Olvasmány: Lk 15,1-10
Alapige: Lk 15,6b.9b

Megosztani az örömöt

A fiú egy szépen eltervezett délutánon megkérte szerelme kezét. Minden a lehető legjobban ment, az idő jó volt, a meglepetés sikerült, az igent a lány kimondta. Óriási volt az öröm, amikor elbúcsúztak, sorban hívta a szüleit, a testvérét, a legjobb barátait, hogy belekiáltsa a telefonba: “Igeeennt mondott!!”
Egy fiatal nő szeretett főzni és elkezdte írni a recepteket a blogjába. Jól csinálta, sokan olvasták a tényleg igényes posztjait. Munka mellett készítette, egy nemzetközi cégnél volt a marketing csapat tagja. Aztán egyik nap kapott egy telefont, egy nagy portál kereste meg egy ajánlattal: folytassa náluk az írást, sűrűbben, főállásban, pénzért, úgy, hogy még könyvek is tervbe vannak véve. Egy kis időt kért, mivel meg akarta beszélni a férjével. A párja végighallgatta, majd azt mondta, hogy támogatja, ha a változás mellett dönt. Óriási volt az öröme, már amikor az ajánlatot elmondta, de aztán, amikor mindent aláírtak, a barátainak végre megírhatta, hogy mi történt.
Örülni jó, örömhírt kapni szuper, átélni valamilyen boldogítót jó, de legalább ilyen jó megosztani azt, ami történik. Megosztani az örömöt jó! Együtt örülni azokkal, akik fontosak, az egyik legjobb dolog. A másik oldal is igaz: ha valaki nem tud a másikkal együtt örülni, ott biztos, hogy valami baj van, gond van, nincs rendben valami a kapcsolatban.

Isten öröme

A mai nap Isten öröméről szeretnék beszélni, még közelebbről Isten megosztott öröméről. Jól ismert és nagyon fontos példázatokat olvastam fel Lukács evangáliumából. Jól ismertek - a következő tékozló fiúéval együtt. Arról szólnak, amiért Jézus ide érkezett - megkeresni és megtartani az elveszettet. Hogy mi olyanok vagyunk, mint az elkódorgott bárány, mint az elgurult értékes pénz. Isten pedig eljön értünk még a világ végére, még a világunk mélyére is, felforgatja értünk bármi, csak hogy visszakerüljünk, ahova valók vagyunk igazán.
Azonban van egy részlet, amivel eddig én nem foglalkoztam, ami mellett nem álltam meg igazán még sohasem - egészen mostanáig. A pásztor hazaérkezve nem fekszik le fáradtságában csendes örömmel pihenni, a gazdasszony nem csak a naplójába írja meg az örömét, aztán annyi. Mindketten összehívják az ismerőseiket, barátaikat, és megünneplik azt, ami történt. Megosztják az örömöt! 
Istennek ugyanis van öröme. Tud örülni és akar is örülni. Isten ugyanis nem egy komor gépezet, nem egy érzelemmentes, hideg felsőbbség. Az, akire a szeretet a legjellemzőbb fogalom, aki maga a szeretet mintája és alapja, az örülni is tud. 
Ezt az oldalt nem szoktuk megvizsgálni, ha a vallással foglalkozunk, sok időt el tudunk tölteni azzal, hogy a saját boldogságvágyunkat, boldogtalanságunkat elemezzük, de a Biblia a másik oldalt is elénk helyezi: Isten örömöt lel bennünk, örül nekünk és velünk. Végül is egy természetes dolog ez. Egy jól működő házasságban is kölcsönös örömről beszélünk, nem patikamérlegen kiszámolva, nem cserekereskedelemben (te adsz valamit, én is adok), hanem a maga természetességében. Nincs ez másként a mi Istennel való kapcsolatunkban sem.

Minek örül Isten? Miért örül Isten?

Minek örül Isten? Hadd tegyem fel másként: kinek örül Isten? A boldog embernek. A helyén lévő embernek. Erről szólnak a mai példázataink. Hogy az ember nagyon sokszor nincs a helyén. Azaz az élet azon részén, ahol leginkább kibomlik az, amihez ért, amire képes. Hogy nincs abban, amiben boldog tud lenni. Elveszett embernek ezt jelenti lenni: hogy megvagyok, élek, de nem úgy, nem ott, ahogy és ahol kellene. Hogy ezt tudom, de legalább is érzem valahogy. Egy báránynak nem a sziklák, szakadékok között kell túrázgatnia, a drahma, a pénzdarab, ha a kredenc mögé gurult, nem tölti be a küldetését, nem lehet vele vásárolni.
Isten nem szeret így látni bennünket, ő örül annak, ha a helyünkre kerülünk. Olyan szép a magyar nyelv: ha helyreállunk. Arra a helyre, ami leginkább a miénk. Sajnos nem ez az alaphelyzet. Az az Isten, akiről a Bibliában olvasunk, ráadásul ezért rengeteget tesz. Miért? 
Miért örülnek a szülők, ha a gyerekük boldog? Miért örül a tanár, ha a tanítványát felveszik az egyetemre? Miért örül az edző, ha a tanítványa dobogóra áll? Milyen kérdések ezek?! Hát egyértelmű, nem. Mert szereti, mert sokat tett a másikért. Mert sokat áldozott a másikért. 
Istennel sincs ez másként. Az ő teremtményének lenni azt jelenti, hogy feladatunk van, szerepünk van ebben a világban. És a megváltás azt mutatja, hogy nem tudta nézni Isten, hogy mi mit teszünk magunkkal és magunk körül, nem ült ölbe tett kézzel. És ezért tett, Isten cselekedete maga Jézus, aki ezt a példázatot elmondta. Maáról beszélt, arról beszélt, miért érkezett. Hogy az, hogy emberré lett, és a kereszt, a szenvedés, ez mind azért volt, hogy visszakerüljünk a közelébe,  helyünkre vezessen bennünket. Oda, ahol lennünk kellene, ahogy lennünk kellene.
Minden helyére került ember boldogság az Istennek. Ahogy egy gyógyult alkoholista gyermek boldogság egy szülőnek. Ahogy egy megmentett, a szakadék széléről visszahozott házasság öröm nem csak a férjnek, a feleségnek, de a gyerekeknek, rokonoknak is. 
Isten nekünk örül, ujjong, azzal tudjuk a legnagyobb boldogságot okozni neki, ha elfogadjuk a segítségét, a szeretetét, a bocsánatát és a védelmét. És ha engedjük, hogy visszavezessen a helyünkre.

Mi, Istennel együtt örülők…

A mai világban közhelyszerű mondat: a vallás magánügy. Igen, vannak nagyon intim lelki részei, belsőséges spirituális folyamatai. Ám még sem igaz, hogy magánügy. Közösség ügy, mivel egy közösségbe kapcsol, mivel aztán kihat a hitem a közösségre. Isten így találta ki ezt. 
És épp ezért történik, hogy az örömét is meg akarja osztani Isten. Ezért van, hogy a mi örömünk is megosztható. Mi nem lehetünk itt, a gyülekezetben egymás életének szenvtelen szemlélői. Meg kell, hogy érintsen az, ami a másikkal történik, a szenvedés, a fájdalom is, de az is, ha valami jó történik. Az is, amikor Isten valami nagyon jót tesz velünk.
Mi itt Istennel együtt örülő emberek kell, hogy legyünk, és ez nem is olyan egyszerű. Örüljünk annak, hogy másik gyülekezet új templomot épít. De hát van, akinek jobban lenne rá szüksége meg ők már annyi mindent kaptak. Ugye, az irigység, a megnem gyógyult sérelmek mennyi mindenre képesek. Örüljek, mert meglátom a szomszédomat, ahogy itt van az istentiszteleten, sőt, csatlakozni akar? De hát milyen ember, miket csinált eddig? Nem erről szól az evangélium? Miért nem örülök. Isten örül. Azt akarja hogy mi is örüljünk. 
Amikor összegyúlünk egy ilyen vasárnapon, ez is a feladatunk. Ez is a lehetőségünk. Hogy örüljünk azoknak az embereknek szerte a világon, akiket Isten megkeresett s megtalált, akik ráébredtek Jézus halálba hajló szeretetének erejére, akiket a Szentlélek elkezdett formálni. Isten öröme a miénk is. 
Mindig van okunk örömre. Mert szól az evangélium, mert Isten cselekszik, mert történnek csodák. Tényleg. Épp ezért az istentiszteleteink a megosztott örömről szólnak. 
Itt van a mai vasárnap. Ennyien vagyunk, sőt, hát ma is keresztelünk, ma is van, ki először van közöttünk! ok az örömre. Isten örül, ki is mondja, ünnepel minket, ha visszaigazítjuk magunkat hozzá. Örüljünk vele együtt.

Örülő gyülekezet

Mindig van okunk az örömre. Persze, van, amikor csendesen, a próbák alatt görnyedve, szenvedések között, de azt a belső derűt, azt az ütésálló boldogságot, amit a Krisztus ad nekünk, azt nem veszítjük el, az erőt ad. 
Osszuk hat mi is meg: imádságban - ez a hálaadás, a dicsőítés. Egymással - ez a bátorítás. Legyünk részei így is Isten örömének.

Ámen!

Bella Péter
Győrszemere, Győrújbarát, 2016. július 17.