehézség, ami mögött meglátjuk Isten akaratát, az ő eszköze. De elég sok nehézség, baj származik tőlünk, az embertársainktól, a társadalmunkból. Erre még később kicsit vissza is térünk. Most nézzünk a vihar mögé, miért ez a kemény következmény, amivel utánamegy Isten Jónásnak.

Isten tengere, Isten vihara, Isten prófétája

A múlt alkalommal említettem, hogy Jónás menekülése mögött talán az a régi hibás gondolkodás volt, hogy el tud távozni Isten felségterületéről a senkiföldjére, ahol már az Úr nem éri utol. De nincs senkiföldje, Isten a világvégén és az odafelé vezető úton is ott van.
A tenger, ahol a hajó megy, Isten tengere. Nem tud kihajózni Jónás Isten felségterületéről. Mi emberek, akármilyen távolságba kerülünk tőle, akármilyen lázadásban is vagyunk, nem kerülünk ki Isten „hatósugarából”, a világ, amiben élünk az övé, rendelkezik vele.
A vihar, amit Isten küld, az eredeti héber szöveg szerint odadobja, az is Istené. Isten akaratából, terve szerint született meg. Mert Isten bárhol és bármiben kész beavatkozni, meg van hozzá az ereje, a hatalma. És a szabadsága, van, hogy vihar az eszköze, van, hogy más. Van, hogy nehézséget ad, nem mindig. Ő dönt és úgy dönt, ahogy akar.
De miért ez a nagy hercehurca? Hát nem mindegy? Nem, mert nem csak a tenger és a vihar az övé, de Jónás is. Jónás Istennel szövetséges nép tagja, aki ezt a szövetséget már többször megerősítette, ráadásul Isten prófétája, különleges feladatra kiválasztott és felkészített ember, aki Istenből is többet ismer, mint egy átlagember. Nem mond le róla. Fontos neki. Nem hagyja békén, mert tudja, hogy a menekülés nem jó és nem megoldás. Ezért cselekszik.
Testvérek, ez rólunk is szól. Mi Isten újszövetségi népének vagyunk a tagjai Jézus Krisztus élete, halála és feltámadása által. A keresztségünk, az Istentől kapott rengeteg megszólítás, a hol erősebb, hol gyengébb hitünk, az istenkeresésünk, az életjobbító vágyaink, az Istennel megélt közös élmények arról beszélnek, hogy közünk van hozzá.

Ha kilépünk ebből, ne higgyük azt, hogy ennyi volt. Isten népéhez tartozunk, nem mond le rólunk és minden az övé, lépni fog. Nem biztos, hogy ennyire radikálisan, de fog, nem hagy bennünket el. Mert övé minden méter, amit bejárunk, mert eszköze lehet minden, ami körülvesz, amit megélünk. Mert nem enged el, mert fontosak vagyunk. Nem büntetés itt sem a vihar, hanem a gondviselés eszköze, nekünk furcsa eszköz, de itt, most erre van szükség. De nem mond le rólunk Isten, és mindent megtesz, amit kell.

És még valami. Ez igaz arra az ismerősünkre, akiről mi már lemondtunk, aki túl messzire kerül, túl távol van, nagyon megromlott vagy elkeserítően mélyen van. Isten nem mond le róla, mi se tegyük.

Viharban – nem következmények nélküli élet

Ha mindaz, amit elmondtunk, igaz, akkor azt is ki kell, hogy mondjuk, hogy a döntéseinknek és a tetteinknek tényleg vannak messzire ható, még Istent is megmozgató következményei.
Nagyon sokszor olvastam politikai cikkekben, bármilyen oldalról, az elmúlt huszonpár évben, hogy Magyarország következmények nélküli ország. Ennek igazságtartalmával nem akarok foglalkozni, nem az igehirdetés feladata, csak kölcsön venném kicsit.

A Biblia azt akarja elmondani, hogy az életünk nem következmények nélküli élet.

Jónás döntése nagyon is visszahat rá. Szerintem még elképzelni sem tudta, milyen következményekkel jár, elhagyni az otthonát, minden ismerőstől messzire kerülni, egy új életet felépíteni mindentől távol, újrakezdeni mindent. Nem tudta igazán felmérni a lehetőségeit, a veszélyeit a menekülésének. A rossz döntéseinknek, a hibás választásainknak, a bántó szavainknak messzire ható következményei vannak és visszahatnak ránk. Nem következmények nélküli élet. Ha nem törődöm az egészségemmel, összevissza eszem, stresszelek, hajtok, annak bizony meg lesz később a következménye. Ha folyamatosan, ok nélkül agresszív és durva vagyok az alkalmazottaimmal, az vissza fog egyszer csapni rám. Ha elhanyagolom a családommal való kapcsolatot, azt nem tehetem büntetlenül, lesz hatása az életemre.
Ráadásul nem csak az én életemre, nem egymástól hermetikusan elzárva élünk, hanem egymásra is hatunk. Jónás engedetlensége, a próféta kihátrálása bizony következményekkel járt a sajátjaira, a népére és még a niniveiekre is. A döntéseimnek következménye van – a körülöttem lévőkre is.
A vihar, a nehézség következmény. Jónás megtöri azt, amit Isten neki szánt, kitör abból a rendből, ami rá lett szabva, vállalnia kell azt is, hogy ennek bizony következménye van. És még a vihar, Isten megelőző cselekedete a kisebb gond. Isten nem egy sértődős uralkodó, aki odacsap, ha nemet mondunk, ennél sokkal több van itt. Isten akaratába belelsimulni, vele együtt vállalni az életet azt jelenti, hogy kapunk egy mindennél stabilabb, az élet nehézségeivel jobban dacoló, másoknak is jót hozó életet. Ha ebből kilépek, megtöröm ezt, kitörök belőle, és az, ami utána jön, csak rosszabb lesz, ráadásul ott lesz körülöttem életem minden szilánkja.
Korábban mondtam, hogy nem minden nehézség jön Istentől. Ezt újra megerősítem, „nem minden életvihart kapunk Istentől. De minden bűn, engedetlenség, lázadás vihart fog szülni.” (Tim Keller) Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar, itt is hasonló. A hatás lehet olyan lesz, mint a sugárzás – nemrég volt Csernobil évfordulója, sajnos jól tudjuk – ami csak évek, évtizedek után mutatja hatását. De van hatása, nagyon is.

torsten-dederichs-krqjzrzicak-unsplash.jpgNem vagyunk kiszolgáltatva

Mennyi minden van ebben a viharban, ugye? Még egy dolgot azonban mindenképpen el kell mondani, ami továbbvezet majd a folytatás felé is: nem a vihar az úr itt. Isten eszköze a vihar, de a hajó és benne Jónás nincs kiszolgáltatva a viharnak. Ezt nagyon fontos látni. Isten végig kontroll alatt tartja az eseményeket, nem átadja a helyét egy forgószélnek, hogy „most te jössz”, végig eszköz Isten kezében. Nem a vihar az úr, hanem a vihar mögött lévő Isten.

Az az Isten, aki nem szörnyeteg és nem a teremtményei szenvedéseiben látja az örömét. Az az Isten, aki azért lép fel ennyire keményen, mert egy sokkal rosszabbat akar megelőzni, amit mi még csak nem is látunk. Az az Isten, aki bármikor legyőzi, lecsendesíti a vihart. Arról az Istenről beszélünk, aki a legnagyobb viharba maga lépett bele helyettünk, amikor Jézus Krisztus vállalta az életünket, halálunkat és legyőzte a kárhozatunkat.

A viharban sem volt Jónás és a hajó kiszolgáltatva a viharnak. Mi sem vagyunk, kerüljünk rossz döntéseink miatt bármilyen távol is.

A visszaút fájdalmas nulladik lépése

Szóval nem egy kisstílű, féltékeny Isten bosszúja ez a vihar. Gondoljunk inkább úgy rá, mint kemény pedagógiára, az értünk felelősséget vállaló Isten tettére. Jónásnak ez nem büntetés, hanem a visszaút nagyon fájdalmas nulladik lépése. Ámen.

Bella Péter
Győrújbarát, Ménfőcsanak, 2019. május 12.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr3215350602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.