Sokorói-dombság Reformátusai

Fülöp és az etióp kincstárnok (Pünkösd)

2012. május 29. 11:51 - Bella Péter

Olvasmány: Apostolok cselekedetei 8,26-39
Alapige: Apostolok cselekedetei 8,29.34-35

 

Ha az ősegyházbéli tanítványoknak, a diakónusoknak, az első keresztyéneknek azt mondta volna valaki, hogy két évezred múlva a krisztuskövetést, a keresztyénséget sokan egy unalmas, lassú, maradi dolognak fogják gondolni, meglehetősen furcsán néztek volna az illetőre. Hogy lehetne ez?! Míg Jézus testben velük volt, folyamatos vándorlás, csodák, furcsa dolgok, aztán a feltámadás, a mennybemenetel és pünkösd óta mindez hatványozottabban... Velük...

Valószínűleg Fülöp is nagyot nézett volna, már ha ott lett volna, hisz az Apostolok cselekedeteiben folyamatosan mozgásban van. Mert a Szentlélek viszi, indítja, mindig újabb és újabb helyzetekbe, úgy, hogy maga sem tudja, mi várható.

Unalmas lenne? Dehogy, Istennel minden nap egy újabb meglepetés! Maradi? Hogyan? Amikor ő maga is napról napra változik. Mert a Szentlélek, mint egy falevelet felkapta és viszi, viszi, egyre csak tovább! Lehet, hogy itt a furcsa ellentét kulcsa: a Szentlelket nem engedjük közel, azért stagnál annyi minden.

 

Akit a Lélek vezet, az úton van

Tanítványnak csak egyféleképpen lehet lenni: úgy, hogy az ember úton van. Folyamatos haladásban, mozgásban, dinamizmusban. És nem csak úgy bolyong, nem arról van szó, hogy céltalan vándorlásában a keresztyén ember belebotlik a feladatba.

Vannak célok. A keresztyén ember folyamatosan úton van. Elindult valahonnan és tart valahová. Úgy, mint Fülöp is. Meghallotta az úticélt: egy néptelen útra kellett mennie. Ennyit tudott. Menni, mert Isten azt mondta – ez már a bizalom, ha Ő mondja, mehet.

És Fülöp elindult. De ez az indulás nagyon fontos. Ugyanis mi lehet, rosszul gondoljuk ennek a módját. Olyannak tűnhet az egész, hogy Isten leadja a napi parancsot, Fülöp meg nyel egyet és tudomásul veszi: a mai napot egy kietlen út mellett kell tölteni. Mintha a kevésbé szeretett főnök leadja, mit kell ma elvégezni a nem éppen kedves munkakörön belül. Lehet, mi így vennénk. Csakhogy itt teljesen másról van szó. Fülöpöt megragadta az Isten, megragadta a Lélek az életének egy pontján és onnantól fogva már másként élt. Itt egyáltalán nem szolgai engedelmességről van szó, hanem lelkes kiváncsiságról: vajon mit fog most rajtam keresztül tenni az Isten. Megy, mert Isten használni fogja, tudja jól, és ez rang, ez érték!

Hát igen, ő mehetett – mondják most sokan. De nem csak Fülöp tehette ezt, meg bibliai társai. – mondom én. Persze, Kálvin, Luther, Szenci Molnár Albert, Ravasz László, Molnár Mária – igen, ők rászánták erre az életüket, úton voltak. De nem rólunk szól – mondhatják ismét sokan. De igen! Rólunk szól!

Minden keresztyén utat jár be – ha nem, nagyon nagy baj van. Egy lelki útról szól, arról, hogyan megyünk mérföldeket előre. Egyik tapasztalatból a másikba, egyik próbából a másikba, egyik csodából a másikba. Persze voltak nagy emberek, akiknek a nevét – jogosan – tisztelettel emlegetjük! De pont ők tiltakoznának az ellen a legjobban, hogy ők mások! Mi is zarándokok vagyunk, minket is visz, kísér a Szentlélek. Mivel az a néptelen út lehet, ott van a játszótér mellett, ahova a gyerekemet viszem, ott van a munkahelyemen az iroda előtti folyosón, a műhelynél. Ott van az orvosi rendelő előtti váróban. Vagy a házban, a családban. A Szentlélek minket is visz, mert fel akar használni.

Csak meg kell hallani, látni, érteni az úticélt – az angyal hangját. A Szentlélek egyik legfontosabb feladata ez – élesíti az érzékszerveinket – hogy értsük az útjelzőket, ahol minket vár egy ember. Mert nekünk van valamink, ami neki nincs. Nekünk van Istenünk, aki szeret, aki kiemelt a nyomorúságból.

Fülöp tanítvány volt, Szentlélektől megragadott keresztyén ember, aki elindult, mert úton volt amúgy is. Mivel keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy vándorlunk. Hogy úton vagyunk. Hisz Krisztus az út...

 

Akit a Lélek vezet, az képes csatlakozni

Mi történik Fülöppel ott azon a nem túl forgalmas úton? Meglát egy idegent, aki meglehetősen érdekes ember. Etiópia királynőjének miniszterelnöke, aki pénzt és időt nem sajnál arra, hogy elutazzon a messzi Jeruzsálembe és egy vagyont fizessen egy szent tekercsért. De ennyi elég is: hisz ez az ember csak Fülöpnek volt ismeretlen. Istennek nem!

Kereső ember, akit Isten is keresett. És ezért keresztezte útját Fülöppel. Aki megérti ezt és felugrik a hintóra. És itt látjuk a másik nagy dolgot, amit a Szentlélek megtesz az emberben.

Azt is mondhatnám: ahol a Szentlélek munkálkodik, ott a kapcsolatok forradalma zajlik. De miért kell ehhez forradalom? Mert nagy a baj. Az Istentől való távol élés – a bűn – legjobban kapcsolatainkat kezdte ki. Ez a mi tragédiánk: mi emberek arra vagyunk megalkotva, hogy egymást segítsük, csak éppen a másik ember felé nem találjuk az utat.

Nehéz kötődnünk – pedig létfontosságú. Annyi sok rossz élmény van már bennünk: sokan eljutnak arra, amit Sartre mondott ki: a pokol a másik ember. Mindig balul sül el: vagy vetélkedünk, vagy elnyomunk, vagy kiszolgálunk, vagy vitatkozunk, esetleg bezárkózunk.

De a Szentlélek közelségében a kapcsolatok forradalma zajlik! Pünkösdkor is ez történik – a fordított Bábel helyszínén.

A Szentlélek segít Fülöpnek, felugrik a szekérre és kérdez. Őszintén, szeretettel. Nem olyan, mint egy vallási ügynök, aki bekopogtat, majd ránk akarja erőlteti, portékáját. Nem arról van szó, mint amit sok keresztyén testvér csinál sajnos: minden átmenet nélkül elkezdi sorolni az egyébként ismeretlen embernek, hogy mekkora bűnös. Fülöp kíséri...

Egy kérdése van Fülöpnek: Érted is, amit olvasol? Itt indulhat a kötődés:

Kíváncsiság van benne először is, a lehető legtisztább formájában. Érdekel a másik. Nem azért, mert fel akarom használni. A másik érdekel. Az arca, a tapasztalata, az értékei, mert a másik ember egy csoda, egy külön érdekes világ!Segíteni akarok neki. Mert van valamim, ami neki nincs, tehát a javára lehetek! Partnere akarok lenni. Úti társa. Ha csak egy kis időre is!

Ehhez a Lélek kell. Isten, aki Krisztusban példát ad: Megszólítja azt is, akit mindenki elhajt magától, mert neki értékes volt a vámszedő, kedves a bűnös nő, a rongy ember – mert gyógyítani jött. Mert szeret.

Ebben segít a Szentlélek nekünk is, úton lévő keresztyéneknek. Ha elém sodor az Isten valakit, akkor álljak mellé. Tartsak vele. Az egyik legjobb lelkigondozás egyébként ez az úton létel: gondoljunk csak az emmausi tanítványokra! Ezt tette Péter pünkösdkor, ezt teszi Fülöp is, és ezt tehetjük mi is.

 

Akit a Lélek vezet, az Krisztus követe

És Fülöp a párbeszédben tolmáccsá válik. Lefordítja az etióp kincstárnoknak a szentírásból vett szakaszt. És nem teológiáról van szó, nem professzionális igehirdetésről! Életre fordítja Fülöp azt, amit nem ért az etióp férfi. Mert Fülöp tudja, kiről beszél ott abban a szakaszban Ézsaiás! Jézusról! Hirdeti neki Jézust!

Ez a következő, egyben legfontosabb feladata a Léleknek, tolmáccsá tesz minket! Csakhogy itt van egy nagyon fontos feladat. Mi kell ahhoz, hogy valaki mondjuk egy üzleti vacsorán, a vendég angolok beszédét lefordítsa? Nyelvtudás. Élő nyelvtudás. Nem elég annyi, hogy egyszer látott egy szótárat. Nem elég az, ha angol rajzfilmeken nőtt fel. Nem elég az, hogy volt egy angol szomszédja.

A kérdés az, hogy van-e élő nyelvtudásunk?! Azaz érintettek vagyunk-e? Nem könyvszagú hit kell ide, nem elég az automatizmus, amit átvettünk az előttünk járó generációktól, nem száraz, ízetlen, kérges törvényeskedés. A kérdés: Krisztus az én megváltóm, Uram, akiben Isten szeretetét megtapasztaltam? Ha igen, ha megérintett már Isten szeretete, ha volt ilyen felismerés, akkor mehetek.

Mert ennyi kell. Ismernem és szeretnem kell Istent! Akkor tudok róla beszélni. Tettekkel, szavak nélkül is akár, ha ismerem. Akkor odasodor a másik ember elé a Szentlélek, és Isten követe leszek, életemmel, magatartásommal. Nyitottságommal, elfogadásommal, odafigyelésemmel. Azzal, hogy nem félek, nem ódzkodom. Nem zárkózom be, hogy őszinte leszek.

Ha bátor leszek, a Szentlélek engem is Krisztus követévé tesz. És rajtam keresztül is találkozhatnak vele. Úgy, mint Fülöp esetében. És ez rendkívüli lesz.

Élni a keresztyén életet, a Krisztus által megérintett valódi hétköznapjaikon átitatódó hitet, bizalmat, reménységet és szeretetet az egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb dolog, és megtörténik a csoda, észrevétlenül is, szelídségemmel, szeretetemmel, egyenességemmel Krisztus kinyújtott keze leszek, a megváltás átadója, a kereszt követe.

 

Aztán Fülöpöt megragadta a Szentlélek, és továbbvitte onnét. A Szentlélek már csak ilyen, visz sodor bennünket, ki tudja hová. D ez jó. Mert Úton vagyunk. Nem gödörben, nem mozdulatlanul, úton, újabb és újabb állomásokon át! Újabb csodákon, újabb találkozásokon, újabb gyógyulásokon át. Ha engedünk a Szentléleknek!


Győrújbarát, Ménfőcsanak - 2012. május 27. (Pünkösd)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr84552598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.