Sokorói-dombság Reformátusai

Megnyílni egy új életre

2017. szeptember 27. 09:50 - Bella Péter

Márk nyomában - 13. rész

Olvasmány: Márk 8,22-26
Alapige: Márk 7,31-37 erint2.jpg

Márk filmje

Elgondolkodtam azon, hogyha az evangélisták filmrendezők lennének, az evangéliumok pedig filmek, akkor milyenek is lennének? Mátéét én egy nagyszabású, összetett munkaként látom, pénzt és időt nem sajnáló produkcióként, világos történetvezetéssel, ügyes forgatókönyvvel és hatalmas jelenetekkel, szép kameramunkával, rengeteg statisztával. Lukács pontos, aprólékos dokumentarista filmet adna elénk, olyant, amiben a részletek is számítanának, megszólalnának a szemtanúk is, visszaemlékezve mindarra, ami történt. Az ő filmjében sok idő jutna a nehéz sorsú karaktereknek, a messziről érkezőknek, az elveszetetteknek. János filmje szimbólumokkal teli, mély, átvitt jelentésekkel is bíró, többrétegű film lenne, igazi szerzői film, nem annyira a tömegeknek, olyan, amin aztán sokat kell gondolkodni, többször is meg kell nézni, utána kell olvasni.
Márké milyen lenne? Egy nagyon őszinte, minimalista filmet látok magam előtt, amikor Márkot olvasom. Kézikamerával forgatva, nagyon közel hozva az arcokat, az érintéseket, a történéseket. Nincs nagy költségvetés, nincsenek nagyon látványos elemek, de a történet magával rántja az embert, mert nagyon intim, személyes helyzeteket is megmutat. Csak részleteket látunk, mintha ott lennénk, visz magával az, ami történik. Én ilyennek képzelem el.
Márk evangéliuma puritán, lecsupaszított, rövid és rendkívül személyessé teszi azt, ami Jézus és az emberek között történt. Mai igénk jó példája mindennek, egy olyan gyógyítás, ami másik evangéliumban meg sincs írva (az olvasmányként felolvasottal együtt). Saját történet, nagyon bensőséges, érdekes részletekkel. Mivel ilyen, nagyon egyszerűen szeretnék közelíteni hozzá én is. Csak követni szeretném és meg-megállni mellette. Visszanézni a jelenetet és néha megállítani.

erint1.jpg
 
Odavitték

Jézus visszatér az idegen földről és odahoznak hozzá egy beteg embert. Mindennapos eset vele, rengetegszer megtörtént már, most is megtörténi, erről tudtak az emberek. Odavisznek valakit, aki erről nem hallhatott, hiszen siket volt. Az eredeti szöveg szerint dadogott, valószínűleg próbált szavakat formálni, csak nem volt nagyon érthető.
Odavitték azt, aki nem tudott Jézusról, aki nem hallhatott róla, aki nem tudhatta, hogy neki segítséget jelenthet. Odavitték azok, akiknek volt hallásuk, volt ismeretük, volt lehetőségük, akik sejtettették, tudták, ki Jézus, lehet, hittek benne. És kérték, hogy gyógyítsa meg ezt az embert. Nem egyszerű bevezetés ez a történetben, fontos üzenete van.
Mi, itt olyan emberek vagyunk együtt, akik hallottunk már Jézusról, vannak róla információink. Biztos szívvel hiszünk benne, követjük a szavait, hisszük, hogy él, hogy élete, halála és feltámadása valóság, sőt világot átformáló valóság. Vagy úgy vagyunk itt, hogy még nem feltétlenül döntöttük el, ki ő nekünk, még gyűjtjük az információt, görgetjük magunk előtt, hol jobban, hol kevésbé közel tudjuk magunkhoz azt, ami a Jézusban való hittel jár. Lehet, hogy úgy vagyunk itt, hogy most pont nem tudunk annyira hinni, de az, hogy itt vagyunk, bizonyíték, hogy nem zárult le a történet Isten és közöttünk. A lényeg: mi hallottunk Jézusról.
De sokan nem tudnak róla. Vagy nem jól. Rengeteg hazugság, minden tudományos tényt nélkülöző információ jelenik meg róla papíron vagy az interneten, csak az elmúlt időkben kerültek elém olyan cikkek, amikben ezoterikus fénylényként, Buddha egyik korábbi életeként, ősmagyar sámánként ábrázolták. 

Testvérek, történetünkben ez az ember be volt zárva a maga nagyon szűk világába, amit látott maga körül, amit megérintett, amit megszagolt, az az övé volt, még nem volt jelnyelv, könnyen kézbe vehető könyv vagy számítógép. Bezárt élet, amibe néha annyira tört be a külvilág, amennyit a szerettei behoztak.
Oda kellett vinni Jézushoz, azoknak, akik hallottak róla. Cselekedni kellett, kérni őt, helyette. Testvérek, vannak olyan emberek, tömegével, akik hasonlóan be vannak zárva és nem feltétlenül testi problémák miatt. Szociális helyzetük, neveltetésük miatt, élettörténetük miatt, sok okot sorolhatnánk – de távol attól az evangéliumtól, amit mi ismerünk. És kellünk nekik, hogy odasegítsük őket Jézushoz. Hogy odavezessük, odaszeressük. És kérjük Jézust, hogy segítsen. Nagyon szép kép ez a közbenjáró imádságról. Gondoljuk végig, mi kinek lehetünk ilyen társai, kiket bízott így ránk az Isten?

 
Elmondani – a megfelelő módon

Jézus elé kerül ez az ember, de ami ezután történik, az négyszemközt zajlik, Márk egy nagyon bensőséges párbeszédet mutat be nekünk. Jézus megváltoztatja a siket ember életét, de ide már nem kellenek a többiek. Ehhez ő kell, meg a másik fél. És még valami – azt mondtam, párbeszéd. Igen az, valódi kommunikáció Isten fia és egy hallani képtelen, szólni képtelen ember között.
Jézus bárhogy meggyógyíthatná, egy szó nélkül, még akár távolról is, de nem teszi. Félrevonja és utána furcsa dolgokat csinál, a fülébe dugja az ujját, ráköp és megérinti a nyelvét, majd az égre nézve imádkozik. Mi történik itt? Varázsol? Véleményem szerint nem, egyszerűen elmondja annak az embernek, mi fog történni – úgy, hogy megértse. Hogy a fülével fog valami történni, azzal a szervével, ami ki tudja, mennyi ideje felesleges dologként hevert a fején. A nyál talán a gyógyítást akarja jelezni, akkoriban ugyanis gyógyító erőt tulajdonítottak a nyálnak, de lehet, hogy a teremtést akarja jelezni. Felnézni az égre – Isten felé fordulás. Az, ami történni fog itt és most. Előre elmondja, úgy, hogy a másik is értse.
Mit látunk? Jézus energiát fektet abba, hogy kapcsolat legyen közötte és a siket ember között. Megtalálja a módját. Felesleges? Egyáltalán nem. Üzenetei vannak ennek is, én kettőt emelnék ki.
Isten keres minket és óriási energiákat fektet abba, hogy ráakadjunk, hogy kapcsolódjunk hozzá. Ő nem játszik velünk, nem sakkozik, hanem felveszi velünk a kapcsolatot, elkezd velünk beszélni, ráadásul úgy, hogy értsük. A hit ebből a párbeszédből születik – és nem konfekció szerint, hanem rendkívül személyes, nagyon egyedi. Ez történhet velünk, bennünk is. Isten érthető jeleket ad maga felé, nem játszik zsákbamacskát. Maga mellé von Krisztus Szentlelke által, belenyúl az életünkbe, onnantól viszont mi jövünk. A hit bátorságával és őszinteségével engedünk-e neki? Beleállunk-e a párbeszédbe? Lesz-e közös történetünk? Isten nyílt kártyákkal játszik, itt is látjuk ezt, de mi hogy vagyunk vele? Isten közel jött Krisztusban, Lelke által pedig megtörténik ugyanaz most is. Megérint, megszólít, mert többet akar velünk. De vele tartunk? A labda már nálunk pattog.

A második, amit ki akarok emelni, hogy Jézus mennyire érthetővé teszi magát. Figyelembe veszi azt, aki ott van mellette és alkalmazkodik hozzá – de közben nem veszíti el a jelentését az, amit mond. Sokszor elhangzik közöttünk a Páli mondat, legutóbb is örültem a bibliaórán: „A hit hallásból van…” Viszont ez nem csak azt jelenti, hogy hallhatóvá kell tenni, de azt is, hogy érthetővé. Jézus itt figyelmeztet: nem megugrandó vizsgafeladat az evangélium, hanem a hirdetőjének a dolga, hogy lefordítsa.
Eszembe jut életem első egyházmegyei ifjúsági találkozója. Tizenéves, életre nyitogató, magunkkal kísérletező, Isten iránt érdeklődő csapat voltunk, egy nagyon otthonos gyülekezetből, jó ifiből. Én is, többed magammal viszonylag új voltam az egyházban. Megérkeztünk, betereltek egy hideg templomba, majd messze elől egy lelkipásztor palástban és feketében hosszan beszélt szigorúan sok mindenről. Nem tudom miről, már közben elveszített az alkalom minket. Így nem lehet. Nem elég beszélni – úgy kell, hogy akik ott vannak, értsék is.
Az elmúlt héten találtam egy videót, tátott szájjal néztem meg újra és újra. Egy amerikai keresztény rapper öt percben elmondja az evangéliumot. Ötletesen, ügyesen, hihetetlen kreatív szóképekkel, néha megfelelő zenei háttérrel, teljesen korrekt tartalmi háttérrel. Nem veszik el semmi, de úgy kerül elő, hogy egy, a műfajt szerető fiatal felkapja a fejét és érti. Még egyszer: nem veszik el a lényeg, nem feloldja. Hanem lefordítja, azoknak, akik ezt értik. Így is lehet. A hit hallásból van, de érthető is…
Jézus személyes és érthető. Jó ezt nem elfelejteni.

 erint3.jpg

Effata – Nyílj meg!

Majd Jézus megszólal – „Effata!” Az arámi szó körülbelül annyit jelent, hogy „Nyílj meg!”, „Légy nyitott!” Érthető: hogy nyíljon meg a füle, a szája. Az is, igen, de több van itt. Nyíljon meg az élete annak az embernek. Nyíljon ki addigi bezárkózása, valami újra, valami addig soha nem tapasztaltra.
Istennel elkezdeni a történetünket ezt jelenti! A Krisztussal való életváltoztató találkozás, amikor engedünk neki, ezt jelenti. Valami áttörik, valami megszületik, valami megnyílik.
Ennek az embernek egy új világ nyílt meg, a kapcsolatok világa, az információk világa. Hallhatta a kiáltást, a zenét, a szeretteinek szavát végre. Messzire is figyelhetett, biztonságosabbá vált az élete. De van itt még valami: beszélni is tudott már. Így is megnyílt, elmondhatta a gondolatait, megoszthatta az érzéseit. Megnyílt számára a világ és ő is megnyílt a világ számra. De ez egy új világ Krisztussal együtt. Ahol értelme van jelen lenni, ahol célja van az életnek, ahol van értelme a következő lépéseknek, még a nehézségek idején. Ahol a kapcsolatokban másokat megerősítő is lehetek, sőt gyógyíthatok, békíthetek, bátoríthatok, vígasztalhatok. És én is kapok embereket magam mellé.

Nem csak a történetbéli emberről beszélek, nem véletlen az egyes szám első személy. Én is így vagyok már, így, megnyílva, mióta Krisztussal elindultam a közös úton. Mint gyógyulás alatt lévő emberek vagyunk vele, biztonságban, nem kell bezárkózni, lehet magunkból adni, van mit és van miért. „Nyílj meg!” Szüless újjá, gyógyulj meg, indulj el egy új úton. Erről van szó, kinyit egy nem ismert világot, abból az életből, amit eddig is éltünk, de még sem volt olyan, amilyennek lennie kellene. De most megkapom a lehetőséget – ezt adja a találkozás Krisztussal, az amit az életében, a keresztjében és a feltámadásában kapunk.

 
„Milyen jó mindaz, amit tesz!”

„Milyen jó mindaz, amit tesz!” – olvassuk ezután, mert beszélnek róla. Mert látszik a változás, jelen esetben hallatszik, hiszen az, aki nem hallott és érthetetlenül beszélt, maga lesz bizonyítékká. Márk közel hoz egy mindent megváltoztató találkozást. Jézus ilyen. Ennyire meglepő és mégis magától értetődő. Ennyire érthető és ilyen nagy dolgokra képes. Nincs ez máshogy most sem. Most mi jövünk. Hogy bennünk tegye meg a jót. Vagy azokkal, akiket mi viszünk oda hozzá, mint a társai ezt a dadogó siketet, vagy, még nagyobbat mondok, ezek után, megnyílva, értő hallással és érthető szóval ő maga, mert már képes rá. Legyen így velünk is, mert ez nem film, ez a valóság. Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2017. szeptember 16.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr212899994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.