Sokorói-dombság Reformátusai

Megrekedve

2017. október 18. 10:34 - Bella Péter

Márk nyomában - 14. rész

 

Olvasmány: Máté 11,1-11
Alapige: Márk 8,11-21 megrekedve_00.jpg

Jézus két felháborodása

Testvérek, amikor arról van szó, hogy Jézus kiűzi az árusokat a templomból, azon meg szoktak hökkenni emberek. Nem illik bele abba a képbe, ami Jézust egy folyamatosan kedélyes és szelíd mesternek láttatja, nem illeszthető bele egy a valóságnál egyszerűbb képbe. Persze Jézus ott, a templom udvarában sem veszítette el a fejét, a keménységének üzenete és célja volt – de talán majd máskor. Hiszen a mai igénkben is meglátjuk Jézus emberi arcát, kétszer is közel engedi hozzánk Márk leírása.
Jézus nem egy szenvtelen arccal felettünk lebegő valaki volt, voltak érzései. Isten volt, de ember is – ez a keresztény hit egyik nagy titka. Meg tudott rendülni, sírt, volt, amikor csalódott de tudott örülni, csodálkozni. Jézusnak voltak érzései és ezt ma is látjuk, egyszer akkor, amikor odalépnek hozzá a farizeusok, egyszer pedig a tanítványok értetlensége hozza méregbe Jézust. Máté és Lukács, amikor ezekről a történésekről beszél, inkább a tartalommal törődik, de Márk kihangsúlyozza Jézus felháborodását, sóhaját, kemény szavait, elkeseredett kérdéseit, a szakasz végén a kérdés szinte villognak, lezáratlanul, megválaszolatlanul.
Ez a két esemény és benne ez a két felháborodás az, ami a mai igehirdetés témáihoz elvezetetett, hisz érdemes elgondolkodni, mi az, am Jézusnál ezt okozza? A közös: a farizeusok és a tanítványok is megrekedtek valahol, ahonnan tovább kell lépniük, hiszen különben nem lesz teljes az Istennel közös jövőjük. Megrekedtek – és ezek a megrekedések nekünk is tanulságul szolgálnak.

Tovább
Szólj hozzá!

Megnyílni egy új életre

2017. szeptember 27. 09:50 - Bella Péter

Márk nyomában - 13. rész

Olvasmány: Márk 8,22-26
Alapige: Márk 7,31-37 erint2.jpg

Márk filmje

Elgondolkodtam azon, hogyha az evangélisták filmrendezők lennének, az evangéliumok pedig filmek, akkor milyenek is lennének? Mátéét én egy nagyszabású, összetett munkaként látom, pénzt és időt nem sajnáló produkcióként, világos történetvezetéssel, ügyes forgatókönyvvel és hatalmas jelenetekkel, szép kameramunkával, rengeteg statisztával. Lukács pontos, aprólékos dokumentarista filmet adna elénk, olyant, amiben a részletek is számítanának, megszólalnának a szemtanúk is, visszaemlékezve mindarra, ami történt. Az ő filmjében sok idő jutna a nehéz sorsú karaktereknek, a messziről érkezőknek, az elveszetetteknek. János filmje szimbólumokkal teli, mély, átvitt jelentésekkel is bíró, többrétegű film lenne, igazi szerzői film, nem annyira a tömegeknek, olyan, amin aztán sokat kell gondolkodni, többször is meg kell nézni, utána kell olvasni.
Márké milyen lenne? Egy nagyon őszinte, minimalista filmet látok magam előtt, amikor Márkot olvasom. Kézikamerával forgatva, nagyon közel hozva az arcokat, az érintéseket, a történéseket. Nincs nagy költségvetés, nincsenek nagyon látványos elemek, de a történet magával rántja az embert, mert nagyon intim, személyes helyzeteket is megmutat. Csak részleteket látunk, mintha ott lennénk, visz magával az, ami történik. Én ilyennek képzelem el.
Márk evangéliuma puritán, lecsupaszított, rövid és rendkívül személyessé teszi azt, ami Jézus és az emberek között történt. Mai igénk jó példája mindennek, egy olyan gyógyítás, ami másik evangéliumban meg sincs írva (az olvasmányként felolvasottal együtt). Saját történet, nagyon bensőséges, érdekes részletekkel. Mivel ilyen, nagyon egyszerűen szeretnék közelíteni hozzá én is. Csak követni szeretném és meg-megállni mellette. Visszanézni a jelenetet és néha megállítani.

Tovább
Szólj hozzá!

Akik határokat léptek át

2017. szeptember 18. 10:43 - Bella Péter

Márk nyomában - 12. rész



Olvasmány: Máté 15,21-28
Alapige: Márk 7,24-30eyes1.jpg

Van egy könyv, nagyon szeretem, már többször hoztam belőle példákat, az a címe, hogy: Meghökkentő kegyelem. Egy amerikai keresztyén író provokatívnak ható, de mindenképpen érdekes és szívet nyitogató stílusban arról beszél, milyen hatalmas is az Isten szeretete, mennyire mindent meghaladó az ő meg nem érdemelt kegyelme. Meghökkentő kegyelem – jó cím. Viszont a mai igénkhez mintha az ellentétét adhatnánk: meghökkentő kegyetlenség.
De miért ezek a kemény mondatok Jézus szájából? Hát miért így fordul az anya felé, aki szenved? Nem ezt szoktuk meg Jézustól! Hogyan is kellene szólnia ennek a történetnek? Jön egy anya, hozza a lányát, sírva leborul elé, Jézus pedig példát mutatva segítséget nyújt. De nem ez történik. Miért teszi ezt Jézus? Miért így teszi?
Egy biztos: ismerve Jézust nem mondhatjuk azt, hogy kegyetlenkedni próbál, nem is vizsgáztatni próbálja ilyen furcsa módon az asszonyt. Annak, amit Jézus tesz, és ahogyan teszi, oka és célja van. Jellé válik ebben a történetben az asszony, Jézus meglátja benne a mélységet, meglátja a lehetőséget és él vele.

Tovább
Szólj hozzá!

A közös asztal csodája

2017. június 24. 17:08 - Bella Péter

Márk nyomában - 11. rész



Olvasmány: Márk 6,33-44
Alapige: Márk 6,39-41

rob-bye-141864.jpg
Mai igénk Jézus egyik legismertebb csodatételét meséli el: hogyan lakott jól ötezer férfi és ki tudja hány ezer nő és gyermek, úgy, hogy emberi képességekhez igazítva lehetetlen volt az ügy. Csoda történt, valami olyan történet, ami lehetetlen, emberileg lehetetlen. Jézuson keresztül újra nyilvánvalóvá válik a teremtő isteni erő – az ételből mindenkinek jut, méghozzá a tanítványok kezén keresztül.
Valóban jól ismert csodatétel ez a történetben. Azonban van ugyanitt még egy csoda, ami nem annyira szembetűnő és én ma azzal szeretnék igazán foglalkozni: hogyan is lesz a Jézus köré gyűlt tömegből igazi közösség.

Tovább
Szólj hozzá!

Kérdések a viharban

2017. május 29. 09:45 - Bella Péter

Márk nyomában - 10. rész



Olvasmány: Zsoltárok 4

Alapige: Márk 4,35-41

pexels-photo-26351.jpg

Viharban ismerszik meg…

Van egy jól ismert közmondás, így hangzik: bajban ismerszik meg a barát! Arról szól, hogy igazán akkor lehet határvonalat húzni a valódi és az érdekből mellénk álló barátok közé, ha nagy a gond, ha áldozatot kell hozni, ha szenvedni kell, a nyugodt helyzetekben könnyű megjátszani a barátságot. A nehéz idők, a válságok biztosan megmutatják a valódi kapcsolatokat.
Kölcsön veszem ezt a közmondást és kicsit alakítok rajta, kétféleképpen is, hogy a mai igénkhez illeszkedni tudjon. Először is: viharban ismeszik meg a hívő. Másodszor: viharban ismerszik meg a megváltó. A történetünkben felsejlik valami ebből. A szélsőséges helyzetekben, amikor veszélybe jutunk, amikor féltjük az életünket – na akkor sok minden kiderül.
Mai történetünk egy megszokott rutin utazással indul a Galileai tavon, nincs benne semmi különös, a profi hajós halászok tudják prezentálni, aztán minden elromlik. A viharban, amikor a szél és a hullámok mindent felül írnak, megmutatja magát, mennyire nincsenek még készen a tanítványok és Jézus is megmutatja magát, hogy a szelíd vándortanítóban valóban isteni erő lakozik.
Márk tehetséges író, ez itt is látszik. Három kérdés hangzik el (az egyik két részletben), három kérdés, amikre nem hangzik el válasz. Nem véletlenül. Márk azt akarta, hogy az evangélium olvasói maguk adják meg hozzá a válaszokat. Ma ezt a három kérdést én is felteszem, hogy találjunk hozzá megfelelő feleletet.

Tovább
Szólj hozzá!

A magától növekedő vetés

2017. április 29. 20:40 - Bella Péter

Márk nyomában - 9. rész



Olvasmány: Márk 4,1-20
Alapige: Márk 4,26-29

food-sunset-love-field.jpg
A növény növekedése és én

Amikor kisgyerek voltam, sok nyarat töltöttem el nagymamámmal a városhoz közeli, nagyon szép fekvésű, domboldali telkén, az azon lévő kis házban. Befeléforduló, könyvmoly kisfiúként szerettem egyedül fantáziavilágokat építeni fel vagy a növényeket, állatokat vizsgáltam. Fogtam békát, gyíkokat, tücsköt, bogarat – sok kalandom volt. De voltak titkok is. Talán öt-hat éves voltam, amikor végére akartam járni egy dolognak. Ahogy naponta jártunk ki, minden érkezésnél döbbenettel tapasztaltam, hogy mennyit nőtt egy-egy virág vagy zöldség, mióta nem láttam, de sokszor a reggel és a délutáni indulás között is! Elhatároztam, hogy rajtakapom a növekedést! Berendezkedtem, leültem valami virág mellé és figyeltem, meredezett a szemem, mozdulatlanul, koncentrálva, persze nem sikerült elkapnom a növekedést, ugyanolyannak tűnt, a szemem elfáradt, a lábam elzsibbadt, hagytam az egészet. Aztán induláskor csalódottan tapasztaltam, hogy megint nőtt egy centit.
Ez a történet jutott eszembe a mai példázatunkról, amit „A magától növő vetés” címmel szoktak illetni. Az Isten országáról szól, Isten bennünk és közöttünk végbemenő dolgairól, tetteiről, növekedéséről és bővüléséről és arról, hogy sokszor csak utólag veszem észre, amikor lép egy szintet, valami nagy dolog történik. Hogy sokszor tőlem teljesen függetlenül, követhetetlenül történnek az események még az életemben, még a közösségemben is. Hogy sokszor nem tudom rajtakapni Istent.
Sok a titok és sok van, ami tőlünk független, közben része vagyok én is, feladattal és lehetőségekkel. Vetek magot de aztán a növekedéskor nem én rakom egymásra sejteket – mint a példázatbeli földműves, csak a fázisokat látom, a különböző állomásokat.

Tovább
Szólj hozzá!

Helyettünk és értünk

2017. április 24. 16:27 - Bella Péter

Nagypénteki igemeditáció

pexels-photo-340901.jpg

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem. Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre! Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából! Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat! Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben. Kik az Urat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind! Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja. Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt. Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az Urat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor! A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége. Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken. Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani. Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.

Zsoltárok 22

Több száz évvel Nagypéntek előtt, több száz évvel a Golgota előtt született ez a zsoltár. És mégis, mintha Jézust hallanánk, mintha ő szólna hozzánk. És ez nem véletlen.

Tovább
Szólj hozzá!

Szakítás a családdal?

2017. április 04. 10:10 - Bella Péter

Márk nyomában - 8. rész

 

Olvasmány: Máté 16,13-23
Alapige: Márk 3,20-21. 31-35 pexels-photo-108000.jpg

„Jézus nem az anyukáját szereti a legjobban?”

Hadd kezdjem egy múlt heti történettel. A ménfőcsanaki elsősökkel volt órám és azt a leckét vettük, amelyikben a tanítványok nem engedik oda a kisgyerekeket, aztán amint az Úr észreveszi ezt, elmondja, hogy ez így nagyon nem jó: „Engedjétek hozzám a gyerekeket.” Levontam a tanulságot is: az Úr Jézus a legjobban a gyerekeket szereti. Amint ezt kimondtam, az egyik elsős kisfiú elkerekedett szemmel felém fordul, majd megszólal: „De hát akkor Jézus nem az anyukáját szereti legjobban?” Jogos kérdés volt egy hatévestől, jogos kritika volt felém, hogy fogalmazzak pontosan, nemhiába mondta egy professzorom, hogy az igazi teológia ilyen kis gyerekeknek megfelelni a kérdéseikre.
Miért mondtam el most ezt a történetet? Mivel a feltett kérdés mintha a mai igénél is aktuális lenne. „De hát akkor Jézus nem az anyukáját szereti legjobban?” Mi történik itt? Zavarba kerül az ember. Most akkor mit mondjon? Milyen következtetést vonjon le? Még sem fontos a család annyira? Hagyjuk magukra az istenkereső vagy még nem hívő szeretteinket? A szektáknak vagy egyes ultrakonzervatív keresztény csoportoknak lenne igazuk, akik szembe fordítják a friss megtérőket a családjaikkal? Nem. Nem ezt üzeni Jézus és az, ami itt történik…

Tovább
Szólj hozzá!

A tanítványság ritmusa

2017. március 22. 10:55 - Bella Péter

Márk nyomában - 7. rész

 

Olvasmány: Márk 10,28-31. 35-45
Alapige: Márk 3,13-15

evan-kirby-220746.jpg

Apostolok, tanítványok

Már pár hónapja kísérjük Jézust az evangéliumon keresztül és most egy nagyon fontos állomáshoz érünk. A Megváltó Mesterré lesz, tanítványokat fogad maga mellé, olyanokat, akik mindenkinél közelebbről fogják megtapasztalni a szolgálatát, a csodáit, egyáltalán az életét.
Vannak, akik odacsapódnak egy időre Jézus mellé, vannak, akik maradnak mellette és vannak, akik tanítványai lesznek, közül alakul egy különösen fontos belő kör, a tizenkettő. Az apostolok. Apostol, azt jelenti, küldött, hírnök. Jézus által kiküldött hírnökök, akiket ő maga választ, akik életének és feltámadásának tanúi lesznek, az egyház kiindulópontjai, az evangélium első hirdetői – először is őket hívja apostoloknak a Biblia. A tizenkettő és még Pál, akit más úton talál meg, ő lesz a népek apostola. Aztán a Szentírásban apostoli szolgálatot lát el az is, akit a misszióba küldenek, küldött és hírnök lesz az ilyen, szó szerint véve az eredeti kifejezést.
Tanítványok és apostolok – az úttörők itt vannak a mai igében tizenketten, de az, ami velük történik, mást is érint, az apostoli szolgálat folytonossága, a tanítványi lét minden generációé, tehát a miénk is. Ezért is figyeljünk most Márk híradására, mert megtalálhatunk egy nagyon fontos ritmust, ami nélkül mi sem tudunk aktív krisztuskövető, jóhírt-hirdető, hívő és szolgáló életet élni.

Tovább
Szólj hozzá!

A kemény szív

2017. március 13. 11:55 - Bella Péter

Márk nyomában - 6. rész



Lekció: Mk 3,1-6
Textus: Mk 3,5 és Péld 4,23
 pexels-photo-66445.jpg

Veszélyes betegség

A mai nap egy betegséggel szeretnék foglalkozni. Egy betegséggel, ami veszélyes, komoly gondokat okoz, és nehéz belőle kigyógyulni. Talán a történetben szereplő sorvadt kezű emberre gondolunk, de nem, mai igénk egy sokkal komolyabb betegségre is rámutat. Ebben a betegségben a Jézust csapdába csalni szándékozók szenvedtek. Nem a testük volt beteg, hanem az életük. Szívbetegek voltak – más értelemben, kemény volt a szívük – halálosan megkeményedett az életük – ezért sajnálta őket Jézus, ezért nézett rájuk haraggal.
A sorvadt kezű ember ott volt, amikor Jézus ráparancsolt, hogy álljon középre, megtette, kész volt nem elbújni, megérezte Jézus szavában az Isten által nyújtott lehetőséget, az őt szerető hatalmat. Meg is lett az eredménye, meggyógyult, Isten teljesebbé tette az életét, megújította azt. Jézus ellenségei viszont nem változtak semmit, szívük kemény maradt. Mint a kő...

Tovább
Szólj hozzá!

A szokás hatalma

2017. február 19. 20:12 - Bella Péter

Márk nyomában - 5. rész

 

Olvasmány: 1Sámuel 21,1-7
Alapige: Márk 2,23-27

pexels-photo_1.jpg

Megváltozott szokásaim

El kell, hogy mondjam, elég sok mindent megszokott rendben és módon szeretek csinálni. Megvannak a szertartásaim, a tevékenységek megfelelő sorrendje, a kedvenc dolgaim. És ezeken nem szívesen változtatok. Ha például a prédikációírást vesszük, akkor csendben meghúzódom a nappaliban, egyedül, a meghatározott fotelban. Ha kész vagyok az alapvázlattal, szigorúan tartok egy szünetet, amíg vacsorázom vagy megnézek egy filmet, aztán visszatérek a teljes igehirdetés megírásához. De például a reggelnek is megvan az ideális menetrendje vagy a lefekvésnél például, hogy muszáj olvasni. De van a kedvenc bögrém, tollfajtám, otthoni pólóm és még sorolhatnám. Valójában nagyon sok szokásom van, amit nem szeretnék feladni.
De van, amit fel kell, fel kellett. Amikor megházasodtam és tartósan meg kellett osztani a napi huszonnégy órát valaki mással, sok mindenről kiderült, hogy az úgy bizony nem megy, ahogy eddig. Van, amit könnyű volt elhagyni, volt, amiről kiderült, hogy nem is jó, és van, amit nem kellett, működik az „új rendben” is. És persze van, amit még mindenig tartok, pedig nem túl szerencsés.
Sok automatizmus, sok szokás, szertartás – ami hozzám tartozik, ám ami nélkül, még ha nehéz is, de lehet élni és magamat sem vesztem el.

Tovább
Szólj hozzá!

Biztos és bizonytalan

2017. február 17. 17:59 - Bella Péter

Márk nyomában - 4. rész

Olvasmány: Márk 2,1-17
Alapige: Márk 2,14

arx0ynsjawe-emma-hall.jpg
Zavarba ejtő jelenet

Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy írta meg Márk: Lévi ül a vámnál, elmegy előtte Jézus, mond neki egy mondatot, ezután feláll és utánamegy, mindent otthagyva. Őszinte leszek: engem ez a történet újra és újra zavarba hoz azzal, hogy csak ennyi van leírva (a többi evangéliumban sincs sokkal több). Ennyire magától értetődő lenne? Egy mondat és megyek, ennyi?!
Az ember persze kipótolja a gondolataival, hisz kell itt lenni valami magyarázatnak, én is így voltam, amikor készültem. Így szokott ez lenni, ha valamit nem értünk tisztán. Egy ismerős munkahelyet vált és az új rosszabbnak, előnytelenebbnek tűnik a szememben, nem értem, miért tette? Elkezdem kipótolni fejben: biztos hallott valami belső információt, hogy merre fog fejlődni az új cég, biztos a régi munkahelyén kikezdték és nem bírta, jönnek sorban a gondolatok. Közben semmi ilyen, neki jobban tetszik az, ami most nekem nem. De nem nekem kell tetszenie. Vagy valaki elcseréli a lakását olyanra, ami egy kevésbé tetszetős épületben van, mint a régi. Aztán megy az agyalás: biztos fel fogják újítani vagy a réginek rejtett hibái vannak és gyorsan ki kell költözni. Közben nem, nekem nem tűnik jónak az új, de annak, aki beköltözött, neki tetszik, és hát ennyi elég. És itt van Lévi Máté, egyetlen mondat elhangzik, hogy mehet így Jézus után? Biztos hallott már róla, esetleg fültanúja volt ott tengenél a tanításának? Vagy valaki mesélt Jézusról neki, ki tudja? De nem, tudatosan nem pótolom most ki a hézagokat.
Márk nem véletlenül hagyta így, nem a történetszövő képességeinket akarta erősíteni. A tanítvány elhívása ennyire radikális, így is kell elkezdenünk vizsgálni.

Tovább
Szólj hozzá!

A mi tehetetlenségünk és Jézus győztes túlereje

2017. február 06. 16:53 - Bella Péter

Márk nyomában - 3. rész




Olvasmány: Márk 1,29-39
Alapige: Márk 1,40-45
 pexels-photo-110177.jpg

Leprás kint, többiek bent – a tehetetlenségről…

A kislány hallotta, ahogyan az anyukája a nevét mondja – ez nem nagy dolog, ugye? Semmi különös nincs benne. Azonban, ha azt is hozzáteszem, hogy a 2-3 éves kislány addig siket volt, aztán egy jól sikerült műtét után, a kötések levétele után hallja életében először, ahogy anyukája az ő nevét mondja, egyáltalán hallja az édesanyja hangját, ugye úgy már teljesen más a helyzet. Van, ami – bármilyen hétköznapinak tűnik, bármilyen általános is a többség számára – nem olyan egyszerű valakinek. Valójában mindannyiunknak van olyan az életében, ami másnak lehet, hogy rutin, de nekünk személyesen kihívás, aminek kudarc vagy győzelem a vége.
Ezt látjuk a mai ige elején is. Odamegy valaki Jézushoz. Nagy ügy, olvassuk előtte, hogy rengetegen tettek így, nagyon sok ember jutott oda hozzá, mióta nyilvános szolgálatát elkezdte az Úr. Odament hozzá egy leprás. Ez így egyáltalán nem természetes, ő nem mehet csak úgy oda hozzá. Ő nem mehet oda senkihez, aki egészséges, nem tartózkodhatott lakott területen, csak a sorstársai közösségében. Neki ez nem egyszerű, neki ez tilos, fertőző, veszélyes betegsége van, tisztátalan ember a kor vallási szokásai szerint. Az övé a puszta, az övé a lakatlan. Ő nem csak beteg, hanem kitaszított, magányos, még nem halott, de már nincs élete, ami az életét, az ott bent maradt a többiekkel, de nem férhet már hozzá.

Tovább
Szólj hozzá!

Kockáról-kockára: a főszereplő bemutatása

2017. február 01. 11:22 - Bella Péter

Márk nyomában - 2. rész


Olvamány: 1Mózes 3,14-24
Alapige: Márk 1,9-13

pexels-photo-65128.jpg

A főszereplőt bemutató jelenet

Hadd kérdezzek az elején valamit. Tudják-e a testvérek, miben hasonlít egymásra Márk evangéliuma és a legutóbbi Star Wars / Csillagok háborúja film?

Nemrég mutatták be a mozik a legújabb Star Wars filmet, aminek Zsivány egyes volt a címe. Ez a film viszonylag sok új szereplővel dolgozik, akiket be kellett vezetni a történetbe, meg kellett ismertetni őket a nézőkkel. Viszont, mivel a film ideje limitált és a bemutatásra nem mehetett el sok, ezért minden szereplőről bemutattak egy-két különálló jelenetet a múltból vagy a jelenből, ami alapján kialakulhatott egy viszonylag pontos kép róluk. A főhős gyerekkorának mindent meghatározó fájdalmas élményét látjuk, nem azt, hogyan is babázott kislánykorában a gyerekszobában. Egy másik szereplő, aki a lázadók egyik legjobb ügynöke nem főzés közben van bemutatva, vagy a boltban vásárolva, hanem akció közben, ahogy egy informátorral találkozik, miközben nyomukban az ellenség. Jellemző jelenet, jellemző mondatok, cselekedetek – rövid, tömör és működő lehetőség egy filmnél egy szereplő, akár a főszereplő bemutatására, nem csak a Csillagok Háborújában találkozunk vele.

Márk mai igénkben valami nagyon hasonló dolgot csinál – két jelenetben, pár sorban bemutatja nekünk, ki is a főszereplő. Ez egy rövid, céltudatos evangélium, Márk pedig elég ügyesen használja ki a lehetőségeket. Jézus megkeresztelése és a pusztai megkísértése nem más, mint bemutatása annak, mire is számíthat az olvasó, kire is számíthat. Nem előadást tart, nem hosszú jellemzést ad, hanem beránt egy gyors sodrású jelenetsorba, amiben nem csak Jézussal ismerkedünk meg jobban, de az ember helyzetét, a saját helyzetünket ebben a világban is jobban megismerjük.

Tovább
Szólj hozzá!

Igény - valami teljesen másra

2017. január 16. 10:33 - Bella Péter

Márk nyomában - 1. rész



Olvasmány: Lukács 3,2-3.7-18
Alapige: Márk 1,1-8
desert-drought-dehydrated-clay-soil-60013.jpg

Miért voltak ott annyian?

Egy fura, torzonborz alak, aki szinte szakított a civilizációval, aki távol a várostól, a pusztában húzza meg magát, aki azt eszik, amit talál a természetben elkezd beszélni Istenről, elítélhető emberi tettekről, keményen és egyenesen. És özönlenek az emberek, hogy hallgassák őt, sőt, rengetegen odalépnek hozzá és alámerülnek a Jordán folyó vizébe, hogy jelezzék, értik, amiről beszél, és készek a változásra. Ez az alaphelyzet a mai igében.
Testvérek, azon kezdtem el gondolkodni, hogy nem is az a különös, hogy Keresztelő János milyen életmódot választott. Hanem az, hogy tömegeket mozdít meg, nem is akárhogyan. Fura emberek, különcök, önmagukhoz és másokhoz is kemény emberek mindig is voltak. Akkor is, most is. De most tegyük fel a kérdést magunknak, mi kellene ahhoz, hogy mi fogjuk magunkat és kiutazzunk meghallgatni valakit, aki így szólal meg? És nem arra gondolok, hogy megnézni magunknak, hanem komolyan elzarándokolni, ottmaradni, hallgatni és elfogadni. Minek kell történnie, hogy ez velünk megtörténjen?
János életmódja, hangvétele, az, hogy valójában nincs semmi tulajdona, minden a szolgálatának a következménye, mindent annak rendelt alá. Egyfelől lehet különös ez a számunkra, másfelől viszont megrendítő és megszégyenítő. De a kérdés a többi ember, az a sok ember, mindenhonnan, mindenféle csoportból, munkából, élethelyzetből? Ők mit kerestek ott, miért vették komolyan János szavait? Miért ragadta meg őket Keresztelő János üzenete?

Tovább
Szólj hozzá!

Az élet okos istentisztelete

2017. január 01. 17:42 - Bella Péter

Igehirdetés 2017. első vasárnapján

Olvasmány: Róma 12,9-21 
Alapige:
"Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes."                                                                                                                                           
                                                                                                                                                               
 Róma 12,1-2

sd2fxgkdagk-brigitte-tohm.jpg

Pál apostol a rómaiakhoz írt levelét nem a gyülekezet újévi istentiszteletére írta, de mi most ebben a különleges helyzetben foglalkozunk vele. Az év első napján, ami egyfelől, objektíven nézve, ugyanolyan, mint a többi. Huszonnégy órából áll, a nap keleten kel, nyugaton nyugszik, az időjárás évszakhoz illő, a naptár része, a fizika törvényei ugyanúgy hatnak és érvényesek ránk. Szubjektíven nézve viszont már más egy kicsit ez a nap. Egy új év kezdődik el, egy év, egy szakasz, valami, aminek az első óráin vagyunk túl és még nagyon sok van belőle. Egy új évre nézünk rá, már ameddig a szemünk rálát és próbálunk számolni, sejteni és remélni, hogy vajon mi lesz ebben az évben.

Mint egy jó vastag, összetett regény első pár oldala, ami meghatározó ugyan, valamit felmutat, de nem tudunk szinte semmit abból, hogy mi vár a főhősökre a végéig. Mint egy sok-sok emeleten végig húzódó soktermes kiállítás első pár festménye, ami lehet, hogy tetszik, lehet, hogy nem, de sok mindent azért nem tudunk lemérni az egészre nézve.

Így állunk, tervekkel, reményekkel, de közben úgy, hogy ugyanazok az emberek vagyunk, mint az előző év utolsó napjaiban. Hozzuk magunkkal az előző évet, ami velünk, ami bennünk történt. Egy istentisztelet ezen a napon mit adhat nekünk? Találkozást azzal az Istennel, akit nem kötnek emberi dátumok, szubjektív vagy objektív idő, aki ugyanaz volt az előző évben is és most is ugyanaz. És minden egyes napon ott van velünk. Az év első napján jó úgy belekezdeni ebbe a vastag könyvbe, hogy tudjuk, a történetnek az élő Isten is részese, hogy ő az, aki átkísér az előző évből, és velünk akar tartani.

Tovább
Szólj hozzá!

Szenteste 2016.

2016. december 27. 11:33 - Bella Péter

Jézus történetének egy fejezete: a karácsony

czhuxiqjilg-alejandro-escamilla.jpg

Alapige: Lukács 2,1-20

Az elmúlt hónapokban láthattunk a moziban egy érdekes, szép és elgondolkodtató, valóban tudományos és fantasztikus filmet, „Érkezés” volt a címe. Ami miatt ma este ezt megemlítem, az az alapjául szolgáló novella, még pontosabban a címe: „Életed története”. A cím fontos most nekünk.

Életed története. Ez egy olyan cím, amivel minden felnőtt, sőt, talán a legtöbb fiatal tudna már kezdeni valamit, ha írnia kellene valamit. Lehetne vele mit kezdeni, hiszen mindannyiunknak megvan az eddigi története. A maga fejezeteivel, fordulataival, meglepetéseivel, mélypontokkal és magasságokkal. Ha ez lenne a feladat, biztosan tudnánk mit írni, neki tudnánk kezdeni, egy regény vagy egy novellafüzér biztos születhetne mindannyiunktól, ha lenne hozzá tehetségünk és időnk. Mindannyiunknak van története, ez alapigazság.

Jézusnak is van története, ennek egyik fejezetét ünnepeljük a mai este. Születésének, testet öltésének eseményeiről ír nekünk Máté is és Lukács is. Jézus történetének része ez. Miért fontos ez, miért emelem ezt ki? Mert fontos a sorrend, hogy hol is van a hangsúly. Ugyanis általában máshogy gondol az ember a mai ünnepre: a karácsony története ez, aminek része Jézus is. Karácsony, aminek része maga Jézus is.

Tovább
Szólj hozzá!

Só és világosság

2016. november 29. 11:46 - Bella Péter

Gyülekezetünk ötödik születésnapján elmondott igehirdetés

 

Lekció: Róma 12,1-8
Textus: Máté 5,13-16

soesvilag1.jpg

A miért a legnehezebb kérdőszó a világon. Gyerekkorban - amikor próbáljuk megérteni a világ összefüggéseit, próbáljuk összekötni, összehuzalozni mindazt, amit tapasztalunk, amit megismerünk csak úgy záporoznak a szüleink, a felnőttek felé a miértek. Ha erre nem is emlékszünk, nézzünk a körülöttünk lévő gyerekekre, ugyanezt találjuk, jó néhány szülői sóhaj származott már ebből. Aztán később, a tudomány, a tudás által feltett miértekre próbálunk válaszokat keresni vagy a munkánkhoz kapcsolódva tesszük fel a kérdéseket, és jóleső sikerélmény egy-egy elégséges válasz megtalálása. Van, hogy a körülöttünk vagy a fejünk felett zajló események, a közéleti, politikai ügyek kapcsán teszünk fel őszinte, tanácstalan vagy lemondó miérteket. És ott van a tragédiák mentén születő miért - a legnehezebb. Egy szerettünk elvesztése, egy hozzánk közelálló ember szenvedése vagy éppen saját nehézségeink mellett tesszük fel a kérdést. A valójában legtöbször válasz nélküli miérteket.
A miért a legnehezebb kérdőszó a világon. Mert kevés az elégséges válasz. A felnőttek türelmetlenek, a tudomány csak újabb kérdésekig vezet, a munkánknál is ritka az a válasz, ami elégedettséggel tölt el, a világ dolgai vagy a tragédiák is csak részben nyílnak meg. Ezért kell örömnek venni, ha egy miértre találunk, kapunk választ.

Miért van ez a gyülekezet itt öt éve? Miért lehet egyáltalán? Miért él, mi az oka, mi a célja? Mi az értelme? Miért vagyok én része ennek a gyülekezetnek? Ötödik évfordulónk kapcsán nem baj, ha feltesszük ezt a kérdést. Nem baj, mert erre a miértre van válasz. A mai igénk, Jézus hegyibeszédbeli szavai a válasz felé segítenek minket.

Tovább
Szólj hozzá!

A századik zsoltár

2016. november 23. 20:18 - Bella Péter

A megfelelő válaszhoz adott segítség

 

Olvasmány: Zsoltárok 98
Alapige: Zsoltárok 100

metronomes-812679_1280-e1446504394993.jpg

A második ütem: az istentisztelet

El kell, hogy áruljam, amikor először láttam a maga valójában metronómot, az nagy csalódás volt a számomra. Gyerekkoromban rajzfilmekben, filmekben, aztán zenei műsorokban mindig rácsodálkoztam erre a varázslatosnak tűnő eszközre, ami pontosan jelzi a zenésznek, hogy mi is az ütem. Mágikus volt, titokzatos gyermekkori énemnek. Aztán egyszer, amikor már nagyobb voltam, talán az gimnáziumom az egyik szertárában vagy egyik zongorával rendelkező termében találtam egyet - a varázs összetört, nem volt benne semmi mágikus, hisz ez csak egy jól kitalált és összerakott eszköz. Mai fejjel persze pont emiatt értékelem - nincs benne semmi mágia, csak a pontosság, és az ide-oda kilengő része, ami mutatja az ütemet. 
Na de miért mondtam el mindezt? Mert eszembe jutott a klasszikus metronóm, pontosabban a mozgó része, az inga, amelyik balra és jobbra leng. Eszembe jutott, amikor a mai zsoltárunk kapcsán az istentiszteletről kezdtem gondolkodni és arról az örömről, ami az istentiszteleten való részvételünk alapja és velejárója. 

A századik zsoltár egyértelműen istentiszteleti használatra készült, a jeruzsálemi templomban tartandó körmenetszerű ünnephez, olyan emberek számára, akik beértek a templomba. A hozzáértők elmondják: az első három verset a gyülekezet tagjai énekelték, a második kettőt a papok. Rövidségében is erős és szép zsoltár és a mi istentiszteletünkhöz is hozzáadhat valamit. 
Az istentisztelethez, ami válasz mindarra, amit megélünk a mindennapokban Istennel. A második ütem - innen a metronóm képe. A második ütem, mert válasz. Nem mi kezdjük. A történet nem úgy indul, hogy mi eljövünk istentiszteletre. A történet csak folytatódni tud így. A metonóm ingájának kilengése Istené, a miénk a második. A mai zsoltárunk arról szól, hogy milyen is ez a válasz.

Tovább
Szólj hozzá!

A kilencvenedik zsoltár

2016. október 18. 10:52 - Bella Péter

Megtapasztalni az örökkévalóságot

 

Olvasmány: Zsoltárok 90
Alapige: Zsoltárok 90,12.16-17

dawn-landscape-mountains-nature.jpg 

Egy fontos zsoltár

Református himnusz - valaki ezt mondta egyszer erre a zsoltárra és nem véletlenül. Ünnepeinken, találkozóinkon nem véletlenül énekeljük. “Tebenned bíztunk eleitől fogva…” - valahogy ez a szöveg és ez a genfi dallam úgy találkozott a magyar reformátusság lelkével, hogy összekapcsolódtak. Fontos tehát ez a zsoltár, generációk, református gyülekezetek imádsága több évszázados folytonosságban (de előtte máshol, mások, máshogy is énekelték, zsolozsmázták, imádkozták). Soha nem felejtem el, amikor az egyik bakonyi faluban voltam egy temetésen, ahová kivonult az egész gyülekezet és amikor ezt elkezdték énekelni, abban erő volt. Mintha valóban megrendültek volna a hegyek.

Fontos zsoltár - a Szentírásban is, olvasva is. Az egyik legszebb lírájú és stílusú zsoltár, rendkívül mély és erős. Mózeshez illő - az ő neve is szerepel a kezdetnél. Nem akarok belemenni az ószövetség tudósainak munkájába, akik még kutatják, vajon tényleg Mózes a szerző. Számomra lehet ő, de ha nem is, mindenképpen csak Mózeséhez hasonló tapasztalat tudta nekünk adni ezt az imádságot. 
Egy imádsággal foglalkozunk ma, amiben a véges ember beleszédül abba, hogy megtapasztalja az örökkévalóságot.

Tovább
Szólj hozzá!

A nyolcvannegyedik zsoltár

2016. október 02. 19:52 - Bella Péter

A megérkezés öröme

2011. szeptember 4-én volt először istentisztelet Győrújbaráton. Ez az igehirdetés az ötödik évfordulón hangzott el.

 

Olvasmány: Zsoltárok 84
Alapige: Zsoltárok 84,11-12

erkezes.jpg

Megérkezni jó

Nem vagyok az a nagyon nagy utazó, de azért szeretek utazni, addig nem ismert tájakat bebarangolni, új emberekkel, új helyzetekkel megismerkedni. Nagyon jó kiszakadni kicsit. De megvallom őszintén, legalább ilyen jó megérkezni. Visszatérni a megszokott falak közé, oda, ahol csukott szemmel tudok közlekedni, ahol a kutyák ugatásáról tudom, hogy a postás jön vagy egy idegen, sőt az érkezés irányát is be tudom azonosítani. Jó megérkezni azokhoz, akik fontosak. Mert van hova megérkezni, ezért jó megérkezni.
Szerintem nem vagyok ezzel egyedül, nem mondtam új dolgokat. Kiküldetésből, ösztöndíjról, nyaralásról, rokonlátogatásból és ki tudja, honnan mindnyájan érkeztünk már úgy haza, hogy éreztük, hogy így teljes az élet, hogy mivel van hova hazatérni, már elmondhatjuk azt, hogy van valamink. Milyen rossz azoknak, akik ezt nem tudják: mert az életük úgy hozta, hogy nincs fix pontjuk, mert elvesztettek mindent, mert üldözik őket. Vagy mert nincs kihez, mivel magányosak. 

Megérkezni jó, ha van hova, ha van kihez. És ha van hova és van kihez megérkezni, akkor már biztos, hogy van valamink az életben.

Tovább
Szólj hozzá!

Isten öröme

2016. július 18. 13:01 - Bella Péter

 

Olvasmány: Lk 15,1-10
Alapige: Lk 15,6b.9b

jo_happy_2.jpg

Megosztani az örömöt

A fiú egy szépen eltervezett délutánon megkérte szerelme kezét. Minden a lehető legjobban ment, az idő jó volt, a meglepetés sikerült, az igent a lány kimondta. Óriási volt az öröm, amikor elbúcsúztak, sorban hívta a szüleit, a testvérét, a legjobb barátait, hogy belekiáltsa a telefonba: “Igeeennt mondott!!”
Egy fiatal nő szeretett főzni és elkezdte írni a recepteket a blogjába. Jól csinálta, sokan olvasták a tényleg igényes posztjait. Munka mellett készítette, egy nemzetközi cégnél volt a marketing csapat tagja. Aztán egyik nap kapott egy telefont, egy nagy portál kereste meg egy ajánlattal: folytassa náluk az írást, sűrűbben, főállásban, pénzért, úgy, hogy még könyvek is tervbe vannak véve. Egy kis időt kért, mivel meg akarta beszélni a férjével. A párja végighallgatta, majd azt mondta, hogy támogatja, ha a változás mellett dönt. Óriási volt az öröme, már amikor az ajánlatot elmondta, de aztán, amikor mindent aláírtak, a barátainak végre megírhatta, hogy mi történt.
Örülni jó, örömhírt kapni szuper, átélni valamilyen boldogítót jó, de legalább ilyen jó megosztani azt, ami történik. Megosztani az örömöt jó! Együtt örülni azokkal, akik fontosak, az egyik legjobb dolog. A másik oldal is igaz: ha valaki nem tud a másikkal együtt örülni, ott biztos, hogy valami baj van, gond van, nincs rendben valami a kapcsolatban.

Tovább
Szólj hozzá!

Megszakítani a láncot

2016. június 21. 13:50 - Bella Péter

"A rosszat a jóval győzd le!"

 

Olvasmány: Lukács 6,27-36
Alapige: Róma 12,21

photo-1438703025185-2954c4c6baee.jpeg


Meg lehet-e szakítani a láncot?

Piros család és Szürke család között elég komoly viszály van, generációk óta. Nem csak annyi, hogy nem beszélnek egymással, de folyamatosan megnehezítik egymás életét. Amíg Piros apuka volt az igazgatóhelyettes a helyi iskolában, addig, Szürkéék gyerekeinél nem jött össze a lehető legjobb bizonyítvány. Amíg Szürke nagypapa képviselő volt, Pirosék ügyeiben soha nem mozdult elő semmi. Hogy mi a kiindulása az egésznek, azt már senki sem tudja, csak azt, hogy bármi történik, jön a viszontválasz, egymásra licitálva, nemzedék adja át nemzedéknek.
Fekete és Fehér munkatársak voltak a cégnél, egymás mellett volt az asztaluk, mondhatjuk, hogy barátok is voltak az elején. Aztán egy nem  is annyira vészes vita eltört mindent, azóta pedig egyre nagyobb a szakadék. Volt, hogy Fekete hiúsította meg Fehér előléptetését, hol Fehér kevert be egy komolyabb projektbe. Már nem is munkatársak, de mivel ez egy kis ország, hasonló munkakkör, az adok-kapok, tovább folytatódik, tovább keserítik egymás életét. Ami marad, a válasz, egymás stiklijeire, gonoszkodásaira, ki tudja meddig, ki tudja milyen károkat okozva.
A lilák és a sárgák két egymás mellett élő nép, volt idő, amikor közös elnyomás alatt voltak, aztán hol az egyiket, hol a másikat emelte ki a történelem szerencséje. Ami biztos, az a gyűlölet, az emberek között, de a maga politikában is. Volt, mikor határvillonások, kisebb sőt nagyobb fegyveres összecsapások, máskor diplomáciai küzdelem, egymás elől elhappolva befektetéseket, előnyöket. Újra és újra, a mindennapi kisember gyűlölete és a politikai háttéralkuk is abban hasonlítottak, hogy nem volt megállás, valahogy vissza kellett ütni, vissza kellett adni a vélt vagy valós sérelmet. (Azt persze nem kell mondani, hogy mások pedig kihasználták a vak versengést, a saját előnyükre.)

Adok-kapok, egymásra licitálás, fogat fogért, szemet szemért, sorolhatnánk azt, amit a mindennapokban látunk a híreken keresztül, a környezetünkön keresztül meg is tapasztaljuk, vagy a saját életünkben éljük át. Egy lánc, amiben a láncszemek a bosszú, a düh, a harag, a gonoszkodás szemei, egymásra adott válaszok, amik addig nem érnek véget, amíg az egyik fél el nem tűnik, meg nem semmisül. Házasságok, barátságok, közösségek, nemzetek, gyülekezetek keserű szakadásai ezek. 
Mintha nem lehetne megszakítani a láncot. Mintha belénk lenne kódolva a folytatás kényszer. Mi van mögötte? A büszkeség, az igazságérzet előbb, aztán a bosszúvágy és a harag, végül már az automatizmus, a megszokás. És a vége mindig veszteség, mindenki veszít, ha őszinték vagyunk látjuk, és mégis, lehetetlen, de legalább is elképesztően nehéz megtörni a sort.

Tovább
Szólj hozzá!

A harminckettedik zsoltár

2016. május 30. 09:37 - Bella Péter

A visszakapott élet

Olvasmány: János 8,2-11 
Alapige: Zsoltárok 32,1-7

pexels-photo-40525-2.jpeg

Nem csak tantétel, nem csak egy rítus, hanem egy élmény 

Amikor ezeket a sorokat olvassuk, egyből észrevehetünk valamit. Ez az imádság rendkívül szenvedélyes, aki leírta, annak a szíve-lelke benne volt abban, amit el akart mondani, átélt valamit és ezt énekli meg.
Bűnbánati zsoltár - szoktuk mondani a műfajára, ám nagyon pontos az újfordítású Biblia fejezetcíme: bűnbánat és bűnbocsánat. Ez a két fogalom: két fejezetcím egy teológiai könyvben, két pont egy hitvallásban, két lépés egy szertartás során, például az úrvacsorában. Ez a zsoltár figyelmeztet: Dávidnak nem csak ennyit jelentett, hanem több volt, egy valós, életváltoztató élmény, központi esemény, fordulópont - hogy volt egy bűne és azt az Isten megbocsátotta.
Ma arról szeretnék beszélni a zsoltár alapján, hogy nem elég, ha a bűnbánat és bűnbocsánat csak két vallásos, absztrakt fogalom, amit értünk, nem elég, ha két fejezetcím, vagy két pont egy hitvallásban, nem elég, ha két lépés az úrvacsoravétel előtt. Ha csak ennyi, akkor az kevés, mindemellett személyes élménynek, valós életeseménynek kell lennie, csak lesz igaz a dogmatikai tétel, a hitvallási pont, az úrvacsora. Mivel Isten bocsánata azt jelenti, hogy visszakapom az életem.

Tovább
Szólj hozzá!

Visszatekintés: Találkozások Jézussal - Zákeus

2016. május 27. 11:47 - Bella Péter

Jézus nem akárhogy "fut össze" Zákeussal. A vámszedő egy fáról figyeli, ő pedig megszólítja, nevén nevezi, majd maga mellé hívja és így minden megváltozik Zákeusban és Zákeus körül. Olvasmány: Lukács 19,1-10.
Elhangzott 2012. március 18-án Győrújbaráton egy gyerekekkel közös istentiszteleten. Igehirdető: Bella Péter.

 

Szólj hozzá!