A só háromszor

Hogy kerül a csizma az asztalra? Azaz a sótartó az úrasztalára? Inkább a konyhaasztalon szoktunk találkozni vele és most mégis hoztam ide egyet. Miért? Mert Jézus mai mondatainak főszereplője lesz az, ami benne van. A só.
Nekünk ízesítő anyag, a régi embereknek felbecsülhetetlen érték és a tartósítást lehetővé tevő segítség. Jézus számára pedig pont ezért – mert ízt ad mert tartósít, mert érték és mivel mindenki ismeri, nagyon jó példa a tanításban. Igehirdetésünk főszereplője tehát a só – ráadásul a közös pont a mai három példában.
Három mondatot nézünk meg, három egymástól különálló példát, amiben mást és mást jelent a só képe. Kezdjük is el az elsővel? Mit is akar tanítani Jézus a só segítségével?

Tűzzel sózott élet

„Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg.” Furcsa mondat ez, különös, mit jelenthet?
Jézus hallgatósága számára ez a két szó, hogy só és tűz, egymás mellett, felidézhetett valamit: az Istennek bemutatott templomi áldozatot. A húst, amit a papnak adtak, amit felajánlottak az áldozathoz ugyanis megsózták majd utána égették el. Ez nem csak egy szokás volt, de mózesi parancs.
Miért így kellett ezt? Amiért nem lehetett erjedésben lévő, gyorsan bomló élelmiszereket. A tartósság volt a fontos, a hosszan tartó minőség. Az áldozat nem lehet csak úgy odavetett, értéktelen cafat, olyant kellett adni, amit otthon is félretennének, hosszútávra. A só az emberek közötti szövetségkötéseknél is előkerült, a tartós és biztos hűség jele volt.

„Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg.” Mit ért ezalatt Jézus? Valószínűleg az áldozat megsózását kapcsolja össze a tűzzel Jézus. Még mindig a tanítványság, a követés következményeit mutatja be, ahogy néhány fejezet óta látjuk. A tanítvány, a keresztény ember azzal, hogy elfogadja Isten hívását, hogy elindul Jézus után és hozzá igazítja az életét, magát áldozatként fel is ajánlja Istennek. Nagyon egyszerűen: Isten magát adta értünk Krisztusban – mi pedig magunkat adjuk a kezébe, hogy vezessen, hogy használjon, hogy beépítsen a terveibe.
De miért a tűzzel sózás? Ha tűzről beszélünk, bibliai jelképként két dolog juthat az eszünkbe. Az egyik, hogy a tűz megtisztít. A forróság kiégeti a salakanyagokat és megmarad az értékes, a fém, ami így erősebb lesz, jobb és tisztább. A másik a próba, a nehézség. Hogy olyan akadályok és nehézségek kerülnek az ember elé, amik lehet, nem túl kellemesek, sebeket is okoznak, de végig kell menni rajtuk.
Jézus még mindig a teljes képet mutatja az övéinek. Nekünk is. Hogy kereszténynek lenni, hívő embernek lenni nem csak egy könnyű szabadidős időtöltés, ha igazán csináljuk, hanem az Istenhez igazodás útja, amiben kinyílik nekünk az Isten valósága, csodákat élünk meg és hatalmas dolgokat, újjáépít minket az Isten és gyógyít. De ezzel együtt meg is tisztít, jobbá is tesz, újra és újra szembesít a saját sötét oldalunkkal, olyan helyzetbe állít, ahol döntéshelyzetbe kerülünk, muszáj változni. És bizony próbák és nehézségek is várnak ránk, elutasítás, hátratétel. De mindezzel többek leszünk és jobbak. Minden a hasznunkra lesz és az örökkévalóságra készít minket.
Egyszer egy nagyon idős misszionáriussal való beszélgetésen voltam jelen. Japánban volt évtizedekig, sok nehézséget és lemondást kellett átélnie az áldások és az örömök mellett. De nem egy megtört és elkeseredett ember ült a színpadon, hanem olyan derű sugárzott róla, amit kevés emberen láttam. Sugárzott róla, hogy mindent felhasznált az Isten arra, hogy több legyen, hogy jobb legyen és ő ezt tudta jól.
Nagyon egyszerűen: nehézségekkel tartósít minket az Isten, ha neki adjuk magunkat. Tartósít: kiemel az élet elvesztegetéséből és beemel az ő örökkévaló terveibe.

Megtartani és átadni az ízt

Jöjjön a második Jézusi mondat. „Jó a só, de ha a só ízét veszi, hogy adjátok vissza az ízét?” Ismerős lehet, a Hegyi beszédben is elhangzik.
Csütörtök este jó pár hittanóra után egy beszélgetésre hívtak meg részt Budapestre. Nagyon későn végeztem, nagyon keveset ettem egész nap, fáradt is voltam és a testvéremék lakása felé, ahol aludtam, beugrottam egy gyorsétterembe. Vettem hamburgert, sültkrumplit, el is tettem az megérkezésig, de vettem még egy jó nagy pohár gyömbéres üdítőt, mert nagyon szomjas voltam. Az utcán aztán jó nagyot belekortyoltam végre – majd majdnem kiköptem. Íztelen szénsavas lötty volt, gondolom a szóda, amibe nem adagolták bele az ízesítést. Óriási csalódás volt – főleg egy szomjas embernek. Dobtam is ki, nem volt jó arra, amire kellett volna.
Mint a só, ami szennyezett. Aminek nincs is íze. Úgy kell ezt elképzelni, hogy Jézus idejében az átlagember nem kristálytiszta sót vett magának, hanem olyant, ami tele volt mással, kődarabokkal, porral. Ha rosszul tárolták, a nedvesség kioldotta a valódi sót és ami maradt, az ételbe keverve nem adott hozzá semmit az ízéhez. De a hús is megromlott, ha ezzel kezelték.

Jézus figyelmeztet minket a mondatával. Hogy nekünk feladunk van, nekünk küldetésünk van ebben a világban. Isten életfűszere vagyunk mi, ez a gyülekezet is az emberiség számára. Egy keserű, néha túlcukrozott, de rosszízű életet tudunk az evangéliummal megváltoztatni. Már ha elérhetőek vagyunk, már ha jelen vagyunk benne, a só sem tud semmit tenni, ha a sószóróban marad – márpedig milyen sokszor ilyen az egyház, mint egy lezárt sószóró. Jézus figyelmeztet – mi vagyunk a világ lehetősége a megmaradásra, az élet ízét adjuk hozzá.
Ha mi nem veszítjük el. Ha nem tévesztjük el a lényeget. Ha nem veszik ki ő maga az életünkből. Ha nem minden más marad. Testvérek, akkor tudunk bármit is hozzátenni a körülöttünk élők életéhez, akkor tudunk igazán segíteni, ha magát Krisztust is visszük magunkkal. Ha a tetteinken, a szavainkon átsugárzik ő maga. Most karácsony felé több olyan akció is lesz, amivel segíteni tudunk majd. Tudunk adni annak, akinek kevesebb van, oda tudunk állni amellé az ember mellé, akinek nehézségei vannak. Ez jó és nagy segítség, de akkor van igazán értelme, ha nem mi kerülünk a középpontba, ha nem saját magunk fényesítése a cél. Azt a pluszt is egyértelműen oda kell tennünk mellé, hogy ezt Isten miatt tesszük, ő küld, ő adott lehetőséget és őt dicsérjük ezzel is.
Mert mi nem az emberi jószándék miatt tesszük csupán, amit teszünk, nem számításból, válogatva, hanem ezzel is modellezzük az értünk mindent odaadó Krisztust. Akit követünk, akit képviselünk, aki mellett hitvallást teszünk bármi áron. Így marad meg az íze a gyülekezet, a hívő ember életének és tesz hozzá valami igazán fontosat a többi ember életéhez, olyant, amit csak ő tud.

Békesség magunkban és egymással

Következzék a harmadik „sós” mondat Jézustól. „Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással.”
Az ókori ember azt mondta, hogy nincs tisztább a földön a sónál mivel a két legtisztább dolog összeadódásából származik, ez a nap és a tenger. A nyáron az Adriai tenger mellett végigjárhattunk egy olyan üzemet, ahol a római időkhöz hasonló sólepárlást folytatnak. Beengedik a tengervizet hatalmas kinti medencékbe, majd engedik, hogy a napsugár tegye a dolgát, aztán a következő medence, majd a következő. Az első állomás nagyon sós vízzel, de növényekkel, halakkal, madarakkal; a következő sárgás sekély víz, már élővilág nélkül, a vége pedig hófehér mező, de olyan szikrázóan tisztán fehér, amilyent még nem láttam – innen „aratják” a jó minőségű sót.

Legyen bennetek a só – mondja Jézus. És ebben benne van az, hogy engedjünk neki, hogy formáljon, hogy tisztítson. Hogy vele együtt, az ő kezében „párologjon” el az életünkből mindaz, ami nem kell – mint az említett sólepárlóban. Ami bűn, amivel mások életét keserítjük. Hogy párologjon el a kicsinyes bosszúvágy, az önzés hajtotta törtetés, a hazugság, a gőg, a versengés, a hatalomvágy. Párologjon el az összes rossz stratégiánk, ami mentén éljük az életünk, a berögzöttségeink. Engedjük, hogy Isten formáljon, hogy tisztítson és egyre inkább az maradjon, ami értékes, ami tiszta, ami jó, amit ő is tud használni, ami ajándék a mellettünk élőknek.
Legyen bennetek a só – mondja Jézus, és ebben bene van az is, hogy az, hogy hozzá tartozunk, hogy itt vagyunk, kegyelem. Nem mi érdemeltük ki, kényszerítettük ki, nem jutalom, hanem ajándékba kapott lehetőség. Nem érdem hanem kegyelem.
És éljetek békességben egymással – mondja Jézus. És ha belegondolunk, tényleg csak így lehet. Ha tudjuk, hogy még nem vagyunk készen, hogy Isten folyamatosan dolgozik rajtunk, ha tudjuk, hogy még sokat kell változnunk, akkor türelmesebbek leszünk a többi testvérhez is, aki ugyanígy van. Ha tudjuk, hogy azért van örök életünk, mert Krisztusban megtörtént az ítéletünk és kegyelmet kaptunk, akkor lemondunk az ítélkezésről is. Ha tudjuk, hogy nem érdemeink szerint bánik velünk az Isten, akkor semmik sem lennénk, akkor nem versenypálya lesz az egyház, hanem egymást segítő és kiegészítő, egymásnak szolgáló testvériség. Ha tisztában vagyunk, mennyi mindent kaptunk, együtt tudunk egymásért is imádkozni. És békesség lesz köztünk.
Legyen bennünk a só, tisztítson tovább Isten, engedjünk neki, könnyítsük meg a dolgát hitben. Legyen az életünk egy „kegyelem-lepárló”, ahol ami nem kell, elpárolog és ami marad az jó. És engedjük el mindazt, ami egymás ellen fordít, legyen bennünk és így köztünk is békesség, hisz Isten megajándékozott gyermekei vagyunk.

 
Isten konyhájában

Három mondat. Az egyik arról tanít, hogy a tűz, a nehézség, a próba, a szenvedés is tisztít minket, ha életünkre úgy gondolunk, mint Istennek felajánlott lehetőségre. A második arról szól, hogy ha Krisztushoz hűségesek vagyunk, ha őt nem veszítjük el, mi adhatjuk hozzá a világhoz az élet ízét, a szolgálatunkon keresztül tartósít az úr, hív meg másokat az örök életbe. A harmadik azt üzeni, hogy ne felejtsük, mit kaptunk kegyelemből, szeretetből és hogy Isten folyamatosan tisztít és ez kössön minket még inkább egymáshoz.
Isten konyhájában fontos fűszer a só, bárhogy is, de hallgassunk Jézus szavára!

Bella Péter
Győrújbarát, 2017. november 19.