Sokorói-dombság Reformátusai

Megszakítani a láncot

2016. június 21. 13:50 - Bella Péter

"A rosszat a jóval győzd le!"

 

Olvasmány: Lukács 6,27-36
Alapige: Róma 12,21

photo-1438703025185-2954c4c6baee.jpeg


Meg lehet-e szakítani a láncot?

Piros család és Szürke család között elég komoly viszály van, generációk óta. Nem csak annyi, hogy nem beszélnek egymással, de folyamatosan megnehezítik egymás életét. Amíg Piros apuka volt az igazgatóhelyettes a helyi iskolában, addig, Szürkéék gyerekeinél nem jött össze a lehető legjobb bizonyítvány. Amíg Szürke nagypapa képviselő volt, Pirosék ügyeiben soha nem mozdult elő semmi. Hogy mi a kiindulása az egésznek, azt már senki sem tudja, csak azt, hogy bármi történik, jön a viszontválasz, egymásra licitálva, nemzedék adja át nemzedéknek.
Fekete és Fehér munkatársak voltak a cégnél, egymás mellett volt az asztaluk, mondhatjuk, hogy barátok is voltak az elején. Aztán egy nem  is annyira vészes vita eltört mindent, azóta pedig egyre nagyobb a szakadék. Volt, hogy Fekete hiúsította meg Fehér előléptetését, hol Fehér kevert be egy komolyabb projektbe. Már nem is munkatársak, de mivel ez egy kis ország, hasonló munkakkör, az adok-kapok, tovább folytatódik, tovább keserítik egymás életét. Ami marad, a válasz, egymás stiklijeire, gonoszkodásaira, ki tudja meddig, ki tudja milyen károkat okozva.
A lilák és a sárgák két egymás mellett élő nép, volt idő, amikor közös elnyomás alatt voltak, aztán hol az egyiket, hol a másikat emelte ki a történelem szerencséje. Ami biztos, az a gyűlölet, az emberek között, de a maga politikában is. Volt, mikor határvillonások, kisebb sőt nagyobb fegyveres összecsapások, máskor diplomáciai küzdelem, egymás elől elhappolva befektetéseket, előnyöket. Újra és újra, a mindennapi kisember gyűlölete és a politikai háttéralkuk is abban hasonlítottak, hogy nem volt megállás, valahogy vissza kellett ütni, vissza kellett adni a vélt vagy valós sérelmet. (Azt persze nem kell mondani, hogy mások pedig kihasználták a vak versengést, a saját előnyükre.)

Adok-kapok, egymásra licitálás, fogat fogért, szemet szemért, sorolhatnánk azt, amit a mindennapokban látunk a híreken keresztül, a környezetünkön keresztül meg is tapasztaljuk, vagy a saját életünkben éljük át. Egy lánc, amiben a láncszemek a bosszú, a düh, a harag, a gonoszkodás szemei, egymásra adott válaszok, amik addig nem érnek véget, amíg az egyik fél el nem tűnik, meg nem semmisül. Házasságok, barátságok, közösségek, nemzetek, gyülekezetek keserű szakadásai ezek. 
Mintha nem lehetne megszakítani a láncot. Mintha belénk lenne kódolva a folytatás kényszer. Mi van mögötte? A büszkeség, az igazságérzet előbb, aztán a bosszúvágy és a harag, végül már az automatizmus, a megszokás. És a vége mindig veszteség, mindenki veszít, ha őszinték vagyunk látjuk, és mégis, lehetetlen, de legalább is elképesztően nehéz megtörni a sort.


Váratlan húzás

pexels-photo-86733.jpegMost, hogy foci európa bajnokság van, a meccseken is láthatjuk, hogy egy csapat győzelmi esélyeit meg tudja növelni, ha a szövetségi kapitány tud valami váratlant húzni. Egy játékost olyan helyen játszat, ahogy addig még nem, egy teljesen új stratégiát próbálnak ki, behoz egy olyan embert, aki akkor játszik először. A váratlan húzás, azt, ami eltér a megszokottól, ami kockázatos, de meglepő, amit az ellenfél még nem ismer, amit nem tudott kielemzni.
Jézus, mint egy jó szövetségi kapitány egy ilyen váratlan húzást mond el a csapatának, a követőinek. Azt üzeni, hogy, meg kell törni a láncot, hogy bennünk kell megszakadnia a sornak. Hogy váratlant kell húzni. Akkor is, ha nehéz, ha dübörög a bosszúvágy, akkor is. Nem azt tenni, amit az ellenség vár. “Szeressétek ellenségeiteket!” - mondja a váratlan parancsot! “A rosszat a jóval győzzétek le!” - teszi hozzá apostola, Pál.
Fontos megjegyezni, hogy Jézus nem apró-cseprő bosszúságról beszél, hanem itt, ebben a szakaszban ellenségekről, olyan helyzetről, amikor a krisztuskövetők hitük miatt hátratételt szenvednek, amikor veszélyben az egzisztenciájuk, az életük, éles és veszélyes ellenfelek konkrét és fájdalmas tetteiről. 

Gyűlöletről beszél Jézus, és ahelyett, hogy az emberi érzelmek alapján feloldaná a helyzetet és azt mondaná, hogy itt nincs mit tenni, add vissza, húz egy merészet: az érzelemre jó cselekedet legyen a válasz. Tégy jót azzal, akiről tudod, hogy gyűlöl, törd meg a láncot!
Átkozódásról beszél Jézus és ahelyett, hogy engedne, hogy ez már tényleg sok, azt mondja, akár milyen erős is szavakat is jelent az átok, a mi válaszunk legyen az áldás. Törd meg így a láncot, húzd meg a váratlant!
Az érzelmek és szavak után tettekről beszél Jézus, bántalmazásról, a válasz pedig az ökölvívó alapállás helyett legyen az imára kulcsolt kéz, az ellenségért, és nem azért, hogy legyen neki is rossz. Megtörni a láncot. Meglepőt húzni.
Persze ez furcsa, a beidegződéseink miatt, mert mi is részei vagyunk ennek gyerekkorunktól fogva. Belül lázadozik is bennünk a lélek, de legalább is nagyon könnyen meg tudjuk ideologizálni, mikor nem érvényes ez ránk nézve. Pedig nem véletlenül mondja ezt Jézus. A rosszat rosszal még nem győzték le soha. A rosszat csak jóval lehet legyőzni, váratlant húzva, megtörve a láncot.

Nem ránthantnak le minket a sárba

Jézus ki akar emelni bennünket a csatatérről, új helyzetbe akar állítani minket. Azt akarja, hogy a tanítványai más minőséget képviseljenek, hogy ne rántsák le a sárba. 
Egyszer még Győrben valaki mutatott egy kézzel írt levelet. Sok évtizeddel ezelőtt történt, hogy pedagógusként  kellett egy kollégája támadásai ellen, egyre elkeseredettebben, egyre dühösebben verte vissza a támadásokat. Közben levélben megírta a távolabb élő édesapjának. A levél, amit láttam a válasz volt, benne a lényeg: légy józan, légy szelíd, tedd a dolgodat, de ne add vissza, mert a másik ezt akarja, lerántani a sárba. 
Jézus azt üzeni, hogy szálljunk ki a játszmából. Vigyázzunk, ne értsük félre, mert könnyű. Amikor Jézus az odatartott másik arcról beszél, nem erőtlen és őrültségeket cselekvő keresztyénekről beszél, amikor a ruha önkéntes feladásárál, az nem a bukás beismerése. Először is itt egy szónoki fogást látunk, az üzenet elmélyítése miatt. Túloz, hogy kiemelje, hogy egyértelműsítse az irányt. Másfelől a kortárs hallgatók tudták, hogy saját koruk polgárjogi eseteit említi Jézus. Arculütésért perelni lehetett, bíróság előtt bizonyítva pénzbüntetés járt, ha a jobb orca kapta, vagy ha ököllel, akkor ráadásul emelt összeg. Jézus azt mondja, az ellenség ne rántson be a táncba, folytatva az összecsapást már a bíróságon, ne legyen ebből is egy lánc, ne süllyedj lejjebb. Szakítsd meg, mutasd magad, hogy “akár üss mégegyet, én nem a te nótád szerint táncolok”!
Erről szól ez az egész, meg arról, hogy nem csak azokkal vagyunk készek jót tenni, akik a társaink, akik ugyanazt gondolják, akik a barátaink, akikkel ugyanolyan a nyelvünk, a bőrszínünk, a kedvünk vagy a pártszimpátiánk. Sőt, az ige radikalitása: Jézus üldözőkről beszél.


breaking_chains_208145743_std.jpg

Ebben vagyunk mások

Testvérek, nagyon egyszerűen: mi ebben vagyunk mások. Hogy megszakítjuk a láncot. Hogy nem reflexből ütünk, sőt, nem ütünk. Hanem ha az ellenségünk esik össze az ajtónk előtt, akkor az ő életét mentjük meg. Ő nem tenné, de mi megtesszük. Mert nem leszünk kevesebbek ettől, sőt, ettől többek leszünk
A szeretet, a radikális szeretet, az érdemeket nem néző szeretet a másságunk, nekünk keresztyéneknek. És így győzünk. A rosszat rosszal nem lehet, de jóval igen. És ez megszégyenítő ám! Az idézett páli mondat előtt van még egy érdekes, egy példabeszédekbeli igét idéz Pál: “Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet, mert parazsat gyűjtesz a fejére, az Úr pedig visszafizeti, amit adtál.” (Példabeszédek 25,21-22) Parazsat gyűjteni a fejére? Mit jelent ez? Megszégyenítést. Erre nincs jó válasz. A valódi győzelem a miénk lesz, mert tiszták maradunk. És Isten is minket igazol. 

Istenhez hasonlítani

Sőt, hozzá fogunk hasonlítani. Hiszen a példa ebben a dologban ő maga. Jézus Krisztus maga volt az, aki tényleg, szó szerint odatartotta az arcát, tisztán és bűntelenül, a bűnösök helyére állt a kereszt felé menve. Isten húzott egy gonosz számára váratlant, és Jézus ártatlanként magára vállalt minden bűnt, megszakítva a láncot, amit az első ember lázadása óta mindannyian folytatunk.
Ha a rosszra, az ellenségeinknek jó tettekkel, áldással és imádsággal felelünk, akkor azt tesszük mint Isten Jézusban. Akkor fogjuk bizonyítani, hogy hozzá tartozunk. És a rosszat jóval győzzük le. Hadd fejezzem be John Stott szavaival: “Jó, ha nem torolunk meg soha semmit, mert ha rosszal fizetünk a rosszért, megkettőzzük azt, újabb rosszal szaporítjuk a meglévőt, újabb bűnnel tetézzük a világ összes bűnét. Sokkal jobb áldani, jót tenni, békességre törekedni, szolgálni és megtéríteni ellenségünket, hogy így jóval fizessünk a rosszért, és csökkentsük mindazt a rosszat, ami a világ rovásán van, és növeljük a világ számlájára írható jót. Rosszal fizetni a rosszért annyi, mint hagyni, hogy legyőzzön minket a gonosz; jóval fizetni a rosszért annyi, mint legyőzni azt. Ez a kereszt útja. Ilyen mesterművet alkot a szeretet.”

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2016. június 19.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr248828774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.