Olvasmány: Róma 12,9-21 
Alapige:
"Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes."                                                                                                                                           
                                                                                                                                                                 Róma 12,1-2

Pál apostol a rómaiakhoz írt levelét nem a gyülekezet újévi istentiszteletére írta, de mi most ebben a különleges helyzetben foglalkozunk vele. Az év első napján, ami egyfelől, objektíven nézve, ugyanolyan, mint a többi. Huszonnégy órából áll, a nap keleten kel, nyugaton nyugszik, az időjárás évszakhoz illő, a naptár része, a fizika törvényei ugyanúgy hatnak és érvényesek ránk. Szubjektíven nézve viszont már más egy kicsit ez a nap. Egy új év kezdődik el, egy év, egy szakasz, valami, aminek az első óráin vagyunk túl és még nagyon sok van belőle. Egy új évre nézünk rá, már ameddig a szemünk rálát és próbálunk számolni, sejteni és remélni, hogy vajon mi lesz ebben az évben.

Mint egy jó vastag, összetett regény első pár oldala, ami meghatározó ugyan, valamit felmutat, de nem tudunk szinte semmit abból, hogy mi vár a főhősökre a végéig. Mint egy sok-sok emeleten végig húzódó soktermes kiállítás első pár festménye, ami lehet, hogy tetszik, lehet, hogy nem, de sok mindent azért nem tudunk lemérni az egészre nézve.

Így állunk, tervekkel, reményekkel, de közben úgy, hogy ugyanazok az emberek vagyunk, mint az előző év utolsó napjaiban. Hozzuk magunkkal az előző évet, ami velünk, ami bennünk történt. Egy istentisztelet ezen a napon mit adhat nekünk? Találkozást azzal az Istennel, akit nem kötnek emberi dátumok, szubjektív vagy objektív idő, aki ugyanaz volt az előző évben is és most is ugyanaz. És minden egyes napon ott van velünk. Az év első napján jó úgy belekezdeni ebbe a vastag könyvbe, hogy tudjuk, a történetnek az élő Isten is részese, hogy ő az, aki átkísér az előző évből, és velünk akar tartani.

Pál nagyon fontos és nagy hatású levelében új részt kezd mai alapigénkkel. Az előző tizenegy fejezetben tanított, Istenről és emberről, Krisztus győzelméről, Isten népének életéről. Most ezekből kiindulva rátér a gyakorlati tudnivalókra, az életben megjelenő következményekre. Mert a keresztyénség nem csak tan. A keresztyénség életgyakorlat. Az Istennel való közösség egyfelől a szabadításunkat, az üdvösségünket, az új és örök életünket jelenti, másfelől viszont az erkölcsünk, életgyakorlatunk, döntéseink és cselekedeteink megváltozását. Fontos megismerni, megérteni a számunkra egészséges táplálkozást, de ha nem változtatunk az étkezésünkön, akkor nem sokat fog segíteni. Pál elmondta a receptet, előadta az alapanyagokat, most ezután arról ír, hogyan kell előkészíteni, bátorít, hogy terítsék is meg az asztalt, a közös asztalt, zsidókból és nem-zsidókból lett római keresztyének.

Pál az istentiszteletről ír, de egy másik istentiszteletről, mint amiben most mi vagyunk. A vasárnapi istentisztelet egy elkerített idő, egy biztonságos alkalom az Isten ünneplésére, a vele való találkozásra. Itt valami mást látunk, azt írja az apostol, hogy aki a gyülekezet tagja, az ajánlja fel magát áldozatként. De élő áldozatként. Mit jelent ez? Az eredeti szöveget úgy is fordíthatjuk, hogy testeteket. Itt egy olyan szó szerepel, ami a világban, az életben forgolódó embert jelenti. Az elkerített, Istennek szentelt alkalmon, az istentiszteleten kívüli idő emberét. Azt mondja az ige, hogy a fő istentisztelet az akkor van, amikor a boltban vagyunk, amikor dolgozunk, amikor a barátainkkal töltjük az időt, amikor a gyerekeinket neveljük, amikor a házastársunkkal vagyunk, amikor a feladatainkat végrehajtjuk. Ez legyen istentisztelet. Azaz úgy végezzük, úgy töltsük el, hogy tudjuk, Isten előtt, Istenre nézve, hozzá tartozva teszünk mindent. Ha valaki válogatott lesz, akkor a pályán kívül is úgy kell élnie, viselkednie, hogy méltó legyen erre a feladatra. Mi, bár nem érdemeink miatt, hanem szeretetből és kegyelemből, de Isten válogatottja, választottjai vagyunk, és valójában ez mindig és mindent meg kell, hogy határozzon. Felajánlani magunkat Istennek, életünkben, tudva, hogy az övéi vagyunk, azaz szentek, és neki tetsző módon, neki kedves módon végezni mindent.

Aztán valami nagyon fontosat mond Pál. Ne igazodjatok a világhoz. Ne szabjátok magatokat a világhoz. Mit jelent ez? Abban a görög szóban, ami itt található, benne van az, hogy séma. Ha mintát kerestek, akkor ne a világ legyen az, ha igazodási pontokat kerestek, akkor ne az adott kor irányait nézzétek. Itt vagyunk egy új évben és ha a nagyvilágra nézünk, a bizonytalanságot látjuk, törékeny a béke, régi konfliktusok éleződtek ki újra, újak indultak el. De azt sem tudjuk, mi lesz a cipődivat, milyen zenei irányzat lesz a trend, milyen film fog kasszákat robbantani stb. Pál figyelmeztet – ez mind múlandó, és ha az egyház, a gyülekezet a kor mintája szerint alakítja magát, abból baj lesz. A szellemi divatok, gondolkodási trendek, ideológiák, politikai irányok és erők, kulturális fordulatok nem diktálhatnak az Isten népének, még ha nagyon jónak is tűnik hirtelen, még ha rövid időre a biztonság és a stabilitás illúzióját adhatja. Ne szabjátok magatokat ahhoz a korhoz, amiben éltek, ne aszerint rendezzétek magatokat.

Inkább legyen egy biztos belső meghatározottságotok. Legyen a közösségen belül, a gondolkodásotokon belül az, jöjjön Istentől az, ami szerint berendezitek az életeteket, legyen bármi is „kint”. Úgy sem a divatdiktátorok, véleményvezérek, az épp csúcson lévő gondolkodók vagy politikai vezetők kegyeit kell keresni, hanem Isten tetszését. Tőle kaptuk a szabadságunkat, az életünket. Tőle kaptuk a küldetésünket. Ehhez viszont új gondolkodás kell, új elképzelések, tervek.

„Változzatok meg értelmetek megújulásával” – mondja Pál. Két dologra figyeljünk fel. Az eredeti szó inkább átalakulást jelent, mint egyszerű változást, magyarul is használjuk: metamorfózis. Változás az, amikor átpakolom a könyvespolcon a könyveket. Metamorfózis, amikor teljesen átrendezem a szobát, a könyvespolccal együtt, sőt, új bútorokat veszek. Testvérek, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy egy más minőségű, másfajta életet élek Istennel, mint nélküle. Azt jelenti, hogy más határozza meg a kapcsolatainkat és a közösségeinket. És ez belülről jön én nem csak apró áthangolódás, hanem radikális változás, folyamatos alakulás. Persze nem belőlünk jön, hanem Igéje és Szentlelke által. Isten átalakít, újraalakít és formál, már, ha hagyom.

És ehhez kell az elménk, az értelmünk, az eszünk. Ez a második dolog. Manapság sokan csak lelki, spirituális élményeket keresnek, pedig Isten az eszünket, az értelmünket, a gondolatainkat is kéri. A gondolkodás átalakulása kell a cselekedetek áthangolásához, hiszen belülről kell jöjjön az átalakulás. Egy belső átrendeződés, új minta kialakítása. A hit keresi az értelmet, ismeretek is kellenek. Elme a szív mellé.

Az új évhez kapunk, az ismeretlenhez kapunk valamit az igén keresztül, ami biztos. Biztos, hogy az életük istentiszteletét kell megvalósítani, azaz, a keresztyénségünk valódi próbája nem az, milyen szépen énekeljük a kilencvenedik zsoltárt, hanem hogy a hétköznapokban milyen az életünk, milyen a mindennapok okos, értelmes istentisztelete. Aztán nagy a kísértés, hogy a világ által kínált minták, sémák szerint rendezzük az életünket, a gyülekezetünket, de álljunk ellen. És engedjük, hogy Isten a gondolkozásunkat, a világról alkotott elképzeléseinket is átalakítsa – Isten azt kéri, hogy használjuk az eszünket, az értelmünket, a logikánkat is. Ez legyen 2017. minden napján a mi okos, értelmes istentiszteletünk.

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2017. január 1.