Sokorói-dombság Reformátusai

A harminckettedik zsoltár

2016. május 30. 09:37 - Bella Péter

A visszakapott élet

Olvasmány: János 8,2-11 
Alapige: Zsoltárok 32,1-7

pexels-photo-40525-2.jpeg

Nem csak tantétel, nem csak egy rítus, hanem egy élmény 

Amikor ezeket a sorokat olvassuk, egyből észrevehetünk valamit. Ez az imádság rendkívül szenvedélyes, aki leírta, annak a szíve-lelke benne volt abban, amit el akart mondani, átélt valamit és ezt énekli meg.
Bűnbánati zsoltár - szoktuk mondani a műfajára, ám nagyon pontos az újfordítású Biblia fejezetcíme: bűnbánat és bűnbocsánat. Ez a két fogalom: két fejezetcím egy teológiai könyvben, két pont egy hitvallásban, két lépés egy szertartás során, például az úrvacsorában. Ez a zsoltár figyelmeztet: Dávidnak nem csak ennyit jelentett, hanem több volt, egy valós, életváltoztató élmény, központi esemény, fordulópont - hogy volt egy bűne és azt az Isten megbocsátotta.
Ma arról szeretnék beszélni a zsoltár alapján, hogy nem elég, ha a bűnbánat és bűnbocsánat csak két vallásos, absztrakt fogalom, amit értünk, nem elég, ha két fejezetcím, vagy két pont egy hitvallásban, nem elég, ha két lépés az úrvacsoravétel előtt. Ha csak ennyi, akkor az kevés, mindemellett személyes élménynek, valós életeseménynek kell lennie, csak lesz igaz a dogmatikai tétel, a hitvallási pont, az úrvacsora. Mivel Isten bocsánata azt jelenti, hogy visszakapom az életem.

grass-fence-border-property.jpg

Amikor megbocsátottak: visszakaptam valamit az életemből

Azt kérem először is, hogy gondoljunk vissza egy olyan élményünkre, amikor valaki megbocsátott nekünk valamit. Próbáljunk keresni egy eseményt, amikor tényleg megbántottunk valakit, tényleg belegázoltunk az életébe, tényleg mondtunk valamit, ami gonosz volt. Amit nem tudtunk kimagyarázni, amit már nem tudtunk másra áthárítani, ahol hangosan szólt a lelkiismeret belső szirénája, hogy ezt tényleg elrontottuk. 
Gondoljunk vissza arra a pontra, ahol visszatértünk a másikhoz, és őszintén feltártuk neki mindezt. A valódi bocsánatkérésben már nincs helye a magyarázkodásnak, már nem keressük a mentegetőzést, ott az ember bevallja, amit tett és a másik kezébe teszi le saját magát.
Talán ezért sem szeretjük. Mert sebezhetőek leszünk és mert a másiktól függ minden. Tehetetlenek vagyunk ilyenkor és ezt nem szeretjük. Lovagias módon letesszük a fegyvert és a másikra bízzuk magunkat, elengedi-e a haragját, felejti-e a sérelmét, túllép-e azon, amit megtettünk ellene? Voltunk már így?

Milyen óriási élmény, amikor a másik ilyenkor megbocsát. Visszaenged maga mellé. Visszakapok valamit, ami addig az életem része volt! A megbocsátás nem csak egy szó, egy gesztus, hanem azt jelenti, hogy visszakapok valamit az életemből, amit majdnem végleg elvesztettem. Komoly dolgokról beszélünk itt, valós kapcsolati törésekről, szakadásról. Egy kapcsolat megromlása, egy társ, barát, rokon elvesztése, egy munkatárssal való addigi közös jó légtér elmérgesedése valós katasztrófa. Egy kis halál, mindaz, amit még rejtett magában a közös út, innentől nincs, amivel többek lehettünk volna, amit együtt tudtunk volna elérni, nincs többé. A közös jelen, a közös jövő veszik el és ez valós veszeség - az életünkből. Mint amikor elveszíti az ember egyik végtagját, vagy annak részét, mondjuk az egyik ujját. Nincs többé, addig használtam, nem marad más, mint a fantomfájdalom, a megnehezült élet, az ebből fakadó gondok és hogy kevesebb vagyok. Azt az ujjat nem pótolja semmi. Az embert nem pótolja senki. 
A megbocsátás olyan, mint amikor visszavarják a leszakadt ujjat. Kemény dolog, de hol tart az orvostudomány már! Egyre tökéletesebben vissza tudnak varrni egy ujjat, az idegeket, az ereket! Beindulnak az életfolyamatok, újra tud mozogni. Még ha marad is egy heg, még ha kicsit rosszabbul is működik, jobb, mint bármilyen pótlás. Amikor a másik megbocsát, az valódi élmény, nem az erkölcsi, jogi következmények miatt. Azért, mert visszakapok egy lehetőséget, valamit, amit én veszítettem el, visszakapom a közös jövőt. Olyankor visszakapom az életemnek azt a részét, ami az én hibámból halt meg, ami elszakadt, ami elmérgesedett, ami nem működött már. Gondoljunk vissza arra, amikor nekünk megbocsátott valaki, akivel a tartós harag, a semmi valódi katasztrófa lett volna. Nem túlzunk, ha ezt azt mondjuk: visszakaptuk életük egy részét.

typography-white-door-fence.jpg

Amikor megbocsátottam: visszaadtam valamit a másik életéhez

Fordítsuk most meg, másik oldalról is nézzük meg. Gondoljunk vissza egy helyzetre, ahol mi voltunk azok, akiknek meg kellett bocsátani. Valós sérelem ért, valaki, akiben megbíztam, aki fontos volt, tett valamit ellenem. 
A Biblia sokszor ír a megbocsátásról, nekünk, Jézus tanítványainak meg is szabja, hogy élnünk kell vele. Azt azonban soha nem írja a Szentírás, hogy ez könnyen megy. Nem erről van szó. Meg kell tennünk, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha magunkat is le kell győznünk hozzá, akkor is, ha mást mond a szívünk, vagy az eszünk.
Amikor megbocsátunk, ott nagy dolgok történnek - fordítsuk meg az előzőeket: amikor megbocsátunk valakinek, visszaadunk valamit az életéből, valamit, amit már végleg elveszettnek gondolt. Szabadon tesszük ezt, hisz kényszerből, fenyegetésből nem születik valós megbocsátás, ilyenkor a mi kezünkben van a döntés. Visszaépítünk egy utat. Eszembe jutnak tévében látott híradások, amikor a trianoni határon sok évtizede nem működő, lezárt, romos kisebb határokat építettek vissza, adtak át. Olyanokat, amelyek két falut vágtak el, sőt, akár egy települést szakítottak ketté. Előttem voltak az idős emberek arcai, akik még éltek akkor, amikor szabad volt az átjárás, látom a fiatalabbak tekintetében a lehetőséget, a bővült szabadságot. Ilyen az, amikor megbocsátok, újranyitok valamit, visszaépítem azt. 
És még, ha nem is leszünk ugyanúgy, mint előtte (bár az az igazi, de van, hogy nehéz), akkor is, életet adok, gondoljunk csak bele, hogy a harag, a düh, a szomorúság, a feszültség, a mérgezett légkör mennyire meg tudja rövidíteni az életet.

Gondoljunk vissza egy olyan esetre, amikor helyreállt egy kapcsolat egy valós válság után, amikor újrnyitottuk a lezárt kaput, amikor megbocsátottunk valakinek. Az nem csak egy formaság, az életváltoztató esemény, visszadtunk valamit a másik életből, amit saját hibájából elvesztett. Nagy dolog ez, nem hiába sarkall erre minket az igén keresztül az Isten.

Amikor Isten megbocsát: visszakapom az életem

A megbocsátás valós élmény, akármelyik oldalról nézzük ezt - ha két ember esetében vizsgáljuk. Nem csak formaság, nem csak felületes tett, ha az, akkor nem ért sokat. Térjünk csak innen vissza az igéhez és Istenhez, ugyanez igaz a vele való kapcsolatunkra is. Ha csak tantétel, ha csak vallásos rítus, nem pedig egy esemény közötte és közöttem, akkor nem sok minden történik. Pedig, amikor Isten megbocsát, ugyanaz történik, mint amiről az előbb beszéltem, visszakapok valamit az életemből. Sőt, több, visszakapom az életem.
A János evangéliumából felolvasott részben, amit olvastam azzal az asszonnyal kapcsolatban, az különösen is élesen mutatja meg ezt. Itt nem csak egy vallásos bemutató zajlik, nem csak egy teológiai vita, nem egy etikai dsputa, itt életről és halálról van szó. Ez a nő tesz valamit, valóban megteszi, ami nem csak, hogy az életét befolyásolja, de vádlói álságos reakciója miatt az életébe kerülhet. És akkor kétszer is visszaadja Jézus az életét: először, amikor eloldalognak a vádlói, majd amikor már kettesben vannak, elengedi, akkor kap egy második esélyt a boldogságra, a teljes életre.
Dávid esetében nem tudjuk, mi volt a konkrét tette, vétke, ami miatt szenvedett. Hogy ki ellen követte el? Nem tudjuk, de ami érdekes, hogy végül is Istent is ott látja a másik oldalon. Az életét adó, az életét megtartó Istennel szemben vágott át valamit, akár közvetlenül (megszegett egy esküt?), akár közvetetten (valakivel álságos volt, hűtlen volt a feleségéhez?).
Alapigazság: ha valakit bátunk, alapjaiban Istent bántjuk. Ha hazudunk valakinek, az Isten által diktált igazságot törjük meg. Ha megcsalunk valakit, ha hűtlenek vagyunk, az Isten által ajándékba kapott kapcsolatot teszem tönkre. Sorolhatunk példákat, de mindenhol ugyanazt fogjuk látni: a sor végén ott van Isten. 
Ha egy földrengésben teljesen megsemmisül egy ház, az alapokat is meg kell vizsgálni, azt is fel kell tárni, fel kell újítani, nem elég, csak a téglákat visszapakolni a megfelelő helyre. Ha az életünket építjük vissza, az nem megy az alapok nélkül. Minden kapcsolat-törés az Istennel való közösségünket is rombolja, azt is javítani kell. Bocsánatot kell kérni - tőle is.
Mert a vétek, az Isten és köztünk lévő törés nem csak vallásos szöveg, nem csak hittétel, hanem az életünk minden részére kisugárzó gond. A zsoltár itt valós testi tünetekről beszél. Vannak tünetei, csak mi stratégiákat dolgoztunk ki, hogy elfedjük.

A megoldás? Ott van a zsoltárban. Ott van az élményeinkben, amikor mi kértünk bocsánatot egy másik embertől, amikor mi bocsátottunk meg. Isten elé kell állni, már nem hárítani, nem magyarázni, hanem őszintén feltárni magamat. Szabad kezet adva Istennek, hogy bocsásson meg. És ő megbocsát. Nem olcsó módon, nem ez a dolga, ahogy egy kilencvenes években híresebb ember könyvének címe is sugallja (Isten megbocsát, úgyis ez a dolga). Isten bocsánata Jézus. Hús-vér bocsánat. A jel, hogy visszafogad, hogy visszatérhetünk hozzá, hogy újranyitja az utat, amit mi zártunk le. És ez valós élmény, valós gyógyulás, visszakapjuk az esélyt a teljességre, a boldogságra. Ez történik, amikor Isten megbocsát, márpedig a kereszt a bizonyíték erre. Visszakapjuk az életet, a halálon is túl győztes, örök életet.

photo-1440904013193-729daf5ac605.jpeg

A boldogság része

Ezért kezdődik a zsoltár azzal, hogy “Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott…”. Nem csak az tesz boldoggá, amim lesz, amivel gazdagodik az életem, hanem van, amit ehhez el kell veszítsek - a bűneimet például. 
A bűnbocsánat nem csak egy tantétel, nem csak egy fejezet egy teológiai könyből, hanem életváltozató esemény, élmény. Mint két ember között is. Kívánom, hogy minél többször éljük át Isten előtt ezt az élményt, ahogy a zsoltárunk mondja, a szabadulás örömét, amivel Isten körülvesz.
Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, Ménfőcsanak 2015. május 29.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr648757622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.