Olvasmány: Filippi 4,4-9
Alapige: Apcsel 1,15-26

Egyszerű matematika?

Testvérek! Mai igénkkel kapcsolatban akár azt is mondhatnánk, hogy egy egyszerű matematikai problémát kell megoldani: volt tizenkét tanítvány, abból egyet elveszünk, az tizenegy. Ahhoz, hogy tizenkettő legyen újra a szám, kell még egy. Ennyi. 

Ennyi, ha számokról beszélünk, viszont nem ennyi, ha emberekről. Ha az emberi tényező benne van a dologban, jelentősen bonyolódik a helyzet - és ez így van jól. Hittantáborban, kirándulásnál viccesen szoktuk mondani, mi felnőttek, hogy a lényeg, hogy annyi gyereket hozzunk haza, ahányat elvittünk, a többi nem számít. Dehogynem számít! Ahogy számít az is, ki lesz az, aki az apostoli körbe kerül. Nem mindegy, kit választanak, nem mindegy, hogyan, nem mindegy, milyen következményei lesznek. Nem mindegy, mert Jézushoz méltó módon kell ezt is megtenni.

Nem mindegy, hogyan választunk ki valakit egy szolgálatra, egy feladatra, egy pozícióra - itt a gyülekezetben, a mai egyházban sem mindegy. Nem mindegy, hogyan döntünk egy adott helyzetben a személyes vagy családi életünkben. Nem egyszerű matematika. Mert több van itt - az ember többet érdemel, a közösség többet érdemel, az Isten többet érdemel. Figyeljünk hát oda, mit mond el arról az igénk, hogyan válasszunk ki valakit egy feladatra. Hogy hogyan döntsünk, válasszunk a saját életünkben, ha kell.

A mi megoldásaink

Érdemes kicsit végiggondolni, hogy mindez hogyan is mehetett volna, ha az általános tapasztalatainkat vesszük alapul.

Egy lehetőség a tehetetlenség, a passzivitás. “Tizenegyen vagyunk? Biztos így van jól egyelőre. Ha Isten akar valakit, majd szól, majd jelzi, majd idehív valakit. Ez az ő dolga, nem a miénk.” Nem ez történt és milyen jó! Ez a passzivitás, amit nagyon könnyen tudunk kegyességbe csomagolni. “Legyen meg az Úr akarata! Ő a vezető! Isten döntösön!” - fontos mondatok, de nem itt. Ilyenkor a felelősség elháríta, gyávaság. Milyen sokszor vagyunk ilyenek - cselekvés helyett imádkozunk. Istentől várjuk azt is, amit nekünk kellene. “Adj uram társat, mert rossz egyedül lennem!” - imádkozik annyi hívő fiatal, közben nem lép, nem ismerkedik, nem próbálkozik. Nem jó út.

Aztán lehetett volna ebből az apostolválasztásból egy óriási fejetlenség, ötletbörze. Hosszú ideig tartó beszélgetés, okoskodás, modellek feltérképezése, kiértékelése, megvitatása, érvek és ellenérvek felsorakoztatása. Ismét csak fontos, más helyen, más keretek között érvényes dolgokról beszélek, de nem itt. Itt hárítás lenne. A felelősség eltolása, csak most nem Istenre, hanem a közösségre.

A legvalószínűbb emberi reakció szerintem egy harmadik lehetőség lett volna: vita, konfliktus, szakadás. Annyira elképzelhető az egész helyzet! A tizenkettő pártokra szakad egyik oldalon Péter és testvére András, a másik oldalon a Zebedeus fiai, János és Jakab, harmadik csoportnak a többiek. Én voltam mindig, aki vásárra vittem a bőröm - kiáltja Péter. Mi is ott voltunk a belső körben és ketten vagyunk - mondja János. Ez nem igazság, mi többen vagyunk - mondja Máté. Aztán a százhúsz ember is szakad, valaki ide áll, valaki oda. Mindenkinek meg lesz az embere, jönnek a érvek a szavazás mellett, vagy mutassák be az elképzeléseiket. Aztán előkerülnek a tisztességtelen érvek, a hazugságok, szövetségek alakulnak és szakadnak - mint egy valóságshow kiszavazásánál, egy parlamenti párt új vezetőhelyettesénél, egy sportegyesület tisztújításánál vagy amikor a főnök feljebb kerül és a helyére kell valaki a csoportból.

Ilyen az ember. Érdekek, önérdekek, vágyak. Vagy hárítás, passzivitás, a felelősség eltolása. És még sorolhatnánk a tapasztalatainkat, amik velünk vagy körülöttünk estek meg. Persze, az emberi módokból is jöhet ki jó: szavaztunk már meg olyan embert, aki a megszolgálta a bizalmat; alakult ki valódi konszenzus, hogy ki foglaljon el egy pozíciót; adtunk tovább problémát a megfelelő helyre, mert mi nem bírtunk vele. Azonban legtöbbször sajnos nem sikertörténet, amikor egy új embert, új embereket kell a megfelelő helyre találni. 

A jó választáshoz vezető út: Isten igéje, józan gondolkodás és imádság

Itt kell visszanéznünk a mai igerészre, mert tanulságul szolgál. Az az érdekes, hogy ha gyorsan kellene válaszolnunk, azt mondanánk, hogy sorsolással választották meg Mátyást, pedig messze nem erről van szó. Persze, annak is meg volt a szerepe, de az a rész, ami legkevésbé lényeges (majd elmondom miért). Odáig el is kellett jutni. Egy maraton lefutásánál nem csak az utolsó száz métert kell elemezni, hanem jóval többet, az egész útra rá kell nézni. Itt is több minden van.

És nem is egy dolog, több minden működik együtt. Igénk üzenete: ha jól akarunk dönteni akkor szükségünk van Isten igéjére, józan gondolkodásra és imádságra. Ráadásul mindezt valódi közösségben, a Szentlélek vezetésével.

Ige, gondolkodás, imádság - együtt, egybefűzve. Már ez is üzenet. Nem csak az egyik. Már ez komoly konfliktusforrás tud lenni keresztyén körökben: valaki az igéből keresi a megoldást, valaki imaközösségeket szervez és böjtöl, más meg brainstormingot szervez, terveket eszel ki és elemzi a lehetőségeket. Mit mond a mai igerész? Ez együtt is mehet. Az ész nem ellensége a Bibliának. Az imádság mellett lehet aktívan keresni a helyes utat.

A jó választáshoz vezető út: Isten igéje, józan gondolkodás és imádság. Miért mondom mindezt? Adott egy helyzet: Júdás felakasztotta magát, kell egy ember a helyére. Péter feláll, a probléma mellett a zsoltárok könyvéből talál mondatokat Júdás halálára. De nem csak arra, hanem: “Az ő tisztségét más kapja meg.” (Zsoltárok 109,8) Megnyílik az út, az igéből, az igétől indulva. 

Azonban mi történik ezután? Meghatározzák a kritériumokat, hogy mik a keretek. Logikus, reális feltételek: aki Júdás helyére jön, annak hasonló tapasztalottak kell rendelkezni, azaz nem olyan valaki kell, aki három hónapja csatlakozott, vagy kéthavonta egyszer beköszönt egy napra. Olyan kell, aki János keresztségétől (Jézus nyilvános szolgálatának kezdetétől) a mennybemenetelig ott volt a nagyobb követői körből. Aki tanúja mindannak, amit láttak és hallottak a tanítványok. Mondom, teljesen józan, logikus érvelés - ami nincs benne az ószövetségben, de az igéből merítkező, Jézus hatása alatt formált ember gondolataiban igen. 

De fontos lenne ez az egyházban is! Így meghatározni a kereteket. Van ahol könnyebb: kántor nem nagyon lehet az, aki nem tud hangszeren játszani. De gyerekmunkást már láttam olyant, aki lelkes volt, csak a gyerekek nem értették, mit mond. Prédikátort hallottam, aki nem nagyon tudta, miről beszél. Sorolhatnám. Ha csak annyi történne, hogy egy helyre olyan embert delelgálunk, ahová emberileg nézve van adottsága, tehetsége, már nagyot lépnénk. Józan, logikus gondolkodással. 

A tanítványok ez alapján leszűkítik a kört, de így is ketten maradnak: Barsabbást és Mátyást. Hogyan tovább? Verseny? Nem jó. Legyenek ketten? Nem jó. Legyenek fél tanítványok, vagy A-hét és B-hét? Nem jó. Egy emberre van szükség. A közösség imádkozik. Istenre hangolódik. Nagy a kísértés, hogy emberi hibát vétsenek. Ráadásul Jézus nevében vannak együtt, az ő szolgálatára készülnek. Az ő akarata kell, hogy érvényesüljön. Imádság. Ahhoz, aki jobban ismeri Barsabbást és Mátyást, mint bárki, aki tudja, mi lesz a szolgálatuk, a jövőjük.

Imádság. Ezt is milyen sokszor elfelejtjük, pedig nem szabadna. Mielőtt egy új szolgálatot megnyitunk, mielőtt egy új feladatot kitűzünk, mielőtt meghirdetünk valamit a gyülekezetben, mielőtt a tisztújítás elkezdődik, mielőtt lelkész választunk vagy gondnokot. Még valami: az imádkozók között ott volt Mátyás és Barsabás is. Ez is fontos. Mivel a végén nem egy nyertes és egy vesztes volt. Mátyás apostol lett, igen, Barsabbás azonban nem lett kevesebb, ki tudja milyen utat adott neki az Isten. Nem szerette kevésbé, csak más volt a feladata. A közösség sem szakadt szét, nem élt meg veszteséget senki, nem maradtak tüskék.

Szóval, itt az út, ha valami újat kezdünk, ha valahova választani kell valakit: Isten igéje, józan gondolkodás és imádság. Együtt, nem a sorrend a fontos. És még hozzátenném: ez a személyes életünkre nézve is jó alapelv lehet, vagy, ha a családunkban kell valamit dönteni.

Sorshúzás helyett a Lélek vezetése

Végezetül a sorshúzásról - nem felejtettem el. Miért nem fontos annyira? Miért így tettek?

Átmeneti helyzetben voltak a tanítványok. Jézus már a mannyben, nincs velük viszont pünkösd előtt, a Szentlélek állandó belső vezetése nélkül. Ezért, hogy Isten akarata érvényesüljön, egy ószövetségi módot választottak, a sorsvetést. Nem jósoltak, nem szerencsejáték volt, hanem Isten akaratának addig szokásos megismerése. Hogy Ő nyomja rá a végén a döntésre a pecsétet. Nagyritkán ma is lehet, hogy ezt tesszük, de inkább kerüljük, mert már velünk van a Szentlélek, aki megvilágítja, mi az Isten akarata, mi a válasz az igében való kutakodásunkra, a józan gondolkodásunkra, az imádságunkra. Ezért mondhatjuk, hogy ez itt a legkevésbé fontos, az, ami lecserélhető.

Ami állandó, és erre figyeljünk ezután is: Isten igéje, józan gondolkodás és imádság, így együtt - ami megmutatja, kit válasszunk. Vagy, hogy hogyan döntsünk, hogy merre induljunk tovább.

Ámen!

Bella Péter
Győrújbarát, Győrszemere, 2015. március 1.