Sokorói-dombság Reformátusai

A huszonharmadik zsoltár

2016. március 26. 11:24 - Bella Péter

Szavak a pásztorhoz, a vendéglátó gazdához

Olvasmány: Máté 21,1-11
Alapige: Zsoltárok 23
 

Dávid

Gyökössy Endrének van egy szép elmélete ezzel a zsoltárral kapcsolatban, ami nekem nagyon tetszik. Ez arról szól, hogy a címben említett Dávid király ezt az imádságot már idős korában írta. Rengeteg tapasztalattal, örömmel és fájdalommal a háta mögött, úgy foglalja össze az Istennel való közösséget, olyan gyönyörűen fogalmazza meg, ahogy azt csak egy sokat megélt ember tudja. Az idős király visszakanyarodik fiatalkorához és megszólal benne a pásztorlét élménye - és megfordul: úgy függött életes során az élő Istentől, ahogy a juhok függenek a pásztortól. Ez az egyik kép. A másik pedig a vendéglátó gazdát mutatja be, aki gazdagon, nagylelkűen fogadja az utazót, az idegent. 
Akár az idős Dávid király imádságaként is elhangozhatott volna, lehet, hogy úgy van, ahogy Gyökössy Endre elképzelte. Mindenesetre az egyik legszebb és legismertebb zsoltár úgy foglalja össze az emberi életút Istenhez való kötődését, ahogy szinte semmi más - ezért is szeretjük annyira. Ez a zsoltár nem csak Dávidé. Ez a zsoltár mindenkié, aki érezte már úgy, hogy van egy szerető és gondoskodó pásztor mögötte. Aki érezte már azt, hogy egy kegyelmes és gazdag Isten látja el azzal, amire szüksége van.
Ez a zsoltár, bár rövid, elég összetett. Összetett, akár az élet. Elmondhatja az, aki örömök között van, jó szakaszában van az életében, de elmondhatja az is, aki éppen viharok közt küzd. Elmondhatja egy egész közösség, egy gyülekezet is. 


Szavak a pásztorhoz

...attól, aki jól van
Érdemes számbavenni mindazt, ami jó, újra és újra, nem lehet elégszer megtenni, olyan sokszor elfeledkezünk róla, ezért is veszítjük el. Jó berendezni egy képzeletbeli kiállítást, csendben, egyedül, megnyugodni. Katalogizálni, memorizálni, újraélni azt, ami megmosolyogtat, ami megnyugtat, amitől több lettem.
Mint egy fényképalbum, csak éppen élményekből, kapcsolatokból, találkozásokból, eseményekből. Egy tárlat, gondosan sorbaszedve, hogy semmi, hogy senki ne maradjon ki. Meg kell tenni, mert jól vagyok, mert örömök érnek, mert működik körülöttem az élet. Akár a nehézségek ellenére is, azért, hogy megmaradjon a jó.
Hogy nem szűkölködöm. Nem koplalok, ha a szeretetről van szó. Kapom attól, aki lehet, hogy csak pár hónapja, pár éve vagy hosszú évek óta áll mellettem, aki a legszorosabban van mellettem a nyájban, akivel a legtöbbet osztom meg. Nem szűkölködöm, gazdag vagyok, ha a gyerekeimre, az unokáimra nézek, tudom, hogy mindegyikőjük egyszeri és megismételhetetlen ajándék. Nem szűkölködöm, ha számba veszem a szeretteimet, a barátaimat. Nem vagyok szegény, ha el tudom mondani van feladatom, van vannak terveim, van dolgom itt, ebben a világban.
És ez nem véletlen. Az engem mindenkinél jobban ismerő pásztor adja mindezt nekem. Ő ad mellém embereket, ő ad mögém múltat (bűnbocsánatot és okot a hálaadásra) és ő ad jövőt. Zöld pázsitot, friss forrásvizet kapok tőle, akkor, amikor kell. Élményeket, eredményeket, próbákat, amikkel és amiktől több leszek, erősebb és egészségesebb, teljesebb. Ő tudja, mikor, miért és hogyan. Olyan jó, amikor el tudom engedni magam és tényleg csak ráhagyatkozom. Tényleg jól tudja, tényleg ért hozzá, hogy mi kell nekem, mégiscsak ő formált, ő talált ki. 
Ráadásul meg is véd. Jó ránézni a régi sebekre, hogy nem voltak halálosak, hogy annyi mindenből jöttünk már ki, annyi mindent oldottunk meg. Annyi begyógyult sebünk van. Nem volt halálos, nem törtünk bele, mert a Pásztor közbelépett, mert odaállt közénk és a fenevad közé. A Pásztoron több a seb, olyan sebek, amik minket értek volna, ha nincs velünk.
Jó számba venni ezt, a békesség időszakában, az elégedettségben az örömben.


...attól, aki nincs jól
De ez a zsoltár a eltévedt bárány imádsága is. A rossz irányba fordult, a tévedéseibe beleszédült teremtmény is mondhatja. A figyelmeztető jel, ha úgy érzem, egyedül vagyok, amikor úgy tűnik, mindenki elfelejtett. Nem, a Pásztor nem felejtett el, keres engem, akár újra és újra visszavisz magához. Mert számontart. 
A legkopárabb, legszörnyűbb helyeken is talál egy zsebkendőnyi legelőt, annyi mindig akad, hogy legyen erőnk továbbmenni. Addig legalább, amíg jobb nem lesz. Palesztínában a nyájak sokszor a sziklás-szakadékos hegyeken kellett, hogy átkeljenek, mert menni kellett, folyamatosan haladni. Halál árnyéka völgyeiben, csonttörő mélységek szélén. Ahol a bárány nem tudja a következő lépést sem. Ahol a Pásztor a következő lépés, az ő nyoma az út előre valahová.
Jó megszólítani a pásztort, ha vigaszra van szükség, ha erősítésre. Nem csak a zöld füves legelőket ismeri, nem, akkor nem lenne jó a munkájában. Ismeri a sötét, árnyékos helyeket, a halálos fáradtságot, az erőtlenséget, a kilátástalanságot. Amiben lehet, hogy most is vagyok. De ő tudja, merre a vége, hogy hol törik meg a rossz út. 
Jó tudni azt, hogy nem csak a rendes, kövér, nyugodt bárány fontos. De az is, amelyikkel vesződni kell, amelyik kódorgós, amelyik sebesült, amelyik beteg.


...a gyülekezettől
Aztán a Pásztort meg kell, hogy szólítsa együtt a gyülekezet. Mert van irányunk, mert átvezet bennünket a világon, mert célokat ad és feladatokat. Az ő nyája vagyunk. “Nem vagyunk mi magunkéi…” - szoktuk énekelni és valóban így van ez. Annyi ajándékot kaptunk tőle. Ha szól az ige, ha találok barátokat, ha segítséget kapok, ha felkelti valami itt az érdeklődésemet, ha erősödöm, ha akár csak elrejtőzni, megpihenni jövök ide vagy szolgálni is akarok - ez a Pásztor miatt lehet, aki vezet bennünket, terelget, őriz és célba is juttat. 
Van mit mondanunk, neki és róla.


Szavak ahhoz, akinek vendége vagyok

...attól, aki jól van
A zsoltár nem csak mint pásztort, hanem mint vendéglátó gazdát is megszólítja Istent. Vendégei vagyunk. És itt a régi keleti vendéglátót lássuk, aki az idegent is befogadja, mert ez a törvény. Aki a legjobbat adja, mert ezt diktálja a becsület - mert a vendég szent, ha itt van, nem mehet másként. Mi itt, a magányosodó és bizalmatlan nyugaton el sem tudjuk képzelni, milyen a keleten még ma is élő vendégbarátság, ami akkor alakult ki, amikor a hosszú utakat gyalog járták és több napig tartott eljutni valahová. Ha jött a hideg este, helyet kellett találni, be kellett kopogni valahová. És az ember volt mindkét oldalon, a vendég befogadása ezélt is volt megkérdőjelezhetetlen.
Isten vendégei vagyunk mi is, mindannyian. Ha elfogadjuk a meghívást, a nyitott ajtót, akkor terített asztalra találunk. Ünnepi asztal.
Lehet, anyagi biztonsággal néha híján vagyunk, lehet, kevés a megbízható barát, sok a megoldatlan probléma, de aki Isten vendége, az egyvalamit nem mondhat el magáról: hogy a lelke éhezik. Isten úgy fogad mindig, hogy nem maradok éhes. Megkapom, ami kell. A békességet adja, akár ellenségeim szeme láttára. Hányan elmondták már nekem, hogy szinte hallották a kárörömöt, látták a legyintéseket egy rossz helyzetben, de elmaradt az összeomlás, mert a szív rendben volt. Mert Isten asztaláról megkapom azt, ami kell. A békességet, az örömöt, az áldást. A gyógyszert, a helyreállítást. Gazdag vagyok ott is, ahol más már nem bírja, ahol másnak semmije sincs, mert Isten megosztja velem azt, ami az övé. Jó ebben megnyugodni, ennek örülni.

...attól, aki nincs jól
Ehhez az asztalhoz meg lehet érkezni rongyokban is, meg lehet érkezni összetörve. A kapu nyitott, születésem óta hivatalos vagyok, keresztelésemkor kézbe kaptam a meghívót. Van egy székem Isten asztalánál. Direkt nekem készült, az enyém. Nem ül bele senki, hely is van. 
Az az asztal a mindenét elvesztett fiú hazatérésének ünnepi lakomája. A mennyegző, ahol még a vízből is bor lesz, nem fulladhat kudarcba, az a hely, ahol van elég kenyér és hal, sőt még maradék is lesz. 
Lehet, nem érzem magam alkalmasnak. Gyenge vagyok. Akkor is lehet és szabad odamennem. Isten nem kényszerít bejönni, a vendégség nem kényszerítés, a vendégség lehetőség. A veszélyes éjszaka, a hideg és az éhség helyett. Van egy helyem Isten asztalánál, hivatalos vagyok oda. Még én is, még így is, ahogy most vagyok.


...a gyülekezettől

Az asztal megterítve. Az úr asztala is ezért van időről időre terítve. Hogy mindig rádöbbenjünk, együtt a jobb, örömteli időszakot élők és nehezebb sorban lévők, kinek a vendégei vagyunk a világban, ki az aki védelmez, aki nem csak morzsákat ad, de csordulásig önti a poharat. Ő, az élő Isten, Atyánk, Megváltónk és Bátorítónk. Akinek jósága és szeretete kísér minket életünk minden napján. Nincs szünnap, ebben nincs.

Jézus

Egy gyönyörű zsoltár egy nagy királytól, egy nagy pásztortól, Dávidtól, aki tudta, hogy van egy nagyobb pásztor, aki tudta, hogy van valaki, akinek az ünnepi asztala még a királyi asztalánál is fényesebb, gazdagabb. 
De ez a zsoltár minket egy másik pásztorhoz, egy másik királyhoz vezet, Jézushoz. Ahhoz, aki ezen a vasárnapon is lehetővé tette, hogy így együtt legyünk. Aki szamárháton vonult be Jeruzsálembe, hogy elfoglalja a trónját, hogy megkeresse az összes elveszettet és egy mindennél nagyobb nyájat gyűjtsön maga köré. 

Áldjuk mi is őt, a Pásztort, a vendéglátó Gazdát. Ámen!

 

 



Bella Péter, Győrújbarát, 2016. március 20., Virágvasárnap

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr768527366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása