2011. szeptember 4-én volt először istentisztelet Győrújbaráton. Ez az igehirdetés az ötödik évfordulón

Olvasmány: Zsoltárok 84
Alapige: Zsoltárok 84,11-12

Megérkezni jó

Nem vagyok az a nagyon nagy utazó, de azért szeretek utazni, addig nem ismert tájakat bebarangolni, új emberekkel, új helyzetekkel megismerkedni. Nagyon jó kiszakadni kicsit. De megvallom őszintén, legalább ilyen jó megérkezni. Visszatérni a megszokott falak közé, oda, ahol csukott szemmel tudok közlekedni, ahol a kutyák ugatásáról tudom, hogy a postás jön vagy egy idegen, sőt az érkezés irányát is be tudom azonosítani. Jó megérkezni azokhoz, akik fontosak. Mert van hova megérkezni, ezért jó megérkezni.
Szerintem nem vagyok ezzel egyedül, nem mondtam új dolgokat. Kiküldetésből, ösztöndíjról, nyaralásról, rokonlátogatásból és ki tudja, honnan mindnyájan érkeztünk már úgy haza, hogy éreztük, hogy így teljes az élet, hogy mivel van hova hazatérni, már elmondhatjuk azt, hogy van valamink. Milyen rossz azoknak, akik ezt nem tudják: mert az életük úgy hozta, hogy nincs fix pontjuk, mert elvesztettek mindent, mert üldözik őket. Vagy mert nincs kihez, mivel magányosak. 

Megérkezni jó, ha van hova, ha van kihez. És ha van hova és van kihez megérkezni, akkor már biztos, hogy van valamink az életben.

 

A megérkezés öröme

Azért mondtam el mindezt, mert a mai zsoltárunk is egy megérkezésről szól. Úgy érkezik meg valahova, hogy pont otthonról indult el ezért, onnan vágott neki egy hosszú és veszélyes utazásnak. Ez a zsoltár az ünnep idején Jeruzsálembe, a templomba érkező ember örömét és érzéseit írja le nekünk. 
Valószínűleg az aratási ünnep idejére tehető az, amit itt találunk. Ez volt az egyik nagy ünnepe a zsidóságnak, amikor sokan felkerekedtek, de nem csak a Szentföldről, hanem sokkal messzebbről is, hogy a szent városba érkezzenek ünnepelni. Jeruzsálem ilyenkor megtelt emberekkel, tömegek tolongtak az utcákon, sokszorosára nőtt a pillanatnyi lakosság. Pedig nem volt egyszerű, nem volt veszélytelen, vállalni a nehézségeket, a veszélyes, rablóktól hemzsegő hegyvidékeket, a szakadékokat, meredek hegyeket, a hideg éjszakákat. Vállalni az aggodalmat, hogy addig mi lesz az otthoni dolgokkal? És mégis jó megérkezni.
A zsoltár őszintén leírja a felszabadult örömét a megérkezőnek. Elétárul a templom gyönyörű épülete, az Isten másfajta közelsége. Boldognak látja magát, mert elérte a célját. Nem egy sporteredmény ez, nem valamilyen fizikai teljesítmény. Isten különös közelsége - és a templomé. Szinte magunk előtt látjuk a megfáradt utazót, akit nem csak az épület nyűgöz le a célba érkezés felszabadult örömében, de még a templom oszlopsorai, falai között fészkelő verebek és fecskék is. Tudja, hogy különleges helyen van - és nem azért, mert ez a főváros, vagy mert ősi föld, hanem mert Isten van itt különös módon.

Jól kell értenünk, mit jelentett akkor a zsidó embernek a jeruzsálemi templom. A szétszóratásban élő, sokfelé lakó nép számára, ahol folyamatosan változott minden, ahol határok mozogtak, birodalmak jöttek és mentek, a gazdag termést után gyorsan jött az aszály, ahol menekülni kellett a betegségek elől is, ott - Gyökössy Endre szavaival élve - a templom volt a fix pont. A zsoltár írója ezért boldog. Mert lelki értelemben hazatér. És igen, mindenhol ott van az Isten, de mégis, részt venni az ünnepen, Istentől kapott parancsok szerint, együtt annyi emberrel, az más, az a lelki megérkezés, a feltöltődés helye. A megérkezés öröme azért ilyen nagy, azért ilyen őszinte, mert Istenhez érkezik meg. 
Jobb egy nap itt, mint máshol ezer. Ebben benne van az, hogy a következő ezer napra ki fog hatni az az egy, amit itt tölt el, imádsággal, énekkel, a töbiekkel. Nem csak kifújja magát az utazó, de belélegzi Istenének közelségét, áldásait. Jó megérkezni, van hova és van kihez - lelki értelemben is. Ez életformáló dolog. A boldogság alapfeltétele, nem véletlenül hangzik el olyan sokszor a zsoltárban a boldogság kifejezés.

Van hova megérkeznünk

Testvérek, azt mondtam, hogy ha már azt el tudjuk mondani, hogy van hova, van kihez hazaérkeznünk, már elmondhatjuk magunkról, hogy van valamink az életben. De mi, akik itt vagyunk vasárnap, ezt még egyszer megtehetjük, lelki értelemben is elmondhatjuk. Van hova megérkeznünk, vár bennünket a megszokott és mégis minndig kicsit más istentiszteleti idő, a közösség, az ismerős liturgia, az énekek, a Miatyánk, az ige. Ez is hozzátartozik a boldogsághoz. 
Bár kisebb utat járunk be, többször van lehetőségünk, mint a zsoltár írójának, mégis lelki értelemben rokonok vagyunk. Mert van egy közösségünk, ahova úgy léphetünk be, hogy azt Isten nekünk készítette el, itt fontosak vagyunk, itt várhatunk valamit. 

Napra pontosan öt éve volt itt az első istentisztelete a gyülekezetünknek, 2011. szeptember 4-én tíz órakor. Sokat gondolkoztam azon, mi minden történt azóta. És az igehirdetésre készülve ráébredtem valamire, ami ideillik. Mi, a fiatal gyülekezet, mi még tudjuk értékelni, ami itt történik, mert tudjuk, mennyire nem természetes. Hogy ahhoz, hogy legyen ez a vasárnap, mindannyian kellünk, kell egy helyszín, nyitott kapuk, a székek megfelelően szétpakolva, aztán össze. Ahhoz, hogy legyünk, többnek kellett lennünk évről évre, új embereket kellet megszólítani, helyben jól látszani és érthetően megjelenni. És az, hogy itt vagyunk még mindig, ajándék és kegyelem Istentől. Annyian veszik természetesnek a sok száz éves templomokat, amik mindig ott álltak a faluban, a gyülekezetet, aminek sok száz évnyi anyakönyve van, sok ember életével. “Működik az nélkülem, nem kellek hozzá!” Nem működik, a falak is leomlanak, a könyv is szétesik, de az élő közösség az megtart.
Nem természetes, hogy van hova megérkezni, ezt megélni ajándék Istentől, a tudat, hogy mi kellünk hozzá, egytől egyig. Őrizzük meg, később, ha már mondjuk épületeink lesznek, meg biztosabb lesz a gyülekezet sorsa, nekünk kell átadni ezt az utánunk jövőknek.
De addig is, örüljünk, mert már van hova. Van közösségünk, ahova lehet, hogy hónapok után, külföldi utak után, családi problémák után, egy nehéz vizsgaidőszak előtt, kórházból megérkezve, egy izgalmas hét után, a megszokott unalmas hétköznapokat megtörve, de ideérhetünk és ez a közösség, minden részével a miénk.

 

Van kihez megérkeznünk

De továbblépek. A zsoltár írójának nem azért volt boldogság, mert sokszázezernyi honfitársával ünepelt, vagy mert az ősi falakat látta. Azért volt boldog, mert az Isten miatt jött és Istenre talált itt. Ez a helyzet velünk is. Akkor ér valamit ez az istentisztelet vagy bármilyen egyházi (modern vagy hagyományos) alkalom, ha nem csak valahová, de valakihez érkezünk. Ha Istenhez érkezünk, Istenre találunk.
Egy idegenben megélt élménnyel hadd magyarázzam ezt meg. Nyaralásunkban egy vasárnap is benne volt, fogtuk magunkat és a legközelebbi templomba mentünk, ami történetesen Egerben volt. Én magam még a városban is csak átutazóban voltam előtte, a templomot nem ismertem, a lelkészt se, nincs ott rokonom, barátom. És mégis, az igehirdetésben, az imádságban, az úrvacsorában megszólíttattam, teljesen az enyém volt, nekem szólt, jó volt része lenni. És nem a közös hagyomány miatt, az nem elég. Ugyanaz az Isten volt ott, mint itt. Ő várt rám ott is, ő készült úgy, hogy mi is érkezünk. Ő, akihez oda megérkeztünk.

Testvérek, ha ide jövünk, azért történhet itt velünk bármi jó, mert valakihez érkezünk, és ez a valaki nem a prédikátor, nem a szomszédban ülő, hanem az élő Isten, aki itt vár, aki készül, aki idevezet. Aki mai zsoltárunk szavaival nap és pajzs. Világosságot ad és védelmet. Kegyelmet és dicsőséget.
Van kihez megérkeznünk, és van kitől elvenni a nekünk készített ajándékokat. Feltölt minket. Mintha beadnánk a lelkünket ilyenkor a szervízbe, együtt átnéznénk azzal, aki ért is hozzá. 
Van kihez megérkezni, az élő Isten vár. És igen, ő mindenhol ott van, valóban, mindenhol kapcsolatba léphetünk vele. De a minősített időre is szükség van. Az ünnepre is szükség van. Amikor minden mást egy időre lehalkíthatok. Nagy ajándék ez, hisz a mi megérkezésünk alapja, Jézus nagy megérkezése, az életünkbe, a halálba, a feltámadásba. 

 
Boldogság = Ha nincs is semmink, de van Istenünk!

Ha van hová megérkeznünk, ha van Kihez megérkeznünk lelki értelemben, akkor nagyon jó alapot kaptunk ahhoz, hogy növekedjen, gyógyuljon az életünk, hogy újra és újra előre lépjünk. Márpedig van hová megérkezni, van Kihez. És innen megyünk tovább, reménység szerint feltöltődve. A boldogság alapfeltételéről beszélek, amit a mi mennyei Atyánk biztosít, Krisztusra építve, a Szentlélek által. Gyökössy Endre a mai zsoltárunkhoz fűzött magyarázatában írja, hogy a héber boldogság szót így is lehet értelmezni: Ha nincs is semmim, de Istenem van! Lehet, hogy sok minden még nem teljes, nem működik a legjobban, de ha el tudjuk mondani, hogy van hova megérkezni, ha van kihez, akkor már van valami, amiből élhetünk. És ha van hová és van kihez továbbvinni mindat, amit Istentől kapunk, akkor küldetésünk is van, akkor nem vagyunk egyedül. De ez már a következő történet!

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, 2016. szeptember 4.