Sokorói-dombság Reformátusai

Csordultig örömmel

2017. december 20. 16:20 - Bella Péter

Az eltűnt öröm nyomában - második rész



Olvasmány: 2Korintus 6,1-10
Alapige: 2Korintus 6,11-13 és 7,2-4

self-portrait-auto-iphone-80673.jpeg 

Túl bonyolult valóság

Ha rajzfilmet nézek vagy mesét olvasok, mindig rácsodálkozom arra, hogy mennyire elválnak, különböznek a jó és a rossz szereplők egymástól. Aki jó, az jó, aki rossz, az rossz, nagyon ritka az átjárás, valaki vagy ilyen vagy olyan, de száz százalékban, az biztos. Persze ez a műfaj jellegzetessége, a gyerekek miatt van, hiszen a főhősnek választania kell a két oldal közül. Kétpólusú világ a meséké. És annyira egyszerű.
Olyan egyszerű – sóhajt fel bennem a felnőtt ember, egy olyan világ és valóság lakója, ahol azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Bár a politikai kommunikáció plakátjai vagy a bulvármédia szalagcímei szeretnek túl sematikusan fogalmazni, a mindennapokban nem ezt tapasztaljuk. Sokszor a legjobban szeretett személy sért meg a legjobban. Az a munkatárs, akivel nagyon nem jövünk ki, ugrik fel és segít ki egy nehéz helyzetben. Egyik nap van erőm helyesen dönteni, másnap csendben, morális vereséggel elkullogok, mondok vagy teszek olyant, amit nagyon nem kellene. Nem olyan egyszerű, az emberek körülöttünk nem feketék-fehérek, mi magunk sem.
Bonyolult és jó lenne egyszerűbben – ez is. És így is gondolkodunk. Amikor pedig az örömöt keressük, azon jár az eszünk, hogyan lehetne megszüntetni azt, ami nehéz, mert nem fér össze a mindennapos fájdalom, a szenvedés az örömmel. De ez olyan, mint a mesebeli helyzet.
Ezt Pál is elmondhatja ezt nekünk. Második korinthusi levele, amiből felolvastunk, a legőszintébb, legszemélyesebb levele. Pál alapította a gyülekezetet, nagyon közel állnak hozzá az ottaniak, akik elég komoly problémák közé jutottak – erről olvashatunk az első korinthusi levélben. Pál aztán meg is látogatja őket, itt egyesek megsértik, születik egy „könnyhullatással” írt levelet, majd változik a helyzet és eljutunk ehhez a levélhez. Van egy csoport Korinthusban, akik kívülről jött emberek hatására megkérdőjelezik az értük olyan sokat tett és szenvedett Pál szolgálatát, indíttatását, szándékait. És Pál nem kezd magyarázkodni, de azért megvédi magát, bölcsen és világosan. És közben kiönti a szívét. Nehézségek és öröm valahogy együtt jelenik meg.
Szereti a korinthusiakat, örül nekik, még akkor is, ha nagyon nehéz velük. Miért képes rá, amikor folyamatosan bántják? Hogy képes még mindig örömmel nézni a közös jelen és jövő felé? Honnan az erő, a képesség?

pexels-photo-176649.jpeg 

A nyomorúság ellenére csordultig örömmel

Rá kell nézni Pál életére, hogy jobban értsük. Hihetetlen nehéz az az út, amin végig kell mennie munkatársaival együtt. Nem véletlenül olvastam fel a felsorolását a „szolgálati élményeiről”. Nyomorúság, verések, börtön, átvirrasztott éjszakák és még sok minden. És mégis azt látjuk, hogy ezeket a sorokat nem egy kiégett, mindenről lemondott ember írja. Sőt, a felsorolás tele van tűzdelve jó dolgokkal is, a megélt rossz közben több ismeret, jóság, türelem, tisztaság lesz az övé. Együtt jelenik mindez, nem felváltva.
Együtt. Ez nem mese, ez az élet, ez a valóság. De amíg sokaknak ez csalódás, Pálnak nem töri le a kedvét. Sőt, azt írja, minden nyomorúság ellenére csordultig van örömmel. Csordultig – túlcsordul. Értsük jól: ez a sokat megjárt, sokat szenvedett ember nem azt írja, hogy Isten néha megszórja egy kis örömmel a sok nehézségét, hanem olyan sok oka van az örömre, hogy bármilyen rossz is éri, semmi ahhoz képest. Hadd mondjak egy ételekkel kapcsolatos példát: Nem arról van szó, hogy a rossz ízű, rágós húsra rakok egy kis szószt, hogy lemenjen a torkomon. Arról van szó, hogy bármit is kínálnak nekem enni, én sokkal többet és finomabbat tudok elővenni, és ebből másoknak is tudok adni.

Nem illúziókról beszél az apostol, nem önbecsapásról, hanem valós lehetőségről. A Krisztust követő embernek elég sok nehéz élménye van, elég sok szenvedést él át, sok gondot, de emellett, ezeket megélve mégis annyi mindene van, annyi mindent kapott Istentől, Istenből, hogy túlcsordul az öröme. A hívő embernek van Krisztusa, ezért van öröme és ezért tud tűrni, mert van reménye, távlata még a legbeszorítottabb helyzetben is.
És ezért képes szolgálni. A túlcsordul szó azt jelenti, hogy a folyadék lefolyik a pohár falán. Másnak is jut belőle. 


Az öröm a többi ember

Jean Paul Sartre egy nagyon fontos huszadik századi gondolkodó volt, sokat írt az ember kétségbeeséséről. Ő írta le ezt a híres mondatot: „A pokol a másik ember”. Pál soraiban mást látunk, pont ellenkezőleg, öröm a többi ember.
És vigyázzunk, nem csak a neki szimpatikus emberek, nem csak az eminens tanulók. Neki örömöt jelentenek a korinthusiak is, ez a rengeteg bajjal, széthúzással megvert, legrosszabb gyülekezet, amelyik annyi keserűséget adott az apostolnak.
Már a múlt heti igehirdetésben is érintettük, de újra ide jutunk: ez a visszakapott élet távlata. Amikor Isten mellett ráébred az ember, hogy semmi sem természetes. És meglátjuk az örömöt abban is, amit addig elkerültünk, vagy, amit addig észre sem vettünk, mert természetesnek vettünk. Van egy ismerősöm, aki tanár. De problémás, nehéz szociális helyzetben lévő, leszakadt családokból érkező gyerekeket tanít. És ami a legmeglepőbb, nem büntetésként éli meg, sőt szereti csinálni, még úgy is, hogy nehéz. Nála éreztem ezt, amit Pál apostol soraiból. Szereti azokat a gyerekeket, minden küzdelem ellenére, mert tudja, minden kis lépés és eredmény milyen fontos – és mennyire nem magától értetődő. És tisztában van azzal, milyen sokat jelenthet az, amit tesz, lehet, hogy az ő odaadása lesz a lehetőség arra, hogy a gyerekek kiszakadjanak, tovább lépjenek..
Az ismerősöm nem válogat. Pál sem, ugyanúgy öröm neki, hogy részt vehet a legrendesebb gyülekezete és a legproblémásabb életében. Úgy, hogy közben nem hazudja el a problémákat és megéli a könnyeket is. De mégis öröm, hogy benne lehet. És tudják a testvérek, kitől tanulta ezt Pál? Attól a Krisztustól, aki még őt is kiválasztotta, aki még őt is meg tudta változtatni, aki őt kiválasztotta. Mert Krisztus sem válogatott, nem az eminensekért halt csak meg, hanem a problémásokért is. Öröm minden ember, mert érték minden ember. Öröm nekem, mert élek, mert értelmet kap minden Krisztusban, helyére kerül. Még a küzdelem is. A helyére kerül, nem veszik el, nem veszek el.

pexels-photo-551568.jpeg 

Ki fér bele a szívedbe? Ki férhetne bele még?

Gondolkodjunk el ezen. Lehet, azért kevés az örömünk, mert válogatunk? Vegyük csak számba, hány ember életére lehetünk hatással! És nem, nem csak azokat számoljuk, akikkel könnyű. Azokat is, akikkel küzdünk. Öröm, hogy jelentünk nekik valamit. Öröm, hogy lehetőségünk van velük megélni a mindennapokat. Öröm, mert van valamink, ami értelmet ad a legnehezebb helyzetben is, reményt ad, kitartást. Ez Isten jelenléte, hogy nélküle nincs egy lépésünk sem. Ez egy belső derű – ami lehetőséget ad, hogy örömöt lássak a többi emberrel való kapcsolatomban is. Hogy öröm legyen a másik.
Pál nagyon érdekesen fogalmaz: „…nem a mi szívünkben van kevés hely a számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely a számunkra.” Ide nagyon szépen illik egy magyar fogalom – a szűkkeblűség. Szűkkeblűnek lenni egyfajta lelki fösvénység, hogy megtartom magamnak azt, amim van. A héten bibliaórán a „Ne lopj” parancsolatról beszélgettünk a Heidelbergi Káté bizony a fösvénységet is a parancsolat hatókörébe helyezi, hisz visszatartok valamit, amim azért van, hogy másokat segítsek, ha fösvény vagyok. Van lelki fösvénység, amikor tudnék szeretetet adni, de nem akarok, megtartom magamnak. Amikor nem fér bele sok ember a szívembe.

Beleférni sokaknak a szívbe? Mégis mit jelent ez? Hasonló ahhoz, amikor egy család úgy él, hogy „mindig van az ebédlő asztaluknál egy szabad szék, szabad tányér”. Hogy ha nem vacsoraidőben még ott van a gyerek barátja, ha látogatók jöttek az azóta elköltözött szomszédhoz és hoppon maradtak, ha az egyik szülő munkatársa beugrott megoldani egy problémát és marasztalják. Ez nem anyagi kérdés, ez szándék, van még egy tányér, még egy hely - mindig. Na valami ilyen dologról van szó, csak itt, bennünk.
Van hely a számodra a szívemben, azaz van jó szavam a számodra, adok bizalmat, adok egy új esélyt, megbocsátok, vígasztallak, támogatlak. És nem azért, amit eddig tettél és nem azért, mert kiérdemelted. Hanem mert van annyi hely. Mert a Szentlélek tágassá változtatta, belülről feszítette szét a szívemet és beleférsz te is. Mert a kőszívet kicseréli az Úr, új szívet ad és ez az új szív rugalmas, szabadon tágítható. Az Istennel megtalált új élet nyitott és erős, hogy sokakat megtartson.
Pál szívébe belefért az egész problémás korinthusi gyülekezet és még ki tudja hány másik. És ettől nem lett kevesebb, hanem több. És ez is örömet ad. Hogy meg tudjuk tenni.

Van kinek örülnünk

Nem a mesében élünk. Nem tudjuk lecserélni a rosszat örömre ebben a világban. De nem is így működik. A valóságban együtt van mindez, de úgy, hogy Istennel sokkal több örömünk van, miközben küzdünk, túlcsordul, minden nehézség ellenére. Ráadásul a többi emberrel való kapcsolat, az értük való küzdés is örömforrás lehet. Ahogy Pálnak Korinthus. Ha engedjük feltörni a megkövült szívünket, sokan beleférnek abba. És így érünk el igazán nagy dolgokat.

Bella Péter
Győrújbarát, 2017. december 10.

A sorozat első darabja elolvasható itt.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr2113514117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.