Sokorói-dombság Reformátusai

Igény - valami teljesen másra

2017. január 16. 10:33 - Bella Péter

Márk nyomában - 1. rész



Olvasmány: Lukács 3,2-3.7-18
Alapige: Márk 1,1-8
desert-drought-dehydrated-clay-soil-60013.jpg

Miért voltak ott annyian?

Egy fura, torzonborz alak, aki szinte szakított a civilizációval, aki távol a várostól, a pusztában húzza meg magát, aki azt eszik, amit talál a természetben elkezd beszélni Istenről, elítélhető emberi tettekről, keményen és egyenesen. És özönlenek az emberek, hogy hallgassák őt, sőt, rengetegen odalépnek hozzá és alámerülnek a Jordán folyó vizébe, hogy jelezzék, értik, amiről beszél, és készek a változásra. Ez az alaphelyzet a mai igében.
Testvérek, azon kezdtem el gondolkodni, hogy nem is az a különös, hogy Keresztelő János milyen életmódot választott. Hanem az, hogy tömegeket mozdít meg, nem is akárhogyan. Fura emberek, különcök, önmagukhoz és másokhoz is kemény emberek mindig is voltak. Akkor is, most is. De most tegyük fel a kérdést magunknak, mi kellene ahhoz, hogy mi fogjuk magunkat és kiutazzunk meghallgatni valakit, aki így szólal meg? És nem arra gondolok, hogy megnézni magunknak, hanem komolyan elzarándokolni, ottmaradni, hallgatni és elfogadni. Minek kell történnie, hogy ez velünk megtörténjen?
János életmódja, hangvétele, az, hogy valójában nincs semmi tulajdona, minden a szolgálatának a következménye, mindent annak rendelt alá. Egyfelől lehet különös ez a számunkra, másfelől viszont megrendítő és megszégyenítő. De a kérdés a többi ember, az a sok ember, mindenhonnan, mindenféle csoportból, munkából, élethelyzetből? Ők mit kerestek ott, miért vették komolyan János szavait? Miért ragadta meg őket Keresztelő János üzenete?

 pexels-photo-10547.jpg

Igény – valami másra

Ezeknek az embereknek valós igényük volt valami teljesen másra, mint amit a mindennapokban kaptak. Ezeknek az embereknek hiányzott valami, amit megéreztek a nagyon radikális életmódot folytató, a keményen, de tisztán beszélő János szavaiban.
Eszembe jut valaki, akinek volt egy hosszan tartó komolyabb egyészségügyi problémája és egy idő után belevetette magát a különböző lehetőségekbe. Megjárt több ajánlott csodadoktort, kipróbált sok forradalminak kikiáltott módszert, megvásárolt rengeteg kütyüt, rengeteg pénze ment el mindezekre, hitegették, türelmet kértek tőle, újabb lehetőségeket kínáltak, majd elege lett. Aztán valahogy végre visszakerült egy rendes orvoshoz, aki jó volt azon a szakterületen. Aki őszinte volt vele, nem hitegette, egyenes volt, elmondta, hogy ha lesz is javulás, az is sokára, elmagyarázta, miért. És bár nem volt kellemes, amit hallott, mégis öröm volt ott lenni, sok vargabetű után, annyi féligazság, hazugság után. Megnyugvás az igazságban, még ha kemény is – ezt élte át. Milyen sokszor élem át ezt, amikor végre nem akarnak becsapni egy pénzügyi ajánlattal, amikor olyan emberrel beszélhetek, akinél nincs mögöttes szándék a mondanivalójában. Hamar megkeményedhetünk, megfáradhatunk az ilyen helyzetekben, olyan jó találni valamit, ami a tapasztaltak ellenpontja, ami más, ami valódi.

Azok az emberek a mai igében Jeruzsálem környékéről és Júdeából azért mentek ki Keresztelő Jánoshoz, mert tőle mást kaptak és máshogy kaptak. Nem csak a római birodalom facsarta ki őket anyagilag, de még a saját vezetőik is sokszor ellenük dolgoztak. És ami még rosszabb, a saját értelmiségük, elöljáróik, lelki elöljárók is, a papok, főpapok, az írástudók. Még az Istennel való kapcsolatukban sem kapták meg azt, amire szükségük volt. Volt egy lelketlen rendszer, egy törvénykönyvvé silányított vallás, és a pénz. Figyeljük csak meg, mennyire hasonlít ez, a reformáció idejéhez és nem véletlenül.
Óriási volt az éhség és megérezték Keresztelő Jánosban, hogy ő más. Hogy ő valódi. Az egész számunkra furcsa életmódja ezt jelezte: „Emberek, én más vagyok! Nekem nem kell a pénzetek, nekem nem kell a csodálatotok – hisz nincs semmim, pénz nélkül élek. És azt mondom, amit rám bízott az Úr, nincs mögötte semmi, nem is félek, hisz nem lehet megfenyegetni, nincs semmim!” Óriási volt az éhség és a vágy az igazság iránt. Amiben a jó az jónak van mondva, a rossz pedig rossznak. Mert az ember lelke többet érdemel, mint egy korrupt és anyagias vallási rendszer, mert az ember életének szükséglete, hogy a valódi irányokat mutasson akkor, amikor minden bizonytalanná válik. Az az izgalmas, hogy János furcsa volt, mégsem volt idegen, kemény volt, még sem volt taszító. Egy elvesztett világ szószólója volt, amit mindannyian keresünk, ami hiányzik, az Istennel való közösség embere volt.
Nem csak akkor volt ez így, hanem ma is. Az ember élete igényli az útmutatást (a kihasználás, megvezetés helyett), a lelkünk, a gondolkodásunk vágyik az igazságra (a féligazságok, a hazugságok helyett). Még ha kemény, akkor is. János ebben volt más. És persze abban, hogy nem önjelölt próféta volt, hanem Isten embere, aki a megfelelő módon a saját dolgát végezte: nem magára mutatott, hanem tovább magától egy sokkal nagyobb valakire.
Ha érezzük ezt a vágyat magunkban, hogy szükségünk van arra másra, arra az igazságra, akkor induljunk el, akkor keressük meg. Legyünk magunknak annyira fontosak, hogy megmozdulunk az ige felé.

 mim9xmitmf8-yulia-sobol.jpg

Jön…

A kulcsszó az, hogy jön. „Hamarosan jön, utánam jön.” Még nincs itt, de mindjárt, figyeljetek! Keresztelő János egész szolgálata arról szólt, hogy önmagán túlra mutatott és készítette az embereket arra, ami történni fog. De nem csak ő teszi ezt, hanem a könyv írója, Márk is, aki a mai igénkben egy prófécia-csomagot is átnyújt, egy ízelítőt az Ószövetségből, Mózes második könyvéből, Ézsaiás könyvéből, Malakiástól. Előrejelzéseket arról, hogy valami nagy dolog fog történni, hogy itt és most ez lesz. És ehhez teszi hozzá a sajátját János.
Előrejelez. Mielőtt egy film a mozikba kerül, mostanában már legalább egy évvel előtte beindul a marketinggépezet, figyeljük csak meg. Egy rövid videó, ami szinte semmit nem mond el, csak sejtet, csak néhány részletet mutat meg, felcsigázza az érdeklődést, aztán a premier előtti hónapokban jönnek az igazi előzetesek, amik egyre többet (sokszor túl sokat is) elmondanak a cselekményről, a szereplőkről. Az Ószövetség igéinek egyik fontos szerepe volt egy ilyen előrejelzés. Hogy felismerjék az emberek, ha az Isten közéjük lép. Keresztelő János is ezt tette, mintegy utolsó figyelmeztetésként.
Előkészítés. Most már vannak olyan műsorok, amik segítenek bepillantást engedni a nagy séfek munkamódszereibe. Az egyik, amit felfedez az ember, hogy nem mindent a séf csinál. Az alapanyagok összeszedése, kiválogatása, elrendezése, megtisztítása bizony más, alacsonyabb szinten lévő szakácsok feladata, hogy a séf már csak az igazán fontos feladatokkal foglalkozhasson. A próféták, Keresztelő János előkészítette a világot arra, hogy nagy dolog fog következni. De nem János prédikációja volt ez a nagy dolog. Jött, közel volt. Már kopogtatott.

Testvérek, fontos üzenet ez nekünk. Gondoljunk bele, hogy minden ember Istenre való találásban van, vannak olyan emberek, akik ezt adják: felhívják a figyelmünket, hogy több az élet annál, mint, amit gondoltunk, hogy van kiút abból a válságból, amiben vagyunk. Vannak emberek mindannyiunk életében, akik előkészítettek az Istennel való találkozásra. Akik segítettek, hogy eljussunk a hithez, hogy közelebb jussunk az Istenhez.
De fordítsuk csak meg: Keresztelő János példa is. Nekünk is van ilyen feladatunk. Másokat útbaigazítani, másokat felkészíteni az Istennel való találkozásra. Ehhez ugyanez az őszinteség, ez az egyenesség kell és ez az Istenre utaltság. És még valami: önkorlátozás. Jánosból voltak, akik messiást akartak csinálni, de ő nem engedte. Nem ő volt a végcél, csak egy állomás. Ez igaz ránk is, ez igaz a gyülekezetre is, az egyházra is. Nem mi adjuk az üdvösséget, nem az egyházra kell rátalálni, nem én adom a hitet, hanem Isten. Akihez tovább küldjük a keresőt. De nem mi vagyunk a lényeg.
Jön a megoldás. Jön a szabadító. Itt van már, ő a következő lépés.

Az evangélium kezdete

„Jézus Krisztus, az Isten fia evangéliumának kezdete.” – kezdi Márk ezt a könyvet. Nem ad zsákbamacskát, nem rejti el, kiről szól. Olyan, mint Keresztelő János – tovább mutat. Egyértelműen jelzi, hogy ő csak továbbad valamit. Nem életrajz, nem regény, az értéke nem önmagában van, hanem abban, akiről szól. Aki a jó hír, az örömhír, az evangélium, hisz higgyük el, nem műfajt akart megjelölni, hanem Jézusról beszélt.
Evangélium. Eredetileg az önmagukat istennek tartó császárok megnyilatkozásait nevezték így, de az első keresztények átértelmezték. A jóhír, hogy az a más, amit érzünk, amire vágyunk az létezik. Hogy az életünk több lehet, hogy van gyógyulás, hogy van teljesség, hogy nem vagyunk belezárva a halálba, hogy meg lehet törni a rosszat. És ez nem egy tan, nem egy módszer, nem egy emberi cselekedet, hanem valaki. Jézus Krisztus, az emberré lett Isten. Az örökkévaló, aki felvette a mi természetünket.
Akihez János el akar vezetni, akihez ez az igehirdetés el akar vezetni. Aki nem csak beszél a változásról, de meg is valósítja. János keresztsége, a Jordán folyó vizébe való alámerülés a vágyon túl az akarat kimutatása volt. Jézus keresztsége, a Szentlélek által az cselekedet, az tett, az életformálás. Valami bennünk.

Testvérek, ha érezzük a vágyat arra a bizony többre, a bennünk is ott van a vágy, ami kivitte az embereket, akkor folytassuk az evangélium olvasását. Nem Jánosról szól, ahogy ez az istentisztelet sem rólam, az igehirdetőről. Hanem arról, aki már nem jön, hanem eljött. Itt van, Lelke által. És nem csak elkezdte bennük a munkát, de folytatni is akarja. Keressük őt, találjon ránk ő! Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2017. január 15.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr3512129595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.