Alapige: Lukács 2,1-20

Az elmúlt hónapokban láthattunk a moziban egy érdekes, szép és elgondolkodtató, valóban tudományos és fantasztikus filmet, „Érkezés” volt a címe. Ami miatt ma este ezt megemlítem, az az alapjául szolgáló novella, még pontosabban a címe: „Életed története”. A cím fontos most nekünk.

Életed története. Ez egy olyan cím, amivel minden felnőtt, sőt, talán a legtöbb fiatal tudna már kezdeni valamit, ha írnia kellene valamit. Lehetne vele mit kezdeni, hiszen mindannyiunknak megvan az eddigi története. A maga fejezeteivel, fordulataival, meglepetéseivel, mélypontokkal és magasságokkal. Ha ez lenne a feladat, biztosan tudnánk mit írni, neki tudnánk kezdeni, egy regény vagy egy novellafüzér biztos születhetne mindannyiunktól, ha lenne hozzá tehetségünk és időnk. Mindannyiunknak van története, ez alapigazság.

Jézusnak is van története, ennek egyik fejezetét ünnepeljük a mai este. Születésének, testet öltésének eseményeiről ír nekünk Máté is és Lukács is. Jézus történetének része ez. Miért fontos ez, miért emelem ezt ki? Mert fontos a sorrend, hogy hol is van a hangsúly. Ugyanis általában máshogy gondol az ember a mai ünnepre: a karácsony története ez, aminek része Jézus is. Karácsony, aminek része maga Jézus is.

Csakhogy testvérek, ez így nem működik. A karácsony önmagában nem áll meg. Mi itt a probléma? Az, hogy ha rossz helyen van a hangsúly, minden megváltozik. Az az este önmagában egyáltalán nem volt különleges. Csak egy teljesen átlagos római birodalmi este volt. Ha valami más volt, hát az pont a népszámlálás volt, ami megbolygathatott mindent az összes provinciában, de ennyi, nem több. Az emberek élték az életüket, valakinek egy kellemes este volt egy szép nap után, valakinek a nehézszívű pihenés egy rossz nap után. Önmagában semmi világraszóló nem volt. Ami különössé tette, az, hogy megszületett a Megváltó, hogy testté lett az Isten. Azért jelent bármit is ez az este, azért ünnepeljük, mert Jézus történetének lett egy fontos fejezete.

Miért fontos ez? Mert keressük a karácsonyi hangulatot, szeretnénk megteremteni a megfelelő ünnepet, hetek óta dolgozunk ezen, küzdünk ezért. Szeretnénk biztosítani a méltó kereteket, szeretnénk, ha működne. Valójában mindez nem sokat számít, ha nem találkozunk az ünnepelttel, ha nem kapcsolódunk ahhoz, akit ünneplünk. Akinek a történetéről szó van. Akinek nem csak annyi a története, hogy Betlehemben megszületett.

A hangsúly a fontos. Nem azért született meg Jézus, hogy legyen mit ünnepelnünk, hanem azért ünneplünk, mert ő született meg. Gondoljunk csak meg, milyen szomorú lenne, ha a születésnapom csak alap lenne arra, hogy végre összejöhet a család, a barátok csapata ahelyett, hogy annak örülnének, azért köszöntenének, hogy vagyok, hogy én vagyok ott, hogy velük vagyok. És örülnek annak, hogy élek, hogy x évvel ezelőtt elkezdődött az én történetem. Karácsonnyal valami ilyesmi történik, az ünnepelt csak statiszta lesz, és ezért fárad el, ezért gyűrhet maga alá minket a felkészülés, ezért üresedik ki.

A mai nap nem azért fontos, mert a karácsony története kerül elő, aminek része Jézus is. A mai nap azért meghatározó, azért ok az ünnepre mert Jézus történetének része. Az a fontos, akit ünneplünk.

De miért meghatározó Jézus személye, miért ok az ünnepre az, hogy ő megszületett? Hadd meséljek el valamit, amit Tim Keller amerikai lelkész egyik igehirdetésben hallottam. A huszadik század első felében élt egy angol írónő, Dorothy L. Sayers, az egyik legelső nő volt, aki Oxfordban végzett. Krimiket írt és mint általában, neki is volt egy főszereplője, aki megoldotta az ügyeket, ő volt Lord Peter Wimsey. Wimsey a történetekben családi állapotára nézve egy agglegény volt, mígnem az egyik regényben aztán megismerkedik egy nővel, akivel egymásba szeretnek. A hölgy az első Oxfordban végzett nő, egyébként a foglalkozása az, hogy krimiket ír. Értjük, mi történik? Beleírta magát a történetbe. A hozzáértők szerint megsajnálta saját főhősét a magányosságában, és így akart és tudott segíteni rajta, ő maga lépett be a történetbe és oldotta meg a helyzetet.

Nem csak nekünk személyesen, de az emberiségnek is van története. És amikor Jézus megszületett, akkor nem más történt, mint hogy a történet kitalálója, elindítója, a szerző maga írta bele magát a történetbe. Mert meg kellett oldani a főhős, az ember problémáját. Része lett a történetnek, Isten megüresítette önmagát, emberként lépett közénk, egy lett közülünk. Része lett a történetünknek.

Isten úgy lett része az emberiség történetének, mint addig sohasem. Jézus története erről szól. Jézus élete, halála, feltámadása arról szól, hogyan állítja helyre a világot. Hogy állítja helyre a sorsunkat, az életünket.

Része lett az emberiség történetének. A kérdés az, hogy része-e az én történetemnek is? Van-e közöm hozzá? Vissza kicsit oda, hogy mi hogyan írhatnánk meg a saját történetünket? Nem egymástól elzártan élünk, nem egymástól függetlenül. Ha regényt kellene írnom, nem egy lakatlan szigeten, szomorú függetlenségben töltött Robinson-sztori lenne. Amikor megszülettem, része lettem édesanyám történetének, ő pedig az enyémnek, amikor a testvérem megszületett, vele is ez történt. A barátaimmal megélt közös élmények, kalandok az évek során azt adják, hogy lenne szerepünk, fejezetünk egymás regényében. Amióta házas vagyok, azóta egy közös történet is íródik, napról napra. Így vagyunk életünk történetével – az másokéval is összekapcsolódik, másoké pedig a miénkkel.

Testvérek, a mai fő kérdés az, hogy az a Jézus, aki karácsonykor megszületett, része-e a mi saját történetünknek. Engedjük-e, hogy beleírja magát ebbe a sztoriba. Nem csak az emberiség nagy regényébe, hanem az én történetemben benne van-e? Része-e a kapcsolatainknak, adok-e teret neki abban, ahogyan rendezzük a sorsunkat? Elfogadjuk-e azt a lehetőséget, amit az ő személye kínál? Mit jelent a neve? Jézus, azaz szabadító. Karácsonykor a szabadító született meg, azért írta bele magát a világ történetébe az Isten, hogy a vége ne tragédia legyen, hanem jó vége legyen. És közben is legyen részünk a jóban és a békességben. Erről énekelnek az angyalok: „…és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.” Hogy a küzdelmekben, a nehézségekben is legyen békességünk. Hogy a feladatainkat, a szerepeinket, az életmódunkat a jóakarat, a jó akarása és megvalósítása határozza meg.

Jézus története, az ő személye a fontos ma is. Ennek része a karácsony. Azért ünnep ez az este, mert a szerző, Isten beleírta magát a világ történetébe. A lényeg, hogy engedjük, hogy a mi történetünkben is részt kapjon. Ezt jelenti az a különös szó, hogy üdvösség. Hogy ha tényleg megírhatjuk életünk történetét, akkor azt lehessen mondani, hogy nem csak izgalmas volt, de volt értelme, volt íve, volt iránya. Volt célja. Hogy jó lenne olvasni. És azt is jelenti az üdvösség, hogy ez egy végtelen történet, amiben a halál is csak az újabb fejezet. Jézus miatt.

Testvérek, ez nap, ez az ünnep is része életünk történetének. De csak pár napja, a többi között. Legyen azért különleges, hogy behívjuk magunk közé, a családunkban, a szeretteinkkel együtt eltöltött időbe őt, akiben az Isten emberré lett. Hogy behívjuk az életünkbe őt, aki maga a győztes szeretet, aki maga a élet világossága.

Ámen!

Győrújbarát, 2016. december 24.
Győrszemere, 2016. december 26.