Sokorói-dombság Reformátusai

Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!

2015. február 02. 13:16 - Bella Péter

Ha csak túlélni akarunk, elég a hazugság is, de ha élni akarunk (együtt Istennel és a többiekkel), azt csak az igazságra építve lehet

Olvasmány: Példabeszédek 18
Alapige: 2Mózes 20,16

 

Testvérek! Ha a tízparancsolatot gyerekeknek akarjuk megtanítani, vagy egyszerűbben, rövidebben szeretnénk átadni, mai parancsolatunkat (Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!), így szoktuk mondani: Ne hazudj! 

Természetesen, az egész Szentírást figyelembe véve is ez igaz, a Biblia tanítása egyezik az ember erkölcsi érzékével, a hazugságot elmarasztalja, a valótlanság helyett a valóságra, az igazságra, az igaz beszédre és tettekre buzdít minket. 

A tízparancsolathoz visszatérve azonban nekem hiányérzetem van, hiszen itt nem általában véve a hazugságról beszél az ige, hanem szűkíthetünk annak egy speciális összefüggésére. Mint amikor megnyitunk a gépünkön egy nagyfelbontású csoportképet, mondjuk egy egész iskoláét és ránagyítunk az egyik osztályra, vagy akár egy személyre - mert, mondjuk ő a gyerekünk. Mi is ráközelítünk egy kisebb részére a hazugságnak, azt kiemeljük és azzal dolgozunk tovább a mai igahirdetésben.

Túlélni


Emlékezzünk csak vissza arra, kiknek is szólt legelőször a tíz ige? A rabszolgaságból megszabadított Izráelnek. Rengeteg megnyomorított, generációk óta szenvedésben élő, nincstelen, elnyomott embernek, akikből Isten népet akar teremteni. Amikor átmennek a megnyílt vörös tengeren, még csak egy elgyötört embertömeg, viszont az ígéret földjére érve már egy valódi néppé, közösséggé kell válniuk. Isten szövetséget köt velük a Sínai-hegynél, vállalja, hogy az istenük lesz, ők pedig a népe. A tízparancsolat pedig iránymutatás lesz ahhoz, mik is az alapok az Úrral való közösségben és a többi emberrel való együttélésben.

Élni tanulnak, együttélni olyan emberek, akik addig csak túlélni tudtak. Túlélni mást jelent. Amikor nem a következő évekre, évtizedekre készülünk, hanem arra, hogy valahogy a következő napig eljussunk, hogy a mai napon élve hazajussunk a kényszermunkából, hogy a következő tál étel meglegyen. Ez a távlatok hiánya, itt más törvények vannak. Ez a fogolytáborok, a rabszolgatelepek világa, a jövőtlen emberek beszűkült, vad és kemény élettere. Amiről fogságból hazatért nagyapáink, dédapáink nem beszéltek. Ahol a túlélés miatt tovább olyanokat is meg kellett tenni, amiket normális esetben nem kell, nem szabad.


Ügyeskedés, trükközés, a rabtartók átvágása, kisebb csalások  - még szemet is húnyunk efölött, hiszen sokszor az életbenmaradáshoz kellett mindez. Hadifoglyokat visznek rabláncon, erőltetett menetben, elgyengülve, szörnyű körülmények között. Végre megállnak, leülhetnek (út közben pár társukat elvesztették, nem bírták), jön az egyik őr, hoz száraz kenyeret, vizet, mohón elfogadják, így is kevés, de végre ehetnek. Fél óra múlva érkezik egy másik őr, megkérdezni, kaptak-e már ételt? Mi mit felelnénk?… Ők azt, hogy nem, és így még egy kis kenyérhez jutnak, energiához, talán így a következő napi menetet is kibírják. Hazudtak? Igen. Elítéljük? Ugye, hogy nem. Eszembe jutnak hősök, akik a második világháborúban hamis papírokat adtak ki üldözött zsidó embereknek, vagy tisztességes őrök a gulágon, akik becsempésztek csomagokat az elítélteknek. Csalás, trükközés - a túlélés miatt. Más törvények, más szabályok. És ezek a példák még vállalhatók is, de ismerjük mindennek a tisztességtelen formáját, amikor valaki hazug módon, gonoszkodva, mások kárára él túl.

El tudjuk képzelni talán, hogy a rabságból kiszabadult emberek mihez voltak hozzászokva, mit tanultak el a már szintén szolga szüleiktől? Élni nem tudtak, túlélni kellett. Trükkök, ügyeskedés, hazugság, csalás. Isten szabadítása után megváltozott a rend és meg kellett tanulniuk, hogy a régi törvények már nem működhetnek. Már nem a túlélésre kell berendezkedni. És ez nagyon nehéz, feloldani a régi reflexeket, a bevésődéseket felülírni. Gondoljunk a kóbor kutyákra, elcsenik az ételt, akár az életük árán is megvédik azt a pár falatot, amit kapnak, bizalmatlanok, fel vannak készülve a legrosszabbra. Befogadunk egyet, megváltozik a helyzete, mégis mindez nagyon sokáig megmarad - a bizalmatlanság, az étel elcsenése, nagyon nehéz átprogramozni. Az emberrel is így van, amikor megváltozik a helyzet, hirtelen javul, szabad lesz - a reflexek megmaradnak.

Isten üzen ebben a parancsolatban: már nem túlélnetek kell, át kell állítani magatokat. Élnetek kell, együtt élnetek a többiekkel. Nem csak a következő napról van szó, hanem a következő évtizedekről, évszázadokról, egy egész népről. Nem épülhet a közösség hazugságokra, trükkökre, csalásokra. Ha tanúskodnod kell, nem hazudhatsz, még ha nehéz is, még ha kemény is, még ha következmenyei lesznek, akkor sem. Ez egy új rend.

 

Nekünk sem túlélni kell, hanem élni, Krisztusban ráadásul egy örök élet távlatát kaptuk, mindezt úgy, hogy közösségben kell megvalósítanunk. A házasságunk, a barátságunk, a gyülekezetünk, az egyházi életünk nem alapulhat trükközéseken, játszmákon, kéz-kezet-mos egyezségeken, rejtegetéseken, hanis tanúságon. Mert többről van szó köztünk annál, hogy csak túléljük ezt a napot. Nem rabszolgák vagyunk, hanem Jézus Krisztusban szabadok - új törvények vonatkoznak ránk! Ha csak túlélni akarunk, elég a hazugság, csakhogy ez már nem mehet így tovább! 

Élni

Mai parancsolatunk a kapcsolatokról, a közösségekről szól. Egy közösségben rend van, nem csak az egyén számít, és a rendet fenn kellett tartani. Nem erőszakkal, önbíráskodással hanem igazságszolgáltatással. A mai parancsolat alapként fekteti le: ha meg kell jelenned a bíróság előtt, az igazsághoz tartsd magad, akármennyire is nehéz az: ne tanúskodj hamisan felebarátod mellett, sem felebarátod ellen - ugye, mindkettő számít. 

Ne rágalmazd meg a másikat: ismerjük ezt jól, pénzért vagy önös érdekből előugró hazug tanúk, akik hajlandók besározni bárkit. Gondoljunk csak Jézus perére, még ott is voltak, akik készek voltak hazudni, de gondoljunk csak a diktatúrákban futószalagon érkező emberekre, akik jutalmakért, előléptetésekért hajlandóak voltak azt vallani, amit eléjük raktak. De ne is legyél a másik segítő keze, tisztázója sem. Gyerekkori ártatlan élmények jutottak eszembe, “betyárbecsületből” odaállni barátunk mellé, amikor szülei egy órás késés miatt elkezdték szidni, még mondhatjuk, ártatlan volt, de ismerjük ennek a “betyárbecsületnek” a károsabb formáit. Alibit biztosítani a kicsapongó barátnak, barátnőnek, igazolásként megjelenni munkatársaink stiklijeinél. Nem szabad.

A mi életünk is nehezebb lesz. Lerántanak a sárba a hazugságok, tettestársak leszünk. Ha kitudódik, a szégyen nyoma ott lesz rajtunk is. Rádásul a hazugság olyan, mint egy örvény, ránt be egyre mélyebbre, egyre jobban behálóz, megkötöz. Újra a túléléshez csúszunk vissza. Például a másfelé kacsintgató házas ember túlél, ahogy takargat, figyel, trükközik. 

A közösséget is romboljuk. Minden hazugság, minden hamis tanúság valaki mellett vagy ellen repedés a együttélésen, ami gyengül így, törékeny lesz, rugalmatlan. Megint csak gondoljunk a diktatúrákra, a hazugságokra, besúgásokra, félelemre épülő rendszerek mindig csak egy ideig voltak erősek, aztán menthetetlenül összeomlottak.

Ha élni akarunk, akkor azt csak az igazságra építve lehet. Élet alatt azt értem, hogy az Istentől elém kapott lehetőséggel élek, hogy hozzá igazodva, tőle elkérve, az ő értékei alapján alkotok, célokat kapok és kiteljesedek. Röviden: az leszek, akivé ő szánt, és így leszek eszköze a másik ember boldogságának is. Így leszek építő részese a közösségeknek, amiknek tagja vagyok. Nem egyik napról a másikra, nem az alattunk leomló híd kőkockáin szaladva - mint a rajzfilmekben - hanem tartósan, hosszútávra tekintve. Ez az élet.

Nem trükkökkel, nem hazugságokkal, hanem igazsággal. A kötél, ami összefűz, az igazság - még ha néha nehezebb útnak is tűnik, még ha veszélyesebb is. 

Az őszinteségről beszélek, a nyílt és sérülésmentes véleménymondásról és jobbításról. Eszembe jutnak régi sértődéseim, amíg nem voltam biztos magamba és egy-egy kritika a munkámmal kapcsolatban olyannak tűnt, mintha megtámadtak volna. Pedig nem az történt, csak baráti nyíltság. Jó, hogy ebben fejlődtem és ma már el tudom mondani, hogy a legtöbbet az ilyen baráti tanácsokból tanultam. Élni segítenek. Nem túlélni.

A megtartott szóról beszélek, amire építeni lehet. Hogy egymás között, itt a gyülekezetben ne kelljen biztosítékot kérni, hanem elég legyen a kimondott szó, ez bizalmat erősít. Már volt erről szó itt is, de annyira igaz: már hozzászoktunk ahhoz, hogy a mi korunkban mindig mögé kell nézni annak, amit mondanak nekünk - a reklámok, hirdetések, a sajtó, a politika. Mondanak valamit, de mi a cél, hol a csúsztatás, mit akarnak elérni, mi a mögöttes szándék. Már azzal óriásit bizonyít egy keresztyén közösség, hogy amit mondunk, az, ami. Az emberek belefáradtak. 

Az eskük megtartásáról beszélek, tűzön, vízen át. A házasságban, a szolgálatban, a keresztségben. 

Az egymás melletti kiállásról beszélek. Hogy nem maradunk egyedül, társak és egymás tanúi lehetünk. Valaki azt írta a mai parancsolatról, hogy míg az ezt megelőző parancsok a bántó tetteket tiltják (ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj), addig itt arról van szó, hogy a nem cselekedetekkel megvalósított bántásoktól is tartózkodni kell. Így van, de többet mondok, segíteni kell a szavainknak. Igaznak lenni, de szeretettel és kegyelemmel.

Ahogy az Isten teszi. Igazságot kapunk tőle, mindig. A szentírás a valóságról beszél, ha kell, keményen, metszőn, hogy sebet ejtsen, de van, hogy becsomagolva, támogatón, erősítőn. Ezt is el kell tanulnunk. Legyen a mesterünk Jézus, akinek az igenje mindig igen maradt, a nemje pedig nem, a kereszthalálig és azon is túl, a feltámadásban is. Értünk. Mert ő tanúskodik mellettünk, ígérete szerint.

Élnünk kell, nem túlélnünk. Együtt a többi emberrel, az együttélés kötőanyaga hosszútávon és stabilan csak az igazság. Élnünk kell, méghozzá Istennel közösségben, a hitvallásunknak is igaznak kell lennie, különben nem ér semmit. Ha élni akarunk (együtt Istennel és a többiekkel), azt csak az igazságra építve lehet.

Vegyük hát komolyan ezt a parancsolatot is és tartsunk ki az igazság mellett. Szilárdan, a nehézséget is vállalva. Több az élet, mint túlélés, nekünk nem a rabszolgák rendje van megszabva, hanem hosszú távra építünk, az örök életre. 

Ha csak túlélni akarunk, elég a hazugság is, de ha élni akarunk (együtt Istennel és a többiekkel), azt csak az igazságra építve lehet. Ámen!

Bella Péter

Győrszemere, Győrújbarát és Tét, 2015. 02. 01.



Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr17133061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása