Sokorói-dombság Reformátusai

A tanítványság ritmusa

2017. március 22. 10:55 - Bella Péter

Márk nyomában - 7. rész

 

Olvasmány: Márk 10,28-31. 35-45
Alapige: Márk 3,13-15

evan-kirby-220746.jpg

Apostolok, tanítványok

Már pár hónapja kísérjük Jézust az evangéliumon keresztül és most egy nagyon fontos állomáshoz érünk. A Megváltó Mesterré lesz, tanítványokat fogad maga mellé, olyanokat, akik mindenkinél közelebbről fogják megtapasztalni a szolgálatát, a csodáit, egyáltalán az életét.
Vannak, akik odacsapódnak egy időre Jézus mellé, vannak, akik maradnak mellette és vannak, akik tanítványai lesznek, közül alakul egy különösen fontos belő kör, a tizenkettő. Az apostolok. Apostol, azt jelenti, küldött, hírnök. Jézus által kiküldött hírnökök, akiket ő maga választ, akik életének és feltámadásának tanúi lesznek, az egyház kiindulópontjai, az evangélium első hirdetői – először is őket hívja apostoloknak a Biblia. A tizenkettő és még Pál, akit más úton talál meg, ő lesz a népek apostola. Aztán a Szentírásban apostoli szolgálatot lát el az is, akit a misszióba küldenek, küldött és hírnök lesz az ilyen, szó szerint véve az eredeti kifejezést.
Tanítványok és apostolok – az úttörők itt vannak a mai igében tizenketten, de az, ami velük történik, mást is érint, az apostoli szolgálat folytonossága, a tanítványi lét minden generációé, tehát a miénk is. Ezért is figyeljünk most Márk híradására, mert megtalálhatunk egy nagyon fontos ritmust, ami nélkül mi sem tudunk aktív krisztuskövető, jóhírt-hirdető, hívő és szolgáló életet élni.

felix-prado-195073.jpg
Aki kiválaszt

Az első, amit látunk az, hogy Jézus az elindítója a folyamatnak. Nem Péter integet a halászháló mellől, hogy „Hahó, itt vagyok, engem küldj!”, nem Máté borítja fel a pénzesasztalt, hogy „Uram, hadd csatlakozzam!” Ez nem így megy.
Ez az egész Jézustól indul, ő az, aki magához hív embereket, majd kiválaszt közülük apostolokat, küldötteket. Jézus a kiindulási pont, az ő aktivitásából indul a szolgálat. Itt nem önjelölt tanítványok vannak, hanem elhívottak.
Nemrég voltam egy fiatal keresztény önkéntesek számára szervezett képzésen, ahol a nem reformátusoknak be kellett kicsit mutatnom a felekezetünket (a többi történelmi egyházból is voltak). Itt is előkerült többektől az a közkeletű vélekedés, hogy Kálvin találta ki az eleve elrendelést és ez a legfontosabb tanításunk. Mondtam, hogy nem, nem Kálvintól jön, ott van a Bibliában, aztán később, például Szent Ágostonnál is ez a sokszor félreértett és egyébként teljesen fel sem fogható tanítás, ami ráadásul nem is a központja a hitünknek (a középpont Jézus Krisztus). De akkor is mondtam, hogy egyébként ez úgy határozza meg a hitünket, a kegyességünket, hogy bármiről is beszélünk a hittel kapcsolatban, mindig van egy Isten által megtett megelőző lépés. Mindig tőle indul. Mindig megelőz. Kegyelmi kiválasztás – ezt az elnevezést jobban is szeretem.

A tanítványság is kegyelemből fakadó kiválasztás. Jézus választja a tanítványokat és nem a tanítványok Jézust. És ő úgy választ, ahogy akar, látjuk is, hogy nincsenek nagy hatalmú, nagy vagyonú vagy nagy tudású emberek. Furcsa társaság, galileai, az akkori középosztályhoz tartozó halászok, egy elnyomókat kiszolgáló volt vámszedő, ma alvó terroristának is mondott ultranacionalisták. De ő tudja, hogy miért őket.
Jézus a kiindulópont, tőle indul a tanítványság, a követés. Ha követed Jézust, az csak azért lehet, mert ő hívott erre. Nem tőled indult, a te első lépésed előtt ő már sokat megtett feléd. És ez megerősíti, hogy mindennek az alapja nem a tökéletesség, nem a kiválóság, nem a pillanatnyi állapotunk, hanem Isten választása, hívása. Ami stabil, velünk ellentétben. A tizenkettőnek is voltak hullámvölgyei és szuper időszakai. De Isten nem rövidtávú projektekre választ megbízottakat, teljesítményalapon. A nehéz időszakokban is érvényes volt az elhívás, sőt, az segít visszaállni. De nem is fizetség és jutalom, hanem ajándék és kegyelem, nem büszkeség a gyümölcs, hanem örömteli felelősség. Mint amikor a kémiatanár a diákra bízza a következő kísérlet megtartását, mert látja benne a lehetőséget, még ha nem is ő a legjobb. „De biztos én?” Biztos, mert a tanár mondja, adja az eszközöket, a pontos tervet és a tudást, hogy a diák megvalósítson valami számára újat.
Követni akarom Jézust? A belépő, hogy meghalljam a hívását. Tanítványa vagyok? Azért lehet, mert ő választott. Ő a kiindulópont és ez fontos. Egy gyülekezet nem önkéntes klub, nem önképzőkör, hanem azoknak a közössége, akik meghallották Jézus hívását és válaszoltak. Válaszoltam már Jézus hívására? A mai igében a tanítványoknak egy aktivitása van: odamentek hozzá. Odamegyek hozzá, ha hív?

 

Vele lenni és küldetésben járni

A második dolog, amit a mai igéből láthatunk, hogy van egy ritmusa, egy pulzálása a tanítványságnak. Két ugyanolyan fontos és egymást kiegészítő részből áll. Jézus arra hívta az embereket, hogy először is vele legyenek, aztán pedig szolgálatra küldi őket. Összegyűlés és kiküldés. Vele lenni és küldetésre menni – ez a ritmus.
Egy rendes sportcsapatnak két dolgot kell csinálnia. Edzeni és meccseken másokkal megmérkőznie. Ha csak edzés van, akkor miért is csinálják? Ha csak meccsek vannak, egy idő után nem fognak működni. Edzés és meccs, újra és újra. Itt is valami hasonlót látunk.
Az első: hogy vele legyenek. A tizenkettő nem egy tankönyvet kapott, nem egy kurzusra iratkozott be, ami kedden és pénteken délután négy és este nyolc között van. Nem Jézus beszédeit kellett magolniuk. Vele kellett lenni, kísérni, követni Jézust, átélni a nehézségeit és az örömeit, testközelből megtapasztalni, folyamatosan. Rá kellett jönnöm, hogy a számomra példát adó emberek, akik hatottak rám, csak kisebb részben tették azzal, amit mondtak, tanítottak, főleg azzal formáltak, ahogy megélték az életet. Előttem van egy sokat megélt és nagytudású professzorom, aki szelíden és bölcsen tudott reagálni a lánglelkű de még szűk látókörű teológushallgató gúnyos és kukacoskodó felszólalásaira (mert nem is kérdések voltak). Én már asztalt borítottam volna, de ő mosolyogva, józanul és szeretettel vette komolyan és értette meg a helyzetet. A hallgató sokat változott azóta, ezért is. Arra nem emlékszem, mit mondott, de az, ahogyan, ma is példa. 
Vele lenni. William Barclay, angol bibliatudós nagyon szépen fogalmazza meg: „Jézusnak szüksége volt olyan emberekre, akiknek beleírta az életébe és a szívébe az üzenetet.” Vele lenni, megismerni őt magát, hisz a legfontosabb tananyag nem is az volt, amit mondott Jézus, hanem az, hogy ő kicsoda. Ezt pedig csak köré gyűlve, időt és életet megosztva lehet.
A második a kiküldés. Menni és vinni az örömhírt, hirdetni Isten szeretetét és gyógyítani a világot. Jézus hangjává és karjává lenni. Ez azóta sem változott. Az egyház, a választottak és tanítványok serege ugyanezt kell, hogy tegye a világban, minden korban.

Ez a ritmus: vele lenni és küldetésre menni. De, ha az egyik hiányzik, akkor baj van, akkor nem működik. Úgyhogy vigyázzunk!
Vannak, akik nem akarnak mozdulni lélekben Jézus mellől, csak töltekezni akarnak, csak a csend, a gyülekezet akolmelege, a testvérek áldott közelsége, az istentelen világtól jó távol. De nem lehet csak beszívni a levegőt, ki is kell fújni. Nem lehet csak gyűjteni a gabonát, meg is kell őrölni, kenyeret is kell sütni. Menni kell, vinni kell azt, amit kapunk, ki a világba, megélni, elmondani, megharcolni. Aztán vissza, töltődni, képződni, csendesedni, együtt lenni, majd újra ki…
A fordítottjára is figyelni kell. Van, aki csak szolgál, viszi az evangéliumot, kötözi a lelki sebeket, erőt fordít az elesettek segítésére, de magával és a saját lelkével nem törődik! Az autóval csak addig lehet utazni, amíg van üzemanyag, amíg megfelelően cserélve van az olaj, nem lapos a gumi, van fagyálló. Anélkül nem megy. Nem lehet csak küldetésben lenni, vissza is kell térni a forrásból, meríteni magunknak is az élő vízből, mert elsorvadunk.
Szóval mindkettő kell, input és output. Újra és újra, ritmusban. A testvérekkel Jézus, az ige köré gyűlni, ráhangolódni a Szentlélekre, ünnepelni az Atyát, aztán kirajzani ezer irányba, vinni és osztani, ami a miénk.

chuttersnap-171897.jpg 

Üzenet és erő

És mi a miénk? Még ezzel foglalkoznék kicsit. Két dolgot találunk: „Elküldte őket, hogy hirdessék és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.” Ami a miénk, amit kapunk, amit viszünk: üzenet és erő. Furcsa, mert sokan úgy látnak minket, hogy mi csendben vagyunk, nincs mit mondanunk a jelen világnak és gyengék vagyunk. Ha ez így van, az baj, akkor nem tudjuk betölteni a küldetésünket.
Van üzenetünk. Nem is akármilyen: Krisztus igéje, az Isten szava, amit viszünk, lefordítunk, életre fordítunk. Óriási volt, amikor a reformáció idején magyarra is lefordították a Szentírást. Most, testvérek, egy másfajta fordítás a misszió. Egy olyan kultúrában élünk most itt nyugaton, ami már kereszténység utáni. Életre kell fordítani a szavakat. Megmutatni, példát adva magyarázni, és ha megy, ha már meg van a közös platform, akkor bizony prédikálni. Mert van érvényes üzenetünk! Az, ami az első tizenkét emberé volt: van egy Isten, aki nem hagy minket magunkra a szenvedésben, a halálban, a romlásban, hanem a legvégsőkig elment és harcolt értünk.
És erő. Hatalom, hogy az ördögöt űzzünk. És itt most ne furcsa horrorfilmekbe illő eseményekre gondoljunk. A gonosz munkája mi? A megosztás, a szétszórás, a szembefordítás, a közösségek szétzilálása. Az élet ledegradálása élvezetekre, pillanatokra. Az értelmetlenség kísértése, a nihil csapdája. Ezzel szemben a tanítványok Jézus hatalmát magukkal hordozva gyógyítanak. Ahol megosztás van, nekünk kellene ezt megszüntetnünk. (Megtesszük-e?) Ahol közösségek esnek szét, nekünk kellene összetartást adni. (Ezt tesszük-e?) Értelmet mutatni tudunk-e az értelmetlenséggel küzdőknek, odalépünk-e ahhoz, akit megkötöz valami, a kilátástalan élethelyzet, az alkohol, a kirekesztés? (Ezt tesszük-e?) Mert tudnánk. Mert kell.

 

A gyülekezet küldetése

Van üzenet és van erő. De először is meg kell hallani a hívást, Jézus hívását, mert nem mi választottuk őt, hanem ő választott minket. Aztán köré gyűlni, vele lenni, figyelni rá, behívni az életünkbe. Velünk marad, kapunk üzenetet és erőt, tőle. De először is magunkra kell értenünk az igét és hatni magunkban Isten erejét, hogy alakítson. Aztán elküld, hogy legyünk követei. Majd vissza hozzá, erőt gyűjteni, gyógyulni, aztán újra ki. És így tovább. Ez a küldetésünk, ezért vagyunk tanítványok, ezért vagyunk küldöttek. Ámen.

 

Bella Péter
Győrszemere, Győrújbarát, 2017. 03. 19.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr7712361375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.