Sokorói-dombság Reformátusai

Önáltatás vagy önátadás

2018. július 20. 11:58 - Bella Péter

Márk nyomában - 23. rész

Olvasmány: Márk 12,35-40
Alapige: Márk 12, 41-44

old-woman-desert-old-age-bedouin-40509.jpeg

Sok és kevés

Ma, az igénk alapján arról kaphatunk iránymutatást, hogy mi a sok és mi a kevés Isten szerint. És Jézus szavaiból világosan kihallhatjuk: más mércét állít fel Isten, mint amit általában mi szoktunk. Az emberi élet nagy kérdése, hogy miből mi a sok, mi a kevés, mit jelent a semmi és a minden. Vajon mindez az Istennel való kapcsolatban hogyan működik.
Egy példaképet kapunk Jézustól, egy ismeretlen, régen élt szegény özvegyasszony személyében. Megállít bennünket Jézus, maga köré hív, és rámutat erre az asszonyra, hogy rajta keresztül tanítson, mit jelent a sok és mit a kevés, mi az a semmi és mi a minden.

pexels-photo-259165.jpeg
Messzire látszó semmi

A templomon belül az asszonyok udvarából kijövet tizenhárom fémtölcsér szolgált persely gyanánt, amelyek egy-egy ládába vezettek, ezekbe kellett bedobni a pénzt, amit az emberek adományul szántak. Mielőtt beledobták volna, hangosan elmondták annak összegét az ott álló templomszolgának, így mindenki hallhatta azt. Képzeljük csak magunk elé, ahogy a díszes ruhájú tehetős ember előveszi a jó előre elkészített összeget, hangosan kimondja, hogy mennyi, majd elégedetten beledobja a perselybe. Megtette, amit meg követelt a vallása – és ezt még mások is elismerhetik.
Első látásra milyen jó példák is lehetnének Jézus számára! Megmutatni a tanítványoknak: Ez az ember nem sajnálja, látjátok, milyen sokat ad a templomnak, az istentisztelet segítésére. De nem ez történik. Jézus nem őket hozza példaként, sőt, valamit le akar leplezni. 
A baj az, hogy ezek az emberek csak a feleslegükből adtak. Az, ami első látásra csodálnivaló, Jézus számára semmi. A feleslegből adtak, ez a lényeg, nem a mennyiség. Az a pénz, ami a hét során magmaradt, ami nem kell, amit oda lehet adni, az a felesleg, a látszat, hogy ez gazdag adomány. Erre már nincs szükség, lehet, hogy már teher – legalább nem kell őrizni – az lehet Istené. Semmi kockázat nincs ebben, úgy sem érinti a mindennapokat.

Testvérek, én ma elsősorban nem az adakozásról akarok szólni, hanem arról, amit úgy is mondhatunk, hogy biblikus lényeglátás, az élet súlypontja. Ezek az adakozó gazdagok ugyanabba a hibába estek, mint az olvasmányban említett írástudók, messzire ellátszik, amit tesznek, még sem ér semmit. Tettük, vallásosságuk csupán messzire ellátszó semmi. És ezt észre sem veszik, sőt elégedettek magukkal.
Ezek az emberek nem értik a lényeget: Isten nem csupán az a valaki, akinek a felesleget leadva, büszkék lehetünk, Istent nem a felesleget kéri, azt, ami úgyis megmarad. Ugyanis a sok és a kevés Jézus számára elősorban nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.  Nem életünk szabadon maradt óráját, időnk, energiánk maradékát, nem a szívünk kis szeletét kéri. Többet kér és mást, és ez minőségi kérdés.
Még rosszabb az olvasmányban említett írástudók és farizeusok helyzete, ezért is harcol velük annyit Jézus. Írástudók, az ige törvényének tanult ismerői, értelmezői, magyarázói, akik szeretik, ha csodálják őket, ha elfogadják a tekintélyüket. Tisztelik ismeretüket. Ám ez az egész nem egyéb, mint hamisság. A lényeg veszett el, és saját hamisságukat példának állítják be.
„Felemésztik az özvegyek házát” – mondja Jézus, és ez nagyon komoly vád. Ugyanis az ószövetség komoly szabályokat tartalmaz arra nézve, hogyan kell segíteni az özvegyen maradt asszonyokat és gyerekeiket, és az írástudók, az írás ismerőinek felelőssége, hogy ezekre rámutasson, hogy az írás alapján irányítsák és ellenőrizzék a segítést, ehelyett ők azok, akik vétenek a törvény ellen. A szentség látszata mögött ott az ítéletre méltó vétek. A szép csomagolás alatt egészségre ártalmas anyagok – ahogy ma is sokszor tapasztaljuk. Embereket látunk, akik feleslegükből adnak – de aztán elvárják, hogy bőkezű adományozóként tiszteljék őket. Nagy baj, amikor nem látszik a lényeg, de ünnepelni kell a látszatot, nagy baj, amikor úgy néz ki, hogy Isten is ezt akarja. És itt most lényegtelen, hogy tudatos félrevezetésről, vagy önbecsapásról van szó. Jézus azért jött, hogy mindezt felülírja, hogy a valódi kérdésekre adjon valódi válaszokat.



Pislákoló igazság

Jézus másvalakire mutat rá, nem a gazdag adományokra. Az írástudók példáját pedig határozottan elutasítja, ezért is leplezi le őket. Mást emel ki példaként a tanítványok számára, olyan embert, akire nem is gondolnának, akire nem is gondolnánk.
Egy nagyon nehéz helyzetben lévő, szegény özvegyasszony. Nem tudunk róla sokat, de épp eleget ahhoz, hogy lássuk, mekkora a különbség. Nehéz helyzetben lehetett, bármilyen sokat beszél a Szentírás az özvegyek segítéséről, akkoriban nagyon nehéz helyzetbe került az az asszony, aki özvegységre jutott – nem volt szociális háló. Jobb esetben a gyermekei tartották el, de sokszor ez sem működött.  Ő nem volt tekintélyes ember. Nem ült fő helyen az asztaloknál vagy a templomban, nem köszöntek előre neki a téren, nem nézett senki elismerően, amikor itt is elhangzott az összeg, amit bedob, ami kettő darab volt a legkisebb római pénzből. Mégis, Jézus mégis felfigyelt rá, ő látta, tudta, hogy ez az asszony olyant tesz, ami több, mit az előtte járó tekintélyesek cselekedete. És ő nem akarta, hogy ez a tett ismeretlen maradjon.
Bár számszerűleg kevés volt a pénz, mégis sok volt, hisz ennek az asszonynak ez nem a felesleget jelentette, hanem mindent. A sok és kevés nem mennyiségi kérdés, hanem minőségi. Ez a kis összeg egy-két napra biztosította volna az asszony megélhetését, de ő inkább a perselybe teszi. Még egyszer mondom: mindenét, nem csak az egyik pénzdarabot. Valljuk be őszintén, neki elnéztük volna, ha nem dobott volna semmit, majd, ha lesz neki, akkor megteszi, nem dől össze a világ.
Itt sem az adakozásról van szó, nem azt akarja megtanítani Jézus. Arról tanít ő, hogy mi mindene van ebben a két fillérben, mert nagyon súlyos pénzérme ez. Ez az asszony mindenét beletette a perselybe, mondhatjuk úgy is: Az egész, problémákkal terhes, bizonytalanságokkal telített életét letette az Isten kezébe!

  • Ez a jelentéktelen kis összeg először is egy imádság volt, olyan, amit Jézus mindig is tanított. Kérés, hogy Isten nézzen le rá, vegye át gondjait, terheit, tartsa őt meg a bizonytalanságban – amely a mennyei Atya segítségével nem lehet létbizonytalanság. Mindezt nem kifelé tette, az a két fillér nem volt kirívó, kis összeg volt. Ami itt történik, azt csak az asszony és Isten értette. A belső szoba csendje szentelte meg mindezt – ez a valódi imádság: Mindenem a Tiéd, én is a Tiéd vagyok!
  • Másodszor ez a perselybe dobott kis összeg hitvallás volt. Ezt az asszony tényleg hitt, megvolt benne az a szívbéli bizalom, amit a kátéban is olvashatunk. Sok ember számára vakmerőségnek tűnt mindez, ám ennek az asszonynak demonstráció volt: nem tudom biztosítani az életemet, majd az én Uram. Ismerem őt, rábízom életem, jobb gazda ő, és engedelmeskedek neki.
  • A nagy parancsolat betöltése volt: szereti Istenét. Nem azért tette, hogy hivalkodjon, nem érdekből tette, hanem azért, mert fontos neki az Úr. És tudja, hogy Isten is szereti őt.

Nem reklám, nem önbecsapás, hanem csendes valódi hit, igazi bizalom, nem hivalkodik, nem dicsekszik, hanem teszi, amit a szíve diktál. Jézus példaképpé teszi ezt az asszonyt a tanítványok, a mindenkori tanítványok számára. Mi pedig feltehetjük a kérdést magunknak: megbízunk-e száz százalékig Istenben, íyg, mint ez az özvegy?

pexels-photo-210600.jpeg
Követni a példát… (Önáltatás vagy önátadás?)

A kérdés a számunkra is az, hogy értjük-e mindazt, amit Jézus el akar mondani. Látjuk-e, hogy a hívő ember be meri vallani: függ Istentől. Ez nem gyengeség, nem menekülés, hanem leszámolás az illúziókkal, a valódi lényünk megtalálása.
Nem a felesleget kell odaadni neki, nem néhány percet vagy szót. Nem akkor kell foglalkozni Istennel, ha épp ráérünk, az Isten nem hobbi. Magunkat csapjuk be, ha így gondolkodunk.
És gondoljunk csak bele, mi lenne, ha Isten is így gondolkodna. A megváltásban Jézus mindent feláldozott: vállalta a megnemértettséget, a fájdalmat, a kínhalált. Nem a felesleget adta Isten, nem csak néhány odavetett Igét. Isten mindent odaadott értünk, hogy mi éljünk. Mi lett volna velünk, ha nem így történt volna.
Az első feladat tehát az önvizsgálat. A csomagolás egyezik-e a tartalommal, a látszat a valósággal? Istentiszteletre járásunk, gyülekezeti tagságunk, elmondott imádságunk szívbéli hitből fakad, vagy valami másból? Nagy nehezen kiszorítunk néhány órát az életünkből vagy itt, az istentiszteleten azt ünnepeljük, hogy minden órában tart minket a mennyei Atyánk!
Beismerjük-e, hogy teljes mértékben függ a minket szerető Istentől az életünk, vagy úgy gondoljuk, hogy mindez elég a maradékból, vagy, hogy elismerést kapjunk. Ez a történet valódi kérdéseket tesz fel és nekünk meg kell válaszolnunk őszintén. Fel kell adnunk az önáltatást, hogy ennyi elég, és át kell adni magunkat. Mert mi is tele vagyunk kérdésekkel, megoldhatatlan problémákkal, a történetbeli tehetős zsidóknak, az írástudóknak és farizeusoknak is voltak komoly gondjaik, kérdéseik. Csak elnyomták őket, elhárították a válaszkeresést, pótolták mással, kívülről jövő elismeréssel, hamis vallási szabályokkal, mások lekicsinylésével.
Megvan-e az a bizalmunk, ami ennek a névtelen asszonynak megvolt, aki mindent Isten kezébe tett le, aki tudta, hogy így egyenesbe jöhet az élete?

Válaszoljuk meg ezeket a kérdéseket! Merjünk hát mindent letenni Isten kezébe!



Továbbindítás

Jó az, ha a gyülekezetben nem a látszat építésén fáradozik az ember, a semmi díszítésén, hanem a lényeget látja meg, érti meg és teszi meg.
Jó, ha istentszteletről kijövet is eszerint él és próbálja ezt a lényeglátást mások számára is megtanítani. Ehhez viszont az kell – indulásként – hogy mind a két fillérünket csendesen a perselybe tegyük, azaz egész életünket Isten kezébe!

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2018. február 4.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr5414124951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.