Sokorói-dombság Reformátusai

Igehirdetések a cselekedetek könyvéről - hatodik rész

2015. május 18. 12:10 - Bella Péter

Gyógyítás Jézus Krisztus nevében (Húsvét)

Olvasmány: János 20,1-18
Alapige: Apcsel 3,1-10

Nicolas Poussin 1655.

 

Adni...

Alapigénk nem a húsvéti történet része. Pükösd után történik, a főszereplők Péter és János meg persze a meggyógyított sánta ember. Én mégis örülök, hogy sorozatunkat tartani tudtam, akartam is. Mert a valódi főszereplő az, akinek a nevében történik a gyógyítás. Maga Jézus Krisztus, a feltámadott cselekszik a két követén keresztül.

Bizonyíték ez a történet, hogy Jézus él, hogy ez az ünnep valóságos! Bizonyíték, hogy Jézus története folytatódik az övéiben, Péterben és Jánosban, bennünk!

Masaccio 1424.

Meglátni

Az első figyelmeztetés az igéből nagyon is gyakorlati: legyünk készek meglátni a segítséget kérőt. Tartsuk nyitva a szemünket és a szívünket! (2-4 v.Ö

A jeruzsálemi templom egyik legszebb részénél vagyunk, az ékes kapunál – már neve is jelzi, milyen lehetett! És mekkora kontraszt! Az díszes és szép kapunál ott egy dísztelen nyomorult sánta koldus. A gyönyörű kapu előtt a porban egy olyan ember, aki nem léphet be azon – Gyökössy Endre mondja, hogy milyen szomorú példa ez az ember állapotára. Mennyire hasonló az emberiség: egy csodálatos lehetőség, amit életnek nevezünk, csak mi vagyunk annyira tragikus állapotban, hogy nem tudunk belépni rajta.

Ott vannak az apostolok, akik nem csak a díszes kaput látják, nem csak a saját szükségleteiket (imádkozni Istenhez – szép és elsőrendű szándék!), hanem meglátják a sántát is. Aki már reflexből adományt, alamizsnát kér. Aki az arcokat nem is látja, onnan lentről, csak a különböző irányba siető lábakat.
Az apostolok meglátják! Nem bűvöli el őket az Ékes kapu szépsége, nem válnak keménnyé a sok koldus és nyomorult láttán, nem köti le őket saját szívük vágya az Istennel való találkozásra, hanem meglátják a porban lévő embert! Nyitva van a szemük, készek emberként odalépni hozzá. Készek megszakítani az útjukat érte. Mint ahogy Jézus tette, amikor járták az országot vele együtt.

Testvérek, ez fontos figyelmeztetés a számunkra. Mi sokszor csukott szemmel, sőt csukott szívvel jövünk a templomba! Pedig, lehet, hogy már ideérkezve is belebotlottunk valakibe is, akit ilyen értelemben is meg kellene látnunk, lehet, hogy az elmúlt héten volt a közelünkben valaki, akinek az állapotát, gondját szenvedését észre kell hogy vegyük! Legyünk erre is készek. A hitünk ne bezárjon bennünket, hanem próbáljunk nyitottan figyelni a körülöttünk lévőkre! Az Isten soha nem lehet indok, hogy nem érünk rá valakire.
Mint Jézus, aki kész volt napestig az emberekkel foglalkozni, gyógyítani, tanítani, és éjjel ment el pihenés helyett imádkozni. Pedig neki, aki az Atyával tökéletes kapcsolatban volt, sokkal nagyobb igénye volt a vele való kapcsolatra, de tudott áldozatot hozni. Mi se legyünk vakok. Nincs szomorúbb, mintha azt mondjuk valakinek, aki szükségében felénk fordul: „Most nem érek rá, a gyülekezetbe megyek...” „ Most nem érek rá, zavarsz, majd, ha az igét megértettem”

 

Mire is van szükség?

A következő igazság, amit megérthetünk a mai igéből: A világ kér a keresztyénektől, de nem azt, amire igazán szüksége van! (5.v.)

A sánta észrevette az apostolokat, felcsillant a szeme az érdeklődésre. De ő csak annyit látott, hogy egy kis pénzt kap végre. És ezért nem hibáztathatjuk. Neki ennyi volt az élete. Ott ült a porban, körülötte sétáló, siető lábak, és néhány apró odahajítva. Neki ennyi volt egy nap, pénz, odavetetett érmék, amikkel még egy ideig kihúzhatja még. De tényleg erre volt szüksége csupán?

Az Isten nélkül való világ is kérőn néz ránk, de fel sem tudja mérni, mit adhat Krisztus. Nézük csak meg, milyen összefüggésben kerül elő a keresztyénség. Oktatás, szociális munka, szegények segítése, kultúrális programok. Fontos dolgok, de mindegyik kiváltható. Egy jó világ gimnázium, egy civil szeretetszolgálat, békefenntartó katonák, egy igényes művelődési ház. Ugyanezt tudják...
Nem a világ hibája, hogy csak aprópénzt kér. Nincs fogalma a többre. Azt sem tudjuk, mi, az ami hiányzik. Mi az, ami lehetne. Még szerencse, hogy azért sejtjük, érezzük. Amikor valaki közel kerül egy jól működő, egészséges gyülekezethez, mindig valamit talál, amire szüksége van: elrejtettség, bizalom, elfogadás, közösség stb. És ez jó, már ez óriási dolog! De nem maradhatunk csupán ennél. Mint Péter és János, többet tudunk adni, Krisztust tudjuk adni! Örömet tudunk adni és gyógyulást! Életet, kiteljesedetett, megalapozott életet.
Kálvin ezt így fogalmazza meg: A sánta „a betegségét gyógyíthatatlannak vélte, csak a megélhetésével törődött. Megadatik neki, amit sohasem mert kérni. ... Ha a hit megtanított Istenhez imádkozni, minthogy még mindig nem érezzük a bajainkat, nem jut eszünkbe orvosságot kérni. Ennélfogva az Úr megaja azt ingyen és úgy, hogy nem is reméltük. Végül bármennyire is készek vagyunk a könyörgésre, reménységünket és kívánságainkat felülmúlja az ő jósága.”

Öröm és gyógyulás – Krisztus nevében

A keresztyén ember a feltámadott Krisztust hordozza, és Vele együtt örömöt és gyógyulást tud adni! (7-8a v.)

Péter bátor, nincs ugyan pénze, de többet tesz! Krisztus nevében karonragadja, és felhúzza azt, aki addig soha nem tudott még lábra állni! És megtörténik a csoda. Krisztus cselekszik Péteren keresztül! Nem más! Ez nem péter varázsereje, nem egy Harry Potter regényben vagyunk, ahol Péter ismeri a lábmegerősítő és betegségvisszacsináló varázsszót. Jézus cselekszik. Ezt később elmondja ő is, nem az ő hatalma, nem neki jár a dícséret, hanem az őt használó Istennek.

Ebből is sokat tanulhatunk! Először is, hogy Krisztus nevében történt a dolog. Ezt nagyon komolyan kell vennünk! Pünkösd óta, ahol hívő ember van, ott van Jézus! Mi hordozzuk őt, mi visszük őt, és ennek a fordítottja is igaz, ő használni akar minket! Az ő munkáját folytatni akarja bennünk, rajtunk keresztül. Jézus feltámadt, de visszatért a mennybe, bennünk cselekszik, rajtunk keresztül dolgozik tovább. De ez csak akkor működik, ha ezt elhisszük, és nem akarunk mást. Ha a lelkész tudja, hogy Isten igéje, amit hirdet, a lelkész munkája. Ha presbiter tudja, hogy sáfár ő, és Isten tulajdonát felügyeli. Ha gyülekezeti munkás tudja, Isten adja az utat, a módot, hogy mit tegyen, merre induljon. Csak az ő nevében, hozzá igazodva, Krisztustól elkérve mindent és hozzá igazodva tudunk többet adni! De akkor tudunk.

Aztán van itt valami, ami mintegy mellékesen van leírva. Jobb kezével megragadja, és felhúzza. Képzeljük el a mozdulatot! Maga felé és felfelé! Milyen sokszor van ennek az ellenkezője, amikor keresztyének az evangélium nevében (!) még jobban porba sújtják a szenvedőt! Vagy nem mauk felé vonják, hanem eltávolítva, hisz mégis csak bűnös. Ez a mozdulat lelki értelemben is érvényes kell, hogy legyen!

Még valami ugyanide. Talán mindannyian ismerjük azt a bizalmi játékot, amikor bekötött szemmel kell vezetni a másikat. Rengetegszer játszottam és érdekes dologra jöttem rá. Voltak, akik mögém álltak és toltak, fordítgattak, mögülem adták az instrukciókat. Voltak, akik előttem mentek, megragadták a kezem és úgy vezettek maguk után. A másodiknál sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam. Aki előlem szólt, volt ott, ahová én tartok, tudhatom, hogy jó helyre megyek. Maga felé vezet. Itt is megjelenik ez. Magamhoz húzni a másikat és közben Istenhez.

Örömet és gyógyulást szerzett Péter és János. Két szó – két valódi csoda! Örömöt szerzünk, valódi örömöt, ami csak abból származhat, hogy minden gyökeresen megváltozik. Lábra áll a sánta, béna élet. Mozgásképes lesz. Új magasságokba kerül, már nem csak körülötte lévők lábát látja, hanem az az arcukat is! Óriási öröm! Valódi életváltozás! Új élet. Azaz valódi gyógyulás! Életgyógyulás! Ez a mi feladatunk! Ezért van ez a gyülekezet. Hogy bénának mondott életek, sánta kapcsolatok, rokkant családok álljanak lábra, induljanak tovább saját lábbal! Ez a mi feladatunk! A feltámadott Úr ezt akarja megtenni minél többször közöttünk. Ezt kell tennünk! Ez történik közöttünk?

Dicséret

Ezután már csak egy dolog van. Minden jó dolog hitelesítője – Soli Deo Glória! Nem Péter és János dicsérete, hanem Istené – (8-10 v.)

Ez a cél, mindenben. Itt is. Nálunk is. Hogy bármit teszünk, ez legyen a vége: Isten neve lesz fényesebb. Ez legyen előttünk! Nyissuk hát fel szemünket és szívünket, hogy tudjunk adni annak, akinek szüksége van rá. Mindezt az élő és cselekvő Krisztus nevében tegyük, tudva, hogy többre van szüksége az embernek, mint amit ő gondol! Okozzon örömöt és gyógyulást a mi hitől fakadó életünk, és krisztusi szolgálatunk! És legyen mindezért egyedül a bennünk Lelke által munkálkodó Istené a dicsőség!

Ámen

Bella Péter

Győrújbarát, Ménfőcsanak, Győrszemere, 2015. április 5-6

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr267469612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.