Textus: Lk 10,38-42
Szegény Márta
Mai találkozásunk egy vendégség, egy igazi vendégség. Egy olyan valaki jön el Máriához, Mártához, akit tisztelnek, akikt sokra tartanak, megtiszteli a házat. Vendégül látják Jézust. Azaz a szó szoros értelmében úgy tűnik, csak Márta veszi ezt komolyan.
Sajnálhatjuk Mártát. Szegény, meghívja, Jézust, süt és főz, takarít és rendet rak, gondos háziasszonyként sürög-forog, testvére, Mária pedig csak ül Jézus lábainál és nem tesz semmit! Hol itt a rend, a vendégszeretet? Nem szép. Ott kellene lennie, együtt könnyebb és gyorsabb lenne.
Ez így lenne az udvarias, a gyors, így lenne logikus emberileg. De hát úgy tűnik, Jézus ismét más logika szerint gondolkodik. Márta nem a jó részt választotta...
Határátlépések
Mielőtt erre a mondatra, magára a vendégségre rátérnénk, elmondanék egy érdekességet! Jézus ismét határokat lép át. Azt mondtam ismét, hiszen az elmúlt hónapokban már többször megtapasztalhattuk ezt. A megváltás bátorságban megy végbe, és Jézus munkája szétfeszíti a kereteket. De itt most miért mondhatjuk ezt?
Először is azért, mert elfogadja Márta meghívását. Egy nőét. Ma ez nem lenne furcsa talán, de abban a rendkívüli módon beszabályozott korban ilyet nem illett tenni, sem meghívni, sem elfogadni. De Jézust ez nem érdekelte! Őt az ember érdekelte, maga az ember, és a szándék, ahogy hozzá közelednek. Szeretettel fogadták, hát megy, és elfogadja a behívást, nem érdekli a szokás.
Emellett dícsérjük meg Márta bátorságát, hogy szemben azzal, amit elvártak volna tőle, volt benne akkora merészség, hogy engedett a vágynak, a gondolatnak, hogy Jézus közelében legyen. Ki akarta mutatni, hogy fontos neki Jézus. Megvan-e bennünk ez a bátorság, lépni azért, hogy Jézus közelébe legyünk? Időt szakítani, alkalmat teremteni azért, hogy vele Lélekben találkozzunk.
Jézus még abban is határokat lépett át, hogy elfogadta Máriát, mint tanítványt. Hiszen úgy volt ott a lábánál, úgy hallgatta – az itt használt kifejezés ezt jelenti - , mint egy tanítvány. Pedig akkoriban egy tanítónak eszébe sem jutott nőre úgy tekinteni, mint tanítványra! Gondoljunk erre, amikor mi határokat húzunk Jézus köré, hogy nem lehet az evangéliumot korunk, vagy kultúránk adta határaik közé szorítani, vagy éppen saját elgondolásainkba beleerőltetni.
Mit nem jelent mindez?
Na de térjünk csak vissza ahhoz, amit Jézus mondott, jó lenne megfejteni. És először azt nézzük meg, mit az, ami biztos nem volt Jézus mondanivalójában.
Nem a házimunka ellen van Jézus. Ez talán egyértelmű. Dolgozni kell, rendnek kell lenni, úgy tud az ember megfelelő életkörülményeket biztosítani magának.
Nem is arról van szó, hogy a vendéget ne fogadjuk kellő illendőséggel, úgy, ahogy itt szokás. Mindig is fontos érték volt ez, feladat a vendégszeretet, mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben.
Emellett igaz az is, hogy nem a tétlen életmód mellett van Jézus. Ráadásul itt a diakónia szó van itt. Márta diakóniát végzett, szeretetből, őszintén. Ami jó, hasznos, értékes Jézus szemében is, más volt itt a probléma.
Nem is szembeállítani akar két nagyobb léptékű igazságot, életmódot. Egyik katolikus magyarázatban olvastam, hogy úgy értelmezik: két életformát mutat be ez az ige: a tevékeny és a szemlélődő életet. De – a legnagyobb tisztelettel – azt kell mondanom, nincs ez így. Nem lehet kijátszani egymás ellen Máriát és Mártát – ahogy a tevékenység és a szemlélődés is egymás kiegészítői. Máshol van a megoldás.
Mi volt a baj valójában?
Ha Jézus a helyes vendégszeretetet akarta volna itt bemutatni, biztos lennék abban, hogy megfordulna a rangsor, Mártáé lenne a jó rész, és az üldögélés lenne a rossz oldal. De itt nem erről van szó.
A kulcs maga Jézus. Az, akit behívott, akit vendégül lát, Jézus, az aki ott van most köztük, az Jézus. És nem lesz ott mindig, fel fog innen állni, továbbindul, sőt, hamarosan meg is fog halni. Most Jézuson kellene lenni a hangsúlynak, nem a munkán, a renden, a sürgölődésen. Máskor igen. Most nem...
Vissza nem térő alkalom. – Ezt szokták mondani a reklámok egy-egy akciónál, de a mi életünkben is vannak ilyen találkozások, órák, pillanatok. Esetleg szalasztottunk mi is el ilyent. Nem volt kedvem, nem mentem el a barátommal a színházba, majd máskor, és ott akkor játszottak a legnagyszerűbben, sokáig beszéltek róla – én lemaradtam. Filmben láttam nemrég, meghalt a 17 éves lány, a család gyászáról szól. Az apa mesélte el az egyik jelenetben, hogy utolsó találkozásuk milyen volt: reggel az iskolába ment a lány, ő csak odaköszönt, nem ért rá – most meg gyötri, hogy csak pár mondatot beszélhettek volna, elvihette volna autóval. Vagy a nagymamám jut eszembe, amikor vendégség van nála, összejön a család, ő tíz percnél tovább nem bír ottmaradni az asztalnál, felugrik, hoz valamit, visz, kicserél. Hiába segítünk, hiába beszélünk, hogy ráér, nem – s közben lemarad sok jó pillanatról, mondatról, történésről, ami fontos lenne
Vissza nem térő alkalom. Jézus ott van, nekik beszél, őket tanítja. Minden figyelmet neki kell szentelni, nemcsak kis szeletét. Minden idegszállal rá kell figyelni. Amikor megszólal az Isten, és Jézusban végetlenül tisztán, teljesen és mégis érthetően és személyesen, Isten szólalt meg – rá kell figyelni.
Miért csinálta ezt Márta? Talán, hogy felhívja magára a figyelmet, ki akart érdemelni egy dícséretet. Esetleg hibátlan akart lenni – nehogy szó érje a ház elejét! Ki tudja...
És még valami, így írja az egyik kommentár: „Jézus az emberek értetlenségével való gyötrődéstől fáradtan érkezik a két testvér hajlékába, és arra, hogy útja Jeruzsálembe, szenvedéseinek színhelyére vezet. Mária mély emberi megértéssel, a szeretet lelkületével illeszkedik bele a fáradt Mester helyzetébe: azt teszi, amire Jézusnak szüksége van, és ilyen módon azt kapja ajándékba, amire neki szüksége van." Egy a szükséges dolog – Jézusnak, neki fontos, neki most erre van szüksége, olyan ritka ez, a sok értetlen ember, a vádak, a furkálódás után, végre valakik kíváncsiak rá. Ott Mária csak Jézusra figyel, a figyelmét, a száz százalékos figyelmét adja Jézusnak! Nem forgácsolódik szét, nem a konyhából hallgatja, kap el néhány szót! Nem csak úgy mellesleg...
A jó rész (kairosz és logosz)
Testvérek, ez is tanulságul írattatott meg a számunkra... Hogy mi vagyunk a jó rész Jézusnak, ha teljesen, mindenünkkel ráfigyelünk, ha így engedjük magunkhoz közel, nem csak egy szeletet adunk magunkból. Hogy mi is tudjuk választani a jó részt. Hogy amikor ajándékba kapunk alkalmakat, amikor megszólal az Ige nekünk, hozzánk – akkor figyeljünk, akkor koncentráljunk.
Az alkalom, a minősített idő, görögül a kairosz. (Két időfogalom van a görögben: a kronosz a mérhető idő, apercek, az órák, a napok; és a kairosz, az alkalom, az alkalmas idő, ami megtalál, megnyílik) Az alkalom, a pillanat, ami egész életünkre hatással van, ami döntésre sarkall, megváltoztatja életünk irányát, új utakat nyit meg.
Spurgeon példája, a nagy XIX. századi igehirdetőé! A kelvedoni születésű Spurgeon megtérése 1850. január 6-án történt, tizenöt éves korában. Egy találkozóra menet egy váratlanul feltámadó hóvihar arra kényszerítette, hogy egy közeli metodista kápolnában keressen menedéket, ahol éppen istentiszteletet tartottak. Itt hallotta az Ézsaiás 45:22 – „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!" -, ami arra ösztönözte őt, hogy teljes életét Istennek szentelje. Ez a kairosz, amit megragadott, és megváltozott az élete!
Minden ember számára van ilyen, kapuk nyílnak és csukódnak be. Erősödni lehet, győzni. És mi sokszor észre sem vesszük, sokszor a legjobb szándékú dolgaink miatt, mint Márta.
És a minősített pillanatban még Isten is megszólal, a Logosz is, az ige, a nekünk szóló ige! Nem vesztegetünk-e el sok ilyen pillanatot? Nem megyünk el mellette sokszor a legtisztább szándékkal akár?
Vegyük az istentiszteletet. Itt vagyunk száz százalékosan? És ne engedjünk a kísértésnek, attól még, hogy ott ülünk ebben a teremben/templomban, itt ülünk Jézus lábainál – „fejben" mi is végezhetjük tovább a házimunkát. Ki tudjuk-e kapcsolni magunkban? Vagy folytatódik, fejben tovább a lista, mit kell még elvégezni, megcsinálni...
És még valami, ami szintén fontos – mintegy mellékesen. Ha valaki ott van velünk, velünk beszél, megnyílik, le tudunk tenni mindent? Tiszteljük-e annyira a másikat, hogy csak ő legyen ott és akkor. És nem csak a becsengető ismeretlen, a legérdekesebb, hogy az talán jobban megy. Nem. Sokszor a házastársunkra, a gyerekünkre nincs idő, alkalom. Az íróasztal, a konyha, a könyv és még sorolhatnánk mellől... Oda tudok-e figyelni? És csak zárójelben jegyzem meg. Sokszor nagyobb szeretetet jelent letenni a főzőkanalat, mint a világ legjobb vacsoráját megfőzni. Több időt lecsípni a munkából, mint az másikért dolgozni éjt nappallá téve... A szavunkra, az arcunkra várnak sokan. Értjük-e? Éljük-e?
Márta üzenete
Vegyük nagyon komolyan Márta üzenetét! Hogy ne menjünk el a mi pillanataink mellett, amikor Isten üzen valamit, változtat valamit bennünk és rajtunk, amikor lehet, az életünk menetét akarja átállítani! Tudjunk csak felé fordulni. Mert ezzel neki is örömet okozunk.
Ámen!
