Sokorói-dombság Reformátusai

A szokás hatalma

2017. február 19. 20:12 - Bella Péter

Márk nyomában - 5. rész

 

Olvasmány: 1Sámuel 21,1-7
Alapige: Márk 2,23-27

pexels-photo_1.jpg

Megváltozott szokásaim

El kell, hogy mondjam, elég sok mindent megszokott rendben és módon szeretek csinálni. Megvannak a szertartásaim, a tevékenységek megfelelő sorrendje, a kedvenc dolgaim. És ezeken nem szívesen változtatok. Ha például a prédikációírást vesszük, akkor csendben meghúzódom a nappaliban, egyedül, a meghatározott fotelban. Ha kész vagyok az alapvázlattal, szigorúan tartok egy szünetet, amíg vacsorázom vagy megnézek egy filmet, aztán visszatérek a teljes igehirdetés megírásához. De például a reggelnek is megvan az ideális menetrendje vagy a lefekvésnél például, hogy muszáj olvasni. De van a kedvenc bögrém, tollfajtám, otthoni pólóm és még sorolhatnám. Valójában nagyon sok szokásom van, amit nem szeretnék feladni.
De van, amit fel kell, fel kellett. Amikor megházasodtam és tartósan meg kellett osztani a napi huszonnégy órát valaki mással, sok mindenről kiderült, hogy az úgy bizony nem megy, ahogy eddig. Van, amit könnyű volt elhagyni, volt, amiről kiderült, hogy nem is jó, és van, amit nem kellett, működik az „új rendben” is. És persze van, amit még mindenig tartok, pedig nem túl szerencsés.
Sok automatizmus, sok szokás, szertartás – ami hozzám tartozik, ám ami nélkül, még ha nehéz is, de lehet élni és magamat sem vesztem el.

newspaper-news-media-spectacles-53209.jpg

A szokás hatalma

Persze nem csak én vagyok ezzel így, mindannyiunknak vannak rendszeres rutinjai, megszokott cselekedetei, rituáléi. Egyik távoli rokonom például hétköznapokon mindig pörköltet evett nokedlival, egy ismerősöm akárhol van, délután muszáj szundítania egyet. Vagy, hogy hova teszem a fürdőszobaszekrényen a fogkefét, melyik fiókban vannak a zoknik, milyen elmaradhatatlan részei van a kávézásnak – sorolhatnánk sokáig, ki-ki a sajátjait.
„A szokás hatalma!” – szoktuk mondani, ha valamit gyorsan akarunk megindokolni, hogy miért is úgy történik. Csak egy rövid mondat, közhely, de valójában nagy igazság van benne. A szokásnak van hatalma. A megszokott, rutinszerűvé váló folyamatoknak, cselekedeteknek van hatalma. Nehezen hagyjuk el őket, nehezen változtatjuk meg. Ragaszkodunk hozzájuk, sokszor érthetetlen módon is. Hiszen milyen nagy vita tud kirobbanni azon, hogy az ingjeinket a feleségünk nem a baloldali szekrénybe, hanem a jobb oldaliba pakolta. Egy mentőautóban érteném, hogy életmentő a sorrend, hogy mi hol is van állandóan, de egy ruhásszekrényben? Miért is?

A szokás hatalma sokszor úgy köt meg minket, hogy észre sem vesszük. És ez közösségi szinten is igaz, ráadásul fájdalmasabb is. Hiszen nem csak egyénileg, de családunkkal, barátainkkal is megvannak a megszokott dolgaink. Valaki mesélte, hogy minden nyáron egyszer megszerveznek egy pár napos horgászatot a barátokkal, nagy esemény, nehéz összehozni. Egyik évben, a megszokott stégjük nem volt szabad, ráadásul csak a tó teljesen másik oldalán volt szabad hely csak. Minden elromlott, nem haraptak úgy a halak, nem voltak olyan önfeledt nevetések, még az időjárás is rosszabbnak tűnt ott, azon az oldalon. A szokás hatalom és bizony ennyire nagy a hatalma.
A gyülekezeteknek is megvannak a szokásaik. A kedvenc énekek, a megfelelő ülőhelyek a templomban vagy a teremben, az istentiszteletre érkezés és távozás, a hangvétele a beszélgetéseknek, az ének tempója. Nyugodjunk bele, a mienknek is megvan, még akkor is, hogyha csak pár évesek vagyunk.
Persze megvan az oka annak, miért is szeretjük a szokásainkat kialakítani és megtartani. Biztonságot ad, tudom, hogy mi miután jön, mi hol van, a kávéfőzés félálomban is sikeres, a kulcsom nem veszik el, mert mindig az aktuális kabát jobb oldalzsebében van. Vagy megszoktuk már és nem szívesen újítunk, az újítás ugyanis veszélyes üzem. Kényelmes nem változtatni, sokszor lusták is vagyunk az ismeretlenbe ugrani és maradunk a megszokottban, mert azt már ismerjük. Aztán az is lehet, hogy a szokásokat átvettük, például a gyülekezetben, az előttünk járó generációk is úgy csinálták, mi így tanultuk, így őrizzük meg. Sok szokásunk már-már ismertető jegy, megkülönböztet minket.

Igénkben a farizeusok is megütköznek azon, mert valaki megszegi a közösségi szokásokat. Szombat van, ilyenkor tilos dolgozni, azaz aratni és őrölni, márpedig a tanítványok kalász-szakítása aratás és a magok elrágása őrlés a számukra. A nyugalom napján ez tilos, ez a szokás, amit a törvényből vezetnek le, Isten parancsaiból. Próbálják őrizni a szabályokat. Érthető is, próbálnak megőrizni mindent, így tudtak fennmaradni az idegen népek közé szétszóródva, idegen istenek között vagy a fogság idején. Csakhogy a szokás hatalom lett, azaz túlnőtt rajtuk és a törvény, ami eredetileg Istenhez való tartozásuk része volt és bizonyítéka volt, mostanra egy száraz, merev és gúzsba kötő szabályrendszer lett. A szokásaik valójában átvették a hatalmat az élő Istentől és észre sem vették.

pexels-photo-29596.jpg 

A szokásokat felülíró Úr

Jézusnak panaszkodnak és ő az igével válaszol. Dávid királyra utal, a legfontosabb királyra, a zsoltárok írójára, aki maga is áthágta a szabályokat az éhség miatt. Azokból a kenyerekből vett magához, amiket a törvény szerint csak a szolgálatra rendelt embereknek, a papoknak lett volna szabad megennie. De nem szórakozásból tette, hanem mert szükség volt rá, mert fontos volt neki és társainak.
Jézus a szombatról beszél, de nem csak a nyugalom napjára érthetjük, amit elmond, a szertartásainkhoz, hagyományainkhoz, közösségi szokásainkhoz mond valami nagyon fontosat. Hogy ne a szombat legyen az úr, hanem az, aki a szombatot nekünk adta. Hogy ne a vallásos szokásaink legyenek a legfontosabbak, hanem az az Isten, akit ezekkel tisztelni akarjuk.

A szombat van az emberért. Azaz Istentől kaptuk a nyugalom napját, hogy védett időben és módon tudjunk vele találkozni, hogy könnyebb legyen rá koncentrálni. A hagyományainknak is ez a szerepe. Értünk születtek, hogy nekünk segítsenek. De csak addig jó, amíg segítség és nem teher. Amíg kegyelem és nem másokat ütlegelő bunkósbot. Egy másik gyülekezetben történt meg. A lelkipásztor megismerkedett egy egyházhoz nem tartotó, de Istent kereső házaspárral és rengeteget beszélgetett velük. Sokáig tartott, de hosszú idő után meggyőzte őket, hogy jöjjenek el egy istentiszteletre. Egyik vasárnap örömmel látta, hogy ott ülnek az egyik padban, egymás mellett. Aztán pár perc késéssel megérkezett a templomba a gyülekezet egyik régi tagja, végigsétált a padok között és megállt a pár mellett. „Azonnal álljanak fel, menjenek innen – mondta hangosan – ez a pad generációk óta a családunk ülőhelye, mindig itt ülök. És különben is, nem látják, hogy az asszonyoknak ráadásul nem is itt, hanem a másik padsorban van a helye?!” A pár nemcsak a padból állt fel, de a templomból is kimentek. Elég komoly következménye van, ha a szokásaink veszik át az uralmat!
Jézus tanít. Hogy a szokásaink, szertartásaink, hagyományaink a megfelelő indokkal felülírhatók. Mert értünk vannak és ha teherré válnak, nem kellenek. Fontos, Jézus nem a hagyomány ellen van, ő az éhség, a szükség ellen van. És ha az adott szokás meggátolja, hogy a szükséget szenvedőt megelégítsék – akkor nem kell. Az élet fontosabb.
Az Úr felülírhatja a szabályokat. Ő azt tesz, amit akar. Mert minden az övé. Ő ura a szombatnak, a hagyománynak, az életemnek. A szokás nem hatalom, hanem szolgál nekünk, normális esetben. Istené a hatalom.

 

Felszabadulás

Ez az ige felszabadít minket, testvérek. Hogy nem vagyunk megkötve, még magunk által sem. Kapunk egy mércét, amivel folyamatosan élhetünk.
Egyénként és gyülekezetként újra és újra megvizsgálhatjuk a szokásainkat, hagyományainkat. Rólunk beszélnek, hozzánk tartoznak, nem is szabad elvesztegetni őket, de nem is uralkodhatnak rajtunk. És ami még fontosabb, nem állhatnak Isten és a közénk érkező emberek közé. Nem túl trendi, amit csinálunk? A világban kritizálják? Ez még nem ok, hogy elhagyjunk bármit is. Nehezebbé teszi Isten megértését? Akadály, hogy valaki bekapcsolódjon? Konfliktusokat szül közöttünk? Meg lehet változtatni, szabad megváltoztatni? Igen.

Szabaduljunk fel arra, hogyha Isten vezet rá, akkor engedjünk el bármilyen közösségi, emberi szokást. Az, ami jó volt évszázadokig, lehet, teherré válik, nehezékké, akkor nincs rá szükség. Vagy nem csak arra van szükség. Lehet, hogy nem kidobni kell, csak engedni mellé valami mást is. Van, aki számára lassú, régies és épp ezért taszító az orgonás ének? Legyen olyan alkalom is, amikor másként éneklünk. Miért is ne? Szabaduljunk fel rá. És vizsgáljuk át újra és újra magunkat, lehet, hogy pont vissza kell emelni valamit, az is megtörténhet.
És egyéni életünkben is, engedjük el, ami felesleges konfliktust, keserűséget szül. A szeretet, a másik ember valóban fontosabb, mint egy megrögzöttség, egy szokás. Persze a másik oldal is igaz, a szeretet elviselheti a másik ember szokásait. A legfontosabb a szeretet itt is, ami nem engedi, hogy a másik szenvedjen. Halljuk meg Jézust és szabaduljunk fel, hogy csak ahhoz ragaszkodjunk, ami jó, ami épít, ami segít.

bread-slice-of-bread-knife-cut-46155.jpg 

Az éhség csillapítása

Legyünk olyan közösség, amelyik csillapítja mások éhezését és segít abban, hogy minél többen odaférjenek a kenyérhez, az élő kenyérhez. Ez a feladatunk, nem más. Tegyük hát ezt, a szokásaink pedig nem hatalmaskodjanak rajtunk, hanem szolgálják a jólétünket. Úr pedig csak az az Isten legyen, aki nem akar lelkileg éhes embert látni. Segítsünk hát minél több embert Istenhez. Ha kell, akár a szombat, akár a szokásaink kárára is. De maradjunk bölcsek, hisz lehet, pont a megfelelő hagyományok lesznek a legjobb útmutatók. Maradjon Úr az Isten, legyen egyedül ő a hatalom.

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2017. február 19.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr312273793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.