Olvamány: 1Mózes 3,14-24
Alapige: Márk 1,9-13

A főszereplőt bemutató jelenet

Hadd kérdezzek az elején valamit. Tudják-e a testvérek, miben hasonlít egymásra Márk evangéliuma és a legutóbbi Star Wars / Csillagok háborúja film?

Nemrég mutatták be a mozik a legújabb Star Wars filmet, aminek Zsivány egyes volt a címe. Ez a film viszonylag sok új szereplővel dolgozik, akiket be kellett vezetni a történetbe, meg kellett ismertetni őket a nézőkkel. Viszont, mivel a film ideje limitált és a bemutatásra nem mehetett el sok, ezért minden szereplőről bemutattak egy-két különálló jelenetet a múltból vagy a jelenből, ami alapján kialakulhatott egy viszonylag pontos kép róluk. A főhős gyerekkorának mindent meghatározó fájdalmas élményét látjuk, nem azt, hogyan is babázott kislánykorában a gyerekszobában. Egy másik szereplő, aki a lázadók egyik legjobb ügynöke nem főzés közben van bemutatva, vagy a boltban vásárolva, hanem akció közben, ahogy egy informátorral találkozik, miközben nyomukban az ellenség. Jellemző jelenet, jellemző mondatok, cselekedetek – rövid, tömör és működő lehetőség egy filmnél egy szereplő, akár a főszereplő bemutatására, nem csak a Csillagok Háborújában találkozunk vele.

Márk mai igénkben valami nagyon hasonló dolgot csinál – két jelenetben, pár sorban bemutatja nekünk, ki is a főszereplő. Ez egy rövid, céltudatos evangélium, Márk pedig elég ügyesen használja ki a lehetőségeket. Jézus megkeresztelése és a pusztai megkísértése nem más, mint bemutatása annak, mire is számíthat az olvasó, kire is számíthat. Nem előadást tart, nem hosszú jellemzést ad, hanem beránt egy gyors sodrású jelenetsorba, amiben nem csak Jézussal ismerkedünk meg jobban, de az ember helyzetét, a saját helyzetünket ebben a világban is jobban megismerjük.

Ki ez az ember?

Persze mondhatja nyugodtan az ember, hogy ez csak pár vers, néhány felvillanó kép, lehetünk szkeptikusok arra nézve, hogy mennyi információt tárolhat ez a kis szakasz. Valóban, az evangélium sodró elbeszélésében gyorsan továbblépünk, ezért merevítsük csak ki a képet és nézzünk úgy rá mindarra, amit a Megváltóról elmond.

Eljött Jézus Názáretből… Két hete arról beszéltünk, hogy Keresztelő János határozottan elmondta, hogy nem ő a megváltó, hanem majd utána jön. Eljön. Itt pedig olvassuk, hogy eljött, megérkezett, itt van János előtt. És nem a légüres térből, nem a mennyből lépett át, hanem Názáretből, Galilea jelentéktelen de nagyon is valóságos kisvárosából egy nagyon is valóságos ember érkezik meg. Valaki, aki egy volt addig közülük, évtizedeken keresztül élte a mindennapi életet, közösséget vállalva a kenyérkeresetben, az örömökben és nehézségekben. A Megváltó nem üstökösként érkezik meg, hanem ott volt már velük volt már, csak éppen még nem kezdte el a szolgálatát. Egy közülük, egy közülünk, valóságos személy. Aki most előlép, elkezdi azt, ami miatt valójában megszületett. Kilép a tömegből, megmutatja magát az addigi názáreti ács. Itt vagyok.

Ő is megkeresztelkedik, de nála a keresztség mást jelent, mint azoknál, akik János beszédének hatására odaléptek hozzá a folyóba, Jézusnál nem ez a bűnbánat a kiindulási pont. Neki nincs mit megbánnia. Nála ez a szolgálat felvétele, a megváltás munkájának elkezdése. Úgy is mondhatjuk, ami vétket addig a tömeg Keresztelő János szavára a Jordán vizénél otthagyott, azt ő most magára veszi, innentől ő viszi tovább, ő fog kezdeni vele valamit. „Íme az Isten báránya, aki elveszi, magára veszi a világ bűnét.” – írja ugyanennél a jelenetnél János evangéliuma.

De más is történik, megnyílik, meghasad a menny. Isten igazolja őt, hogy nem csak egy önjelölt próféta, nem egy álmodozó hős, hanem valóban a Szabadító. Látjuk, halljuk az egész Szentháromságot. A Szentlélek, mint egy galamb száll rá és vezeti, hajtja, viszi majd tovább. És hallatszik az Atya hangja: Te vagy az én szeretett fiam, benned gyönyörködöm. Te vagy az egyetlenem, benned lelem kedvemet. Valami furcsa, mindentől különböző különleges pillanat ez, amikor elkezdődik minden, ott a Jordán folyónál. Isten titkába látunk, hallgathatunk bele. És azt látjuk, hogy itt valami tökéletes egység van, valami nagyon rendben van, átüt a világ káoszán ez a rend. Egy iskolai történelemverseny jut eszembe, ahol mi pár barátommal csak „brahiból” vettünk részt, kellett pár ember, nekünk meg az ötös. Odaérve láttuk, hogy mások is így vannak itt, kivéve egy osztályt egy másik iskolából – semmi vicceskedés, semmi tanácstalanság, csak nyugalom, aztán pedig nem félszavakból, hanem pillantásokból értették egymást. Miért hozom ide? A különbség, amit megmutattak, annyira elütött mindenki mástól, a rend, az összhang.  Hasonló kontraszt, mint itt, ebben a jelenetben.

Az Isten igazolja Jézust, hogy hozzá tartozik, hogy tőle jön, hogy őt képviseli, hogy Ő van vele és benne, az addig velük és közöttük élő emberben. Ez a jelenet, testvérek a minőségbiztosítási jelzés Jézus jövőbeni munkáján, hogy ő tényleg az, akinek mondja magát, mert Isten is annak mondja.

Aztán jön a puszta, a megkísértés története. A pusztában van Jézus, mindentől távol, felkészül a nyilvános szolgálatára. Közben kísérti a sátán, az ember és Isten ellensége próbálja megtörni. Máté, Lukács leírják a párbajt, Márknak a hallgatása beszédes. Kísértette, ennyi – meg sem említi, hogy bármit is elért volna ellene – mert nem voltak egy súlycsoportban. A Real Madrid barátságos mérkőzésen fogadta ETO öregfiúkat, ha ennyit olvasunk, elég, úgyis tudjuk, hogy ki nyert – ha meglepetés történt volna, úgyis szenzáció lenne, úgyis szalagcím lenne mindenhol. Itt is ez van. Nem nyerhetett az ellenség, ez a valaki, aki kilépett a názáretiek közül, akit a Szentlélek visz állomásról állomásra, akit igazolt a mennyei Atya, ez a Jézus sokkal erősebb.

És vadállatok között volt, teljes békességben és angyalok szolgáltak neki, terítettek neki asztalt. Azaz a föld és a menny teremtményeivel teljes harmóniában történt minden, sőt, Jézus úgy volt köztük, mint teljhatalmú úr. Ugye, hogy mennyi minden meglátszik, ha kockáról kockára lépdelünk a megállított filmben?

Ádám

Jó, igen, rendben van – mondhatja bárki – de hol vagyunk benne mi? Hol vagyok ebben a történetben én? Még ha én is egy föld bolygón lévő városból származok, ez nem az én életem, nekem nem nyílik meg a menny, nem hallom az Atya hangját így, a kísértések nekem sokkal vegyesebbek ennél és nem a győzelmek felé hajlik a statisztika, a látható világban, a vasak között, de még a megszelídítettben is elég komoly küzdelmeim és sebeim vannak, angyalokról pedig végképp nem tapasztalok ilyen kapcsolatot. Pont ez az. Nekem nem ilyen az életem. De jó lenne, ha ilyen lenne, nem?

Nem véletlenül olvastam fel azt a részt a Szentírásból, ami a bűneset utáni állapotot írja le. Amit elmondtam, az Ádám és Éva tapasztalata, az édenen kívül. Ádám, azaz az ember (hisz ezt jelenti az Ádám név) tapasztalata. Az enyém. Hogy sokszor ösztönök és vágyak vezetnek a Szentlélek helyett (sőt, a józan ész helyett is), hogy nem hallom, nem értem, nem látom az Atyát, hogy sok a tévút, hogy ez a világ siralomvölgy. Pedig ennek nem így kellene lenni. Az első Ádám csak néz ámulva és azt látja, amit elvesztett. És megjelenik a második Ádám, Jézus, a Fiú, aki megéli ezt, egyedül a történelemben.

Értünk történik…

De nem maga miatt teszi. Mindez miattunk történik. Ez az út, amire itt Jézus rálép az a keresztnél fog véget érni. A mi lázadásunk következményeit teszi helyre, a mi bűneinket veszi magára. Hogy ami az övé, amit itt láttunk, a mienk lehessen. Hogy Atyánk legyen az Isten, aki bennünk is kedvét leli, hogy minket is vigyen feladatról feladatra, állomásról állomásra a Szentlélek. Hogy a világban megtaláljuk a helyünket, az életünk helyreálljon. Márk kicsit úgy írja meg ezt a részt, hogy vegyük észre, a pusztának nincs vége, a kísértések, próbák, szenvedés innentől Jézus számára állandó lesz. Az, amit a mennyei hang mond, hogy ő az Isten Fia, majd a halálakor halljuk a római százados szájából. Aztán majd a feltámadás pedig újraírja a látható és láthatatlan világgal való kapcsolatát.

De mindezt értünk. Ezt mondja Márk. Értem, érted. Hogy visszataláljunk az Istenhez, a teljes élethez, a boldogsághoz. Márk bemutatja a főszereplőt, bemutat valakit, akivel kapcsolatban érdemes felkapni a fejünket, érdemes utána menni.

A lényeg pedig, hogy nem is az a fontos, hogy a Csillagok háborúja miben hasonlít a Márk evangéliumához, hanem hogy a mi életünkben az, amit Jézusnál, a második Ádámnál látunk és olvasunk, mennyire hasonlít a mi tapasztalatainkhoz. Mindez ezért történik, ezért hat ez a történet itt és most is. Hogy mi is új emberek legyünk, Jézus Krisztus által, aki nemcsak főszereplője a történetnek, de ha csatlakozunk, mi is főszereplőkké válunk. Innen folytatjuk tovább utunkat Márk kalauzolásával.

Ámen.

Bella Péter
Győrszemere, Győrújbarát, Ménfőcsanak, 2017. január 29.