Sokorói-dombság Reformátusai

Igehirdetések a cselekedetek könyvéről - nyolcadik rész

2015. június 18. 11:58 - Bella Péter

Megoldani a problémát - egy bibliai minta

Olvasmány: 2Mózes 18,13-27
Alapige: Apcsel 6,1-7

 

Egy minta...

Ha az apostolok cselekedeteit olvassuk, egy érdekes világba csöppenünk. Tényleg egy forradalom történetét olvassuk, tele erővel, meglepetésekkel. Isten megragadta az embereket, elindította az egyházat – tulajdonképpen nem történik más, mint hogy Jézus története folytatódik, immáron a Szentlélek által az emberekben.
Egy forradalom, amelyik azóta is tart, erre bizonyíték minden egyes itt ülő ember. Minket is ugyanaz a Lélek hívott ide, ugyanaz a Jézus szólít meg, ugyanúgy Atyának nevezhetjük a világ urát – mint azok az emberek, akikről Lukács ír. A forradalom tart, legfeljebb nem úgy vagy kicsit más sebességgel. De a kiindulás és a cél ugyanaz. Tehát lehet azt mondani, hogy minta számunkra mindaz, amit olvasunk.

Persze nem tudjuk másolni azt, ami akkor volt, nem is kell, de tanulni tudunk mindabból, amit ebben a könyvben olvasunk. Akkor még nagyon az elején voltak a keresztyénségnek, mi már egy kétezer éves történetet folytatunk, más kor, más kultura, más eszközök – de ugyanaz az Isten. Mai történetünkre is így kell tekintenünk, tanuljunk problémamegoldást az első keresztyénektől. Mert lehet.

Három szintet járunk végig a mai igehirdetésben – mintha egy házban lennénk. Az alagsorban kezdjük – a gonosz egyházat gyengítő munkájánál, aztán feljebb lépünk, meglátjuk az ember lehetőségeit, hogyan is forduljon szembe egy problémával, aztán innen magasabbra lépve meglátjuk, hogy érkezik meg mindehhez Isten áldása.

Az alagsor - hajszálrepedések

Kezdjük az elején. A még nagyon fiatal egyházban máris problémák jelentkeznek. Eddig is volt külső szorítás, a zsidó vezetőknek nem tetszik az, hogy Jézus ügye nem múlt ki, hogy itt ez az újabb csoport, hogy terjeszkedik – mindez előreveti a jővőbeni, kívülről induló üldözést.
Ám mai történetünk mást is megmutat. Zúgolódás támad a gyülekezetben, mégpedig a görögül beszélők között! Problémák – házon belül. Tudni kell, hogy ekkor már két markáns, egymástól különböző csoport volt az egyházon belül. A helyi, arám nyelvet beszélő, tradicionális zsidók, és az elgörögösödött, a nyelvet sem ismerő, életstílusban is más, sokkal inkább – mondjuk így, még ha nem is pontos – világpolgár zsidók. Az ilyen görög nyelvű zsidó özvegyek kezdenek el zúgolódni, hogy a szeretetszolgálatban nem jut rájuk annyi idő és energia, mint azokra, akik helyiek voltak.
Nem lehetett tudatos, az apostolok nem akarták őket mellőzni, sokkal inkább szervezési problémák lehettek – gondoljuk csak el, milyen fiatal is volt az egyház! Még nincsenek kikristályosodott módszerek, még minden esetleges, formálódik. Az a szó, amit itt zúgolódásnak fordít a magyar biblia, körülbelül annyit tesz, mint zsörtölődésben megnyilvánuló elégedetlenség. Ez pedig valami rosszabbnak a kezdete, és ezt az apostolok is észreveszik. Hajszálrepedések jelennek meg az egyház falán! Sokkal veszélyesebb ez, mint gondolnánk!

Mint mondtam, már tapasztalni a külső üldözések előszelét. Az egyháznak mindig együtt kell élni az üldözéssel, elnyomással, ellenszéllel – csakhogy ez nem okozza a vesztét, ez soha nem gyengítette el, sőt, inkább erősítette a szenvedés Isten népe. Ami igazán gyengíti, azóta is az egyházat, az belülről jön (emlékezzünk csak vissza Anániás és Szafira történetére). És mindig ilyen hajszálrepedésekkel kezdődik... Valaki úgy érzi, mellőzik, és ennek hangot ad, de ezt dühvel, vagy aknamunkával teszi majd maga mellé állít másokat. Olyan ez, mint amikor a hajszálrepedésekbe víz kerül, aztán megfagy – a repedés egyre tágul, a falak gyengülnek, a vége pedig katasztrófa.
Nagyon veszélyes ez, testvérek, ma is. Gondoljunk csak bele, mi is élhettünk már át ilyent, lehet, velünk is megesett. Valami nem tetszett a gyülekezetben – joggal, vagy épp, mert tévedtünk. És nem a krisztusi úton indultunk el – megbocsátva, dühünkről lemondva, a megegyezést keresve – hanem jött a zsörtölődés, a sértődés, csendes harag. Aztán ebből meggondolatlan mondatok lesznek, indulat, vitatkozás. És mi az eredmény? Sérelmek, sebek. Esetleg elmarad valaki. Gyengül a gyülekezet, gyengül az egyház. Kiszorul Krisztus.

Ezért kell odafigyelnünk. Ha az ördög romboló munkájára vagyunk kiváncsiak, ne a sátánista szektákat, az istentelen emberek vádaskodásait figyeljük. Nem veszélyesek ránk, bár látványosak, hangosak. A gonosz akkor dolgozik, amikor megsértődünk egymásra, amikor nem jövünk istentiszteletre, mert valaki ezt vagy azt szólta. Amikor nem tisztázunk azonnal egy félreértést, hanem magunkban hordozva keserűséggé vagy haraggá neveljük. És a repedések egyre nagyobbak lesznek, és egyszer csak reccs, nem is várnánk, valahol beomlik egy fal, összedől valami. Vizsgáljuk meg magunkat. Ne engedjük, hogy a gonosz rajtunk keresztül gyengítsen, romboljon.

 

Első szint – Az ember lehetősége

Az apostolok egyből lépnek, és nagyon jól teszik, sikerül is megoldani a problémát, sőt meghaladják a megelőző állapotot. És most nekünk nem is az az igazán fontos, ami történik, amilyen döntést hoznak, hanem a mód, ahogy ezt teszik.
Már abból tanulhatunk, ha számba vesszük mindazt, amit a tanítványok nem tesznek. Nem esnek kétségbe, és nem menekülnek el a probléma elől, hogy majd az Isten megoldja, bátran szembenéznek azzal. Nem kezdenek el vádaskodni, nem cselekszenek dühből! Nem akarnak egyedül ők dönteni, egymás között, meg merik osztani másokkal a szembenézést. Már ebből milyen sokat tanulhat a ma egyháza! Mit látunk?

  • Először is, összehívják az egész gyülekezetet. A probléma mindenkire tartozik, lehet, hogy mások hozzá tudnak érdemben szólni a dologhoz. Ami itt nagyon fontos – jelen vannak a görögös zsidók és a héber nyelvűek is! A probléma megoszt – a megoldás keresése azonban össze kell, hogy hozzon minket! Itt most nem „politikára”, „diplomáciára” van szükség, hanem nyíltságra, egyenességre! Nem titkos megoldásra, hanem nyílt szembenézésre.
  • Az apostolok képesek és készek voltak szembenézni a saját határaikkal. Ahogy Mózes esetében is ugyanezt olvastuk. Van, amit már nem tudnak megtenni, akármennyire is szeretnék. Tizenkét ember az elején még tudott prédikálni, tanítani, szeretetszolgálatot végezni, szervezni, irányítani, vezetni. De a gyülekezet egyre nő - és erre már nem képesek! Ráébrednek, hogy ha nem változtatnak, a Krisztustól kapott feladatatot nem tudják elvégezni! Éredemes lenne így megvizsgálni a mi gyülekezeteinket, ami egyházainkat, a vezetési módszereket!
  • Kreatív volt a gyülekezet. Mertek kitalálni valami újat, valami olyant, ami eddig még nem volt. Bátrak voltak lépni, és ezt ügyesen tették! Nekünk nagy segítség már az az óriási örökség, amink van – nekik nem volt még. De vigyázni is kell, mert sokszor az új problémák új megoldásokat követelnek, tanuljunk kreatív megoldáskeresést eleinktől!
  • Megfelelő embereket választottak. Kell a görögös kultúrkörből jövő, héberül sem beszélő ember mellé segítő, vezető? Nem olyan embert választottak, aki még nem lépte át Jeruzsálem határait sem. Olyan embereket jelöltek ki, akik értették az gondozottakat, olyanok voltak mint ők, az egyikük ráadásul prozelita is volt (pogányból lett zsidóvá). De nem csak ennyi, azt olvassuk: „telve vannak Lélekkel és bölcsességgel” – lelkiek és gyakorlatiasak. Rátermettek, a megfelelő emberek a megfelelő helyen.

Milyen időtálló szempontok! Sokban különböznek tőlünk ezek az emberek, nagy a távolság, más korban élünk, mások a problémáik, de nekünk nem is azt kell átvennük, amit döntöttek, hanem ahogyan tették.

Mertek emberek lenni. Nyíltan szeretettel egymás felé fordulni. Párbeszédet folytatni. Mertek gondolkodni, új utakat törni, de mindezt úgy hogy közben Istennel sem fordultak szembe!
Nem ez a dinamizmus, ez a kreativitás hiányzik belőlünk sokszor? Egy folyamatosan változó világ mindig meglep bennünket, és sokszor csak széttárjuk a kezünket, vagy varázsszavak használunk, hogy istentelenség, szekularizáció, média, stb. Pedig mi is megtalálhatjuk a helyes válaszokat, utakat, ahogyan történetünkben is. Isten segítsen bennünket is, hogy ha legközelebb gyülekezetpróbáló feladat elé nézünk, belső gondokkal, vagy külső kihívásokkal nézünk szembe – mi is merjünk úgy tenni, ahogy az apostook. Nyíltan kimondani ami van. Megkeresni a megfelelő embereket, a megfelelő eszközöket, akár a régit megtartva, akár, ha a határainkat elértük, új utakat nyitva! Kreatívan, bátran, okosan, megosztva a feladatokat. Emberként. Mert ezt megáldja az Isten!

Isten folytatja

Megáldja az Isten – és itt lépünk felfelé még egy szintet! Tulajdonképpen nem történik más, mint hogy elhárítanak a tanítványok és az első gyülekezet egy akadályt, és minden mehet tovább. Ami azt jelenti itt, hogy tovább folytatódik Isten forradalma, tovább növekszik az egyház, még többen találnak rá a megváltásra Krisztusban. A folyót megakasztotta valami egy szikla gördült a mederbe, ami elzárta. Aztán elvitték víz útjából, és az folyhat tovább!
Minden idő, amit belső problémák megoldásával tölt az egyház, a küldetésének beteljesítéséből vesz el. Minden energia, amit felesleges belső problémák megoldásával töltünk, a valódi célok eléréshez szükséges erőkből vesszük el, és gyengülünk, és ezért nincs áldás azon, amit teszünk.

Mai igénkben azt látjuk, hogy helyreáll a rend. A tanítványok visszatérhetnek valódi feladatukhoz, a hét görög nyelvű gondozó (a megfelelő emberek a megfelelő helyen) beáll a szolgálatba, a belső romboló feszültség megszűnik. Újra azt lehet tenni, amit Isten rábízott az övéire. Egy szóval írja le Lukács: diakónia. És itt jóval többet jelent – kétszer használja.

  • Diakónia – szolgálat az asztaloknál! Ahogyan mi használjuk – szeretetszolgálat. A rászorultak megsegítése szeretetből, szabadon! Ez az első! A gyülekezetben és azon kívül is.
  • De még egyszer megtaláljuk. „Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett”. Ugyanaz a szó! Ugyanúgy diakónia. A lelki kenyér továbbadása.

Áldást kérünk? Szembe akarunk nézni a kor kihívásaival? Szeretnénk ha Isten igazolna minket, és növekedne a gyülekezet? Ha a diakóniával foglalkozunk, meg fog történni. Ha kenyeret osztunk az éhezőknek (anyagi és lelki értelemben), akkor ez fog történni! Mai igénkben egyik sincs a másik fölé emelve, egymást kiegészítő, erősítő összetartozó dolgok ezek, egy szóval jelölik őket – szeretetszolgálat és imádság, igehirdetés!

Erre kell koncentrálni. Imádkozni, az ige alapján állni, és megtenni, amit meg kell! Ha ez megtörténik, ha ez köti le az időnket, erőnket – és nem más – akkor ugyanazt fogjuk átélni, amit az apostolok! Erősödni, növekedni fog a gyülekezet! Betölti küldetését! Akkor vonzó lesz, és szívesen csatlakoznak hozzánk! Erre törekedjünk hát!


Ne felejtsük...

Ha egy gyülekezet él, ha az egyház aktív, akkor támadások érik, kívülről és belülről! Ám megkaptuk a képességet, hogy ezzel szembenézzünk, és Istennel közösen megtaláljuk a megoldást – bármire. Ehhez ad mintát Lukács mai igénkben!
Kövessük hát, ne felejtsük el mai igénk tanulságait, mert nagy a szükség ma is Isten népére. Amelyik nem belső harcaival, problémáival van elfoglalva, hanem minden idejét, erejét a diakónia: az imádság, az igehirdetés, a szeretből jövő segítés teszi ki. Ez így: Krisztus megélése. Ha így van, akkor hozzánk is csatlakoznak majd. Ugyanúgy Isten áldása lesz azon, amit teszünk!
Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, Ménfőcsanak 2015. június 14.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr707554018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása