Sokorói-dombság Reformátusai

A tizenötödik zsoltár

2016. március 15. 09:51 - Bella Péter

Lelki dresszkód

Olvasmány: Efezus 4,17-32
Alapige: Zsoltárok 15


Gyere csak be…

Testvérek! Az evangélium a megnyitott kapukról szól. Az újra megnyitott kapukról. Hogy Jézus Krisztus élete, halála és feltámadása szabad utat engedett Istenhez, hogy visszajuthatunk Atyánk mellé. Szabad az út, meghívót kaptunk, segítséget a visszatalálásra. Ahogy vagyunk, kegyelemből - hisz a mércét megugrani nem tudjuk. Az evangélium ezt üzeni, és a gyülekezetnek is ezt kell a világba visszhangoznia: visszavár az Isten, gyere vissza, úgy, ahogy vagy, mert lehet, mert szabad.
Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem kell törődnünk magunkkal, hogy nem kell átvizsgálnunk magunkat, hogy nem kell odafigyelni. A tékozló fiút is még rongyaiban ölelte meg és fogadta vissza az apja, majd új ruhát kapott. És erre az új ruhára vigyázni kell. A mai vasárnap arról beszélnék a zsoltár alapján, hogy mire is kell figyelnünk nekünk, akik azt mondjuk, Krisztushoz tartozunk. Hogyan leszünk alkalmasak az Istennel való találkozásra, hogyan nem hozunk rá szégyent, mi az, ami tőlünk telhető. Erről szól ez a zsoltár.



Lelki dresszkód 

Ha elegánsabb fogadásra, különleges alkalomra kapunk meghívást, akkor általában az időponton, a helyen kívül oda szokták írni, hogy mi a dresszkód (dress code), azaz az elvárt, az alkalomhoz illő öltözet. Mert akárhogy nem lehet, ha erről nem veszünk tudomást, akkor tiszteletlenek vagyunk a meghívóval és magával a rendezvénnyel szemben is. Nem rég volt az első díjátadása a Magyar Filmakadémiának és terv az volt, hogy ez sokkal ünnepélyesebb lesz, mint régebben a filmszemle díjazásai. Ezért az Oscar-díjhoz hasonló ünnepséget terveztek, szmokinggal és szép ruhákkal, hogy ezzel is mutassák a megcélzott stílust. Volt azonban olyan, aki átlagos utcai ruhában érkezett. Nem is érezte jól magát kitűnt a többiek közül. Elég kényelmetlen tud lenni, ha nem tartjuk az elvárt dresszkódot egy ilyen eseményen. Ez a zsoltár egyfajta lelki dresszkód. 
A templomi ünnepre érkező zarándoknak íródott, a messziről érkezett embernek, aki az Istennel kötött szövetség részese, most mégis különleges alkalomra készülhet, beléphet a jeruzsálemi templomba. Mindig ott van vele az Isten, mindig megszólíthatja, de a templom, a papok, az imádságok, az áldozatok kiemelik a találkozást. Na de mi kell ehhez, mi az elvárt állapot, mit kell tenni?
Már az beszédes, ami nincs a zsoltárban. Először is nem külsőségekről beszél. Nem a ruha teszi a hívőt. Nem találunk elvárt öltözetet, nem találunk elvárt külsőséget. Ilyen nincs, nem ezen van a hangsúly. Megfordítom - amikor Isten népénél a ruha, a külsődleges szokások, valamilyen elvárt viselkedés kerül a középpontba, ott már nem gyülekezetről, hanem egy zárt klubról beszélünk. És hangsúlyeltolódásról. Jézus mindig a szívet helyezte a középpontba, az ószövetség sem tesz másként. 
Aztán vegyük észre, hogy a zsoltár nem kirívó, mindenki által látható és tudható bűnökről beszél. Azok amúgy is egyértelműek. Nem, itt másról van szó. A lelki dresszkód, amit ellenőrizni kell: titkos, senki által nem tudható bűnök, hibák, viselkedésminták, amik nincsenek ránk írva, amit lehet, hogy senki nem is tud. A zsoltár a szívről szól, a rejtett dolgok őszinte átvizsgálását kéri. Mert ott van a lényeg. Nem a külsőségeken, nem a látványos rosszon. A vallásos, a hívő emberek rejtett gyengeségein.



Az igazság: Istenhez igazított élet

Először az igazságról beszél a zsoltár. Az igaz életről, aminek kiindulópontja a belső, nem külső követelmények - “Törekszik az igazságra”. “Feddhetetlenül él” - egy hiteles életmód van ideállítva. Hogy nem csak a rendőr, az ügyész nem tud rám bizonyítani semmit, de a párom, a munkatársam, a legközelebbi barátom sem. Nem valami hideg tökéletességről van itt szó, nem hibátlanságról, hanem egy folyamatosan fejlődő életmódról, ami belülről fakad. “Szíve szerint igazat szól” - itt a szív azt jelenti, hogy teljes akaratából, tudatosan és érzéseivel, önmagával összhangban beszél.
Ez az igazság Isten igazsága. Az általa elénk adott törvények, az elénk lefektetett utak és célok vállalása, mindenek előtt és mindenek felett. Ez az igazság: Istenhez igazított élet. Azaz: életem iránytűje jó irányba mutat. Van, hogy csal, téveszt az iránytű. Iskolában kísérleteztünk ezzel: kis mágnest helyeztünk mellé és rossz irányba mutatott, ha többet,  megbolondult.
A zsoltár önvizsgálatot kér attól, aki Isten elé járul. Merre mutat az iránytűm, mi az irány, milyen motivációim vannak? Mire törekszem? Isten felé, úgy, ahogy ő akarja? Megkeresni az iránytűt zavaró kis mágneseket, eltűntetni őket és a helyes pólusra irányulni, ez az, amit tenni kell.


A beszédem épít vagy rombol?

A második a sorban a beszéd. És nem, nem a csúnya beszédről van itt most szó. Rosszabbról. Az ártó beszédről. Miért veszélyes? Mert a csúnya beszéd, a trágárság az egyértelmű. Olyan, mint a romlott tej, van szaga, más a színe, árad belőle, hogy rossz, hogy nem szabad meginni. Az ártó beszéd az be van csomagolva szépen, hamisan. Úgy mérgez, hogy édes az íze, be van burkolva valamibe, ami elfedi, mint a kellemetlen gyógyszernél. 
A zsoltár azt mondja, nézz szembe magaddal őszintén, milyen hatása volt annak, amit mondtál. Épített, erősített másokat? Vagy rombolta, gyengítette, megtévesztette a többi embert? “Nyelvével nem rágalmaz” - ebbe olyan sok minden belefér. Nyíltan szembeállítva valakit egy rossz tettével úgy, hogy nem adtunk neki esélyt a változtatásra, a javításra. Valakiről úgy beszélni, hogy nincs jelen. Le nem ellenőrzött információk, vélt igazságok alapján beszélni valakiről, pletykálni. Nem lehet. Mert Isten embere “nem tesz rosszat felebarátjával”. A beszéd hatása veszélyes. Egyszer valaki elment gyónni. Sorolta az atyának, őszinte bánással, amiket tett, amiket mondott, hogy mennyire rosszul érzi magát a vádaskodásokért, amiket mások háta mögött mondott, a pletykákért, a sok ártó beszédért. Aztán elmondta, hogy őszintén szeretné visszcsinálni őket, helyre szeretné hozni ezt a sokmindent. Az atya fogta és maga után hívta. Valahonnan szerzett egy párnát, majd felmentek a több emelet magas tetőre. A pap felvágta a párnát, a másik kezébe adta és ezt mondta: “Szórja szét innen a benne lévő tollakat.” A másik kézbe vette, nem értette, de megtette, szálltak a tollak ezer irányba a magasból, beléjük kapott szél, repültek a fákra, a szomszéd háztetőkre és még sokfelé, követhetetlenül. Amikor végzett, az atya így szólt: “Most szedje össze, tegye vissza a tollakat.” “De hát az lehetetlen…” “Ahogy a sok káros beszédet, a sok ártó szót visszafordítani, ezért is nagyn veszélyes.”
A zsoltár önvizsgálatot ajánl annak, aki Isten elé járul. Mit tettek a szavaim, mikor választottam rossz hangszínt, kit beszéltem ki a háta előtt, benne voltam-e egy pletykaláncban? Vagy építettem, erősítettem a közösséget, a másikat, akkor is, amikor meg kellett feddenem valakit? Dícsértem-e azt, aki megérdemelte? Vígasztaltam-e?


A kapcsolataim: nemek és igenek

Következő a sorban: átnézni a kapcsolataimat. Hogy kikre mondtam nemet és kikre igent? Kinek a társaságát vállalom és kiét nem? 
“Megvetéssel néz az alávalókra” - mondja a zsoltár, de vigyázzunk, ez nem a könnyen kialakuló hívő gőg, amelyik az egyházon kívülre mutogat, hogy saját vélt igazát bizonygassa. Nem, ez az Isten ügyével szembenállókkal való szakítást jelenti. Hogy nem vállalok közösséget azzal, aki lábbal tiporja, ami nekem szent. A legjobb példa Jézus, aki közösséget vállalt a bűnösökkel, azért, hogy kihívja, megváltoztassa őket. Tehát itt sem lehet a világtól való elzárkózásról szó. De Jézus soha nem legalizálta a vámszedők üzelmeit, sem a papok és írástudók hatalmi rendszerét, sem a farizeusok szeretetlen vallásosságát. Ő a példa, itt is.
Viszont azt is olvassuk, hogy az Isten embere “tiszteli azokat, akik az Urat félik”. A hitsorsosait, a testvéreit, akik a jó ügyért harcolnak. Mellettük van, igent mond rájuk. Határozott, egyértelmű, mindenki által hallható igent. Bátor kiállás ez a sajátjaink mellett. 
A zsoltár önvizsgálatra hív, hogy vajon jó emberek társaságára mondtam igen és nemet? Egyértelmű, tiszta kapcsolatokat vár az Isten, nem meghunyászkodást, de nem is világtól  valóelzárkózást. Tanúkul hív maga mellett, egymás mellett, úgy, hogy közben példát is mutatunk az egymás mellett való kiállásra. Ez teheti vonzóvá sok embernek, hogy csatlakozzanak hozzánk. És ez méltó ahhoz az Istenhez, aki mindeig egyértelműen kiáll mellettünk.


A pénztárcám: tiszta bevétel és kiadás

Még egy pont van a listán. Az, ami a zsebünkben, a pénztárcánkban van. Mindazok az anyagi javak, amikkel rendelkezünk. Két korabeli égető példát hoz az ige. Az egyik az uzsora. Szemben a környező népek hatalmas arányú kölcsönkamatjaira az Úr megtiltotta az övéinek a kamatszedést. Ami segítség, az legyen segítség, ne rablás és út a rabszolgaság felé. A másik példa bíráskodás - “ne hagyja magát megvesztegetni”. Abban az időben nem “profi” bírók voltak, akiknek ez volt a munkájuk. A bírák nem kaptak fizetést, ami egyenes út volt a vesztegetések felé. Erre mond határozott nemet az ige.
Nagyon egyszerűen, azt üzeni a zsoltár, hogy becsületeseknek és tisztáknak kell mindkét irányba maradni, ahogy kiadjuk a pénzünket, a javainkat és ahogy megszerezzük azt. Az Isten embere nem más kárán gazdagszik meg, hanem tudja, mindene, ami van, az Úristentől van, úgy is kell vele bánni. 
A zsoltár önvizsgálatra hív, azzal kapcsolatban, hogy az anyagi javainkkal hogyan bánunk, mit tettünk azzal, amink van, amit kaptunk, amit adtunk. 



Sorvezető az önvizsgálathoz

Önvizsgálatra hív az Isten, de ez nem jelenti azt, hogy a kapu bezárul. A kegyelemről szólok. Olyan ez a rövid, világos zsoltár, mint egy sorvezető. Mint amikor otthonról elindulva végignézi az ember a zsebeit, a táskáját: mobil, jogosítvány, pénztárca, kulcsok. Isten elé járulva világítsuk így át magunkat és ha valahol foltot találunk, menjünk Isten elé, ő az aki megtisztít, aki segít a javításban is. 
A lelki dresszkód ugyanis nem azt jelenti, hogy kiválóak vagyunk. Hanem azt, hogy nekünk már van választási lehetőségünk. Tudjuk tenni a rosszat és tudjuk tenni a jót. Tudjuk mondani a rombolót és tudjuk mondani az építőt. Néha ez az egész nagyon nehéz, másszor pihekönnyű. De Isten segít, hogy tisztában legyünk magunkkal, hogy helyesen lássuk, hol van baj és hol vagyunk rendben.
Legyen sorvezetőnk ez a zsoltár, hogy alkalomhoz méltó módon járuljunk Urunk, a szent és kegyelmes Isten elé. Mi, az ő gyermekei és követei. 
Ámen!

Bella Péter, Győrújbarát és Ménfőcsanak, 2016. március 13.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr978478714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.