Textus: Márk 10-23-31
Kedves Testvérek!
Néhány hónappal ezelőtt egy jegyespár jelentkezett esküvőre. Az első beszélgetésen a vőlegény egy furcsa, de érthető kifejezéssel élt. Azt mondta, nem tudja, mi a szokás nálunk, ő teljes körű szolgáltatást kér. Jól mutatja ez a kis példa, hogy sajátos életfelfogás határoz meg bennünket. Azt gondoljuk, hogy ha valamire pénzt adunk ki, ha valamiért megdolgozunk, ha valamire áldozunk, akkor az joggal megillet minket, az nekünk jár. Nagyon jól tisztában vagyunk a jogainkkal, amiket érvényesíteni is akarunk. Ha valamit adok valamiért, akkor elvárom, hogy cserébe a lehető legtöbbet kapjam, mert az nekem jár.
Első hallásra Péter szavai helyénvalónak tűnnek: „Íme mi elhagytunk mindent, és követtünk téged." Péter szembeállítja magát és a többi tanítványt a gazdag ifjúval. Ő nem volt képes lemondani arról, ami távol tartotta Istentől, nem volt képes lemondani a vagyonáról, és hátat fordított Jézusnak. Mi azonban mindenről lemondtunk, mindent feladtunk. Otthagytuk a munkánkat, a családunkat, feladtuk az egzisztenciánkat, a karrierünket, és téged választottunk.
Dicséretre méltó, amit Péter és a többiek megtettek. Odaadtak mindent, lemondtak mindenről. Könnyen szentté avatnánk ezért Pétert és a tanítványokat. De mégis sántít, amit Péter mond. Hasonló hozzáállásból fakad, mint amit a bevezető példában is mondtam. Jézus épp előtte mondta, hogy emberi erővel képtelenség a mennyországba jutni. Egyedül Isten üdvözítheti az embert. Erre odaáll Péter és azt mondja, de azért mi megérdemeljük a mennyországot, mert lemondtunk mindenről, nem igaz? Mi azért sokkal jobbak vagyunk mint ez a gazdag ifjú, ugye Jézus? Mi kiérdemeltük a megkülönböztetett helyet a te királyi széked mellett!
Sokszor mi is így vélekedünk saját keresztyénségünkről. Mi ezt és ezt megtettük, ezért többek, szebbek, jobbak vagyunk másoknál. Elhitetjük magunkkal és másokkal is, hogy valamiféle keresztyén ideált értünk el, és a másik, aki kevésbé vallásos, kevésbé buzgó, az nem is igazi keresztyén, nem csinálja jól. Sajátos vallási elitizmusban szenvedünk.
Ha mélyebbre ásunk magunkban, észrevesszük, hogy nemcsak a hitünk terén vagyunk ilyenek, hanem az élet mindennapjaiban. Nagyon könnyen mások fölé helyezzük magunkat, másokat pedig lealacsonyítunk. Minden apró hibáját észrevesszük, és feljogosítva érezzük magunkat, hogy a saját szemünkben kevesebbnek lássuk. E mögött pedig egy szomorú élethelyzet áll. Azért gondolok másokat kevesebbnek magamnál, mert valójában önmagamat nem tudom igazán értékelni. A saját teljesítményemet, életemet alulértékelem. Úgy is mondhatjuk, alacsony az önértékelésem, az önbecsülésem. És ezt úgy kompenzálom, úgy teszek ellene, hogy magamat helyezem mások fölé.
Erre pedig ráerősít a társadalom, amiben élünk. A teljesítményorientált életvitel az iskolában, a munkahelyen, a családban. Diákként szorongok, hogy sikerül-e jobb teljesítményt elérnem mint tavaly, és félek, hogy a tanárnak nem vagyok több mint a jegyeim. Tanárként azért küzdök, hogy megfeleljek a munkáltatóm elvárásainak, és ezáltal biztos maradhasson a munkahelyem. És ez igaz minden munkahelyre Pápán és egész Magyarországon. És sokszor a családjainkban, emberi kapcsolatainkban is így vagyunk jelen. A gyermekeinktől jó jegyeket, megfelelő teljesítményt várunk el. A házastársunktól elvárjuk, hogy mindig mindenben ott álljon mellettem, és az én igényeimnek megfelelően legyen jelen a házasságban. És folytathatnánk a sort. Ez a teljesítmény-központú életszemlélet csak erősíti alacsony önbecsülésünket és azt a látásmódot, hogy csak akkor vagyok értékes, ha valamit letettem az asztalra. És hogy ezt oldjuk magunkban, másokat kevesebbnek, rosszabbnak gondolunk.
Jézus ellent mond Péternek. Elsőkből lesznek az utolsók. Ha elsőnek hiszed magad, könnyen utolsó lehetsz. Ne gondold azt Péter, ne gondolja senki, aki engem követ, hogy a lemondás bármire is feljogosít. Nem az érdemeid, a lemondásod miatt kapsz jutalmat. Nem azért, mert rászolgáltál. Nem azért, mert te vagy a kőszikla. Nem azért, mert jobban hiszel bennem. Hanem azért, mert szeretlek. Értékes vagy, fontos vagy számomra. És sokkal többet kapsz annál, amiről lemondtál.
Jézus nekünk is ezt üzeni. Ne gondold magad többnek a másiknál. Nem azért vagy fontos nekem, mert szebb, jobb, okosabb, hívőbb vagy. Önmagadért szeretlek. És épp ezért, ne gondold magadat kevesebbnek sem a többieknél. Ne méricskéld magad másokhoz. Mert úgy vagy jó nekem, ahogy vagy.
Egy hosszú, vörös hajú kislány, egyszer sírva ment haza az iskolából. Elmondta az apukájának, hogy csúfolják a haja miatt, és inkább levágatja és befesteti csak ne gúnyolják érte. Erre az apukája odaállította a tükör elé és ezt mondta: Én egy szép, hosszú hajú kislányt látok, akit így szeretek. Isten is így néz rád, és így szeret téged, a szép, hosszú, vörös hajaddal együtt.
Ez az igazi evangélium ebben a történetben. Jézus nem teljesítményorientált, szorongó, egymással versengő, egymást lenéző keresztyéneket akar. Nem ezt kéri tőlünk. Arra vár, hogy ráeszméljünk, önmagunkért szeret minket. Önmagunkért értékel minket. Ha ezt megértjük, elfogadjuk, akkor tudunk igazán lemondani mindenről. Mert akkor Jézus lesz mindennél fontosabb. És mellette minden eddig értékes dolog eltörpül. Arra buzdít, hogy értékeljük át eddigi életünket. Lássuk meg, mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami valójában lényegtelen.
A lemondás így már nem arról szól, hogy érdemeket akarok szerezni, hogy több legyek másoknál. Nem valamiféle furcsa, vallásos meggyőződésből fakadó, izzadságszagú erőlködés. Egyszerűen el tudom engedni azt, ami eddig fontos volt. Eddig ragaszkodtam a saját elfoglaltságaimhoz, most képes vagyok lemondani, és másokra szánni az időmet és energiámat. Eddig önmagammal voltam elfoglalva, de most képessé válok észrevenni azt, ahol segíthetek, ahol rám van szükség. Eddig ragaszkodtam ahhoz a nem túl sok zsebpénzhez, fizetéshez, ami jogosan az enyém, most képes vagyok erről is lemondani, megosztani, képes vagyok adni annak, akinek nincs vagy jóval kevesebb jutott. Eddig haragtartó voltam, de most képes vagyok elengedni a haragomat, a dühömet és meg tudok bocsátani. Eddig én voltam a legfontosabb ember az életemben, most pedig képes vagyok lemondani önmagamról, hogy másokra tudjak figyelni. Eddig csak azt vettem észre, ami hiány, hiba a másikban, de most képes vagyok meglátni az erősségeit, képes vagyok meglátni benne a másik embert, a felebarátot.
Kedves Testvérek! Péter és a tanítványok azt gondolták, kiérdemelték a jutalmukat. Jézus erre nemet mond, és felszabadítja őket arra, hogy megértsék, a lemondás nem jogot jelent a még többre. A lemondás abból fakad, hogy már megértettem, Isten sokkal többel ajándékoz meg, mint amim van. Isten nekem akarja adni az örökkévalóságot, és már most nekem akar ajándékozni olyan emberi kapcsolatokat, amiket az ő szeretete jár át. Olyan gazdagságot akar adni, amiről nem is álmodtam. Ehhez azonban el kell engednem azt, amihez ragaszkodok, és nyitottan kell várnom, amivel Isten megajándékoz. Ámen.
Szakács Gergely
Pápa, 2012. szeptember 2.
