Sokorói-dombság Reformátusai

A Lélek gyümölcse 3.

2015. november 26. 18:22 - Bella Péter

Békesség

Olvasmány: Róma 7,24 – 8,8
Alapige: Róma 8,1-6

Keressük a békességet

Kedves Testvérek! Mi keresztyének az evangéliumot, Krisztus örömhírét hirdetjük közel kétezer éve már. Mégis, észrevettük-e azt hogy míg az egyik embernek az evangélium tényleg szabadságot, megújulást, új lehetőséget jelent, valódi békességet, addig vannak olyanok, akiknek további feszültséget, több gondot, újabb válságokat? Az ilyen ember vagy úgy érzi, hogy kevés mindahhoz, amit a Szentírás elénk tár, vagy elviselhetetlenül nehéznek tartja azt. A lényeg, hogy így is, úgy is veszít! Miért-e kettősség? Miért, hogy valaki tud meríteni a kegyelem gazdagságából, valaki pedig csak újracímkézi addigi teljesítménykényszerét, válságait.
Persze a hiba ismét az emberben van, nem az evangéliumban. Mai igehirdetésben a békességet keressük, és az evangéliumhoz jutunk, Krisztus éltető és felszabadító szabadításához, amit mai igénk tisztán elénk tár.

A nyomorult ember – Krisztuson kívül

Úgy kezdődik az egész, hogy felébred az ember, ráébred arra, hogy amit eddig tett, az nem jó, ahogy eddig élt, csak kudarc és pazarlás. Másként kell élni, más mederbe kell terelni az életet. Itt következik oly gyakran a következő, rossz lépés. Rátalálunk a Szentírásra, eszünkbe jutnak a régen hittanon vagy konfirmációkor tanult dolgok, és egy jó módszerként tekintünk rá.
Hisz ott a törvény, Isten adott egy jó utat, amit betartva eljuthatunk egy ideális állapotba, megszűnhetnek a gondok, helyreállhat az életem, mások számára is jó lesz az, amit teszek. Mint egy jó recept, amit csak a lehető legjobban kell betartani, teljesíteni, aztán egyre jobb lesz minden, és még Istennek is tetszeni fog mindaz, amit teszek.
Csakhogy ez nem így működik, távol van a valóságtól. Minél inkább megpróbáljuk tartani ezt az irányt, annál több probléma merül fel – bennünk. Mert valamit, a legfontosabbat kifelejtettük, Jézus Krisztust kihagytuk a számításból. Nélküle pedig a törvény még mélyebbre visz bennünket.

De miért is lesz egyre rosszabb minden? Hát nem jó a törvény? Dehogynem. A baj az, hogy a törvény által egyre tisztábban látjuk magunkat, egyre inkább észre fogjuk venni, hogy valami alapvetően rosszul működik bennünk. Ennek a következménye görcsös küzdelem lesz, örökös feszültség, kudarcok sorozata, egy harc bennem: „Jobb akarok lenni, más akarok lenni, de valahogy minden irányt téveszt, eldeformálódik, minden kicsúszik a kezeim közül” Hányszor hallottam már ezeket a mondatokat, és annak bizonygatást, hogy tényleg ott volt a jó szándék, a jóakarat. Így van, ott van bennünk, mi tényleg jót akarunk. Milyen sokan gondolnak úgy a keresztyénségre, mint egy taposómalomra, ahol a lényeg az egyre görcsösebb betartása a törvénynek. És az üdvözítőnek hitt módszer szép lassan átalakul, egy ördögi körbe kerülünk. Egyre tisztábban látjuk magunkat és egyre lehetetlenebbnek tűnik a megvalósítás. Harcol a megvilágosodott elme a romlott emberi természettel. Eközben még ráadásul az ítélet is elhangzik: Bűnös vagyok! A törvény elítél, én magamat elítélem. Így válik  a törvényből a bűn és halál törvénye, amely felemészt, darabokra szed, szétforgácsol.
Pál apostol erről az állapotról beszél a hetedik fejezetben, erről a meghasonlásról, amikor az ember a Törvényt önmaga, egyedül akarja megtartani. Felhangzik az őszinte keserű sóhaj vagy  kiáltás – annyi ember sóhaja, kiáltása! – „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?”
És a válasz is felhangzik: „Hála Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” Így van, van Szabadító! Vége lehet ennek a görcsös harcnak!

A megszabadított ember - Krisztusban

„Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” De jó, amikor az ember ráébred az evangélium lényegére! Amikor meglátja, hogy itt nem egy tökéletesedési módszerről, egy gyakorlatról, receptről van szó, hanem egy ajándékról! Gondoljunk csak bele, hányszor felsóhajthatott így Pál apostol is, az a Pál, aki a szigorú zsidó törvényektől jutott el a Szabadítóig.
De kezdjük csak az elején! Akkor mi van a Törvénnyel? Mégsem érvényes? Jézus valahogy eltávolítja? Nem. Gondoljunk csak a Hegyi Beszédre, Jézus maga mondja, nem azért jött érvénytelenítse a törvényt vagy a prófétákat, hanem, hogy betöltse azokat! Betöltötte a törvényt, emberré lett és úgy élt, ahogy azt a törvény követeli. Ő ezt meg tudta tenni, hisz nem volt benne bűn! Nem egy módszer tehát, ami a megoldás, hanem egy élet, mégpedig Jézus Krisztus élete.
Sőt, nem csak ez történt meg, hanem sokkal több. Alapigénkben döbbenetes dolgok hangoznak el. „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak…” Miért? Mert az ítélet megtörtént! Jézus Krisztusban helyünkre állt az Isten és vállalta az ítéletet a golgotai kereszten. Ezért hát Pál sóhaja, ez a kimenekülés – az egyetlen kimenekülés az ördögi körből. Jézus elvette a számunkra bűn és halál törvényének erejét. Hisz legyőzte a bűnt a kereszten, a húsvéti nyitott sír pedig a halál felett aratott győzelem bizonyítéka.

Az alapoknál vagyunk tehát, az evangélium szívénél! Lehet, már sokszor hallgattuk, tanultuk mindezt. Akkor miért van az, hogy még sem szabadít fel mindez minket? Pál hogy határozza meg az érvényességet? Akik Krisztus Jézusban vannak!
Itt a második lépés: fel kell adnunk a saját küzdelmünket és rá kell bíznunk Jézusra. Manapság sokat beszélnek önmegvalósításról, itt valami más van: engednem kell, hogy a Megváltó valósítsa meg magát az én életemben, Lelke által engedjek neki szabad utat, hogy az életem (a céljaim, vágyaim, kudarcaim, örömeim) az Ő hatókörébe kerüljön. Adjam át neki minden elbukott csatám, a tökéletesedésből fakadó minden verítékemet, minden romlott részem, amit felismertem, hogy Ő is átadja, ami az Övé. A bűn és halál felett aratott egyszeri és végérvényes győzelmét!
Ebből fakad a felszabadultság, ebből születik a valódi békesség. Szabad lesz az ember, sőt inkább úgy kellene fogalmazni, megszabadított, készen egy másik fajta életre, ahol nem a bűn és halál keserű törvénye az úr, hanem az Élet lelkének törvénye!

A életet és békességet munkáló ember – Krisztus bennem.

A szabad ember első nagy felismerése pedig az, hogy óriási energiák szabadulnak fel! Hisz mennyi energia megy el az életünkből arra, hogy az elérhetetlen eszményképeknek megfeleljünk, hogy rejtegessük hibáinkat, bűneinket, hogy Isten előtt magyarázkodjunk! A megváltás mindezeket eltörli. A bűnöket feltárhatjuk és megvallhatjuk, a bocsánat megvan rá. Most már másra is lehet fordítani az energiákat, az eddigi pazarló élet át kell, hogy alakuljon építő, ajándékozó életté.
Óriási lehetőség ez, amivel élnünk kellene. A Törvény is mássá lesz, így szabadon. Nem egy felettünk lebegő pallos, amitől rettegnünk kell, hisz érezzük, veszélyes ránk! Nem egy minket gúzsba kötő szabálygyűjtemény! Nem, a törvény innentől kezdve egy belső vezetés, ami megtanít minket, hogyan járjunk így szabadon. A bennem lévő Szentlélek, aki innentől fogva vezet, tanácsol, segít!

Gondoljunk csak bele! Egy hosszú évtizedek rabsága után szabadult rabot is el kell kalauzolni a számára idegen szabad világban. Segíteni kell, hogy beilleszkedjen, hogy része legyen a társadalomnak. A Szentlélek segít nekünk napról-napra, hogy beilleszkedjünk a keresztyén életbe – ez a Törvény, Urunk Jézus bennünk felcsendülő, lüktető szava. És míg a régi élet a halált hordozta magában, addig Pál apostol a Lélek törekvéseként másról beszél, élet és békesség jellemzi. A bennem élő Törvény már nem egy belső küzdelem, hanem áldott kretivitás, hogy kifelé azt munkáljam, amit Jézus Krisztus: gyógyítsam a körülöttem lévők életét – úgy hogy a bennem élő Jézust viszem közel! Oldjam az enyéim önmarcangoló harcait – úgy, hogy a Szabadító békességét élem meg.
És mindezt nem egyedül, hisz az egyház a megszabadított emberek közössége mindezt még erősebben, még színesebben meg tudja valósítani. Krisztus testeként a Lélek bennünk dolgozó munkája eredményeként az élet és békesség gyümölcseit tálalni egy pusztuló és meghasonlott emberiség asztalára.

 

A megtalált békesség

A békességet keressük és Krisztust találjuk meg. A végtelenül reális Pállal együtt. Fogadjuk el Isten örömhírét, bízzuk rá az életünket és egy békétlen világban is megtaláljuk az el nem múló békességet, amit csak ő tud megadni, Lelke által.
Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát és Ménfőcsanak, 2015. szeptember 27.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr998117002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása